Vollmuth Frigyes (grafikus, pedagógus, videoszerkesztő)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Jzoltan (vitalap | szerkesztései) 2020. december 11., 19:25-kor történt szerkesztése után volt.

grafikus, pedagógus, videoszerkesztő

Vollmuth Frigyes

Tartalomjegyzék

Élete

Vollmuth Frigyes 1943. február 12-én Nagyváradon született. Általános iskolai tanulmányait Badacsonytördelicen végezte. Középiskolába Tapolcára járt, 1961-ben érettségizett. Rajzolni Nagy Gyula festőművészhez járt. 1968-ban a Szegedi Tanárképző Főiskolán rajz–földrajz szakon diplomázott le. Tanárai között volt Fischer Ernő és Cs. Pataj Mihály.

1974 és 1978 között – már békéscsabai lakosként – a Magyar Képzőművészeti Főiskola rendkívüli tagozatán tanult, ahol többek között Patay László festőművész tanítványa volt. 1978-ban művészettörténet–művészeti rajz szakos diplomát szerzett. 19781980 között esti képzésen esztétika speciális kollégiumot hallgatott.

1981-ben Békéscsabán filmes szakkört indított. 1985-től videoszerkesztéssel is foglalkozott, 1990-ben elvégezte az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Karának videokommunikációs szakát. Az 1989-es kísérleti televízióadásban Vollmuth Frigyes látta el a műsorvezetői feladatokat.

Munkássága

Az érettségit követően, 3 évet a Péti Nitrogénműveknél dolgozott. A munkás életből származó tapasztalatok témát adtak későbbi alkotásainak. 1981-től rajzot tanított a békéscsabai 635. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben. Dolgozott a Békés megyei Moziüzemi Vállalatnál is.

Vollmuth Frigyes több, különböző szerveteknél is szerepet vállalt. 1978-tól három évig tagja volt a Békés Megyei Fiatal Alkotók Köre Képzőművészeti Szekciójának. A TIT (Tudományos Ismeretterjesztő Társulat) Békés megyei művészeti szakosztályának alelnökeként is tevékenykedett. 19951996 után, 2008-tól újra szerepet vállal a Független Alkotók Művészeti és Művelődési Egyesületében (FAMME). Tagja volt a Magyar Újságírók Országos Szövetségének kábeltelevíziós szakosztályának, valamint a Földtudományi Szakosztálynak is.

A TIT Békés megyei Szervezete által szervezett Módszertani Hónap eseménysorozat részeként, Köröstarcsán a magnetofon működését, és a Kőzetek a mikroszkóp alatt és a „Nászjáték” az akváriumban című filmeket mutatta be. A TIT művészeti szakosztályának tagjaként előadást tartott A látáskultúra fejlesztése a film- és a színházművészet eszközeivel címmel. Az Ország–Világjárók Baráti Körének békéscsabai rendezvényén beszámolt – különböző tengerparti, jugoszláviai – kirándulásairól; előadást tartott a 2000 éves Pécsről és környékéről, és a Balatonról. Országjárás-vezetőként, földrajzi és kultúrtörténeti beszámolókat tartott. A Fiatal Utazók Klubjában Szász–Svájc vadregényes tájairól tartott élménybeszámolót.

Művészeti, filmes tevékenysége mellett, árverésvezetéssel is foglalkozott.

1999-ben független jelöltként indult a békéscsabai képviselőjelölt-választáson. 2000-ben a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) elnökségi tagjának választották. 2004-ben megpályázta a Kós Károly Szakképző Iskola igazgatói posztját.

Művészete

1967-től kiállító művész. 1968-tól valamennyi Békés megyei kollektív kiállításon részt vett.

Grafikáit a műfaji tisztaság és gazdag kifejezőeszközök jellemzik. Groteszk stílusban, izgalmas vonalakkal alkotott. Tusrajzai közül többet jótékonysági célra ajánlott fel.

A ’70-es évektől vörösréz-megmunkálással is foglalkozott. Elkészítette Kós Károly – rézlemez – arcdomborművét, amit 2001 októberében avattak fel a Kós Károly Szakképző Iskolában. Később Vollmuth számára fontossá vált a fotó, videó és a média által biztosított számtalan alkotási lehetőség is.

Több békéscsabai cégér (Csabapark, Phaedra Mozi) az ő keze munkája. Vollmuth Frigyes tervezte a Mini Magazin emblémáját és a Békési Élet című tudományos és kulturális folyóirat 1971-ben megújult borítóját is. Illusztrálta Böő István két mezőgazdasági szakkönyvét, az Új Auróra című irodalmi folyóiratot; évekig jelentek meg grafikái a Békés Megyei Népújság Körösvidék mellékletében.

Filmes érdeklődésének eredménye a több díjat is elnyerő Brooklyn című rövidfilm. Fotóin elsősorban – az általa kedvelt – tengeri világot örökítette meg. Szabadidejében szívesen búvárkodott, víz alatti fotózással és filmezéssel is foglalkozott. Vezette az MHSz Békés megyei víziklubjának vízifotós szakosztályát. Tagja volt az MHSz gyulai szervezetének is. 1970-ben Botyánszki Jánossal, Daniss Győzővel és Sass Ervinnel egy csónakban áteveztek Gyulára a Körös-csatornán.

Díjak, elismerések

Filmes munkái

Kiállításmegnyitói

Válogatott egyéni kiállítások

Válogatott csoportos kiállítások

Írásai

Források

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök