Bajcsy-Zsilinszky Endre (1886–1944)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
(szócikk létrehozása)
a (Belső hivatkozások javítása, leírások egységesítése)
 
(33 közbeeső változat nincs mutatva)
1. sor: 1. sor:
-
politikus, publicista. Szarvas, 1886. június 6. - Sopronkőhida, 1944. december 24.
+
politikus, publicista
-
Apja, dr. Zsilinszky Endre, gimnáziumi tanár, édesanyja Bajcsy Mária. Bajcsy-Zsilinszky Endrének két leány (Margit és Erzsébet) és egy fiú (Gábor) testvére volt. Alig volt egyéves, amikor a család Csabára költözött. A gyermek Endre szellemi fejlődésére meghatározó hatást gyakoroltak azok az évek, amelyeket a békéscsabai evangélikus gimnáziumban töltött. Gyakran szerepelt iskolai ünnepségeken, hiszen ő volt az önképzőkör elnöke is. 1904-ben érettségizett. Egyetemi tanulmányait ez év őszén kezdte meg a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem jogi karán, de a filozófia karra is beiratkozott, ahol történelmet hallgatott. Közben két szemesztert töltött a lipcsei és heidelbergi egyetemen. Már ekkortól jelentek meg cikkei (pl. a Békésmegyei Közlönyben). 1907 szeptemberében ismét Kolozsvárra iratkozott be a 4. évfolyamra, ahol 1908. április 24-én megszerezte az államtudományi, majd december 5-én a jogtudományi doktorátust. 1909 őszén bevonult a bécsi 1. császári és királyi huszárezredhez. Leszerelése után 1910.
+
 
-
október elején érkezett Csabára, ahol ügyvédjelölt lett dr. Linder Károly ügyvédi irodájában. Emellett előadásokat tartott a Polgári Körben és a Nőegyletben, cikkeket írt a helyi lapokba. Békéscsabán a kiéleződő politikai, társadalmi és személyi ellentétek miatt került sor a Zsilinszky Endre édesapja és ÁchimL. András közötti sajtópolémiára. A szabadságukat éppen Békéscsabán töltő Zsilinszky-fiúk felelősségre vonták Áchimot az apjukat ért inzultusért és a becsületbe vágó vádakért. Verekedésre került sor közöttük, melynek során halálosan megsebesítették a parasztvezért, aki másnap, 1911. május 15-én belehalt
+
== Élete ==
-
sérüléseibe. A bírósági tárgyalás eredményeképpen a gyilkosság vádja és következményeinek terhe alól fölmentették a Zsilinszky-testvéreket. Ezután rövid vármegyei szolgálat következett (főispáni titkár volt Árvában), aminek a világháború vetett véget.
+
 
-
Ő is a frontra került. 1918 novemberében hazatért, és részt vett a Magyar Országos Véderő Egylet nevű ellenforradalmi jellegű
+
[[Fájl:Bajcsy-Zsilinszky Endre.jpg|bélyegkép|Bajcsy-Zsilinszky Endre (1886-1944)]]
-
szervezet megalapításában. Mindkét forradalmat elutasította, így amikor Szegeden szerveződött az ellenforradalom,
+
 
-
Zsilinszky a Külügyminisztérium Sajtóosztályára került, politikai téren pedig a Gömbös-csoporthoz csatlakozott.
+
'''Szarvason született [[1886]]. [[június 6.|június 6]]-án.''' '''Apja [[Zsilinszky Endre (1852–1919)|Dr. Zsilinszky Endre]] gimnáziumi tanár, édesanyja [[Bajcsy Mária]].''' Endrének két leány (Margit és Erzsébet) és egy fiú (Gábor) testvére volt.  
-
1922-ben Derecske országgyűlési képviselőjévé választották, amikor is a kormánypárti Egységes Párt listáján indult. Egy év múlva a Gömbös-csoporttal együtt kilépett a kormánypártból, és megalakította velük a Fajvédő Pártot. Zsilinszky Endre - aki 1925-től, vitézzé avatásától kezdve anyja leánykori nevét felvéve már a kettős Bajcsy-Zsilinszky vezetéknevet használta - 1928. március 15-én megindította Előőrs című lapját. Ettől kezdve fokozatosan haladt balra egy demokratikus ellenzéki politika útján.
+
 
-
Pártja politikai programját kifejtő munkájában (Nemzeti radikalizmus. 1930) az agrárprogram áll központban: elodázhatatlannak
+
'''Alig volt egyéves, amikor a család [[Békéscsaba|Csabára]] költözött.''' A gyermek Endre szellemi fejlődésére meghatározó hatást gyakoroltak azok az évek, amelyeket a békéscsabai evangélikus gimnáziumban töltött. Gyakran szerepelt iskolai ünnepségeken önképzőkör elnökeként. '''[[1904]]-ben érettségizett.''' Egyetemi tanulmányait ez év őszén kezdte meg '''a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem''' jogi karán, de a filozófia karra is beiratkozott, ahol történelmet hallgatott. Közben két szemesztert töltött a lipcsei és heidelbergi egyetemen. Már ekkortól jelentek meg cikkei (pl. a [[Békésmegyei Közlöny|Békésmegyei Közlönyben]]). [[1907]] szeptemberében ismét [[Kolozsvár|Kolozsvárra]] iratkozott be a 4. évfolyamra, ahol '''[[1908]]. [[április 24.|április 24]]-én megszerezte az államtudományi, majd [[december 5.|december 5]]-én a jogtudományi doktorátust.'''
-
tekinti a földbirtokreformot. Miután nem fogadta el a Gömbös által felajánlott honvédelmi államtitkárságot, illetve egyéb mandátumokat (melyekért cserébe fel kellett volna adnia ellenzéki magatartását), a miniszterelnök a legkíméletlenebb hatósági és csendőrterrorral sújtott le. A terror és a választási csalások sorozatának következtében Bajcsy-Zsilinszky híveinek 1935-ben egyetlen képviselői helyet sem sikerült szereznie -ő maga is megbukott Tarpán. Politikai küzdelmeit megalkuvás nélkül folytatta. Külpolitikai nézeteiben a német kérdést, belpolitikai téren a parasztság megoldatlan gazdasági és szociális problémáit tartotta a legfontosabbnak. Felismerte a demokratikus ellenzéki erők tömörülésének szükségességét, ezért fuzionált 1936-ban pártja, a Nemzeti Radikális Párt a Független Kisgazdapárttal. 1939-ben Tarpán már ennek a pártnak lett országgyűlési képviselője.
+
 
-
A II. világháború kitörésével egybeesett a Független Magyarország című, főleg külpolitikai arculatú hetilapjának megindítása. Egyre
+
'''[[1909]]. őszén bevonult a bécsi 1. császári és királyi huszárezredhez. Leszerelése után [[1910]]. október elején érkezett Csabára, ahol ügyvédjelölt lett [[Linder László (1893–1980)|dr. Linder Károly]] ügyvédi irodájában.''' Emellett előadásokat tartott a Polgári Körben és a Nőegyletben, cikkeket írt a helyi lapokba. Békéscsabán '''a kiéleződő politikai, társadalmi és személyi ellentétek miatt került sor a Zsilinszky Endre édesapja és [[Áchim L(iker) András (1871–1911)|Áchim L. András]] közötti sajtópolémiára'''. '''A''' szabadságukat éppen Békéscsabán töltő '''Zsilinszky-fiúk felelősségre vonták Áchimot az apjukat ért inzultusért''' és a becsületbe vágó vádakért. '''Verekedésre került sor közöttük, melynek során halálosan megsebesítették a parasztvezért, aki másnap, [[1911]]. [[május 15.|május 15]]-én belehalt sérüléseibe.''' A bírósági tárgyalás eredményeképpen a gyilkosság vádja és következményeinek terhe alól '''fölmentették a Zsilinszky-testvéreket'''.  
-
közelebbinek érezte az országra leselkedő német veszélyt, ezért nem csupán szóban hirdette a délkelet-európai népek összefogását: Belgrádba utazott, ahol nem hivatalos tárgyalásokat folytatott a baráti együttműködésről. Bajcsy-Zsilinszky a háború éveiben vált igazán nagy formátumú politikussá, az antifasiszta nemzeti ellenállás központi alakjává. Fontos szerepet játszott az antifasiszta harcban a Szabad Szó című napilap, melynek főszerkesztői tisztét 1941-ben Zsilinszkynek ajánlották fel. 1944. március 19-ének reggelén lakásába németek törtek be, ő súlyosan megsebesült. A rabkórházból hét hónapra börtönbe került, a Gestapo foglya lett. Októberi szabadulása után a Magyar Front az ellenállási mozgalom vezetésére kérte fel. November 5-én Budapestre utazott, és a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottság élére állt. Társaival kidolgozta a fegyveres felkelés tervét. November végén az ellenállási mozgalom egész vezérkara lebukott, Bajcsy-Zsilinszkyt november 23-án letartóztatták. December 11-én Sopronkőhidára
+
 
-
vitték. E hó 23-án a hadbíróság kötél általi halálra ítélte, amit 24-én reggel végre is hajtottak. 1945. május 27-én ünnepélyes gyászpompával temették el, majd végakaratának megfelelően hamvait Tarpán helyezték örök nyugalomra.
+
'''Ezután rövid vármegyei szolgálat következett''' (főispáni titkár volt Árvában), '''aminek a világháború vetett véget'''.
-
MŰVEI:
+
'''Ő is a frontra került.''' '''[[1918]] novemberében hazatért''', és részt vett a Magyar Országos Véderő Egylet nevű ellenforradalmi jellegű szervezet megalapításában. Mindkét forradalmat elutasította, így amikor [[Szeged|Szegeden]] szerveződött az ellenforradalom, Zsilinszky a Külügyminisztérium Sajtóosztályára került, politikai téren pedig '''a Gömbös-csoporthoz csatlakozott'''. [[1922]]-ben [[Derecske]] országgyűlési képviselőjévé választották, amikor is a kormánypárti Egységes Párt listáján indult. Egy év múlva a Gömbös-csoporttal együtt kilépett a kormánypártból, és '''megalakította''' velük '''a Fajvédő Pártot'''.  
-
Nemzeti újjászületés és sajtó. Bp. 1920. Táltos. 123 p.
+
 
-
Újévi nyílt levele a derecskei választókerület polgáraihoz. Bp. 1924. Stádium ny. 35 p.
+
Zsilinszky Endre aki [[1925]]-től, vitézzé avatásától kezdve anyja leánykori nevét felvéve már a kettős Bajcsy-Zsilinszky vezetéknevet használta – '''[[1928]]. [[március 15.|március 15]]-én megindította [[Előőrs]] című lapját. Ettől kezdve fokozatosan haladt balra egy demokratikus ellenzéki politika útján.''' Pártja politikai programját kifejtő munkájában ([https://goo.gl/9EEhFk Nemzeti radikalizmus, 1930]) az agrárprogram áll központban: elodázhatatlannak tekinti a földbirtokreformot.  
-
Nemzeti radikalizmus. A Nemzeti Radikális Párt teljes programja. Bp. 1931. Stádium. 173 p.
+
 
-
Német világ Magyarországon. Bp. 1937. Stephaneum ny. 16 p.
+
Miután '''nem fogadta el a [[Gömbös Gyula|Gömbös]] által felajánlott honvédelmi államtitkárságot''', illetve egyéb mandátumokat (melyekért cserébe fel kellett volna adnia ellenzéki magatartását), a miniszterelnök a legkíméletlenebb hatósági és csendőrterrorral sújtott le. A terror és a választási csalások sorozatának következtében Bajcsy-Zsilinszky híveinek '''[[1935]]-ben egyetlen képviselői helyet sem sikerült szereznie''' – ő maga is megbukott [[Tarpa|Tarpán]]. Politikai küzdelmeit megalkuvás nélkül folytatta. Külpolitikai nézeteiben a német kérdést, belpolitikai téren a parasztság megoldatlan gazdasági és szociális problémáit tartotta a legfontosabbnak. '''Felismerte a demokratikus ellenzéki erők tömörülésének szükségességét, ezért fuzionált [[1936]]-ban pártja, a Nemzeti Radikális Párt a Független Kisgazdapárttal.''' [[1939]]-ben Tarpán már '''ennek a pártnak lett országgyűlési képviselője'''.
-
Egyetlen út: a magyar paraszt. Bp. 1938. Kelet Népe. 152 p.
+
 
-
Mátyás király. Bp. 1939. Athenaeum. 222 p.
+
'''A II. világháború''' kitörésével egybeesett a [[Független Magyarország]] című, főleg külpolitikai arculatú hetilapjának megindítása. Egyre közelebbinek érezte az országra leselkedő német veszélyt, ezért nem csupán szóban hirdette a délkelet-európai népek összefogását: [[Belgrád|Belgrádba]] utazott, ahol nem hivatalos tárgyalásokat folytatott a baráti együttműködésről. Bajcsy-Zsilinszky a háború '''éveiben vált igazán nagy formátumú politikussá, az antifasiszta nemzeti ellenállás központi alakjává'''. Fontos szerepet játszott az antifasiszta harcban a [[Szabad Szó]] című napilap, melynek főszerkesztői tisztét [[1941]]-ben Zsilinszkynek ajánlották fel.  
-
Helyünk és sorsunk Európában. Bp. 1941.
+
 
-
Transsylvania Past and Future. Genova. 1944.
+
'''[[1944]]. [[március 19.|március 19]]-ének reggelén lakásába németek törtek be''', ő súlyosan megsebesült. '''A rabkórházból hét hónapra börtönbe került, a Gestapo foglya lett.''' Októberi '''szabadulása után a Magyar Front az ellenállási mozgalom vezetésére kérte fel'''. [[november 5.|November 5]]-én [[Budapest|Budapestre]] utazott, és a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottság élére állt. Társaival kidolgozta a fegyveres felkelés tervét. '''November végén az ellenállási mozgalom egész vezérkara lebukott, Bajcsy-Zsilinszkyt [[november 23.|november 23]]-án letartóztatták. [[december 11.|December 11]]-én [[Sopronkőhida|Sopronkőhidára]] vitték. E hó [[december 23.|23-án]] a hadbíróság kötél általi halálra ítélte, amit [[december 24.|24-én]] reggel végre is hajtottak.'''
-
IRODALOM:
+
 
-
Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékfüzet születésének 100. évfordulójára. Szerk. Tóth Lajos.Szarvas. 1986. Hazafias Népfront és Városi Tanács. 42 p.
+
[[1945]]. [[május 27.|május 27]]-én ünnepélyes gyászpompával temették el, majd végakaratának megfelelően hamvait Tarpán helyezték örök nyugalomra.
-
BORSI József Bajcsy-Zsilinszky Endre a történeti irodalomban, 1957-1985. Válogatott, annotált bibliográfia. Bcs. 1986. (!1987). Megyei Könyvtár. 53 p.
+
 
-
BORSI József Bajcsy-Zsilinszky Endre egyetemi éveiről. Bp. 1988 Akadémiai K. 41-60. p.
+
== Művei ==
-
Klny. Történelmi Szemle. 1987-88. 1. sz.
+
* [http://oracle.bmk.hu:8080/WebPac/CorvinaWeb?action=onelong&showtype=longlong&recnum=143953&pos=6 Nemzeti újjászületés és sajtó. Budapest : Táltos, 1920. 123 p.] (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
DERNŐI KOCSIS László Bajcsy-Zsilinszky. Bp. 1966. Kossuth K. 334 p.
+
* Újévi nyílt levele a derecskei választókerület polgáraihoz. Budapest : Stádium ny., 1924. 35 p.
-
DOMOKOS József Két per egy kötetben. Visszaemlékezések. Bp. 1978. Magvető. 437 p.
+
* Nemzeti radikalizmus. A Nemzeti Radikális Párt teljes programja. Budapest : Stádium, 1931. 173 p.
-
ILLÉS György Kivégzés karácsonykor. Bp. 1986. ILK. 117 p.
+
* [http://mtdaportal.extra.hu/books/bajcsy_zsilinszky_endre_nemet_vilag_magyarorszagon.pdf Német világ Magyarországon. Budapest : Stephaneum ny., 1937. 16 p.]
-
Kortársak Bajcsy-Zsilinszky Endréről. Szerk. Vigh Károly. Bp. 1984. Magvető. 492 p.
+
* [http://oracle.bmk.hu:8080/WebPac/CorvinaWeb?action=onelong&showtype=longlong&recnum=145686&pos=5 Egyetlen út: a magyar paraszt. Budapest: Kelet Népe, 1938. 152 p.] (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
Magyar életrajzi lexikon. 1. köt. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp. 1967. Akadémiai K. 71-72. p.
+
* [http://oracle.bmk.hu:8080/WebPac/CorvinaWeb?action=onelong&showtype=longlong&recnum=229500&pos=2 Mátyás király. Budapest : Athenaeum, 1939. 222 p.] (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
TILKOVSZKY Lóránt Bajcsy-Zsilinszky. Írások tőle és róla. Bp. 1986. Kossuth K. 252 p.
+
* [http://mek.oszk.hu/13600/13651/ Helyünk és sorsunk Európában. Budapest : 1941]
-
TILKOVSZKY Lóránt Bajcsy-Zsilinszky irataiból. Bcs. 1986. Békés M. Tanács Tud.-Koord. Szakbiz. 38 p. Bibliogr. 33-38. p.
+
* Transsylvania Past and Future. Genova, 1944  
-
VIGH Károly Bajcsy-Zsilinszky Endre. 1886-1944. Bp. 1992. Szépirodalmi K. 276 p.
+
 
-
Bibliogr. 274-276. p.
+
== Emlékezete ==
-
KÉP:
+
* Emléktábla Szarvason a szülőháza falán (1966)
-
DERNŐI KOCSIS László Bajcsy-Zsilinszky. Bp. 1966. Kossuth K. 1. tábla.
+
* [https://www.kozterkep.hu/~/7629/bajcsy_zsilinszky_endre_szarvas_andreas_papachristos_1981.html Emléktábla Szarvason a Művelődési Központ előtt (1981. október 6.)]
-
VIGH Károly Bajcsy-Zsilinszky Endre. 1886-1944. Bp. 1992. SzépirodalmiK. Borító.
+
 
 +
== Források ==
 +
* Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékfüzet születésének 100. évfordulójára. szerk.: Tóth Lajos. Szarvas, 1986. 15. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Borsi József: Bajcsy-Zsilinszky Endre a történeti irodalomban, 1957–1985 : válogatott, annotált bibliográfia. Békéscsaba : Megyei Könyvtár, 1986. (!1987) 53 p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Borsi József: Bajcsy-Zsilinszky Endre egyetemi éveiről. (Klny. Történelmi Szemle. 1987–88. 1. sz.) Budapest : Akadémiai K., 1988. 41–60. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Dernői Kocsis László: Bajcsy-Zsilinszky. Budapest : Kossuth K., 1966. 334 p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Domokos József: Két per egy kötetben : visszaemlékezések. Budapest : Magvető, 1978. 437 p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Illés György: Kivégzés karácsonykor. Budapest : ILK., 1986. 117 p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Kenyeres Ágnes: Magyar életrajzi lexikon. 1. köt. Budapest : Akadémiai K., 1967. 71–72. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Tilkovszky Lóránt: Bajcsy-Zsilinszky : írások tőle és róla. Budapest : Kossuth K., 1986. 252 p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Tilkovszky Lóránt: Bajcsy-Zsilinszky irataiból. Békéscsaba : Békés M. Tanács Tud.-Koord. Szakbiz., 1986. 38 p. Bibliogr. 33–38. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Tóth Lajos: Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékfüzet születésének 100. évfordulójára. Szarvas : Hazafias Népfront és Városi Tanács, 1986. 42 p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Vigh Károly: Bajcsy-Zsilinszky Endre. 1886–1944. Budapest : Szépirodalmi K., 1992. 276 p. Bibliogr. 274–276. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Vigh Károly: Kortársak Bajcsy-Zsilinszky Endréről. Budapest : Magvető, 1984. 492 p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
 
