Tóth Péter (zongoraművész)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Vandi (vitalap | szerkesztései) 2013. július 10., 16:32-kor történt szerkesztése után volt.

Tóth Péter Bíró Sári díjas, nemzetközileg elismert zongoraművész

Tartalomjegyzék

Életrajza

Tóth Péter zongoraművész
Tóth Péter zongoraművész 1983. augusztus 25-én Békéscsabán született. Tizenegy évesen ütötte le élete első zongorabillentyűjét egyik szomszédja házában.

Zenei tanulmányait a békéscsabai zeneiskolában kezdte meg, ahol Csontos József zongoratanár szárnyai alatt hamar kibontakoztatta tehetségét. 1997-ben egy fiatalok számára rendezett nemzetközi zongoraversenyen a németországi Wittenbergben első helyezést ért el. Zenei tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia kivételes tehetségek előkészítő tagozatán folytatta. A tehetséges fiatalember az ötéves képzés alatt az akadémián olyan neves tanároktól tanult, mint Nádor György, Réti Balázs és Bihary László. Ifjú zongoristaként sorra nyerte a versenyeket. 1999-ben az olaszországi Bovinóban megrendezett Florestano Rossomandi Nemzetközi Zongoraversenyt, majd 2000-ben a weimari Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt, 2001-ben a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt nyerte meg. A nagy sikerű amszterdami Concertgebouw-i debütálása további rendszeres fellépéseket eredményezett Hollandiában. Ugyanebben az évben meghívást kapott az évente megrendezett Tiszadobi Zongorafesztiválra, amelyen Kocsis Zoltánnal és Ránki Dezsővel szerepelt együtt. 2002-ben országos koncertturnéra indult a GlaxoSmithKline szponzoráltjaként.

Tóth Péter a következő négy évben Ausztriában, a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban, Franciaországban, Hollandiában, Németországban, Svájcban, Dél-Koreában, és Japánban is koncertezett. Generációjának egyik legjelentősebb Liszt előadójává vált.

A zongoraművész 2005-ben készítette el élete első CD felvételét. A Liszt Ferenc zongoraműveiből készített összeállítást tartalmazó CD lemez a német Stockfisch Records kiadásában jelent meg "Kései Zongoraművek" címmel. 2006-ban a lemez elnyerte a Budapesti Liszt Társaság Nemzetközi Liszt Ferenc Hanglemez Nagydíját. 2007 márciusában az Amerikai Liszt Társaság meghívta egy szólóestre San Franciscóba.

A Tóth Péter már nemzeközileg elismert művésznek számított, amikor 2008-ban megkapta a zongoraművész diplomáját. 2009-ben ösztöndíjasként Amerikában, a Fort Worth-i Texas Christian University-n, Dr. Ungár Tamás osztályában tanult tovább, majd 2012 augusztusában elkezdte doktori tanulmányait Anton Nel irányításával a University of Texas austini egyetemén, melynek testülete az egyetem legnagyobb ösztöndíját ajánlotta fel az ifjú művésznek.

A diplomaszerzés évében Kaliforniában, és a perui fővárosban, Limában adott koncerteket. 2010 novemberében a Los Angeles-i Liszt Ferenc Zongora-és Énekversenyen két kategóriában is első helyezést ért el. A következő évben hatodik helyezett lett az ausztrál Southern Highlands Nemzetközi Zongoraversenyen, illetve elnyerte a romantikus mű legjobb előadásáért járó díjat. 2011-ben Washington D.C.-ben, Costa Rica-ban és Londonban debütált és koncertezett a budapesti Régi Zeneakadémián, Hollandiában, Franciaországban és az Egyesült Államokban. 2012-ben Skóciában, Magyarországon és az Egyesült Államokban is fellépett.

A világszerte elismert művész 2013 májusában megnyerte a Los Angelesben megrendezett Paderewski Nemzetközi Zongoraversenyt, valamint elnyerte a legjobb európai versenyzőnek járó különdíjat.

Videofelvételek

Bartok Suite Op. 14 - Texas, Fort Worth, Pepsico Recital Hall



Liszt Funérailles - Texas, Fort Worth, Pepsico Recital Hall


Forrás

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök