Harruckern János György (1664-1742)

A BékésWiki wikiből

élelmezési biztos, földbirtokos

Harruckern János György

Tartalomjegyzék

Élete

Az ausztriai Schenkenfeldben született 1664. március 25-én, Harrucker György és Schlöger Erzsébet gyermekeként. Apja takácsmester volt. Szülei papi pályára szánták – nagybátyjához hasonlóan. Testvérei: Katalin, Simon, Mihály (ők fiatalon elhunytak), Éva és Mária.

Iskoláit Steyrben és Linzben végezte. Első felesége, Fellensteini Fellner Anna Mária volt, aki korán elhunyt. 1693. március 29-én újranősült, Vorstern Anna Máriát vette feleségül. Második nejétől öt gyermek született: Ferencz-Domonkos, Francziska, Johanna, József és Czeczilia.

Bécsben halt meg 1742. április 18-án. A bécsi Szent István-dóm kriptájában nyugszik.

Munkássága

Először 1689-ben az alsó-ausztriai udvari kamarai számvevőségnél vállalt hivatalt, mint számtiszt. Hamarosan a főhadbiztossághoz került, ahol a hadsereg élelmezési biztosa lett. 1697-ben kamarai biztosként az aradi vár építéséhez rendelték. Aradra való utazása közben Békés vármegye területén is keresztülhaladt. Ekkor szerzett tudomást az itt lévő hatalmas kincstári birtokokról. 1701-től Itáliában, majd 1708-tól Németalföldön vezette a hadsereg élelmezését. 1710-ben az Udvari Kamara tanácsosává nevezték ki.

Hadsereg-élelmezési reformja jelentős megtakarításokat eredményezett a császári sereg mellett az császári és királyi udvarnak is. III. Károly császár, érdemeit élelmezési főhelytartói és német–római birodalmi lovagi ranggal (1718) jutalmazta az 1689 óta hivatalban álló Harruckernt. A diploma kiemeli részvételét a török elleni harcokban, illetve az általa kidolgozott, nagy hasznot termelő gazdálkodási rendszert. 1719-ben szolgálatainak elismeréseként engedélyezte a kamarai igazgatás alatt álló gyulai uradalom átadását számára, mely Békés vármegye mintegy négyötödére terjedt ki. Harruckern 1722 márciusában honosítást nyert, így magyarországi birtoklásának jogi akadálya elhárult: kiállították részére a királyi adománylevelet. Az uralkodótól 1729-ben a család megkapta a magyar bárói címet és a Harruckern nevet. 1729-ben Békés vármegye főispánjává nevezték ki – a beiktatására elődje, Lövenburg János Jakab halála után, 1732-ben került sor –, tisztséget haláláig, 1742-ig viselte.

Szervezői tehetségének, pénzügyi és gazdaságpolitikai ismereteinek segítségével látott tervei megvalósításához: új falvakat létesített, fellendítette az ipart és a kereskedelmet. Első és legfontosabb feladata a betelepítések keresztülvitele volt. A betelepítés folyamatát is alaposan kigondolta: egy településre egy nyelvű és vallású jobbágyokat költöztetett. Ágostai hitvallású tótokat Csabára és Szarvasra, református magyarokat Békésre, Füzesgyarmatra, Gyomára, (Körös-)Ladányra, Öcsödre, Szeghalomra, (Körös-)Tarcsára, (Déva-)Ványára, Vésztőre, ágostai hitvallású magyarokat Orosházára, római katolikus németeket Elekre. A Nógrád, Gömör, Hont, Zólyom és Pest vármegyéből telepített szlovák jobbágyokat, valamint a német tartományokból érkező telepeseket jelentős kedvezményekben részesítette: az egyházi tizedet megvette és örökre nekik ajándékozta, a földesúri járadékot időre szóló szerződésben állapította meg, szabad vallásgyakorlást biztosított. Humánus bánásmódjának hamar híre terjedt, így a betelepülők seregestül igyekeztek uradalmaiba. A földeket művelés alá vette, szőlőskerteket létesített, beindította az állattenyésztést. Gyula város fejlesztésére is nagy gondot fordított. Sörházat, római katolikus templomot, börtönöket és lakóházakat építtetett. Idős korában Bécsben élt, de kapcsolata nem szűnt Békés vármegyével. A vármegye irányításával többször fiát, Ferencz Domonkost bízta meg. Fia, Harruckern Ferenc báró, apja méltó követője, általános örököse volt a főispáni székben.

Emlékezete

Képgaléria

Források

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök