Tessedik Sámuel, id. (1710–1749)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
(Kategória módosítása + beillesztése)
(Ell.+javítás)
1. sor: 1. sor:
evangélikus lelkész
evangélikus lelkész
-
'''Puchón született (Trencsén megye) [[1710]]. novemberben (?).''' Szülei - Tessedik György és Nedeczky Eszter- szegény sorsú polgárok voltak. '''Fia, Tessedik Sámuel, szarvasi lelkész.'''
+
== Élete ==
 +
A Trencsén megyei '''Puchón született [[1710]]. novemberében''', Tessedik György (mészáros) és Nedeczky Eszter gyermekeként. Szegény, de vallásos családból származott. A szülők igyekeztek a tehetséges Sámuel taníttatását segíteni.
-
Tessedik Sámuel iskolai tanulmányait Puchón kezdte, ahonnan Trencsénbe, majd a magyar nyelv megtanulása végett Győrbe, innen pedig Körmöcre küldték. '''[[1728]]-ban a pozsonyi főiskola növendéke lett''', ahol többek között Bél Mátyás volt a tanítója. '''Az egyetemet Jénában végezte [[1732]] és [[1735]] között'''. Hazatérve másfél évig a vallásos üldözések elől Modorba menekült szüleinél lakott. Itt Mohl Illyés lelkész mellett segédkezett. '''1737-ben szentelték fel Besztercebányán''', s még ez évben a tótgyörki egyház választotta lelkészévé. Innen Albertibe került néhány évre, ahonnan '''[[1744]]. [[július 21.|július 21]]-én''' búcsúzott, s '''került [[Békéscsaba|Békéscsabára]].'''
+
Tessedik Sámuel iskolai tanulmányait Puchón kezdte, majd Trencsénben folytatta. A magyar nyelv elsajátítása miatt Győrbe ment. Később Körmöcre küldték, ahol humaniórákat folytatott. [[1728|1728-ban]] '''a pozsonyi főiskola hallgatója''' lett, ahol többek között Bél Mátyás volt a tanítója. '''Az egyetemet Jénában végezte''' [[1732]] és [[1735]] között, ahol Christianus Aletophilus néven könyvet publikált.
-
Mindjárt '''hivatalba léptekor''' összehívta a nép "véneit", s '''egy általa kidolgozott utasítást olvasott föl, mellyel az itteni léha állapotokon próbált javítani'''. Ezt a szabályzatot el is fogadták az egyháztagok, s azt határozták, hogy köztudomás végett évente kétszer a szószékről olvassák fel és magyarázzák meg. '''Az utasítás öt pontban szabályozza a nép egyházi életét.''' Az első a kereszteléssel kapcsolatos, a második az úrvacsoráról szól. A következő a házasságkötésről rendelkezik; a terhes nők, özvegyek, fiatalkorúak kérdésével is foglalkozik; s elrendeli, hogy esketés idején zene, lövöldözés ne legyen a templomnál. Meghatározza a rendet a templomi istentisztelet idején. Végül az ötödik pont - az "Egyéb dolgok" -a társadalmi állapotokról tájékoztat. '''Ez az Egyházi Szabályzat''' (Intructio Pastoralis, szlovákul: Porádek a ustanowení Cyrkewny) '''volt az alapja Csabán annak a szigorú''', mai szemmel nézve kegyetlen '''fegyelmezésnek, mely abban a korban ország, sőt világszerte is dívott'''.  
+
'''[[1738|1738-ban]] feleségül vette''' a pozsonyi gyökerekkel rendelkező '''Lang Erzsébetet. Három gyermekük született''', egy fiú és két lány. Fiuk [[Tessedik Sámuel (1742-1820)|Tessedik Sámuel]] szarvasi lelkész.  
-
Tessedik kiadott egy röpiratot, melyben sürgette, hogy a pap évente látogassa híveit. '''Gondja volt az iskolákra is, melyeket szorgalmasan ellenőrzött, figyelemmel kísérte a tanítók munkáját.'''  
+
Mindössze 39 éves volt, amikor '''[[Békéscsabán]] elhunyt [[1749]]. [[április 9.|április 9-én]]'''. Hamvai a [[Evangélikus Kistemplom (Békéscsaba)|Kistemplomban]] nyugszanak.
-
[[1749]]-ben Csaba elhagyására készült. A Bács megyei Petrovácra hívták lelkésznek, de a feladat teljesítésére halála miatt nem kerülhetett sor. '''Békéscsabán hunyt el [[1749]]. [[április 9.|április 9]]-én. Hamvai a Kistemplomban nyugszanak.'''  
+
== Munkássága ==
 +
Jénából hazatérve, másfél évig a vallásos üldözések elől Modorba menekült szüleinél lakott. Itt Mohl Illyés lelkész mellett segédkezett. [[1737|1737-ben]] Besztercebányán szentelték fel, és még ebben az évben a tót-györki (ma: Galgagyörk) egyház lelkésze lett. Innen Albertibe került néhány évre, ahonnan '''[[1744]]. [[július 21.|július 21-én]] búcsúzott és Békéscsabára került''' (Burian Sámuel lelkész helyére).
-
Tessedik '''fő érdeme''' a még most is fennálló ótemplom-ma '''[[Evangélikus Kistemplom (Békéscsaba)|Kistemplom]] - "dereká"-nak felépíttetése''', melyet [[1745]]. [[november 11.|november 11]]-én szenteltek fel. Rövid szolgálata hosszú időre meghatározta a csabai gyülekezet életét, '''vezetése alatt formálódott igazán közösséggé a sokfelől érkezett nép'''.
+
Hivatalba lépése után összehívta a nép "véneit", és egy '''általa kidolgozott rendtartás'''t olvasott fel. Ezt a szabályzatot el is fogadták az egyháztagok, és elhatározták, hogy azokat évente kétszer a szószékről olvassák fel, majd magyarázzák el. '''A Gyülekezeti Rendtartás öt pontban szabályozza a nép egyházi életét.''' Az első a szent keresztséggel kapcsolatos, a második az úrvacsora szentségéről rendelkezik. A harmadik pont a szent házasságról ír; a terhes nők, özvegyek, fiatalkorúak kérdésével is foglalkozik, és elrendeli, hogy az esketést zene, lövöldözés ne zavarja meg a templom környékén. Meghatározza a rendet a gyülekezeti istentisztelet idején (elvárt viselkedés, imádkozás módja, templomba járás elmulasztásának bejelentése). Az utolsó pont az egyéb szükséges teendőkkel foglalkozik és a társadalmi állapotokról nyújt tájékoztatást (fiú- és lánygyermekek iskoláztatása, keresztény viselkedési normák betartása, istentisztelethez kapcsolódó tiltott tevékenységek, az erkölcstelen személyek feljelentése). Ez az Egyházi Szabályzat (Intructio Pastoralis, szlovákul: Porádek a ustanowení Cyrkewny) volt '''az alapja Csabán annak a szigorú, mai szemmel nézve kegyetlen fegyelmezésnek, mely abban a korban ország, sőt világszerte is meghatározó volt. Bevezetésének köszönhetően a csabai nép erkölcsössé, egységessé és evangélikussá vált.'''
-
'''Békéscsabán [[1910]]-től utca őrzi emlékét.'''  
+
Az evangélikus gyülekezeti élethez kapcsolódóan Tessedik '''több újítást is bevezetett'''. Ilyen reformja volt többek közt az új történetek felolvasása (pl. Márton-napon Luther életének közlése), a hívek számára nyilvános katekizáció (Káté-oktatás) biztosítása, iskolák vizsgája, énekes imádkozások bevezetése és a házasság előtt állók vizsgáztatása.
-
== Művei ==
+
Tessedik egy röpiratot is kiadott (Via regia ad promovendam cognitionem Christi), mellyel azt kívánta elérni, hogy a lelkész évente látogassa meg híveit, továbbá meghatározta, hogy milyen szempontokat kell ellenőriznie. Odafigyelt az iskolákra is, melyeket szorgalmasan látogatott és ellenőrzött, figyelemmel kísérve a tanítók munkáját.
 +
Az [[1718|1718-ban]] megszerveződő csabai gyülekezet egy kisebb, vályogból épített imaházzal rendelkezett, Tessedik '''érdeme a még most is fennálló ótemplom''' - ma Kistemplom - "derekának" '''felépíttetése'''. A templomot [[1745]]. [[november 11.|november 11-én]] szentelte fel Markovicz Mátyás és Burian Dániel lelkészekkel.
 +
 +
[[1749|1749-ben]] Csaba elhagyására készült. '''A Bács megyei Petrovácra hívtá'''k az éppen megszerveződő gyülekezet élére, de a feladat teljesítését '''halála megakadályozta'''. Rövid szolgálata hosszú időre meghatározta a csabai gyülekezet életét, nagy tiszteletnek örvendett a hívek körében. Vezetése alatt formálódott igazán közösséggé a főként felvidékről érkező nép. A békéscsabai evangélikus egyház vezetését tőle Vandlik Márton vette át.
 +
 +
== Emlékezete ==
 +
* Békéscsabán [[1910|1910-től]] '''utca''' őrzi emlékét.
 +
* [[2000]] januárjában, halálának 250. évfordulóján '''emlékülés'''t szervezett '''Békéscsabán''' a Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület, a Csabai Szlovákok Szervezete és a Békéscsabai Evangélikus Egyház.
 +
* Az békéscsabai Kistemplomban [[emléktábla]] tiszteleg munkássága előtt.
 +
* Születésének 300. évfordulója alkalmából '''Békéscsaba ünnepségsorozattal emlékezett'''.
 +
 +
== Művei ==
* Commentatio historico theologica de seripturae sacrae etque antiquitatis ecclesiasticae in theol. usu et auctoritate. Jena. 1733.
* Commentatio historico theologica de seripturae sacrae etque antiquitatis ecclesiasticae in theol. usu et auctoritate. Jena. 1733.
* Nábozné kázánj pri poswecenj chramu ev. cabanského r. P. 1745. Pest. 1745.
* Nábozné kázánj pri poswecenj chramu ev. cabanského r. P. 1745. Pest. 1745.
* Via regia ad promovendam veram cognitionem Christi secundum Actor XX. 17-21. Pest. 1746.
* Via regia ad promovendam veram cognitionem Christi secundum Actor XX. 17-21. Pest. 1746.
 +
 +
== Lásd még ==
 +
* [[Evangélikus Kistemplom (Békéscsaba)]]
 +
* [[Tessedik Sámuel (1742-1820)]]
 +
 +
== Források ==
 +
* A művelődés évszázadai Békéscsabán, főszerk.: Kafer István és Köteles Lajos. Békéscsaba : Békéscsaba Megyei Jogú Város, 1991. 223-225. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Békéscsaba : történelmi és kulturális monográfia. főszerk.: Korniss Géza. Békéscsaba : Körösvidék ny., 1930. 196-199. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Dedinszky Gyula: A Békéscsabán szolgált evangélikus lelkészek, segédlelkészek, vallástanárok és hitoktatók életrajzai 1718‒1985-ig, Békéscsaba, 1985. 5-9. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Haan Lajos: Békés vármegye hajdana. Pest : Lauffer, 1870. 1. köt Történelmirész. 101. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Haan Lajos: Békés-Csaba : a város története a kezdetektől a XIX. század harmadik harmadáig. Békéscsaba : Békés M. Önkorm. Hiv., 1991. 65-71. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Id. Tessedik Sámuelra emlékeztek Békéscsabán. In: [http://archiv.evangelikus.hu/aktualis_2009-2011/id.-tessedik-samuelre-emlekeztek-bekescsaban/?searchterm=None evangelikus.hu] (Látogatva: 2018. 04. 19.)
 +
* Kovács Pál: Kétszáznegyven éve halt meg Tessedik Sámuel evangélikus lelkész. In: Csabai Hírmondó. 4. évf. (1989.) 1. rész. 11. sz. 5. p., 2. rész. 12. sz. 5. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Mekis Ádám: A békéscsabai evangélikus gyülekezet életmódja a 18. század első felében az első anyakönyv alapján : 1722-1752. Békéscsaba : Békéscsabai Evangélikus Egyházközség, 2014. 77-97., 111-112. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Nádor Jenő: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/EvangelikusMonografiak_030/?query=%22tessedik%20s%C3%A1muel%22%2Bid&pg=9&layout=s Tessedik Sámuel, az ország papja Szarvason. Budapest : Luther-társaság, 1940. 6. p.] (Látogatva: 2018. 04. 17.)
 +
* Samuel Thessedik starsi. In: Cabiansky Kalendár. Na rok 1947. Békéscsaba: Nákl. Ev.Cirkevného Knihkupectva, 1946. 36-38. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Stavba malého chrámu. Sámuel Tesedik, 1745-1749. In: Cabiansky Kalendár na rok 1991. Békéscsaba: Ev. Cirkev; M. Rada; Cabianska Org. Slovákov, 1990. 51-55. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Surányi Dezső: A földművelés tudósa volt. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/PestMegyeiHirlap_1987_08/?query=%22tessedik%20s%C3%A1muel%22%2B%22lang%20erzs%C3%A9bet%22&pg=72&layout=s Pest Megyei Hírlap, 31. évf. 185. szám, 1987. augusztus 7. 9. p.] (Látogatva: 2018. 04. 17.)
 +
* Tóth Lajos: Tessedik Sámuel : 1742-1820. Szarvas : Városi Tanács, 1976. 39-40. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
== Kapcsolódó irodalom ==
== Kapcsolódó irodalom ==
 +
* Békés megye evangélikusai. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/EvangelikusElet_1959/?query=%22id%20tessedik%20s%C3%A1muel%22&pg=20&layout=s Evangélikus Élet, 24. évf. 6. szám, 1959. február 8. 1-2. p.]
 +
* Békéscsaba. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/EvangelikusElet_1996/?query=%22id%20tessedik%20s%C3%A1muel%22&pg=50&layout=s  Evangélikus Élet, 61. évf. 12. szám, 1996. március 24. 3. p.]
 +
* Novemberi krónika. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/EvangelikusElet_1985/?query=%22tessedik%20s%C3%A1muel%22%2B1749&pg=213&layout=s Evangélikus Élet, 50. évf. 45. szám, 1985. november 10. 2. p.]
 +
* Szilárd hitük jelképe : kétszázötven éves a csabai evangélikus kistemplom. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1995_10/?query=%22tessedik%20s%C3%A1muel%22%2B1749&pg=260&layout=s Békés Megyei Hírlap, 50. évf. 248. szám, 1995. október 21-23. 3. p.]
 +
* Tessedikék Európát hozták a megyébe. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_2000_01/?query=%22tessedik%20s%C3%A1muel%22%2Beml%C3%A9kt%C3%A1bla%2Bb%C3%A9k%C3%A9scsaba&pg=208&layout=s Békés Megyei Hírlap, 55. évf. 19. szám, 2000. január 24. 1. p.]
 +
* Tessedik-emlékülést. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/EvangelikusElet_2000/?query=%22id%20tessedik%20s%C3%A1muel%22&pg=45&layout=s Evangélikus Élet, 65. évf. 8. szám, 2000. február 20. 4. p.]
-
* Haan Lajos: Békés vármegye hajdana. Pest: Lauffer, 1870.  1. köt Történelmirész. p. 101.
+
== Külső hivatkozások ==
-
* Haan Lajos: Békés-Csaba. A város története a kezdetektől a XIX. század harmadik harmadáig. Békéscsaba: Békés M. Önkorm. Hiv., 1991. p. 65-71.
+
* A békéscsabai evangélikusság története és jelene. In: [http://www.nmi.hu/storage/files/files/B__k__scs16elNagyZ__.pdf nmi.hu]
-
* Kovács Pál: Kétszáznegyven éve halt meg Tessedik Sámuel evangélikus lelkész. In: Csabai Hírmondó. 4. évf. (1989.) 1. rész. 11. sz. p. 5., 2. rész. 12. sz. p. 5.
+
* Békéscsabai Evangélikus Kistemplom. In: [http://reformacio.mnl.gov.hu/orokseg/bekescsabai_evangelikus_kistemplom reformacia.mnl.gov.hu]
-
* Samuel Thessedik starsi. In: Cabiansky Kalendár. Na rok 1947. Békéscsaba: Nákl. Ev.Cirkevného Knihkupectva, 1946. p. 36-38.
+
* Evangélikus Kistemplom. In: [http://csabaihazak.blog.hu/2011/10/20/evangelikus_kistemplom csabaihazak.blog.hu]
-
* Stavba malého chrámu. Sámuel Tesedik, 1745-1749. In: Cabiansky Kalendár na rok 1991. Békéscsaba: Ev. Cirkev; M. Rada; Cabianska Org. Slovákov, 1990. p. 51-55.
+
[[Kategória:Békéscsaba]]
[[Kategória:Békéscsaba]]

A lap 2018. április 19., 19:31-kori változata

evangélikus lelkész

Tartalomjegyzék

Élete

A Trencsén megyei Puchón született 1710. novemberében, Tessedik György (mészáros) és Nedeczky Eszter gyermekeként. Szegény, de vallásos családból származott. A szülők igyekeztek a tehetséges Sámuel taníttatását segíteni.

Tessedik Sámuel iskolai tanulmányait Puchón kezdte, majd Trencsénben folytatta. A magyar nyelv elsajátítása miatt Győrbe ment. Később Körmöcre küldték, ahol humaniórákat folytatott. 1728-ban a pozsonyi főiskola hallgatója lett, ahol többek között Bél Mátyás volt a tanítója. Az egyetemet Jénában végezte 1732 és 1735 között, ahol Christianus Aletophilus néven könyvet publikált.

1738-ban feleségül vette a pozsonyi gyökerekkel rendelkező Lang Erzsébetet. Három gyermekük született, egy fiú és két lány. Fiuk Tessedik Sámuel szarvasi lelkész.

Mindössze 39 éves volt, amikor Békéscsabán elhunyt 1749. április 9-én. Hamvai a Kistemplomban nyugszanak.

Munkássága

Jénából hazatérve, másfél évig a vallásos üldözések elől Modorba menekült szüleinél lakott. Itt Mohl Illyés lelkész mellett segédkezett. 1737-ben Besztercebányán szentelték fel, és még ebben az évben a tót-györki (ma: Galgagyörk) egyház lelkésze lett. Innen Albertibe került néhány évre, ahonnan 1744. július 21-én búcsúzott és Békéscsabára került (Burian Sámuel lelkész helyére).

Hivatalba lépése után összehívta a nép "véneit", és egy általa kidolgozott rendtartást olvasott fel. Ezt a szabályzatot el is fogadták az egyháztagok, és elhatározták, hogy azokat évente kétszer a szószékről olvassák fel, majd magyarázzák el. A Gyülekezeti Rendtartás öt pontban szabályozza a nép egyházi életét. Az első a szent keresztséggel kapcsolatos, a második az úrvacsora szentségéről rendelkezik. A harmadik pont a szent házasságról ír; a terhes nők, özvegyek, fiatalkorúak kérdésével is foglalkozik, és elrendeli, hogy az esketést zene, lövöldözés ne zavarja meg a templom környékén. Meghatározza a rendet a gyülekezeti istentisztelet idején (elvárt viselkedés, imádkozás módja, templomba járás elmulasztásának bejelentése). Az utolsó pont az egyéb szükséges teendőkkel foglalkozik és a társadalmi állapotokról nyújt tájékoztatást (fiú- és lánygyermekek iskoláztatása, keresztény viselkedési normák betartása, istentisztelethez kapcsolódó tiltott tevékenységek, az erkölcstelen személyek feljelentése). Ez az Egyházi Szabályzat (Intructio Pastoralis, szlovákul: Porádek a ustanowení Cyrkewny) volt az alapja Csabán annak a szigorú, mai szemmel nézve kegyetlen fegyelmezésnek, mely abban a korban ország, sőt világszerte is meghatározó volt. Bevezetésének köszönhetően a csabai nép erkölcsössé, egységessé és evangélikussá vált.

Az evangélikus gyülekezeti élethez kapcsolódóan Tessedik több újítást is bevezetett. Ilyen reformja volt többek közt az új történetek felolvasása (pl. Márton-napon Luther életének közlése), a hívek számára nyilvános katekizáció (Káté-oktatás) biztosítása, iskolák vizsgája, énekes imádkozások bevezetése és a házasság előtt állók vizsgáztatása.

Tessedik egy röpiratot is kiadott (Via regia ad promovendam cognitionem Christi), mellyel azt kívánta elérni, hogy a lelkész évente látogassa meg híveit, továbbá meghatározta, hogy milyen szempontokat kell ellenőriznie. Odafigyelt az iskolákra is, melyeket szorgalmasan látogatott és ellenőrzött, figyelemmel kísérve a tanítók munkáját.

Az 1718-ban megszerveződő csabai gyülekezet egy kisebb, vályogból épített imaházzal rendelkezett, Tessedik érdeme a még most is fennálló ótemplom - ma Kistemplom - "derekának" felépíttetése. A templomot 1745. november 11-én szentelte fel Markovicz Mátyás és Burian Dániel lelkészekkel.

1749-ben Csaba elhagyására készült. A Bács megyei Petrovácra hívták az éppen megszerveződő gyülekezet élére, de a feladat teljesítését halála megakadályozta. Rövid szolgálata hosszú időre meghatározta a csabai gyülekezet életét, nagy tiszteletnek örvendett a hívek körében. Vezetése alatt formálódott igazán közösséggé a főként felvidékről érkező nép. A békéscsabai evangélikus egyház vezetését tőle Vandlik Márton vette át.

Emlékezete

Művei

Lásd még

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök