Kőváry E. Péter (1947–2015)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
a (Képkorrekció)
a (Kőváry E. Péter (1947-2015) lapot átneveztem Kőváry E. Péter (1947–2015) névre: Hosszú kötőjel)
 

A lap jelenlegi, 2021. március 8., 13:34-kori változata

Kőváry E. Péter
Kőváry E. Péter és felesége, Szabó Mária az újságíróbálon, 2001-ben
Kőváry E. Péter és Sarusi Mihály a 90-es években
Kőváry E. Péter és Sarusi Mihály egy irodalmi rendezvénye a 90-es években
Kőváry E. Péter, Sarusi Mihály, Püski Sándor és Simonyi Imre a békési könyvtárban

Országosan ismert békéscsabai novella- és regényíró, újságíró, közgazdász. A 70-es, 80-as években a Békés Megyei Népújság (ma Békés Megyei Hírlap), majd a Népszabadság munkatársa, olvasószerkesztője, rovatvezetője, majd 90-es évektől a Békés Megyei Nap főszerkesztője. A 70-es évek közepétől-végétől a kétezres évekig Békéscsaba illetve Békés Megye kulturális és közéletének jelentős alakja. Tagja volt a Magyar Újságírók Szövetségének, Magyar Írók Szövetségének és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Szerepelt a rendszeresen megjelenő „Ki kicsoda?” kiadványokban, a „Kortárs magyar írók kislexikonában” és a „Magyar irodalom kézikönyvében”.

Tartalomjegyzék

Életpályája

Kőváry E. Péter (eredetileg Kőváry Ernő Péter) Budapesten született 1947. október 24-én, édesapja Kőváry Ernő honvédségi alezredes majd főkönyvelő, édesanyja Uhrin Margit titkárnő voltak. Gyermekkorát az 50’-es években Békéscsabán töltötte, amit erőteljesen meghatározott a helyi szlovákság anyagi és szellemi kultúrája. Édesanyja szlovák felmenői nyomán ez a világ mély, és egész életen át tartó benyomást tett rá. Nővére Kőváry Katalin színházi és rádiórendező, Margit húga főiskolai tanár, öccse, István vállalkozó. Általános és középiskoláit Békéscsabán végezte, a Rózsa Ferenc Gimnáziumban kitűnt átlag feletti intelligenciájával, széles körű érdeklődésével. Íráskészsége korán megmutatkozott; 14 éves korában megnyerte a Magyar Rádió „Így írunk mi” ifjúsági irodalmi pályázatát. A 60-as évek végén Budapesten, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen tanult; az akkoriban zajló kulturális forradalom, a korszak eszméi, irodalmi-zenei alkotásai, filmjei maradandó hatást gyakoroltak világszemléletére. Szakdolgozata 1971-ben olyan jól sikerült, hogy professzorai felajánlották, adja be doktori disszertációnak, ami nyomán megkapta a közgazdaságtudományok doktora címet. Visszatért Békéscsabára, ahol ettől az évtől a Békés Megyei Népújság munkatársa, majd rovatvezetője lett.

Két évvel korábban, 1969-ben feleségül vette Szabó Mária (1948. 07.03.) pedagógus majd címzetes óvodavezetőt. Két fiuk született, Kőváry Péter Zsolt (1972. 10.22.) ) nemzetközi szakjogász, zenész és Kőváry Zoltán Ernő (1974. 04.29.), klinikai szakpszichológus, zenész. Családtagja, ismerősei és munkatársai rendkívül intelligens, nagy munkabírású, jó szándékú, segítőkész és demokratikus felfogású embernek ismerték.

A 70-es és 80-as években Kőváry E. Péter a megye kulturális életének meghatározó alakjává, a Viharsarok térségének fontos szereplőjévé vált, aki újságcikkek, tanulmányok mellett folyamatosan publikált szépirodalmi írásokat is, főként novellákat, olyan folyóiratokba, mint a Tiszatáj, az Új Auróra vagy a Forrás. 1985-ben a Népszabadság felkérte, hogy legyen az újság Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyei tudósítója. Ebben az időszakban jelent meg két, tematikusan összefüggő regénye a Magvető kiadónál, a „Nem jön többé a drótostót” (1984) és a „Szik virága” (1986). Alapítója volt a Dél-Kelet című hetilapnak, majd 1994-ben Népszabadsághoz kapcsolódó, később attól függetlenül évekig fennmaradó Békés Megyei Nap főszerkesztője és a lapkiadó igazgatója lett. Ebben az időszakban több tanulmányúton is részt vett, járt például Marokkóban, Jeruzsálemben, Oroszországban. A 2000-es évek elején a Békés Megyei Nap megszűnt, így utolsó aktív életszakaszát Kőváry ismét a Népszabadságnál töltötte. Nyugdíjas éveiben megjelentette „Drótostót-trilógiájának” régóta készen álló harmadik darabját, az „Ütött az óránkat” (2009), korábbi műveinek újrakiadásán („A főorvos macskája”, 2010) és újabb novelláinak („Lépcsőn ülni veszélyes”, 2008) megjelentetésén dolgozott. A 2000-es évek közepétől súlyosbodó betegsége miatt a közélettől visszavonulni kényszerült, utolsó nyilvános szereplése 2010-ben volt egy irodalmi esten. A betegség szövődményeinek következtében 2015. november 22-én, 68 évesen otthonában hunyt el.

Írói munkássága

Első művét tizennégy évesen írta; korai költői próbálkozásait követően a próza mellett kötelezte el magát. Legnagyobb hatással a világirodalomból Thomas Mann, Ernest Hemingway és Gabriel Garcia Marquez voltak rá, a magyar irodalom nagyjai közül József Attila, Karinthy Frigyes és főképp Móricz Zsigmond befolyásolták írói látásmódját. Később főleg a „népi írókat” (Németh László, Sinka István, Tamási Áron) tanulmányozta. Két regényében („Nem jön többé a drótostót”, 1984; „A szik virága”, 1986) egyrészt az ötvenes években átélt élményeit, másrészt a családja és Békés Megye történetének kutatása során tapasztaltakat dolgozta fel, míg a „trilógia” harmadik részét („Ütött az óránk” - 1988-ra elkészült, de csak 2009-ben jelent meg) a 60-as évek, a felnőtté válás és a korszak történelmi-politikai változásai ihlették. E művei nyomán két kitüntetést is kapott: 1984-ben MÉM Nívódíjat, 1986-ban Békés Megye Művészeti Díját. Később főleg rövidebb novellákat publikált, amelyekben a tömörítés lehetőségei foglalkoztatták; hogyan lehetséges megvalósítani egy pár oldalas írásban a regény komplexitásához hasonló történet-elbeszélést. Számos írása maradt befejezetlenül, például a „Vadrepkény” című regény. Nem csak szerzőként, hanem szerkesztőként, szervezőként is kivette a részét a megyei irodalmi-kulturális életből.

Újságírói tevékenysége

Szerzői munkássága a szépirodalom és a szépirodalmi igényű újságírás határán helyezhető el, aminek jó példája a rendszerváltás körüli földosztások békés megyei vonatkozásait feldolgozó írásainak sorozata. Ezek később az „Ez az a föld…” című kötetben (2001) jelentek meg összegyűjtve. Hitvallása szerint az újságírásnak nem csupán a mindennapok hírfogyasztási szokásait kell kielégíteni, hanem mélyebb bepillantást kell nyújtania az ott élő emberek életébe és kultúrájába. Ezért írhatta róla barátja és írótársa, Sarusi Mihály, miszerint munkássága arra is bizonyíték, hogy „lehetséges ma – a bulvár-, a párt- és egyéb elit-, meg az aljasajtó uralma idején - is az igazi újságírás. Az, amelyik arra kíváncsi, mi történik, mi zajlik a mélyben, hogy mi az igazság, s nem a valóság anyagi, politikai és ideológiai okokból történő leplezését szolgálja minden sorával”. Ezt igyekezett minél inkább érvényesíteni újságíróként, rovatvezetőként, főszerkesztőként és könyvszerkesztőként is. A Békés Megyei Nap munkatársaival 1999-ben és 2000-ben elkészített monográfia-sorozat Békés megye kisrégióiról kiválóan példázza ezeket a törekvéseket. Ugyanezeket az elveket oktatóként is közvetítette a békéscsabai főiskolán tartott újságírói kurzusain is, ahol elsőként figyelt fel Grecsó Krisztián tehetségére. Szépírói, újságírói és szerkesztői munkái egy egységes egészet képeznek, amelyet mindvégig a Békéscsaba és Békés megye iránti elkötelezett szeretete határozott meg. Ahogyan ő maga fogalmazott: „Az újságírás szakmai dolog, kényszerfegyelem. Azt kell leírnom, ami történt. Mint szépírónak legalább ugyanekkora fegyelemre van szükségem, de azt írhatom, amit akarok. Leírhatom, mi történhetett volna.”

Műveinek jegyzéke

Önálló kötetek

Antológiákban, folyóiratokban megjelent írások

Egyéb művek

Leszármazottak

Gyermekek

Unokák

Képgaléria

A Drótostót-trilógia kötetei

Kőváry E. Péter doktori oklevele

A Vadrepkény című befejezetlen regény címlapja

Fiatalkori verseket tartalmazó jegyzetfüzet a 60-as évekből

Kőváry E. Péter nemzetközi újságíró igazolványa

Kőváry E. Péter síremléke a békéscsabai katolikus temetőben

Lásd még

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

A lap eredeti címe: „http://bekeswiki.bmk.hu/index.php/K%C5%91v%C3%A1ry_E._P%C3%A9ter_(1947%E2%80%932015)”
Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök