Hidasi (Hulják) László (1893–1978)

A BékésWiki wikiből

községi orvos

Tartalomjegyzék

Élete

Hidasi László-szobor

1893. november 4-én született Diósgyőrben Hulják László néven. Édesapja Hricsovszky-Hulják László igazgató-tanító, édesanyja Bíró Mária. Öten voltak testvérek.

A diősgyőri vasgyári iskolában, a miskolci gimnáziumban és Munkácson az állami főgimnáziumban tanult. Miskolcon érettségizett. Egyetemi tanulmányait Budapesten majd Kolozsváron, a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen végezte. 1918-ban szerezte meg orvosi diplomáját.

Részt vett az első világháborúban, az isonzói hadikórházban teljesített szolgálatot.

1921-ben megházasodott, Vadkerty Máriát vette feleségül. Két gyermekük született, László és Mária.

Vezetéknevét 1940-ben Hidasira magyarosította.

A Budapesti Orvostudományi Egyetem tanácsa 1969-ben arany díszoklevéllel tüntette ki.

Hidasi László 1978. május 18-án Budapesten hunyt el. Veresegyházán helyezték örök nyugalomra.

Munkássága

Orvosi pályáját a gyulai kórházban kezdte. 1921. január 14-én megválasztották Gádoros községi orvosának. A településen 1940-ben felépült az egészségház, ahol kedden és pénteken ingyen végezte a rendelést. A rendelő később szülészettel bővült.

Hidasi László továbbképzésekre, tanfolyamokra járt, az orvosi szakirodalmat tanulmányozta. Szabadidejében németül és latinul olvasott, kedvelte a keresztrejtvényeket. 1962 novemberében nyugdíjba vonult, a gádorosiak ünnepséggel búcsúztak szeretett orvosuktól.

Családjával Budapestre költözött, a Keleti pályaudvar üzemorvosi rendelőjében rendelt.

Emlékezete

Források

Kapcsolódó irodalom

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök