Reök István (1816–1877)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Jzoltan (vitalap | szerkesztései) 2019. január 24., 15:00-kor történt szerkesztése után volt.

ügyvéd, csabai birtokos

Tartalomjegyzék

Élete

Reök István Imre 1816. augusztus 4-én született a Zemplén megyei Mándokon. Édesapja, Reök Theofil, uradalmi tiszttartóként dolgozott, édesanyját Szélig Annának hívták. Istvánnak 6 testvére volt, a szülők a családi jólét mellett a fiúgyermekek magas iskolai képesítéséről is gondoskodtak.

Reök István az eperjesi kollégium diákjaként töltötte az 1830-as éveket, ahol tagja volt a virágzó kollégiumi diáktársaságnak: itt ismerkedett meg Széchenyi és Kölcsey hazafias eszméivel. Kezdetben a színészi pálya vonzotta (Vahot Imre szerint “Thália papja”-nak kellett volna lennie), de végül a jog útjára lépett és ügyvéd végzettséggel hagyta el az iskolát. Műveltségével, képzettségével és nyelvtudásával (németül, latinul, magyarul, szlávul és franciául is értett) mindig kitűnt társai közül, továbbá rendkívül szerette a zenét és a színházat, szenvedélyeire mindig tudott időt szakítani.

1839-ben Pestre költözött, ahol megismerkedett későbbi feleségével, a nála 4 évvel fiatalabb Grobetti Lujzával. Esküvőjükre 1845. január 1-én a pesti belvárosi római katolikus templomban került sor, pár éven belül két leánygyermekük született.

Az 1848 környéki felfokozott hangulat őt is megérintette: csatlakozott Kazinczy Gábor köréhez, valamint tagja, majd jegyzője lett az Ellenzéki Körnek, ami 1848. április 16-án Radical Körré alakult át. A továbbiakban feltehetőleg a mérsékeltekhez közeledett. 1848 májusától titkárként dolgozott az első felelős magyar Minisztérium Klauzál Gábor által irányított földművelés-, ipar- és kereskedés osztályán.

A harcok elől Cserépvárra menekült testvéréhez, Antalhoz. Itt találkozott utoljára nővérével, Cecíliával, akinek 1850. január 12-én bekövetkezett halála után részben hozzá került két gyermeke, Gizella és Mihály. István 1849 decemberében még visszatért a fővárosba, ám korábbi cselekedeteinek esetleges megtorlása miatt jobbnak látta elhagyni Pestet. 1850 tavaszán érkezett meg feleségével és másfél éves kislányával (első gyermeküket Ilkát még Pesten elvesztették) Sarolta nővéréhez Csabára, ahol nem tervezett hosszú ideig maradni. Életének egyik legsötétebb időszaka volt ez: édesapját, testvérét és második kislányát, Gizellát is gyászolta, felesége a trauma hatására maga mögött hagyta férjét és visszaköltözött a fővárosba, a haza helyzete válságos volt, barátai messze kerültek tőle, a szellemi élet hanyatlott. Radikális múltja miatt nehéz anyagi helyzetbe került, eleinte senki sem alkalmazta a korábban forradalmi nézetekkel szimpatizáló ügyvédet, akit el is tiltottak hivatalos pályájától. 1851-ben költségeinek fedezésére a gazdálkodás mellett döntött: Gerendáson bérelt földjén kezdett el mezőgazdasággal foglalkozni, ahol főként búzát, kukoricát és dohányt termelt. Helyzete 1853-ra megváltozott: valószínűleg sógora, Steiner Jakab (aki az Apponyi-birtok uradalmi inspektora volt) tekintélye is hozzájárult ahhoz, hogy Polner főszolgabíró szemet hunyt forradalmi szerepe fölött, kezdésként gróf Apponyi György adott ügyészi feladatokat számára (1851-ben sikeresen véghez vitte a grófnők által indított örökváltsági pert, ekkor említették meg nevét először a város iratai között).

Az egyedül maradt Istvánra és nővérére egy másik családi tragédia következtében új feladatok hárultak, életüknek ezen szakasza összefonódott Munkácsy Mihályéval - a későbbi világhírű festőével -, aki 1851-ben, az édesanyja halála után érkezett Békéscsabára. A néhány éves csabai élet után elköltözött művész pályafutását a nagybátyjával folytatott levelezéséből is nyomon követhetjük.

A Csabán berendezkedett, anyagilag is stabilizálódott István sokban járult hozzá a helyi kulturális élet felpezsdítéséhez: műkedvelő társulatot alapított - körülbelül 18-20 fiatal színésszel dolgozott együtt -, melynek jelképesen igazgatójává választották, színdarabok előadását szorgalmazta (passzív ellenállás a túlzott németesítés ellen), melyekkel később a pesti Nemzeti Színházat támogatta (sorsjegyvásárral egybekötött táncmulatságot rendezett, melynek bevételét a teátrumnak adta), valamint a Szeberényi-testvérekkel karöltve sokat tett a szarvasi evangélikus gimnáziumért is. Ezek a tettek a később Békéscsaba képviselőjeként számon tartott Zsilinszky Mihály - aki idővel vejévé és életrajzírójává is vált -, szerint rövid idő alatt olyan társadalmi tekintélyt hoztak számára, mely más politikai viszonyok között magas pozíciójú állást biztosított volna neki, ám a történelem alakulása ellen nem tehetett semmit, meg kellett várnia a viszonyok elrendeződését. Az 1859-ig elhúzódott Bach- korszak lezárulásával a megyei élet visszatért a régi kerékvágásba, ennek következtében István is elhelyezkedhetett a hivatalnokok között. 1860 októberében az ügyvéd Gyulára költözött, ahol városi, majd megyei állást szerzett. Az abszolutizmusnak már aligha nevezhető, mégis jelentős hatalmi befolyásoltságú Anton von Schmerling által irányított időszak alatt gerendási birtokára vonult, és itt várta meg az enyhülést. Miután 1867-ben sor került a kiegyezésre, a közéletbe való visszatérés reményével ismét Pestre ment. Terve sajnos nem sikerült, a húsz év alatt megtört város nem tudott munkát biztosítani számára, így újra Békéscsaba felé vette az irányt, ahol a második felesége által örökölt, Kismegyeren található birtokon rendezkedett be és kezdett bele egy mintagazdaság kiépítésébe. A vidéki ház 1874-ben igazi családi összejövetel helyszíne volt. Munkácsy nászútja alkalmából meglátogatta nagybátyjáékat, ahol 22 év után találkozott testvéreivel, Gizellával és Emillel is.

Vidéki élete nem hátráltatta abban, hogy részese legyen a gazdaság terén bekövetkező változásoknak, újításoknak: alapítótagként játszott szerepet a Békésmegyei Gazdasági Egylet 1860-as létrehozásánál, majd 3 évig (1867-1870 között) az egylet igazgató-elnökeként tevékenykedett. Ezekből az évekből származó szakirodalmi munkái igen jelentősek. Nem állt tőle távol az irodalom, illetve az újságírás sem: néhány hónapig ő volt a Békésmegyei Közlöny és a Szépirodalmi Lapok szerkesztője. Nevéhez köthető a Békés Megyei Régészeti és Művészettörténeti Társulat alapgondolata, a megyeszékhely Csabára való áthelyezésének ötlete is.

Második feleségével, a csabai otthonának szomszédos házában lakó Omaszta Zsigmond lányával, Máriával 1871-ben (Lujzától való törvényes válása után) házasodott össze, de már korábban is együtt éltek: a család által Teréznek becézett “gazdasszony” vezette Reök háztartását (első gyermekük, Iván 1855-ben született), a kismegyeri birtokra is közösen költöztek ki. A család végül visszatért Csabára (1876. szeptember 28-ára készült el Gyulai úti ház, amely ma nagyjából a kórház bejárata körül helyezkedne el), ahol sajnos a családfő csak egy betegséggel teli esztendőt tölthetett, melynek legsötétebb napja július 7-e volt: elhunyt legkisebb fia, a négy és fél éves Aba. Gyermeke temetése után két nappal, 1877. július 9-én Reök István a Körös-parton saját kezével vetett véget életének. Halála után családja elköltözött Békéscsabáról, a decembert már Pesten töltötték.

Emlékezete

Művei

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

A lap eredeti címe: „http://bekeswiki.bmk.hu/index.php/Re%C3%B6k_Istv%C3%A1n_(1816%E2%80%931877)”
Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök