Özbas Szofi (cselgáncsozó)

A BékésWiki wikiből

ifjúsági olimpiai bajnok, junior világ- és Európa-bajnok cselgáncsozó

Tartalomjegyzék

Élete

Özbas Szofi

Özbas Szofi 2001. október 19-én született Szolnokon. Édesanyja Raskó Emese, édesapja Fatih Özbas Európa-bajnok török birkózó. Testvérei, Levent és Yasin szintén cselgáncsozók.

Szolnokon a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában, majd a Verseghy Ferenc Gimnáziumban tanult. Tanulmányait Budapesten folytatta.

Munkássága

Édesanyja szertornázott, amit ő is kipróbált. Édesapja hatására a küzdősport mellett kötelezte el magát. 2008-ban édesanyja tanácsára kezdett el cselgáncsozni.

2016-ban a Szolnoki Sportiskolától a Ceglédi VSE-hez szerződött, ahol Bíró Tamás, Bíró Norbert és Mester Dániel végezték a felkészítését. 2016-ban Kecskeméten felnőtt országos bajnoki címet szerzett az 52 kg-os súlycsoportban.

2017-ben ifjúsági Európa-bajnok lett, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF), valamint az ifjúsági világbajnokságon pedig a dobogó harmadik fokára állhatott.

2018-tól új súlycsoportban, a 63 kilogrammosok között versenyez. 2018-ban bronzéremmel távozott az ifjúsági Európa-bajnokságról, majd Buenos Airesben megnyerte az ifjúsági olimpiát. Még ugyanebben az évben a hetedik helyen végzett a Bahama-szigeteken rendezett junior világbajnokságon.

2019-ben a finnországi junior Európa-bajnokságon, a marrákesi junior világbajnokságon, valamint az oroszországi U23-as Európa-bajnokságon is aranyérmet szerzett. A 2019-es évben nyújtott kiemelkedő teljesítményét a legjobb női utánpótlás-sportoló díjjal ismerték el, továbbá megválasztották az év felnőtt, U23-as és junior dzsúdósának.

2020-ban a ceglédi judoszakosztálytól a Békés Megyei Kano Judo SE-hez igazolt, edzője Gyáni János lett. A békéscsabai egyesületnél az első bajnoki címét 2020-ban az U23-as országos bajnokságon szerezte. Ugyanebben az évben bronzérmet nyert a budapesti cselgáncs Grand Slam-viadalon. 2021-ben hetedik lett élete első felnőtt cselgáncs-világbajnokságán, mellyel bebiztosította az olimpiai szereplés jogát. A tokiói olimpián a második fordulóban, a legjobb 16 között búcsúzott.

2022-ben a Budapest Honvéd versenyzője lett. Ugyanebben az évben bronzérmet szerzett a szófiai cselgáncs Európa-bajnokságon, mely a magyar dzsúdósport ötvenedik Európa-bajnoki bronzérme lett.

Díjak, elismerések

Kiemelkedő eredményei

Képgaléria

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök