Wagner Dániel (1868–1919)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Jzoltan (vitalap | szerkesztései) 2021. március 25., 10:26-kor történt szerkesztése után volt.

orvos

Wagner Dániel
Idősebb és ifjabb Wagner Dániel nyughelye a Felsővégi temetőben

Tartalomjegyzék

Élete

Wagner Daniel 1868. augusztus 28-án született Mezőberényben a besztercebányai születésű Zolyomi Wagner Daniel és a mezőberényi születésű Kisjeszeni Jeszenszky Emma 1867. szeptember 3-án köttetett házasságából. Édesapja, aki Pitvaroson teljesített lelkészi szolgálatot, fia születése előtt 6 hónappal meghalt.

Az evangélikus vallású Wagner Dániel 1894. november 6-án feleségül vette a római katolikus vallású Gross Irént. Házasságukból három gyermek született. A házaspár 1904-ben a Kossuth tér 10. szám alatt, Povázsay András lebontott, nádfedeles házának a helyére épített lakóházat, ahol magánorvosi rendelőt nyitott. Már neves orvos volt, amikor 1907-ben pályázatot nyújtott be a békéscsabai kórház igazgatói orvosi és a belgyógyászati osztály orvosi állására. Végül az utóbbit kapta meg.

Dr. Wagner Dániel 1914-ben benyújtotta szabadalmi kérelmét "Eljárás sebgyógyító szerek előállítására" megnevezéssel (lajstrom száma: 66553) a Magyar Királyi Szabadalmi Hivatalba. Az eljárás terméke a később Wetol néven ismertté vált sebolaj. A sokféle illóolajat tartalmazó készítményt már az I. világháborúban sikerrel alkalmazták a hadi sérültek ellátásánál.

A békéscsabaiak körében nagy köztiszteletnek örvendő orvos 1919. január 10-én hunyt el Békéscsabán, testét az evangélikus Felsővégi temetőben helyezték örök nyugalomra.

Publikációi

Gyermekei

  1. Gabriella (1895–1984)
  2. Dániel (1897–1933)
  3. Béla (1901–1909)

Képgaléria

Lásd még

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök