Szabó Pál (1893–1970)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Szabo.csanad97 (vitalap | szerkesztései) 2017. augusztus 9., 16:19-kor történt szerkesztése után volt.
(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

1893. április 5-én született, Biharugrán. Író, politikus.


Tartalomjegyzék

Élete

Zsellércsaládból származik, elemi iskola mellett napszámos munkákat vállal majd kőműves inasnak áll 1909-ben. Tehetsége és tudásvágya kimagaslik a szegényparaszti rétegből, de természetesen kilátásai semmivel sem jobbak, mint a kor „népgyermekeinek”. Csak másodjára sorozzák be közkatonának, 1915-ben. Galíciába, majd az olasz frontra kerül. A Tanácsköztársaság bukása után, szülőfalujába internálják két évre. Biharugrán kőművesként dolgozik. 1922-ben összeházasodik Kiss Etelkával. Először 1927-ben publikál a Körösvidék lapban. Emberek című regénye 1930-ban jelenik meg, Móricz Zsigmond dicsérő kritikát ír a könyvről a Nyugatba, Féja Géza is érdeklődéssel fordul művei, személyisége felé. Írói pályafutása innentől kezdődik meg: bekerül az irodalmi vérkeringésbe, könyvei látnak napvilágot, közéleti újságokba közöl cikkeket, illetve olyan folyóiratokat szerkeszt, mint a Komádi és Vidéke vagy a Kelet Népe, ahol Sinka István szövegei is gyakran lejönnek. Politikailag is aktív: a népi mozgalom tagja, országos alelnöke a Független Kisgazdapártnak. Később a szegényparasztság érdekeit jobban képviselő Nemzeti Parasztpár alapítója, elnöke. 1944-ben Budapesten tartózkodik a főváros ostromakor. 1945 után tud igazán kibontakozni politikai és írói karrierje a szovjet befolyásnak köszönhetően, országgyűlési képviselő, elismert író. Támogatja Nagy Imre Sztálin halála utáni belpolitikáját. Fő művének a háromrészes Nyugtalan élet regénye tekinthető. 1970. október 31-én hal meg.


Fontosabb művei


Fontosabb díjai =


Források

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök