Sinka István (1897–1969)
A BékésWiki wikiből
a (Képméret növelése) |
a (Belső hivatkozások javítása) |
||
| 9. sor: | 9. sor: | ||
[[1919]]-ben '''feleségül vette Pap Katalin''' kospásztorlányt, akivel '''[[Bélmegyer|Bélmegyeren]] telepedtek le'''. Négy gyerekük közül elsőszülött fiuk nem érte meg a gyerekkort. A [[Vésztő]] és [[Szeghalom]] közötti Mágoron juhászkodott, azonban felesége szívbetegsége miatt '''[[Vésztő|Vésztőre]] költöztek''', ahol Sinka alkalmi munkákból, napszámoskodásból próbálta eltartani családját. | [[1919]]-ben '''feleségül vette Pap Katalin''' kospásztorlányt, akivel '''[[Bélmegyer|Bélmegyeren]] telepedtek le'''. Négy gyerekük közül elsőszülött fiuk nem érte meg a gyerekkort. A [[Vésztő]] és [[Szeghalom]] közötti Mágoron juhászkodott, azonban felesége szívbetegsége miatt '''[[Vésztő|Vésztőre]] költöztek''', ahol Sinka alkalmi munkákból, napszámoskodásból próbálta eltartani családját. | ||
| - | Az 1930-as évek elején megismerkedett és barátságot kötött [[Féja Géza ( | + | Az 1930-as évek elején megismerkedett és barátságot kötött [[Féja Géza (1900–1978)|Féja Gézá]]val, aki a [[Viharsarok (szociográfia)|Viharsarok]] című szociográfiájához gyűjtött anyagot a régió három vármegyéjében. '''Féja fontos szerepet játszott Sinka költői pályájának elindításában''', ő mutatta be a fiatal költőt [[Bajcsy-Zsilinszky Endre (1886–1944)|Bajcsy-Zsilinszky Endre]] újságjában, illetve ő írt dicsérő szavakat az [[1933|1933-ban]] megjelent ''Himnuszok kelet kapujában'' című első kötetéhez. [[Szabó Pál (1893–1970)|Szabó Pál]] íróval való ismertségének köszönhetően rendszeresen publikált a [[Kelet Népe|Kelet Népé]]ben. |
[[1935]]-ben meghalt a felesége. Sinka két évig munka után kutatva, nyomorban élve bolyongott az országban. | [[1935]]-ben meghalt a felesége. Sinka két évig munka után kutatva, nyomorban élve bolyongott az országban. | ||
| 26. sor: | 26. sor: | ||
''„(...) az időben immáron örökké életművének legértékesebb darabjai: például az olyan dalok, mint az Alvó Körözsök, Nyárfalevél, Túloldalán a halomnak, A cser meghajolt, az olyan elbeszélő költemény, mint a Bődi Mariska, és főként az olyan balladák, mint a Bondár Márta, Anyám balladát táncol, Ballada a Körözs mentén, Bor-Ökrösné, Simon Virág, Magyar Mihály balladája, de a pályazáró kötetekben is találhatók olyan nagy versek, mint például a Lovasok opál mezőkön című, és a prózai művek közül a Fekete bojtár vallomásai mellett a Hol vagy Kadocsa? sem csupán a szintén önéletrajzi ihletés miatt érdemes a figyelmünkre, ahogy az Érparti történet sem. Ezek a művek ma is éppúgy várják olvasóikat, mint a magyar irodalom bármely XX. századi klasszikusának legjobbjai, és nemcsak azért, mert a szegénység, a nyomor, az azzal együtt járó megaláztatottság, a hatalomnak, a rajtunk kívül álló erőknek való kiszolgáltatottság mai világunkban (ha nem is olyan mértékben) éppúgy jelen van, mint a Sinkáéban jelen volt, hanem azért, mert a költőt, ahogy kívánta, karjaira vette az idő (Végy karjaidra, idő…), versei szépségét minden korokon általrepíti hozzánk.”'' | ''„(...) az időben immáron örökké életművének legértékesebb darabjai: például az olyan dalok, mint az Alvó Körözsök, Nyárfalevél, Túloldalán a halomnak, A cser meghajolt, az olyan elbeszélő költemény, mint a Bődi Mariska, és főként az olyan balladák, mint a Bondár Márta, Anyám balladát táncol, Ballada a Körözs mentén, Bor-Ökrösné, Simon Virág, Magyar Mihály balladája, de a pályazáró kötetekben is találhatók olyan nagy versek, mint például a Lovasok opál mezőkön című, és a prózai művek közül a Fekete bojtár vallomásai mellett a Hol vagy Kadocsa? sem csupán a szintén önéletrajzi ihletés miatt érdemes a figyelmünkre, ahogy az Érparti történet sem. Ezek a művek ma is éppúgy várják olvasóikat, mint a magyar irodalom bármely XX. századi klasszikusának legjobbjai, és nemcsak azért, mert a szegénység, a nyomor, az azzal együtt járó megaláztatottság, a hatalomnak, a rajtunk kívül álló erőknek való kiszolgáltatottság mai világunkban (ha nem is olyan mértékben) éppúgy jelen van, mint a Sinkáéban jelen volt, hanem azért, mert a költőt, ahogy kívánta, karjaira vette az idő (Végy karjaidra, idő…), versei szépségét minden korokon általrepíti hozzánk.”'' | ||
| - | '''[[Féja Géza ( | + | '''[[Féja Géza (1900–1978)|Féja Géza]], Sinka István tehetségének egyik felfedezője és pártfogója a [[Viharsarok (szociográfia)|Viharsarok]] című híres szociográfiájában így ír róla:''' |
''„Sinka sorsa példázza legtalálóbban, hogy a mai társadalmi és kulturális »felépítmény« mit nyújt a nép s a népi tehetség számára. Sinka a szalontai határban született, nagy birkatartó földön. Három-négy évtizede itt a földnélküli ember sorsa csakis a birka lehetett. Apja nagy állattenyésztő volt négyezer saját birkával, a dögvész azonban elsöpörte őket. Igy juhásznak állt be más gazda rideg birkái mellé. (…) Apja, midőn öregedni kezdett, nem is bírta a nomád életet, betegeskedett, a nagybirtokos pedig, akinél Puszta-Pándon alkalmazásban volt, kirakta a pusztáról. Felrakták a szekérre a bútort s tetejébe a haldokló öreg juhászt. (…) Az öreg nem is élt sokáig. Felesége ezután tavasztól őszig kenyeret sütött a summásoknak az urasági tanyákon. A gyerek Szalontán maradt ilyenkor, mint saját gazdája s vízhordásból élt, meg teniszlabdákat szedett a Lovassy-kertben. Közben öt elemit végzett, nagy olvasási szomjúság gyötörte, de a tankönyveken kívül csak vásári istóriák jutottak a kezébe. (…) Tizenkét esztendős korában eléje adtak négyszáz birkát és kicsapták velük a tarlóra. Késő ősszel hazafelé tért ázott birkáival, de az esős, ködös őszi éjszakákon eltévedt. Egy éjjel mégis visszatalált a faluba, zörgött a pergő a kosokon, kijött a gazda. Rögtön a gyerekjuhásznak rontott, összeverte, sárba vágta és megtaposta. Még aznap éjjel megszökött tőle. (…)'' | ''„Sinka sorsa példázza legtalálóbban, hogy a mai társadalmi és kulturális »felépítmény« mit nyújt a nép s a népi tehetség számára. Sinka a szalontai határban született, nagy birkatartó földön. Három-négy évtizede itt a földnélküli ember sorsa csakis a birka lehetett. Apja nagy állattenyésztő volt négyezer saját birkával, a dögvész azonban elsöpörte őket. Igy juhásznak állt be más gazda rideg birkái mellé. (…) Apja, midőn öregedni kezdett, nem is bírta a nomád életet, betegeskedett, a nagybirtokos pedig, akinél Puszta-Pándon alkalmazásban volt, kirakta a pusztáról. Felrakták a szekérre a bútort s tetejébe a haldokló öreg juhászt. (…) Az öreg nem is élt sokáig. Felesége ezután tavasztól őszig kenyeret sütött a summásoknak az urasági tanyákon. A gyerek Szalontán maradt ilyenkor, mint saját gazdája s vízhordásból élt, meg teniszlabdákat szedett a Lovassy-kertben. Közben öt elemit végzett, nagy olvasási szomjúság gyötörte, de a tankönyveken kívül csak vásári istóriák jutottak a kezébe. (…) Tizenkét esztendős korában eléje adtak négyszáz birkát és kicsapták velük a tarlóra. Késő ősszel hazafelé tért ázott birkáival, de az esős, ködös őszi éjszakákon eltévedt. Egy éjjel mégis visszatalált a faluba, zörgött a pergő a kosokon, kijött a gazda. Rögtön a gyerekjuhásznak rontott, összeverte, sárba vágta és megtaposta. Még aznap éjjel megszökött tőle. (…)'' | ||
A lap 2021. február 23., 12:20-kori változata
költő, író
Tartalomjegyzék |
Élete
A fekete bojtár
1919-ben feleségül vette Pap Katalin kospásztorlányt, akivel Bélmegyeren telepedtek le. Négy gyerekük közül elsőszülött fiuk nem érte meg a gyerekkort. A Vésztő és Szeghalom közötti Mágoron juhászkodott, azonban felesége szívbetegsége miatt Vésztőre költöztek, ahol Sinka alkalmi munkákból, napszámoskodásból próbálta eltartani családját.
Az 1930-as évek elején megismerkedett és barátságot kötött Féja Gézával, aki a Viharsarok című szociográfiájához gyűjtött anyagot a régió három vármegyéjében. Féja fontos szerepet játszott Sinka költői pályájának elindításában, ő mutatta be a fiatal költőt Bajcsy-Zsilinszky Endre újságjában, illetve ő írt dicsérő szavakat az 1933-ban megjelent Himnuszok kelet kapujában című első kötetéhez. Szabó Pál íróval való ismertségének köszönhetően rendszeresen publikált a Kelet Népében.
1935-ben meghalt a felesége. Sinka két évig munka után kutatva, nyomorban élve bolyongott az országban.
Budapesten
1937-ben összeházasodott Péczely Katalinnal, akivel Budapestre költöztek. A fővárosban Sinka bekerült a fénykorát élő népi mozgalom irodalmi és politikai vérkeringésébe. 1939 és 1944 között nyolc kötete jelent meg. Gyakori szerzője volt a Szabad Szó, a Híd, a Magyar Élet és a Válasz című folyóiratoknak. A háború után Törökbálinton kapott földet. 1949-ben visszaköltözött Budapestre, de az irodalmi életből kiszorult: 1961-ig, a kultúrpolitikai váltásig nem jelent meg kötete. 1956 nyarán a kérése nélkül felvették a Magyar Írók Szövetségébe. A forradalmat az Üdv néked Ifjúság című versével "köszöntötte". Második feleségétől 1957-ben elvált. A békésszentandrási Szin Magdával házasodott össze, akihez az Éna-ciklus darabjait írja. 1961 és 1972 között négy kötetét adta ki a Magvető Kiadó, amelyek közül az utolsó már posztumusz jelent meg.
Munkássága
Mindössze öt elemit végzett, de felettébb érdekelte az olvasás és az irodalom. Egyes anekdoták szerint első próbálgatásait csizmája oldalára írta, amikor a mágori síkságon juhászkodott. Első közölt versével irodalmi pályázatot nyert a Magyar Falu c. folyóirat 1930. novemberi számában. Később zsengéi jelentek meg ugyanebben a lapban, majd 1933-ban megjelent első kötete a Himnuszok kelet kapujában. Ezt két év múlva az első felesége betegeskedésével egy időben íródott Pásztorének követte. A kötetlen formájú, akár kiseposznak is betudható műve, már átgondoltabb költői nyelvet és magabiztos hangot tükröz. Budapesten 1939-től kezdett el igazán kiteljesedni. Tizenhét évnyi hallgatás után, 1961-ben kezdték újra kiadni a köteteit. Írásait a paraszti réteg nyomorának bemutatása jellemzi, életműve a népi mozgalom íróinak, költőinek egy legerősebb és legmegrázóbb darabja.
Elek Tibor, a Bárka főszerkesztője Sinka munkásságát így foglalja össze:
„(...) az időben immáron örökké életművének legértékesebb darabjai: például az olyan dalok, mint az Alvó Körözsök, Nyárfalevél, Túloldalán a halomnak, A cser meghajolt, az olyan elbeszélő költemény, mint a Bődi Mariska, és főként az olyan balladák, mint a Bondár Márta, Anyám balladát táncol, Ballada a Körözs mentén, Bor-Ökrösné, Simon Virág, Magyar Mihály balladája, de a pályazáró kötetekben is találhatók olyan nagy versek, mint például a Lovasok opál mezőkön című, és a prózai művek közül a Fekete bojtár vallomásai mellett a Hol vagy Kadocsa? sem csupán a szintén önéletrajzi ihletés miatt érdemes a figyelmünkre, ahogy az Érparti történet sem. Ezek a művek ma is éppúgy várják olvasóikat, mint a magyar irodalom bármely XX. századi klasszikusának legjobbjai, és nemcsak azért, mert a szegénység, a nyomor, az azzal együtt járó megaláztatottság, a hatalomnak, a rajtunk kívül álló erőknek való kiszolgáltatottság mai világunkban (ha nem is olyan mértékben) éppúgy jelen van, mint a Sinkáéban jelen volt, hanem azért, mert a költőt, ahogy kívánta, karjaira vette az idő (Végy karjaidra, idő…), versei szépségét minden korokon általrepíti hozzánk.”
Féja Géza, Sinka István tehetségének egyik felfedezője és pártfogója a Viharsarok című híres szociográfiájában így ír róla:
„Sinka sorsa példázza legtalálóbban, hogy a mai társadalmi és kulturális »felépítmény« mit nyújt a nép s a népi tehetség számára. Sinka a szalontai határban született, nagy birkatartó földön. Három-négy évtizede itt a földnélküli ember sorsa csakis a birka lehetett. Apja nagy állattenyésztő volt négyezer saját birkával, a dögvész azonban elsöpörte őket. Igy juhásznak állt be más gazda rideg birkái mellé. (…) Apja, midőn öregedni kezdett, nem is bírta a nomád életet, betegeskedett, a nagybirtokos pedig, akinél Puszta-Pándon alkalmazásban volt, kirakta a pusztáról. Felrakták a szekérre a bútort s tetejébe a haldokló öreg juhászt. (…) Az öreg nem is élt sokáig. Felesége ezután tavasztól őszig kenyeret sütött a summásoknak az urasági tanyákon. A gyerek Szalontán maradt ilyenkor, mint saját gazdája s vízhordásból élt, meg teniszlabdákat szedett a Lovassy-kertben. Közben öt elemit végzett, nagy olvasási szomjúság gyötörte, de a tankönyveken kívül csak vásári istóriák jutottak a kezébe. (…) Tizenkét esztendős korában eléje adtak négyszáz birkát és kicsapták velük a tarlóra. Késő ősszel hazafelé tért ázott birkáival, de az esős, ködös őszi éjszakákon eltévedt. Egy éjjel mégis visszatalált a faluba, zörgött a pergő a kosokon, kijött a gazda. Rögtön a gyerekjuhásznak rontott, összeverte, sárba vágta és megtaposta. Még aznap éjjel megszökött tőle. (…)
(…) A hiba csak az, hogy ez a költő (Sinka) éppen felülről nem kapott segítőkezet. Elhagyatva építette fel a föld, a kenyér, a munka, a termés himnuszait magában. Túllépte egyénisége határait, a parasztközösség szólalt meg benne. Újabban pedig múltját, a nomád, vad magyar mezei életet fejezi ki nem mindennapos lírai-epikai erővel. (…) A mélyek fia csak véletlenül bír kapcsolatba kerülni a »magas« kultúrával. S ha különös csodaként mégis megnő, akkor vagy belefúl a városi életbe, vagy pedig tovább éhezik a maga talaján. Hiába nő meg ott az eredeti rögökön, vérei, osztálya nem nőhetnek meg véle együtt. Előre rohan, egyedül marad s naponta a halál kopogtat az ajtaján. A magyar népsors tragikuma ezekben az emberekben csap magasra. Társadalmi berendezkedésük minden kórja az ő megnőtt életükben rendez vészes csatákat.”
Emlékezete
- 1990-ben posztumusz Kossuth-díjjal tüntették ki.
- Vésztőn Sinka István Emlékházzal, szoborral, kulturális intézmények nevével emlékeznek meg a város egykori parasztköltőjéről.
Források
- 110 éve született Sinka István. In: BárkaOnline
- Féja Géza: Viharsarok - Népi tehetségek
- Sinka István In: Wikipédia (Látogatva: 2017. 08. 07.)
- Sinka István Emlékház és Helytörténeti Múzeum. In: Veszto.hu
- Sinka István: Megzendül az erdő. Vésztő : Vésztő Nagyközségi Tanács, 1987. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
