Sinka István (1897–1969)
A BékésWiki wikiből
a (Képméret növelése) |
a (Korrekció) |
||
| (4 közbeeső változat nincs mutatva) | |||
| 1. sor: | 1. sor: | ||
| + | [[Fájl:Sinka Istvan fortepan 106045.jpg|bélyegkép|300px|Sinka István]] | ||
költő, író | költő, író | ||
| 5. sor: | 6. sor: | ||
=== A fekete bojtár === | === A fekete bojtár === | ||
[[fájl:Nagyvárad 305.JPG|bélyegkép|300px|Szülőháza Nagyszalontán]] | [[fájl:Nagyvárad 305.JPG|bélyegkép|300px|Szülőháza Nagyszalontán]] | ||
| - | [[Fájl:Nagyvárad 303.JPG|bélyegkép|300px|Emléktábla szülőháza falán]]'''Bihar megyei parasztcsaládba született [[1897]]. [[szeptember 24.|szeptember 24 | + | [[Fájl:Nagyvárad 303.JPG|bélyegkép|300px|Emléktábla szülőháza falán]] |
| + | [[fájl:Sinka Istvan sir.JPG|bélyegkép|300px|Sírja a Farkasréti temetőben]] | ||
| + | |||
| + | '''Bihar megyei parasztcsaládba született [[1897]]. [[szeptember 24.|szeptember 24-én]] Nagyszalontán.''' Apja és bátyja tüdőbetegségben hunyt el, korai tragikus haláluk arra kényszerítette Sinkát, hogy tízéves korában bojtárnak álljon. | ||
[[1919]]-ben '''feleségül vette Pap Katalin''' kospásztorlányt, akivel '''[[Bélmegyer|Bélmegyeren]] telepedtek le'''. Négy gyerekük közül elsőszülött fiuk nem érte meg a gyerekkort. A [[Vésztő]] és [[Szeghalom]] közötti Mágoron juhászkodott, azonban felesége szívbetegsége miatt '''[[Vésztő|Vésztőre]] költöztek''', ahol Sinka alkalmi munkákból, napszámoskodásból próbálta eltartani családját. | [[1919]]-ben '''feleségül vette Pap Katalin''' kospásztorlányt, akivel '''[[Bélmegyer|Bélmegyeren]] telepedtek le'''. Négy gyerekük közül elsőszülött fiuk nem érte meg a gyerekkort. A [[Vésztő]] és [[Szeghalom]] közötti Mágoron juhászkodott, azonban felesége szívbetegsége miatt '''[[Vésztő|Vésztőre]] költöztek''', ahol Sinka alkalmi munkákból, napszámoskodásból próbálta eltartani családját. | ||
| - | Az 1930-as évek elején megismerkedett és barátságot kötött [[Féja Géza ( | + | Az 1930-as évek elején megismerkedett és barátságot kötött [[Féja Géza (1900–1978)|Féja Gézá]]val, aki a ''[[Viharsarok (szociográfia)|Viharsarok]]'' című szociográfiájához gyűjtött anyagot a régió három vármegyéjében. '''Féja fontos szerepet játszott Sinka költői pályájának elindításában''', ő mutatta be a fiatal költőt [[Bajcsy-Zsilinszky Endre (1886–1944)|Bajcsy-Zsilinszky Endre]] újságjában, illetve ő írt dicsérő szavakat az [[1933|1933-ban]] megjelent ''Himnuszok kelet kapujában'' című első kötetéhez. [[Szabó Pál (1893–1970)|Szabó Pál]] íróval való ismertségének köszönhetően rendszeresen publikált a [[Kelet Népe|''Kelet Népé'']]ben. |
[[1935]]-ben meghalt a felesége. Sinka két évig munka után kutatva, nyomorban élve bolyongott az országban. | [[1935]]-ben meghalt a felesége. Sinka két évig munka után kutatva, nyomorban élve bolyongott az országban. | ||
=== Budapesten === | === Budapesten === | ||
| - | [[1937]]-ben '''összeházasodott Péczely Katalinnal''', akivel '''Budapestre költöztek'''. A fővárosban Sinka bekerült a fénykorát élő [[Népi mozgalom|népi mozgalom]] irodalmi és politikai vérkeringésébe. [[1939]] és [[1944]] között nyolc kötete jelent meg. Gyakori szerzője volt a Szabad Szó, a Híd, a Magyar Élet és a Válasz című folyóiratoknak. A háború után Törökbálinton kapott földet. [[1949|1949-ben]] visszaköltözött Budapestre, de az irodalmi életből kiszorult: [[1961]]-ig, a kultúrpolitikai váltásig nem jelent meg kötete. [[1956]] nyarán a kérése nélkül '''felvették a Magyar Írók Szövetségébe'''. A forradalmat az ''Üdv néked Ifjúság'' című versével "köszöntötte". Második feleségétől [[1957|1957-ben]] elvált. A békésszentandrási '''Szin Magdával házasodott össze''', akihez az Éna-ciklus darabjait írja. [[1961]] és [[1972]] között négy kötetét adta ki a Magvető Kiadó, amelyek közül az utolsó már posztumusz jelent meg. | + | [[1937]]-ben '''összeházasodott Péczely Katalinnal''', akivel '''Budapestre költöztek'''. A fővárosban Sinka bekerült a fénykorát élő [[Népi mozgalom|népi mozgalom]] irodalmi és politikai vérkeringésébe. [[1939]] és [[1944]] között nyolc kötete jelent meg. Gyakori szerzője volt a ''Szabad Szó'', a ''Híd'', a ''Magyar Élet'' és a ''Válasz'' című folyóiratoknak. A háború után Törökbálinton kapott földet. [[1949|1949-ben]] visszaköltözött Budapestre, de az irodalmi életből kiszorult: [[1961]]-ig, a kultúrpolitikai váltásig nem jelent meg kötete. [[1956]] nyarán a kérése nélkül '''felvették a Magyar Írók Szövetségébe'''. A forradalmat az ''Üdv néked Ifjúság'' című versével "köszöntötte". Második feleségétől [[1957|1957-ben]] elvált. A békésszentandrási '''Szin Magdával házasodott össze''', akihez az Éna-ciklus darabjait írja. [[1961]] és [[1972]] között négy kötetét adta ki a Magvető Kiadó, amelyek közül az utolsó már posztumusz jelent meg. |
| - | + | Hosszú betegeskedés után '''Budapesten hunyt el [[1969]]. [[Június 17.|június 17-én]]'''. | |
== Munkássága == | == Munkássága == | ||
| - | Mindössze öt elemit végzett, de felettébb érdekelte az olvasás és az irodalom. Egyes anekdoták szerint első próbálgatásait csizmája oldalára írta, amikor a mágori síkságon juhászkodott. Első közölt versével irodalmi pályázatot nyert a Magyar Falu c. folyóirat [[1930]]. novemberi számában. Később zsengéi jelentek meg ugyanebben a lapban, majd [[1933]]-ban megjelent első kötete a ''Himnuszok kelet kapujában''. Ezt két év múlva az első felesége betegeskedésével egy időben íródott ''Pásztorének'' követte. A kötetlen formájú, akár kiseposznak is betudható műve, már átgondoltabb költői nyelvet és magabiztos hangot tükröz. Budapesten [[1939]]-től kezdett el igazán kiteljesedni. Tizenhét évnyi hallgatás után, [[1961]]-ben kezdték újra kiadni a köteteit. Írásait a paraszti réteg nyomorának bemutatása jellemzi, életműve a népi mozgalom íróinak, költőinek egy legerősebb és legmegrázóbb darabja. | + | Mindössze öt elemit végzett, de felettébb érdekelte az olvasás és az irodalom. Egyes anekdoták szerint első próbálgatásait csizmája oldalára írta, amikor a mágori síkságon juhászkodott. Első közölt versével irodalmi pályázatot nyert a ''Magyar Falu'' c. folyóirat [[1930]]. novemberi számában. Később zsengéi jelentek meg ugyanebben a lapban, majd [[1933]]-ban megjelent első kötete a ''Himnuszok kelet kapujában''. Ezt két év múlva az első felesége betegeskedésével egy időben íródott ''Pásztorének'' követte. A kötetlen formájú, akár kiseposznak is betudható műve, már átgondoltabb költői nyelvet és magabiztos hangot tükröz. Budapesten [[1939]]-től kezdett el igazán kiteljesedni. Tizenhét évnyi hallgatás után, [[1961]]-ben kezdték újra kiadni a köteteit. Írásait a paraszti réteg nyomorának bemutatása jellemzi, életműve a népi mozgalom íróinak, költőinek egy legerősebb és legmegrázóbb darabja. |
| - | '''[[Elek Tibor]], a [[Bárka]] főszerkesztője Sinka munkásságát így foglalja össze:''' | + | '''[[Elek Tibor]], a ''[[Bárka]]'' főszerkesztője Sinka munkásságát így foglalja össze:''' |
''„(...) az időben immáron örökké életművének legértékesebb darabjai: például az olyan dalok, mint az Alvó Körözsök, Nyárfalevél, Túloldalán a halomnak, A cser meghajolt, az olyan elbeszélő költemény, mint a Bődi Mariska, és főként az olyan balladák, mint a Bondár Márta, Anyám balladát táncol, Ballada a Körözs mentén, Bor-Ökrösné, Simon Virág, Magyar Mihály balladája, de a pályazáró kötetekben is találhatók olyan nagy versek, mint például a Lovasok opál mezőkön című, és a prózai művek közül a Fekete bojtár vallomásai mellett a Hol vagy Kadocsa? sem csupán a szintén önéletrajzi ihletés miatt érdemes a figyelmünkre, ahogy az Érparti történet sem. Ezek a művek ma is éppúgy várják olvasóikat, mint a magyar irodalom bármely XX. századi klasszikusának legjobbjai, és nemcsak azért, mert a szegénység, a nyomor, az azzal együtt járó megaláztatottság, a hatalomnak, a rajtunk kívül álló erőknek való kiszolgáltatottság mai világunkban (ha nem is olyan mértékben) éppúgy jelen van, mint a Sinkáéban jelen volt, hanem azért, mert a költőt, ahogy kívánta, karjaira vette az idő (Végy karjaidra, idő…), versei szépségét minden korokon általrepíti hozzánk.”'' | ''„(...) az időben immáron örökké életművének legértékesebb darabjai: például az olyan dalok, mint az Alvó Körözsök, Nyárfalevél, Túloldalán a halomnak, A cser meghajolt, az olyan elbeszélő költemény, mint a Bődi Mariska, és főként az olyan balladák, mint a Bondár Márta, Anyám balladát táncol, Ballada a Körözs mentén, Bor-Ökrösné, Simon Virág, Magyar Mihály balladája, de a pályazáró kötetekben is találhatók olyan nagy versek, mint például a Lovasok opál mezőkön című, és a prózai művek közül a Fekete bojtár vallomásai mellett a Hol vagy Kadocsa? sem csupán a szintén önéletrajzi ihletés miatt érdemes a figyelmünkre, ahogy az Érparti történet sem. Ezek a művek ma is éppúgy várják olvasóikat, mint a magyar irodalom bármely XX. századi klasszikusának legjobbjai, és nemcsak azért, mert a szegénység, a nyomor, az azzal együtt járó megaláztatottság, a hatalomnak, a rajtunk kívül álló erőknek való kiszolgáltatottság mai világunkban (ha nem is olyan mértékben) éppúgy jelen van, mint a Sinkáéban jelen volt, hanem azért, mert a költőt, ahogy kívánta, karjaira vette az idő (Végy karjaidra, idő…), versei szépségét minden korokon általrepíti hozzánk.”'' | ||
| - | '''[[Féja Géza ( | + | '''[[Féja Géza (1900–1978)|Féja Géza]], Sinka István tehetségének egyik felfedezője és pártfogója a ''[[Viharsarok (szociográfia)|Viharsarok]]'' című híres szociográfiájában így ír róla:''' |
''„Sinka sorsa példázza legtalálóbban, hogy a mai társadalmi és kulturális »felépítmény« mit nyújt a nép s a népi tehetség számára. Sinka a szalontai határban született, nagy birkatartó földön. Három-négy évtizede itt a földnélküli ember sorsa csakis a birka lehetett. Apja nagy állattenyésztő volt négyezer saját birkával, a dögvész azonban elsöpörte őket. Igy juhásznak állt be más gazda rideg birkái mellé. (…) Apja, midőn öregedni kezdett, nem is bírta a nomád életet, betegeskedett, a nagybirtokos pedig, akinél Puszta-Pándon alkalmazásban volt, kirakta a pusztáról. Felrakták a szekérre a bútort s tetejébe a haldokló öreg juhászt. (…) Az öreg nem is élt sokáig. Felesége ezután tavasztól őszig kenyeret sütött a summásoknak az urasági tanyákon. A gyerek Szalontán maradt ilyenkor, mint saját gazdája s vízhordásból élt, meg teniszlabdákat szedett a Lovassy-kertben. Közben öt elemit végzett, nagy olvasási szomjúság gyötörte, de a tankönyveken kívül csak vásári istóriák jutottak a kezébe. (…) Tizenkét esztendős korában eléje adtak négyszáz birkát és kicsapták velük a tarlóra. Késő ősszel hazafelé tért ázott birkáival, de az esős, ködös őszi éjszakákon eltévedt. Egy éjjel mégis visszatalált a faluba, zörgött a pergő a kosokon, kijött a gazda. Rögtön a gyerekjuhásznak rontott, összeverte, sárba vágta és megtaposta. Még aznap éjjel megszökött tőle. (…)'' | ''„Sinka sorsa példázza legtalálóbban, hogy a mai társadalmi és kulturális »felépítmény« mit nyújt a nép s a népi tehetség számára. Sinka a szalontai határban született, nagy birkatartó földön. Három-négy évtizede itt a földnélküli ember sorsa csakis a birka lehetett. Apja nagy állattenyésztő volt négyezer saját birkával, a dögvész azonban elsöpörte őket. Igy juhásznak állt be más gazda rideg birkái mellé. (…) Apja, midőn öregedni kezdett, nem is bírta a nomád életet, betegeskedett, a nagybirtokos pedig, akinél Puszta-Pándon alkalmazásban volt, kirakta a pusztáról. Felrakták a szekérre a bútort s tetejébe a haldokló öreg juhászt. (…) Az öreg nem is élt sokáig. Felesége ezután tavasztól őszig kenyeret sütött a summásoknak az urasági tanyákon. A gyerek Szalontán maradt ilyenkor, mint saját gazdája s vízhordásból élt, meg teniszlabdákat szedett a Lovassy-kertben. Közben öt elemit végzett, nagy olvasási szomjúság gyötörte, de a tankönyveken kívül csak vásári istóriák jutottak a kezébe. (…) Tizenkét esztendős korában eléje adtak négyszáz birkát és kicsapták velük a tarlóra. Késő ősszel hazafelé tért ázott birkáival, de az esős, ködös őszi éjszakákon eltévedt. Egy éjjel mégis visszatalált a faluba, zörgött a pergő a kosokon, kijött a gazda. Rögtön a gyerekjuhásznak rontott, összeverte, sárba vágta és megtaposta. Még aznap éjjel megszökött tőle. (…)'' | ||
| 53. sor: | 57. sor: | ||
[[Kategória: Vésztő]] | [[Kategória: Vésztő]] | ||
[[Kategória: Nagyszalonta]] | [[Kategória: Nagyszalonta]] | ||
| + | [[Kategória: Kossuth-díjasok]] | ||
A lap jelenlegi, 2021. június 17., 14:32-kori változata
költő, író
Tartalomjegyzék |
Élete
A fekete bojtár
Bihar megyei parasztcsaládba született 1897. szeptember 24-én Nagyszalontán. Apja és bátyja tüdőbetegségben hunyt el, korai tragikus haláluk arra kényszerítette Sinkát, hogy tízéves korában bojtárnak álljon.
1919-ben feleségül vette Pap Katalin kospásztorlányt, akivel Bélmegyeren telepedtek le. Négy gyerekük közül elsőszülött fiuk nem érte meg a gyerekkort. A Vésztő és Szeghalom közötti Mágoron juhászkodott, azonban felesége szívbetegsége miatt Vésztőre költöztek, ahol Sinka alkalmi munkákból, napszámoskodásból próbálta eltartani családját.
Az 1930-as évek elején megismerkedett és barátságot kötött Féja Gézával, aki a Viharsarok című szociográfiájához gyűjtött anyagot a régió három vármegyéjében. Féja fontos szerepet játszott Sinka költői pályájának elindításában, ő mutatta be a fiatal költőt Bajcsy-Zsilinszky Endre újságjában, illetve ő írt dicsérő szavakat az 1933-ban megjelent Himnuszok kelet kapujában című első kötetéhez. Szabó Pál íróval való ismertségének köszönhetően rendszeresen publikált a Kelet Népében.
1935-ben meghalt a felesége. Sinka két évig munka után kutatva, nyomorban élve bolyongott az országban.
Budapesten
1937-ben összeházasodott Péczely Katalinnal, akivel Budapestre költöztek. A fővárosban Sinka bekerült a fénykorát élő népi mozgalom irodalmi és politikai vérkeringésébe. 1939 és 1944 között nyolc kötete jelent meg. Gyakori szerzője volt a Szabad Szó, a Híd, a Magyar Élet és a Válasz című folyóiratoknak. A háború után Törökbálinton kapott földet. 1949-ben visszaköltözött Budapestre, de az irodalmi életből kiszorult: 1961-ig, a kultúrpolitikai váltásig nem jelent meg kötete. 1956 nyarán a kérése nélkül felvették a Magyar Írók Szövetségébe. A forradalmat az Üdv néked Ifjúság című versével "köszöntötte". Második feleségétől 1957-ben elvált. A békésszentandrási Szin Magdával házasodott össze, akihez az Éna-ciklus darabjait írja. 1961 és 1972 között négy kötetét adta ki a Magvető Kiadó, amelyek közül az utolsó már posztumusz jelent meg.
Hosszú betegeskedés után Budapesten hunyt el 1969. június 17-én.
Munkássága
Mindössze öt elemit végzett, de felettébb érdekelte az olvasás és az irodalom. Egyes anekdoták szerint első próbálgatásait csizmája oldalára írta, amikor a mágori síkságon juhászkodott. Első közölt versével irodalmi pályázatot nyert a Magyar Falu c. folyóirat 1930. novemberi számában. Később zsengéi jelentek meg ugyanebben a lapban, majd 1933-ban megjelent első kötete a Himnuszok kelet kapujában. Ezt két év múlva az első felesége betegeskedésével egy időben íródott Pásztorének követte. A kötetlen formájú, akár kiseposznak is betudható műve, már átgondoltabb költői nyelvet és magabiztos hangot tükröz. Budapesten 1939-től kezdett el igazán kiteljesedni. Tizenhét évnyi hallgatás után, 1961-ben kezdték újra kiadni a köteteit. Írásait a paraszti réteg nyomorának bemutatása jellemzi, életműve a népi mozgalom íróinak, költőinek egy legerősebb és legmegrázóbb darabja.
Elek Tibor, a Bárka főszerkesztője Sinka munkásságát így foglalja össze:
„(...) az időben immáron örökké életművének legértékesebb darabjai: például az olyan dalok, mint az Alvó Körözsök, Nyárfalevél, Túloldalán a halomnak, A cser meghajolt, az olyan elbeszélő költemény, mint a Bődi Mariska, és főként az olyan balladák, mint a Bondár Márta, Anyám balladát táncol, Ballada a Körözs mentén, Bor-Ökrösné, Simon Virág, Magyar Mihály balladája, de a pályazáró kötetekben is találhatók olyan nagy versek, mint például a Lovasok opál mezőkön című, és a prózai művek közül a Fekete bojtár vallomásai mellett a Hol vagy Kadocsa? sem csupán a szintén önéletrajzi ihletés miatt érdemes a figyelmünkre, ahogy az Érparti történet sem. Ezek a művek ma is éppúgy várják olvasóikat, mint a magyar irodalom bármely XX. századi klasszikusának legjobbjai, és nemcsak azért, mert a szegénység, a nyomor, az azzal együtt járó megaláztatottság, a hatalomnak, a rajtunk kívül álló erőknek való kiszolgáltatottság mai világunkban (ha nem is olyan mértékben) éppúgy jelen van, mint a Sinkáéban jelen volt, hanem azért, mert a költőt, ahogy kívánta, karjaira vette az idő (Végy karjaidra, idő…), versei szépségét minden korokon általrepíti hozzánk.”
Féja Géza, Sinka István tehetségének egyik felfedezője és pártfogója a Viharsarok című híres szociográfiájában így ír róla:
„Sinka sorsa példázza legtalálóbban, hogy a mai társadalmi és kulturális »felépítmény« mit nyújt a nép s a népi tehetség számára. Sinka a szalontai határban született, nagy birkatartó földön. Három-négy évtizede itt a földnélküli ember sorsa csakis a birka lehetett. Apja nagy állattenyésztő volt négyezer saját birkával, a dögvész azonban elsöpörte őket. Igy juhásznak állt be más gazda rideg birkái mellé. (…) Apja, midőn öregedni kezdett, nem is bírta a nomád életet, betegeskedett, a nagybirtokos pedig, akinél Puszta-Pándon alkalmazásban volt, kirakta a pusztáról. Felrakták a szekérre a bútort s tetejébe a haldokló öreg juhászt. (…) Az öreg nem is élt sokáig. Felesége ezután tavasztól őszig kenyeret sütött a summásoknak az urasági tanyákon. A gyerek Szalontán maradt ilyenkor, mint saját gazdája s vízhordásból élt, meg teniszlabdákat szedett a Lovassy-kertben. Közben öt elemit végzett, nagy olvasási szomjúság gyötörte, de a tankönyveken kívül csak vásári istóriák jutottak a kezébe. (…) Tizenkét esztendős korában eléje adtak négyszáz birkát és kicsapták velük a tarlóra. Késő ősszel hazafelé tért ázott birkáival, de az esős, ködös őszi éjszakákon eltévedt. Egy éjjel mégis visszatalált a faluba, zörgött a pergő a kosokon, kijött a gazda. Rögtön a gyerekjuhásznak rontott, összeverte, sárba vágta és megtaposta. Még aznap éjjel megszökött tőle. (…)
(…) A hiba csak az, hogy ez a költő (Sinka) éppen felülről nem kapott segítőkezet. Elhagyatva építette fel a föld, a kenyér, a munka, a termés himnuszait magában. Túllépte egyénisége határait, a parasztközösség szólalt meg benne. Újabban pedig múltját, a nomád, vad magyar mezei életet fejezi ki nem mindennapos lírai-epikai erővel. (…) A mélyek fia csak véletlenül bír kapcsolatba kerülni a »magas« kultúrával. S ha különös csodaként mégis megnő, akkor vagy belefúl a városi életbe, vagy pedig tovább éhezik a maga talaján. Hiába nő meg ott az eredeti rögökön, vérei, osztálya nem nőhetnek meg véle együtt. Előre rohan, egyedül marad s naponta a halál kopogtat az ajtaján. A magyar népsors tragikuma ezekben az emberekben csap magasra. Társadalmi berendezkedésük minden kórja az ő megnőtt életükben rendez vészes csatákat.”
Emlékezete
- 1990-ben posztumusz Kossuth-díjjal tüntették ki.
- Vésztőn Sinka István Emlékházzal, szoborral, kulturális intézmények nevével emlékeznek meg a város egykori parasztköltőjéről.
Források
- 110 éve született Sinka István. In: BárkaOnline
- Féja Géza: Viharsarok - Népi tehetségek
- Sinka István In: Wikipédia (Látogatva: 2017. 08. 07.)
- Sinka István Emlékház és Helytörténeti Múzeum. In: Veszto.hu
- Sinka István: Megzendül az erdő. Vésztő : Vésztő Nagyközségi Tanács, 1987. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