 +
== Kapcsolódó irodalom ==
 +
* Bartha Ákos: Bajcsy-Zsilinszky Endre : életút és utóélet. Budapest : MTA Bölcsészettudományi Kutatóközp. Történettudományi Int., 2019 (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Gyurgyák János: Magyar fajvédők : eszmetörténeti tanulmány. Budapest : Osiris Kiadó, 2012 (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Kenedi Géza: Védőbeszéd a Zsilinszky-fiuk pörében: Budapest : Zay L., 1911 (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Kortársak Bajcsy-Zsilinszky Endréről. Szerk. Vigh Károly. 2., bőv. kiad. Budapest : Magvető, 1984 (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Lévai Jenő: A hősök hőse...! : Bajcsy-Zsilinszky Endre a demokrácia vértanúja. Budapest : Müller, 1945 (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Pető Gábor Pál: Perújítás Áchim L. András halála ügyében : történelmi esszé. Budapest : Pető G. P., 1992 (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Sávoly Mária: Így élt Bajcsy-Zsilinszky Endre. Budapest : Móra, 1986 (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Sebestyén Sándor: Bajcsy-Zsilinszky Endre Nemzeti Radikális Pártja, 1930–1936. Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, 1988 (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Szarvas járás-város szabad negyedszázada. Szerk. Tóth Lajos. Szarvas : HNF Szarvasi jár. Biz., 1970 (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Talpassy Tibor: A holtak visszajárnak. Budapest : Magvető, 1971 (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Talpassy Tibor: A reggel még várat magára. Budapest : Gondolat, 1981 (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Tőkéczki László: Történelmi arcképek 2. : magyar politikusportrék a két világháború közötti időszakból. Budapest : XX. Század Int., 2013 (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Vigh Károly: Bajcsy-Zsilinszky Endre külpolitikai nézeteinek alakulása. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1979 (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Vigh Károly: Bajcsy-Zsilinszky Endre külpolitikája. Budapest : Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, 2002 (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Vigh Károly: Bajcsy-Zsilinszky Endre pályaive : 1886–1976. Budapest : TIT Tört. Választmány, 1977 (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
 
 +
[[Kategória: Békéscsabai személyek]]
 +
[[Kategória: Békéscsaba]]
 +
[[Kategória: Személyek]]
 +
[[Kategória: Politikusok]]
 +
[[Kategória: Szarvas]]

A lap jelenlegi, 2021. március 9., 10:32-kori változata

politikus, publicista

Tartalomjegyzék

Élete

Bajcsy-Zsilinszky Endre (1886-1944)

Szarvason született 1886. június 6-án. Apja Dr. Zsilinszky Endre gimnáziumi tanár, édesanyja Bajcsy Mária. Endrének két leány (Margit és Erzsébet) és egy fiú (Gábor) testvére volt.

Alig volt egyéves, amikor a család Csabára költözött. A gyermek Endre szellemi fejlődésére meghatározó hatást gyakoroltak azok az évek, amelyeket a békéscsabai evangélikus gimnáziumban töltött. Gyakran szerepelt iskolai ünnepségeken önképzőkör elnökeként. 1904-ben érettségizett. Egyetemi tanulmányait ez év őszén kezdte meg a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem jogi karán, de a filozófia karra is beiratkozott, ahol történelmet hallgatott. Közben két szemesztert töltött a lipcsei és heidelbergi egyetemen. Már ekkortól jelentek meg cikkei (pl. a Békésmegyei Közlönyben). 1907 szeptemberében ismét Kolozsvárra iratkozott be a 4. évfolyamra, ahol 1908. április 24-én megszerezte az államtudományi, majd december 5-én a jogtudományi doktorátust.

1909. őszén bevonult a bécsi 1. császári és királyi huszárezredhez. Leszerelése után 1910. október elején érkezett Csabára, ahol ügyvédjelölt lett dr. Linder Károly ügyvédi irodájában. Emellett előadásokat tartott a Polgári Körben és a Nőegyletben, cikkeket írt a helyi lapokba. Békéscsabán a kiéleződő politikai, társadalmi és személyi ellentétek miatt került sor a Zsilinszky Endre édesapja és Áchim L. András közötti sajtópolémiára. A szabadságukat éppen Békéscsabán töltő Zsilinszky-fiúk felelősségre vonták Áchimot az apjukat ért inzultusért és a becsületbe vágó vádakért. Verekedésre került sor közöttük, melynek során halálosan megsebesítették a parasztvezért, aki másnap, 1911. május 15-én belehalt sérüléseibe. A bírósági tárgyalás eredményeképpen a gyilkosság vádja és következményeinek terhe alól fölmentették a Zsilinszky-testvéreket.

Ezután rövid vármegyei szolgálat következett (főispáni titkár volt Árvában), aminek a világháború vetett véget. Ő is a frontra került. 1918 novemberében hazatért, és részt vett a Magyar Országos Véderő Egylet nevű ellenforradalmi jellegű szervezet megalapításában. Mindkét forradalmat elutasította, így amikor Szegeden szerveződött az ellenforradalom, Zsilinszky a Külügyminisztérium Sajtóosztályára került, politikai téren pedig a Gömbös-csoporthoz csatlakozott. 1922-ben Derecske országgyűlési képviselőjévé választották, amikor is a kormánypárti Egységes Párt listáján indult. Egy év múlva a Gömbös-csoporttal együtt kilépett a kormánypártból, és megalakította velük a Fajvédő Pártot.

Zsilinszky Endre – aki 1925-től, vitézzé avatásától kezdve anyja leánykori nevét felvéve már a kettős Bajcsy-Zsilinszky vezetéknevet használta – 1928. március 15-én megindította Előőrs című lapját. Ettől kezdve fokozatosan haladt balra egy demokratikus ellenzéki politika útján. Pártja politikai programját kifejtő munkájában (Nemzeti radikalizmus, 1930) az agrárprogram áll központban: elodázhatatlannak tekinti a földbirtokreformot.

Miután nem fogadta el a Gömbös által felajánlott honvédelmi államtitkárságot, illetve egyéb mandátumokat (melyekért cserébe fel kellett volna adnia ellenzéki magatartását), a miniszterelnök a legkíméletlenebb hatósági és csendőrterrorral sújtott le. A terror és a választási csalások sorozatának következtében Bajcsy-Zsilinszky híveinek 1935-ben egyetlen képviselői helyet sem sikerült szereznie – ő maga is megbukott Tarpán. Politikai küzdelmeit megalkuvás nélkül folytatta. Külpolitikai nézeteiben a német kérdést, belpolitikai téren a parasztság megoldatlan gazdasági és szociális problémáit tartotta a legfontosabbnak. Felismerte a demokratikus ellenzéki erők tömörülésének szükségességét, ezért fuzionált 1936-ban pártja, a Nemzeti Radikális Párt a Független Kisgazdapárttal. 1939-ben Tarpán már ennek a pártnak lett országgyűlési képviselője.

A II. világháború kitörésével egybeesett a Független Magyarország című, főleg külpolitikai arculatú hetilapjának megindítása. Egyre közelebbinek érezte az országra leselkedő német veszélyt, ezért nem csupán szóban hirdette a délkelet-európai népek összefogását: Belgrádba utazott, ahol nem hivatalos tárgyalásokat folytatott a baráti együttműködésről. Bajcsy-Zsilinszky a háború éveiben vált igazán nagy formátumú politikussá, az antifasiszta nemzeti ellenállás központi alakjává. Fontos szerepet játszott az antifasiszta harcban a Szabad Szó című napilap, melynek főszerkesztői tisztét 1941-ben Zsilinszkynek ajánlották fel.

1944. március 19-ének reggelén lakásába németek törtek be, ő súlyosan megsebesült. A rabkórházból hét hónapra börtönbe került, a Gestapo foglya lett. Októberi szabadulása után a Magyar Front az ellenállási mozgalom vezetésére kérte fel. November 5-én Budapestre utazott, és a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottság élére állt. Társaival kidolgozta a fegyveres felkelés tervét. November végén az ellenállási mozgalom egész vezérkara lebukott, Bajcsy-Zsilinszkyt november 23-án letartóztatták. December 11-én Sopronkőhidára vitték. E hó 23-án a hadbíróság kötél általi halálra ítélte, amit 24-én reggel végre is hajtottak.

1945. május 27-én ünnepélyes gyászpompával temették el, majd végakaratának megfelelően hamvait Tarpán helyezték örök nyugalomra.

Művei

Emlékezete

Források

Kapcsolódó irodalom

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök