Somos András (1911–1996)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
Jzoltan (vitalap | szerkesztései)
(Új oldal, tartalma: „kertészmérnök, egyetemi oktató, tanszékvezető, rektor == Élete == Styaszni András néven született '''1911. szeptember 18-án [[Mezőberé…”)

A lap jelenlegi, 2021. december 28., 15:27-kori változata

kertészmérnök, egyetemi oktató, tanszékvezető, rektor

Tartalomjegyzék

Élete

Styaszni András néven született 1911. szeptember 18-án Mezőberényben. Édesapja az első világháború harcaiban esett el, édesanyja nevelte.

Tanulmányait 19171921 között Mezőberényben, az evangélikus elemi iskolában kezdte, majd a polgári iskolában folytatta. Érdeklődése az agrárszektor iránt először középiskolai tanulmányaiban mutatkozott meg, amit Békéscsabán a Magyar Királyi Állami Felsőmezőgazdasági Iskolában végzett, 1933-ban érettségizett. Felsőfokú tanulmányait a Kertészeti Tanintézetben kezdte, ahol 1937-ben kertészeti szakirányú oklevelet szerzett. Ezután a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanult, ahol mezőgazdasági irányba specializálódott, 1942-ben végzett. Tanulmányait 1948-ban kert- és szőlőgazdaság tudományok terén doktori cím megszerzésével zárta.

Somos András 1940-ben megházasodott. Ugyanebben az évben vette fel a Somos vezetéknevet. Házasságából két lány- és egy fiúgyermek született.

A rendszerváltás után közéleti szerepet már nem vállalt, jórészt visszavonultan élt. 1996. március 15-én hunyt el. Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra.

Munkássága

Három területen – a felsőfokú oktatásban, a tudományos közéletben és a gyakorlati tudományos kutatásban – vett részt és vállalt szerepet.

Felsőfokú oktatás

1939-től a Kertészeti Akadémia (korábban Kertészeti Tanintézet) kamaraerdei kísérleti telepén foglalkoztatták, melynek rövid időn belül helyettes vezetője lett. 1942-ben ugyanebben az intézményben tanársegédként kezdett dolgozni, növénynemesítés terén elméleti, gyümölcs- és zöldségtermesztés terén gyakorlati órákat tartott. Oktatói munkáját 1944-ben kellett megszakítania, mert megkapta behívóját, a második világháború harcai során szovjet hadifogságba esett, onnan 1946-ban tért haza. Hazatérése után nem sokkal megkapta a Magyar Agrártudományi Egyetem Kert- és Szőlészettudományi Kar (a korábbi Kertészeti Akadémia jogutódja) Zöldségtermesztés Tanszékének tanszékvezető pozícióját. Bár az intézmény több szervezeti változáson esett át, ezt az állást az 1981. évi nyugállományba vonulásáig sikerült megtartania. Egyetemi karrierjének csúcspontját két alkalommal történt rektori kinevezése jelentette, először 19601965, majd 19711975 között vezette az intézményt.

Tudományos közélet

1948-ban rövid ideig a Földművelésügyi Minisztérium egyetemekkel foglalkozó osztályát vezette. 1949-ben a Magyar Tudományos Akadémia szocialista típusú átszervezésekor az Agrártudományi Osztály titkárává nevezték ki, ezt a feladatot 1961-ig látta el. Ugyanebben az évben az MTA levelező tagjává, 1955-ben rendes tagjává választották. Több mint két évtizeden át először a Kertészeti Bizottságban, majd az Agrártudományi Osztályon látott el vezetői feladatokat. Akadémiai karrierjének csúcspontját 1977-ben az MTA egyik alelnökévé történő kinevezése jelentette, ezt a pozíciót 1985-ig töltötte be. Leköszönése után egészen a rendszerváltásig részt vett az elnökség munkájában. Tudományos szerepvállalása nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi színtéren is érvényesült, 1959 és 1983 között ellátta Magyarország képviseletét a Nemzetközi Kertészeti Tudományos Tanácsban. Bulgáriában és a Szovjetunióban tiszteleti illetve külső akadémiai tagságot, a berlini Humboldt Egyetemtől pedig díszdoktori oklevelet kapott.

Tudományos kutatás

Eredményeit szakkönyvek és szakcikkek írásával ismertette az agrárszektor szereplőivel, ismeretterjesztő előadások tartásán keresztül a közvéleménnyel. Jelentős szerepet vállalt a gyakorlati megvalósításban is. Kutatásai részben a zöldségfélék élettanára irányultak, kiemelten foglalkozott a különböző paprika- és paradicsomfajtákkal. Több paprikafajta nemesítése fűződött a nevéhez. Foglalkozott agrotechnikai megoldások kidolgozásával, ami során legismertebb eredménye a nagyüzemi mértékű, gépesítéssel fóliasátor alatt történő termelés lett. Törekedett a megújuló energiaforrások használatának megvalósítására.

Főbb művei

Díjak, elismerések

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozás

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök