Sztaniszláv Dániel (1911‒1984)

A BékésWiki wikiből

A lap jelenlegi, 2020. május 22., 14:35-kori változata

műköszörűsmester, eszperantista

A Jókai utcai műköszörűs

Sztaniszláv Dániel késműves és műköszörűsmester 1911-ben született Békéscsabán. A mesterséget még iskoláskorában a besztercebányai Zólyomlipcséről (ma: Slovenská Ľupča, Szlovákia) származó édesapjától tanulta annak Köteles (ma: Kinizsi) utcai műhelyében, hogy aztán egész életében gyakorolja. Csak négy polgárira futotta taníttatása, a család nehéz anyagi helyzete nem tette lehetővé, hogy tovább tanuljon. 1927-ben rövid ideig Budapesten, a Dreher műköszörűs cégnél dolgozott. 1932-ben belekezdett saját köszörűsműhelye kialakításába, és a következő évben kiváltotta az iparengedélyt. Műhelyét a Jókai utcai lakásában rendezte be, az Andrássy úton pedig megnyitotta a Sztaniszláv üzeletet. Közben házasságot kötött Novák Judittal, aki munkatársa lett; három gyerekük született.

A nehéz háborús évek után nem kevésbé rossz időszak következett, az 1950-es években nem volt könnyű maszeknak, kispolgárnak lenni. A mindennapi létért kérvényeket kellett írni, alaptalan feljelentések ellen kellett védekezni, rendszeresek voltak a kötelező éjszakai munkák, a zaklatások. A hatvanas évektől kezdve már nyugodtabb körülmények között dolgozhatott, és mint a háború előtt, sok megrendelője volt.

Sírja a Felsővégi (Berényi úti) temetőben

Sudhungarlanda Stelo

Az eszperantista csoportoknak az 1920-as évektől az 1935-ben történt hatósági betiltásig nagy szerepük volt a munkásmozgalomban. Békéscsabán az eszperantó akkor lett népszerű, amikor a munkásokhoz is elért, mégpedig sokakhoz Sztaniszláv Dániel közvetítésével.

Szaniszláv Dániel egész életét meghatározta az eszperantó. Harmadik polgáristaként, 1924 őszén kezdte el tanulni a nyelvet, két osztálytársával együtt igazgatói engedéllyel járt hetenként kétszer órára. A következő évben a barátaiból egy kis eszperantó kört hozott össze, 1926-tól pedig már felnőtteket is tanított Békéscsabán, Békésen, Gyulán, Orosházán és más megyei településeken. 1957-ig előbb kezdő, majd haladó tanfolyamokat vezetett folyamatosan, s ha nem volt hely másutt, mint a háború előtti és alatti időkben, a saját lakásán tartotta az órákat. Magával ragadta a mesterséges világnyelv praktikuma, és arra is ösztönözte, hogy más nyelveket is tanuljon. Kiterjedt levelezésének és a személyes találkozásoknak köszönhetően nagy műveltségű embereket ismert meg itthon és külföldön, ami arra késztette, hogy mind többet és többet olvasson. Az eszperantónak akkoriban nagy volt a vonzása, fiatal és idősebb munkások is részt vettek a nyelvtanulásban, s legtöbbjüket ‒ akárcsak Sztaniszláv Dánielt ‒ ez indította el a művelődés útján.

A nyelvnek egyik legjobb tudója volt Békéscsabán és a megyében. A városi eszperantócsoport elnöke, a genfi egyetemes eszperantó világszövetség békéscsabai képviselője volt, 1929-ben részt vett az eszperantisták világkongresszusán. 1946-ban lektorként, szerkesztőként és szerzőként dolgozott a Sudhungarlanda Stelo (Dél-magyarországi Csillag) című, a felszabadulás utáni első, rövid életű eszperantó nyelvű lapnak. Az újságot Szemenyei Bálintnak, a Békés megyei eszperantószövetség titkárának javaslatára 1958-ban újra indították, de az anyagi nehézségek miatt másodszor is tiszavirág-életűnek bizonyult.

Békéscsaba régen és most

Szaniszláv Dániel folyamatosan bővítette irodalmi ismereteit, gyűjtötte és gyarapította magyar és eszperantó nyelvű könyvtárát. Kétezer kötetes ‒ magyar, szlovák, német, angol, francia és olasz nyelvű ‒ műszaki könyvtárral rendelkezett, műhelye pedig kísérletezéseinek tárháza volt. A szépirodalmat is kedvelte. Naplót vezetett, mely négy kötet szakmai feljegyzéseket tartalmaz, míg az ötödik magánéletéről és iparos küszködéseiről tanúskodik. Megírta a Békés megyei eszperantó mozgalom történetét. Nevével a Békés Megyei Népújság szerzőjeként is lehetett találkozni. Már a háború előtt lelkes amatőr fényképész volt. Évtizedig figyelte a változásokat a városban, lefényképezte a régi és az új épületeket, hogy megőrizze az utókornak Békéscsaba múltját. A több mint tízezres fotó- és diaképtárában mindent megörökített, ami fiatalkorától kezdve érdekes volt a városban.

Források

• Békés Megyei Népújság, 1982. december 14., 37. évf. 293. szám. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
• Békés Megyei Népújság, 1984. november 1., 39. évf. 257. szám. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
• Békésmegyei Közlöny, 1910. szeptember 4., 37. évf. 71. szám. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
• Békésmegyei Közlöny, 1929. július 31., 56. évf. 123. szám. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
• Nagy Ágnes: Emlékezések egy lap történetéről. Békés Megyei Népújság, 1978. március 11., 33. évf. 60. szám. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
• Ungár Tamás: Egy iparos naplójából. Békés Megyei Népújság, 1986. március 8., 41. évf. 57. szám. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
• Vass Márta: A polgár és patrióta. Békés Megyei Népújság, 1991. február 9., 46. évf. 34. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
• Vass Márta: Az eszperanto és a munkásmozgalom. Békés Megyei Népújság, 1981. december 8., 36. évf. 287. szám. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
• Vass Márta: Egy élet dokumentumai között. Békés Megyei Népújság, 1977. május 24., 32. évf. 120. szám. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
• Vass Márta: Egy elmaradt program helyett. Békés Megyei Népújság, 1977. október 30., 32. évf. 256. szám. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)