Neológ zsinagóga (Békéscsaba)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Vandi (vitalap | szerkesztései) 2013. április 21., 10:23-kor történt szerkesztése után volt.

Békéscsaba neológ zsinagógája a Lázár és a Luther utca lévő telekre épült. A templom helyén ma bútorbolt működik. A bútoráruház a város központjából, a Szent István térről gyalog kb. 5 percnyire, az autóbusz pályaudvarról és a vasútállomásról kb. 20 percnyire van. A zsidóság megjelenését Békéscsabán az 1800-as évek elejére tehetjük. Erről pontos és hiteles adatok nem állnak rendelkezésünkre. A ligeti zsidó temető legrégebbi sírköve 1821-ből származik. A zsidók hitközséggé az 1830-as években tömörülhettek. A település zsidó hitközsége 1883-ban kettészakadt. A zsidó vallás neológ (kongresszusi) irányzata a zsidó újító mozgalmak speciálisan magyar ága. A neológia változásokat hozott a prédikációban, öltözködésben, viselkedési szokásokban és a zsinagógaépítészetben. A második világháború előtt a békéscsabai zsidó lakosság lélekszáma 4000 fő körül mozgott. .

Tartalomjegyzék

A zsinagóga története

A békéscsabai neológ zsinagóga
1846-ban épült az első zsidó imaház Békéscsabán, melynek helyén 1893-ban épült fel a neológ, kéttornyú, mór stílusú templom, melynek főhomlokzata a Lázár utcára, déli, hosszanti oldala pedig a Luther utcára nézett. A terveket Langer Lipót budapesti építész készítette. A kivitelezési munkákkal a Kiszely és Hugyecz építési vállalkozást bízták meg.. A hatalmas épület hajdan uralta a Luther-Lázár utca környéki városrészt. Két nyolcszögletű tornya hagymakupolával záródott. A kupolák csúcsára Dávid-csillagot helyeztek. A főhomlokzat három részre tagolódott. A földszinti részen a középső egységben három, két oldalsóban pedig egy-egy boltíves ajtót alakítottak ki., mindegyik ajtó fölött az emeleti részen boltíves ablakok voltak. A két torony közötti félköríves záródására helyezték a Tízparancsolat kettős kőtábláját, alatta az oromzatot héber feliratú körmezővel díszítették. "A zsinagóga földszinti részében alakították ki az előcsarnokot, ezen keresztül lehetett a zsinagógai térbe jutni, ahol három sorban helyezkedtek el a férfiak padsorai, a keleti falnál volt a frigyszekrény, a tóraolvasó emelvényt és az előimádkozó pulpitus. A karzat három oldalról vette körül a teret, itt helyezték el a nők padsorait, a kórust és az orgonát is." (Balogh István: Békés békétlenség 92. p.)

1944-ben a hitközség tagjait koncentrációs táborokba hurcolták, ami a hitközség megszűnését vonta maga után. A deportált zsidók és a zsinagóga emlékét az áruház falán elhelyezett emléktábla őrzi.

A BÉ-KIS Bútoráruház a templom helyén (2013)
A templomot a hatvanas években a Magyarországi Izraeliták Országos Közössége eladta. Az épületet a város bútoráruház céljára átalakítatta. A zsinagóga tornyait, félköríves oromzatait lebontották, nyílásait átalakították és a megmaradt épületrészt kívülről beburkolták. Az átalakítással a belső tér is elvesztette eredeti szépségét. Az épületben a mai napig bútorbolt működik.

A második világháború után a békéscsaba zsidó közösség létszáma a deportálások és az elvándorlás következtében jelentősen megfogyatkozott. Az elhurcolt békéscsabai zsidók 90%-a életét vesztette. A békéscsabai hitközség a Kórház utcai stadion mögött, az izraelita temető mellett, a közösség használatában lévő telken új zsinagógát épített. Az épületet 2004-ben adták át. A Tóra tekercsek, amelyek Mózes tanításait tartalmazzák 2008-ban kerültek a helyükre.

Képgaléria

Lásd még

Források


Kapcsolódó irodalom


Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök