Ókerti pince (Mezőberény)

A BékésWiki wikiből

Petőfi Sándor a mezőberényi tartózkodásakor a Wenckheim Béla idejében kialakított pincéhez is ellátogatott.

Tartalomjegyzék

Története

Az ókerti pince belseje, Pócsai Imre szénrajza
Mbereny okerti pince szines.jpg

Az ókerti pince az 1800-as évek elején egy halom alatt létesült a Wenckheim-birtokon. A latin kereszt alaprajzú, boltozatos pincének négy bejárata volt. Négy helyiségből állt, tágas belső terében egy ökrös szekér is elfért. Minden helyiségében boroshordók voltak, itt tárolták a néptől beszedett dézsmabort.

A pince fölött szőlők és gyümölcsfák voltak, a környező tanyákat szintén az uradalom birtokolta. A pince mellett a Wenckheim család présházat építtetett, melyhez 6,5 méter hosszú szín tartozott. A présház lakóépületként is funkcionált, kamrával, konyhával és két szobával rendelkezett. A pince és a présház között veteményest alakítottak ki. A telket diófasor szegélyezte.

Petőfi Sándor a Pápán töltött tanév szünidejében, 1842 szeptemberében és október elején tartózkodott Mezőberényben a másod-unokatestvérével, Orlai Petrics Somával. A szüret idején jártak az ókerti pincében, a borkóstolót követően elszédültek a présházban. Az ókerti pincénél látottak (dombtető, dió- és gyümölcsfák, tölgyfák, vadgalambok) a Járnak, kelnek sokan zöld erdőben... című költeményében is visszaköszönnek:

„Járnak, kelnek sokan zöld erdőben
Vagyon a nap éppen lemenőben,
Rózsákat fest utolsó sugára
Dombtetőre, lombok sudarára.”

Petőfi mezőberényi tartózkodásakor írta a K... (Kupis) Vilmos barátomhoz című versét. Petőfinek diák korában tetszett egy mezőberényi lány (majdani Fentné), aki az ókerti szőlőkben dolgozott. A visszaemlékezésekből kiderült, hogy kergetőztek a szőlőutakon, a lány tréfásnak és jókedvűnek ismerte meg a költőt.

Az ókert az 1890-es években a filoxera-pusztítás után megszűnt. 1960-ban védették nyilvánították azt az ókerti diófát, mely alatt egykor Petőfi Sándor pihent. Az ókerti pincének az egyik szárnya és a pincegádor maradt meg.

Lásd még

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök