Sz. Kürti Katalin (1940–2022)

A BékésWiki wikiből

művészeti író

Tartalomjegyzék

Élete

Szőllősiné dr. Kürti Katalin 1940. február 8-án született Békésen.

Általános és középiskolai tanulmányait szülővárosában töltötte, a Szegedi Kis István Gimnáziumban tanult. 1958-ban tanárai, Jantyik János és Kováts József javaslatára magyar–latin szakon tanult tovább a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Az egyetem második évében felvette a népművelés szakot, többek között zeneesztétikát és művészettörténetet hallgatott.

Sz. Kürti Katalin 2022. április 27-én, Budapesten hunyt el.

Munkássága

Egyetemi tanulmányai alatt a nyári gyakorlatát a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban végezte. Ebben az időszakban jelentek meg első publikációi vagy, ahogy ő nevezte, „zsengéi” a Békés Megyei Népújságban, és ekkor lett tagja a képzőművészeti szakbizottságnak. Utóbbinak köszönhetően végiglátogatta Hajdú-Bihar megye különböző képzőművészeti szakköreit a Munkácsy-díjas Félegyházi László, Bíró Lajos festőművészek és Módy György történész társaságában. Az utazásokon szerzett élményei inspirálták későbbi, komplex óráit is, melyeket a Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában tartott.

Pályáját a pedagógusi helyett kulturális területen folytatta; 1963-ban a Hajdú-Bihar Megyei Népművelési Tanácsadó munkatársa lett. Zenei, képzőművészeti és népművészeti tanfolyamokat, továbbképzéseket és táborokat szervezett, kiállításokat és vándorkiállításokat hozott létre. Ismereteit a Népművelési Intézet kétéves esztétika képzésével egészítette ki.

1970-től a Déri Múzeum képzőművészeti osztályán dolgozott, 1973-tól kilenc éven át az intézmény igazgatóhelyettese volt. Az múzeumnál eltöltött 30 év alatt a kutatási területe a fotó-, képző-, szobrász- és színházművészeti emlékek, életművek, események feldolgozása és bemutatása maradt. Nevéhez fűződik többek között Mendnyánszky László, Kernstok Károly és Derkovits Gyula képeinek beszerzése, továbbá Vadász Endre felfedezése. Jelentős munkát végzett annak érdekében, hogy a két debreceni művész, Holló László festőművész és Medgyessy Ferenc szobrászművész életműve fennmaradjon az útkor számára; ennek eredménye Holló László Emlékmúzeum és a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum. Együttműködései nyomán valósult meg a Postahivatal Delizsánsz-terme és a Kortárs Galéria.

1972-től a Régészeti és Művészettörténeti Társulat tagja, a hazai és határon túli vándorgyűlések rendszeres résztvevője, előadója volt. Kiállítást rendezett többek között a Déri múzeum anyagából Potsdamban, Sumenben, Lublinban és Bagdadban is. 1990-ben csatlakozott a Képzőművészek és Iparművészek Szövetségén belül működő Szimpozion Társasághoz. Művésztársaival 1993-ban létrehozták a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Társaságát, melynek tevékenységét titkárként majd vezetőségi tagként támogatta.

Sz. Kürti Katalin életének egyik legfontosabb vállalása Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája című alkotásának együttes kiállítása volt. Kutatásaink köszönhetően fedezte fel, hogy a trilógia két darabja a tengerentúli Wanamaker képtár tulajdonában álltak. A képtár elárverezése során a két darab egy-egy magánygyűjtőhöz került, melyeket tulajdonosaik letétbe helyeztek. Az Ecce Homo 1930 óta állt a Déri Múzeum tulajdonában, a Golgota és a Krisztus Pilátus előtt 1993-ban és 1995-ben került a két oldalára. A teljes Krisztus-trilógiát 1995. augusztus 25-én mutatták be.

Az 1990-es évek végén nyugdíjba vonult, családi okokra hivatkozva Budapestre költözött. Nyugdíjas éveink is része volt a művészet, a művészettörténet, az utazás. 2002 és 2004 között szoros együttműködésben állt a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeummal, melynek köszönhetően a megyeszékhelyen számos, Munkácsyval kapcsolatos kiállítás és előadás létrejött. Ezt az időszakot Munkácsy-reneszánsznak nevezte.

Számos könyvet közölt, főként Medgyessy Ferencet és Munkácsy Mihályt választva témájául, illetve 2016-ban megjelent önéletírása, Békés és Debrecen vonzásában címmel.

Díjak, elismerések

Kiállításrendezései, közreműködései

Művei

Lásd még

Források

Külső hivatkozás

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök