Karacs Teréz (1808–1892)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Wikibogi (vitalap | szerkesztései) 2021. április 17., 11:08-kor történt szerkesztése után volt.
(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

pedagógus, író, pedagógiai szakíró, a nőnevelés úttörője

Karacs Teréz (1808–1892)
Karacs Teréz gyászhíre a Békés című lapban


Tartalomjegyzék

Élete

Karacs Teréz (Terézia) 1808. április 18-án Pesten született kisnemesi családba. Édesapja Karacs Ferenc rézmetsző, térképész, édesanyja Takács Éva írónő volt. Testvérei: Mária, Terézia (kisgyermekkorban meghalt), Terézia (kisgyermekkorban meghalt), Ferenc, Zsófia, Rozália, Sarolta, Sándor Árpád.

A Karacs család szerény, rendezett, nem fényűző anyagi körülményeihez magas szellemi igény, széles látókör, modern felfogás párosult: színházba jártak, folyóiratokat járattak, könyveket vásároltak, gyermekeiket taníttatták (a lányokat kenyérkereső munkára nevelték, a fiúk értelmiségi pályát választhattak). Az Ősz utcai (ma: Szentkirályi u.) Karacs házban gyakran vendégeskedtek a reformkor jeles alakjai: Vörösmarty Mihály, Kazinczy Ferenc, Virág Benedek, Fáy András, Kölcsey Ferenc, Déryné Széppataki Róza, Katona József (egy ideig náluk is lakott). Karacs Terézia ebben a környezetben hamar fogékonnyá vált a haladó eszmék iránt, mint pl. a nőnevelés kérdése.

1814-től 1819-ig a Széna téri (ma: Kálvin tér) református elemi iskolában tanult. Legtöbb ismeretét, műveltségét azonban magánúton és autodidakta módon szerezte. Édesapja földrajzra, történelemre, édesanyja gyakorlatias dolgokra (főzés, varrás), művészetekre oktatta, felkeltette benne az olvasás és írás iránti igényt. 1824-ben édesapja kapcsolatainak köszönhetően Bécsben töltött néhány hónapot Márton József egyetemi professzornál, ahol látókörét tágíthatta, és németül is megtanult.

1828-ban Mezőtúron töltött egy nyarat édesapja lelkész barátjánál, Szabó Pálnál. Itt ismerkedett meg Jakab Antal református lelkésszel. A kapcsolatból házasság nem lett, de élethosszig tartó levelezésben álltak. Karacs Teréz később sem házasodott meg.

1837-től lépett nevelőnői pályára. Eleinte családoknál volt nevelőnő, majd 1846-tól Miskolcon, később Kolozsvárott vezetett leánynevelői intézetet.

Az 1838-as pesti árvíz anyagi csapást jelentett a családnak: súlyosan megrongálódott a Karacs ház. A családot hamarosan hármas tragédia sújtotta: meghalt az édesapa, Karacs Ferenc, és a két fiútestvér, Ferenc és Árpád is.

1885 júliusában bal fele lebénult, ezért unokaöccséhez, Környei Lajos ügyvédhez költözött Békésre. Békésen töltött évei alatt szoros baráti- és munkakapcsolatban állt Jámbor Lajossal, a református iskola tanárával. 1889-ben Kecskeméti Ferenc lelkész és felesége vették gondjaikba, és a békési református parókián biztosítottak számára 2 szobát. 1892. október 9-én hunyt el, temetése október 11-én volt a békési Rózsa temetőben.


Munkássága

Karacs Teréz eleinte rejtvényeket ún. rejtett szókat írt a Hasznos Mulatságok című lapba, majd a Hébe irodalmi zsebkönyv közölte verseit. Kezdetben név nélkül, vagy álnéven jelentek meg írásai. Elbeszélései, versei, műfordításai jelentek meg az Uránia, a Regélő, a Rajzolatok, az Életképek, a Hölgyfutár és a Honderű hasábjain. Idővel egyre sűrűbben választotta témájául a nőnevelést.

1837-től Vasszécsényben volt társalkodónő. 1839-ben tért haza, ahonnan a következő évben Máramarosszigetre távozott: Kállay István a máramarosi kincstári birtokok adminisztrátora hívta meg nevelőnőnek. 1845-ben felkérést kapott gróf Teleki Emma közvetítésével, hogy a francia király unokájának nevelője legyen. A felkérésre nemet mondott. Hazatért Pestre, hogy gyengélkedő édesanyját ápolja. Ekkor ismerkedett meg Teleki Blankával, a magyar nőnevelés másik úttörőjével és Brunszvik Terézzel, az első magyarországi óvodák megalapítójával. Teleki Blankával más nézeteket vallott a nőnevelés jövőjéről: Karacs nemcsak a főúri, hanem a polgári származású leányok számára is elérhetővé akarta tenni a felsőbb iskolákban való tanulást. Ekkor jelent meg egyik főműve a Néhány szó a nőnevelésről című tanulmánya az Életképekben. Művében az anyanyelvi oktatás, az állampolgári nevelés jelentőségét, a hölgyek nevelését hangsúlyozta.

1846 szeptemberétől a miskolci református leánynevelő intézet vezetője lett. Intézetében állandóan helyet adott 8-10 vagyontalan, nem nemesi származású leánynak. Karacs Teréz igyekezett kiépíteni a szemléltető oktatást, száműzni a „bemagoló modort”, ellensége volt a drillnek, a testi fenyítésnek. Az elméleti tárgyak mellett gyakorlati képzés is folyt az iskolában: szakképzett mesterek irányításával fehérnemű és felsőruha szabását, varrását, hímzést, kötést, horgolást tanultak a diákok. Az iskola működéséhez saját vagyonát is felhasználta. Szakmai tekintélye egyre nőtt. Az 1848-ban megrendezésre kerülő első magyarországi tanügyi kongresszuson egyedüli nőként vett részt. A kongresszuson felsőbb leányiskolák, óvónő- és tanítónő-képezdék felállítását szorgalmazta, kezdeményezte a férfi és női tanítók azonos mértékű javadalmazását. Karacs Teréz lankadatlan buzgalmának és hivatásérzetének köszönhetően a miskolci intézet a szabadságharc idején is fennmaradt. Az iskola Magyarország legismertebb magyar nyelvű és szellemű nyilvános nőnevelő intézete lett, ahol szegényebb sorsú 12-16 éves leányok is tanulhattak. A Miskolcon eltöltött 13 év alatt 863 növendéket tanított, a szűkös anyagi körülmények miatt azonban 1859-ben lemondott.

1859-től 1862-ig a kolozsvári (református) belvárosi leányiskola igazgatója volt. A folytonosan növekvő tanulói létszám miatt szükségessé váló iskolabővítésre pénzhiány miatt itt sem volt lehetőség, ezért Karacs Teréz igazgatói tisztségéről lemondott. Még egy évig maradt a városban, ahol magánnevelő intézetet nyitott 45 leánynövendék számára.

1863 decemberétől 1865 nyaráig Kendilónán (ma: Románia) gróf Teleki Miksa lányai mellett volt nevelőnő. Teleki végrendeletében állandó nyugdíjat biztosított neki. 1865-ben Pestre költözött, ahol 1877-ig magántanítást vállalt: magyar nyelvet és irodalmat, stilisztikát, történelmet, földrajzot oktatott. Közel 140 tanítványa volt, köztük Arany János unokája, Szél Piroska.

1877-ben Kiskunhalasra költözött nővérei leányaihoz (Hoffer Mária és Teréz), ahol a helyi leánynevelde szakmai tanácsadójaként működött, részt vett az oktatásban, támogatta az iskolát és elkezdte megírni visszaemlékezéseit. Az 1880-as évektől ismét volt ideje írni, elbeszéléseket, irodalomtörténeti adatokat közölt, és hozzálátott emlékiratai rendezéséhez. Levélben és személyesen is felkeresték a kor neves kutatói (mint pl. Szinnyei József, Haan Lajos, Naményi Lajos, Badics Ferenc).

Művei (válogatás)

Szakirodalmi munkái:


Szépirodalmi munkái:


Emlékezete


Képgaléria


Források


Kapcsolódó irodalom


Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök