Kormos Mihály (röplabdaedző)

A BékésWiki wikiből

röplabdaedző

Tartalomjegyzék

Élete

Kormos Mihály 1973. január 17-én született Szeghalmon.

Dévaványán járt általános iskolába. A békéscsabai Kemény Gábor Szakközépiskolában tanult, technikusi oklevelet szerzett. A Kőrösi Csoma Sándor Főiskola testnevelés szakán diplomázott, általános iskolai tanító végzettséget és angol nyelvtanár képesítést szerzett. Tanulmányait a budapesti Gazdasági Főiskola marketing szakirányán folytatta.

Munkássága

Kormos Mihály öt éven keresztül röplabdázott. Már középiskolás korában gyerekekkel foglalkozott. A férfiszakosztály megszűnése után az utánpótlás-nevelésben tevékenykedett. 18 évesen alapfokú edzői képesítést, később középfokú végzettséget szerzett.

Edzői pályafutását a Békéscsabai Főiskola DSE női röplabdacsapatánál kezdte. 1992-től a serdülőcsapatot edzette. 1993-ban három mérkőzésre elvállalta az NB II-es felnőttegyüttes felkészítését, az idény végén a csapat bronzérmet szerzett. 20 évesen a felnőttcsapat edzője lett. Az 1993–1994-es idényben az NB II megnyerésével NB I-be jutott a csapat. 1997-ben, három NB I-es idényt követően távozott a Békéscsabai Főiskola DSE felnőttcsapatától. Munkáját az együttes utánpótlás-nevelésében folytatta. Több tornán dobogós helyezésig vezette csapatait.

1999 őszén, hét év távozott a békéscsabai klubtól. A Szent László Utcai Általános Iskolában és a Békéscsabai Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központban (BRMKK) tanított. Megszervezte az általános iskola röplabdacsapatát. Pedagógusi pályája után, 2004-től tizenkét éven keresztül a békéscsabai polgármesteri hivatal sportcsoportjának munkatársa volt.

2000 nyarán megszűnt a főiskola NB I-es röplabdacsapata, megalakult a Békéscsabai Röplabda Egyesület. Az új klub edzői feladatait az alapító tag Kormos Mihály látta el. Irányításával játszotta első tétmérkőzését az együttes az NB II-es röplabdabajnokságban. 2001 őszén távozott az NB II-es női csapattól, egy olaszországi utánpótláscsapatnál vállalta el az edzői feladatokat. 2002 őszétől ismét Kormos irányította a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület NB II-es csapatát.

A BRSE 2003 után, 2006-tól szerepelt ismét az NB II-ben. Kormos ebben az időszakban a békéscsabai utánpótlás-nevelésben tevékenykedett. 2006–2007-es szezonban az edző Nagy Attila, a másodedző Kormos Mihály volt. A BRSE a 2006–2007-es idény végén, osztályozón kiharcolta az élvonalbeli szereplés jogát. A csapat 2007 szeptemberében a Nagy Attila–Kormos Mihály edzőpárossal győzelemmel debütált az NB I-ben. 2011–2012-ben Fésűs Erzsébet edző és Kormos Mihály szakmai igazgató, 2012-től Kormos vezette az élvonalbeli együttest. 2013-ban a harmadik helyen végzett a csapat az NB I-ben, ezzel 19 év után szerzett békéscsabai sportcsapat érmet az élvonalban. 2014-ben a város történetében első alkalommal országos bajnoki címet nyert a felnőtt női együttessel, a sikert 2015-ben megismételte. 2014 novemberében Kormossal játszotta első nemzetközi kupamérkőzését a BRSE (3:1 arányú győzelem a Gödöllő elleni Challenge-kupa-selejtezőn).

A 2015–2016-os idénytől Szasa Nedeljovics irányította az együttes, Kormos szakmai igazgatóként és elnökhelyettesként folytatta a munkát. 2016-tól a klub utánpótlás-nevelésének megújításán, a Békéscsabai Röplabda Akadémia megszervezésén dolgozott. 2018 márciusában Alberto Salomonit váltotta a felnőttcsapat kispadján. Vezetésével az egyesület 2018-ban bajnoki aranyérmet szerzett. 2019 januárjában Paul Bogdan vette át a csapat vezetését, Kormos Mihály szakmai igazgatóként tevékenykedett.

2019 nyarán távozott a Békéscsabai Röplabda Sportegyesülettől, kinevezték a balatonfüredi Szent Benedek Röplabda Akadémia utánpótlás szakmai igazgatójának. Békéscsabán felnőtt bajnoki címek, utánpótlás érmek, Bajnokok Ligája-selejtező, CEV Kupa-szereplés, a BRSE-utánpótlás, a strandröplabda- és amatőrbajnokság felépítése köthető a nevéhez. Meghatározó szerepe volt a város diák- és szabadidős sportéletének fejlesztésében. A Békés Megyei Röplabda Szövetség elnökeként, az utánpótlás-válogatott másodedzőjeként is szerepet vállalt.

2021 februárjától az idény végéig ellátta a női röplabda Extraligában szereplő balatonfüredi felnőttcsapat edzői teendőit. Kormos Mihály 2023 júniusában távozott a Szent Benedek Röplabda Akadémiáról.

Díjak, elismerések

Kiemelkedő eredményei

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozás

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök