Erkel Sándor (1846–1900)

A BékésWiki wikiből

karmester, zeneszerző

Tartalomjegyzék 1 Élete 2 Munkássága 2.1 Karmesterként 2.2 Zeneszerzőként 3 Díjak, elismerések 4 Emlékezete 5 Lásd még 6 Források 7 Kapcsolódó irodalom

Élete

Erkel Sándor 1846. január 2-án született Budapesten Erkel Ferencnek, a magyar opera megteremtőjének, és Adler Adélnak a negyedik fiaként. Összesen tizenegyen voltak testvérek: Gyula, Elek, László, Sándor, Mária Anna és Imre Károly (ikerpár), Lajos, Ilona Antónia, Oszkár Ferenc, Paolai Ferenc és István. Közülük csak heten érték meg a felnőttkort, Imre Károly születésekor, Ilona Antónia tizenhat évesen, Paolai Ferenc hétévesen, Oszkár Ferenc egyévesen meghalt. Az édesanyjuk a Budavári Koronázó Főtemplom karnagyának, Adler Györgynek a lánya, kitűnő hangú énekesnő és kiváló zongorista volt, és zongoratanítással is foglalkozott, főleg kedvtelésből.

Erkel Ferenc eleinte nem vett észre Sándorban olyan zenei tehetséget, mint Elek, Gyula és László fiában, ezért inkább valamilyen polgári vagy tudományos életpályára szánta őt. Erkel Sándor azonban magától megtanult zongorázni, s tízéves korában apja fölfedezte benne a muzsikust. Mosonyi Mihály zeneszerző tanította zeneelméletre és zeneszerzésre 1856‒1861 között.

Erkel Sándor 1866-ban ismerkedett meg későbbi feleségével. Szabó Róza mezzo- és drámai szoprán francia nemesi családból származott, nagyapját, Joseph Chabaud de Frouard-t (a későbbi Szabó Józsefet) hétéves korában a francia forradalom idején, 1793-ban menekítették ki Párizsból. Magyarországra, a Wenckheim grófi családhoz került, ahol később magtárosként és kulcsárként alkalmazták. Fia, ifj. Szabó József, Szabó Róza édesapja Újkígyóson, a Wenckheim uradalomban műkertészként dolgozott. Fiatalon hunyt el, s lányát Göndöcs Benedek akkori ókígyósi plébános (aki baráti kapcsolatban állt Erkel Ferenccel) és Wenckheim Krisztina grófnő taníttatta ki. Opera-énekesi pályáját Debrecenben kezdte, majd a Nemzeti Színház operatársulatában folytatta. Férje, Tanner István baritonista halála után, 1881. július 2-án ment feleségül Erkel Sándorhoz.

Néhány hónappal nyugdíjazása után, 1900. október 14-én, egy újabb agyvérzés következtében hunyt el Békéscsabán. Holtteste október 16-án érkezett Budapestre, az Operaház Erkel Sándort saját halottjának nyilvánította. Az Opera előcsarnokában állították fel a díszes ravatalt, óriási közönség, Budapest egész művészvilága megjelent a búcsúztatásán, ahol az Opera művészei elénekelték Erkel Ferenc A halál éjszakája című gyászdalát. Erkel Sándort édesapja Erkel Ferenc mellett helyezték el örök nyugalomba 1900. október 17-én.

Munkássága

Az iskola elvégzése után, 1859-től már mint üstdobos szerepelt a Nemzeti Színház zenekarában, de más hangszereken is játszott. Erkel Ferenc Bánk bán című operájának ősbemutatóján Erkel Sándor játszotta a cimbalomszólót. 1865-től az operatagozat kórusának betanító karnagya, 1873-tól vezetője lett. Karmesterként 1868-ban debütált, s ekkor lépett fel először a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának élén, melynek 1890-től haláláig elnök-karmestere volt. 1875-ben Richter János távozása után a Nemzeti Színház első karmestere és zeneigazgatója lett. 1876-tól 1884-ig az operatagozat igazgatója, 1884-től az Operaház fő-zeneigazgatója és vezető karnagya volt.

Az 1875 és 1886 közötti időszak volt az Erkel Sándor pályájának fénykora. Az akkori intendáns, báró Podmaniczky Frigyes nagyra becsülte, kettejük között teljes harmónia uralkodott. Erkel életében akkor állt be az első kellemetlen fordulat, amikor 1886 februárjában Podmaniczky helyét gróf Keglevich István foglalta el. A napisajtó egy része márciusban szokatlan élességgel támadta Erkelt, korrupcióval vádolták meg, és a lemondását követelték. Az intendáns nem hallgatott a vádaskodókra, de nem állt ki nyilvánosan Erkel mellett. 1888-ban egy rosszul sikerült előadás után az új intendáns, Beniczky Ferenc Gustav Mahlert nevezte ki az Operaház igazgatójává. 1890-ben az Országos Magyar Daláregyesületnek a vezetője lett.

Gróf Zichy Géza 1891-ben elküldte Mahlert, és ismét Erkel Sándor lett az első karmester. De az új intendáns már egy év múlva leszállította fizetését, és társkarmestert hozott mellé, nagyobb fizetéssel. Erkel ki tudta vívni a paritást, de a bosszúság, a mellőzés folyton emésztette. 1892 nyarán egy szentendrei kirándulás során a vonaton agyvérzést kapott. A következő években ritkán vezényelt. 1893-ban Meyerbeer Hugenották című operája vezénylésekor a karmesteri székén újabb agyvérzés érte. A betegségéből némileg kilábalt, de teljes egészségét többé nem nyerte vissza, és tartós apátiába esett. Utolsó csapásként 1900 tavaszán nyugdíjazták.

Karmesterként

A megnyerő nyugalom volt karmesteri egyéniségének jellemző vonása. Megjegyzéseit szűkszavúan közölte az énekesekkel és a zenekari tagokkal egy-egy felvonás, tétel vagy jelenés végén. Ilyenkor sorban elmondta a hibákat, nem felejtett el vezénylés közben egyet sem. Megingathatatlan biztossága az énekesekbe is beleszuggerálta a nyugalmat, istenítették is ezért. Az összes klasszikus darabot könyv nélkül vezényelte a filharmonikus hangversenyeken. Bámulatos emlékezőtehetségéről ‒ amit állítólag édesanyjától örökölt ‒ Liszt Ferenc is nagy elragadtatással beszélt.

Élete során mintegy 2000 opera- és balettelőadást vezényelt, számos bemutató sora fűződik a nevéhez: Aida, Otello (Verdi), A nürnbergi mesterdalnokok (Wagner), A varázsfuvola (Mozart), Mefistofeles (Boito), Bajazzók (Leoncavallo), István király, Brankovics György (Erkel Ferenc). 1881. november 9-én Brahms budapesti fellépésén Erkel Sándor vezényelte a Filharmóniai Társaság zenekarát. A műsoron szerepelt többek között Brahms II. zongoraversenye (a mű ősbemutatója) a szerző előadásában. Kora legkiválóbb magyar karmesterének tartották, a magyar zenekari kultúrát európai rangra emelte. Külföldön is nagy tekintélynek örvendett, egy ízben a berlini udvari Operaház 18 000 márka évi fizetéssel járó szerződéssel kínálta meg. Erkel azonban nem fogadta el a csábító ajánlatot, Magyarországon akart maradni.

Zeneszerzőként

Erkel Sándor viszonylag kevés művet hagyott hátra. Már tizennégy évesen ünnepi nyitányt komponált, amelyet 1862-ben a Nemzeti Színház 25 éves jubileumán adtak elő Magyar Nyitány címmel. 1865. december 13-án mutatták be az eredetileg négyfelvonásosra tervezett Csobánc című operájának két felvonását és nyitányát Erkel Ferenc vezényletével. 1868-ban szerezte A-dúr nyitányát. Zenekari, férfikari műveket és zongoraátiratokat is alkotott.

Díjak, elismerések

• Ferenc József-rend lovagkereszt (1885)
• Román Koronarend tisztikereszt (1897)
• Porosz Koronarend III. osztálya kitüntetés (1898)

Emlékezete

• A Fiumei úti sírkertben 1905. október 30-án leplezték le Erkel Sándor síremlékét (Róna József szobrász és Márkus Géza műépítész alkotása).
• 1993-ban Békéscsabán, a március 15-i városi ünnepség keretében a békéscsabai és a gyulai önkormányzat, valamint az Erkel Ferenc Társaság nevében emléktáblát avattak Erkel Sándor és Szabó Róza tiszteletére az Erkel u. 16. számú ház falán. Mindketten ebben a házban hunytak el. A ház Szabó Róza rokonságáé volt, az énekesnő már első férje elvesztése előtt is lakott benne, akkor még mint Tannerné Szabó Róza.
• A békéscsabai Ifjúsági Házban 2007. június 22‒24. között rendezték meg első alkalommal ‒ szlovák, lengyel és magyar kórusok részvételével ‒ az Erkel Sándor Kórusfesztivált, melynek célja a kórusmuzsika szépségének, értékeinek hirdetése. Erkel Sándor a kórusmuzsika elkötelezett támogatója volt.

Lásd még

• Erkel Ferenc

Források

• Békés Megyei Hírlap, 48. évf. 128. szám (1993. június 4.) (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
• Békés Megyei Hírlap, 51 évf. 127. szám (1996. június 1‒2.) (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
• Békés Megyei Hírlap, 55. évf. 248. szám (2000. október 21‒23.) (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
• Békés Megyei Hírlap, 62. évf. 143. szám (2007. június 21.) (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
• Békés, 32. évf. 42. szám (1900. október 21.) (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
• Békésmegyei Közlöny, 26. évf. 20. szám (1899. március 9.) (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
• Bónis Ferenc: Erkel Sándor és a korabeli európai zene : Brahms, Dvořák és Goldmark magyarországi kapcsolata. In: Zempléni Múzsa online
• Erkel Sándor (szócikk) Magyar Színművészeti Lexikon (1929–1931) In: Mek.oszk.hu
• Erkel Sándor halálára. In: Huszadik Század weboldala
• Erkel Sándor síremléke. In: kozterkep.hu
• Erkel Sándor. In: Wikipedia
• Heti Mérleg, 3. évf. 10. szám (1993. március 18.) (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
• Kocsis Katalin: A ház, ahol az Operaház egykori fő-zeneigazgatója élt. In: Papageno.hu
• Nagy András, D. ‒ Máray György: Az Erkel család krónikája. Budapest : Balassi Kiadó ; Gyula : Erkel Ferenc Társaság, 2009 (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
• Új Magyar Életrajzi Lexikon, II. kötet. Budapest : Helikon Kiadó, 2007. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)

Kapcsolódó irodalom

• A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának 125 esztendeje : 1853–1978. Szerk.: Breuer János. Budapest : Zeneműkiadó Vállalat, 1978 (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
• A budapesti Operaház 100 éve. Szerk.: Staud Géza. Budapest : Zeneműkiadó Vállalat, 1984 (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
• Nagy András, D.: Epizódok az Erkel család életéből. In: A nemzeti romantika világából. Szerk.: Bónis Ferenc. Budapest : Püski Kiadó, 2005 (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
• Németh Amadé: Az Erkelek a magyar zenében : az Erkel család szerepe a magyar zenei művelődésben. Békéscsaba : Békés M. Tcs. Tud.-Koord. Szakbiz., 1987 (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
• Valkó Arisztid: Erkel Sándor hivatali működése az ügyiratok tükrében [I. rész]. In: Magyar Zene, 15. évf. 4. szám (1974) 420‒436. p.
• Valkó Arisztid: Erkel Sándor hivatali működése az ügyiratok tükrében [II. rész]. In: Magyar Zene, 16. évf. 2. szám (1975) 195‒207. p.
• Valkó Arisztid: Erkel Sándor hivatali működése az ügyiratok tükrében III. In: Magyar Zene, 16. évf. 4. szám (1975) 414‒426. p.
• Valkó Arisztid: Erkel Sándor hivatali működése az ügyiratok tükrében IV. In: Magyar Zene, 17. évf. 3. szám (1976) 308‒327. p.
• Valkó Arisztid: Erkel Sándor hivatali működése az ügyiratok tükrében (pótlások). In: Magyar Zene, 21. évf. 3. szám (1980) 319‒328. p.