Neológ zsinagóga (Békéscsaba)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
(Helyesírási és mondattani hibák javítása)
(Javítás + külső hivatkozás beillesztése)
1. sor: 1. sor:
-
Békéscsaba neológ zsinagógája a Lázár és a Luther utca sarkán lévő telekre épült. '''A templom helyén ma bútorbolt működik.''' A bútoráruház a város központjából, a Szent István térről gyalog kb. 5 percnyire, az autóbusz pályaudvartól és a vasútállomástól kb. 20 percnyire van. A zsidóság megjelenését Békéscsabán az 1800-as évek elejére  tehetjük. Erről pontos és hiteles adatok nem állnak rendelkezésünkre. Azt azonban tudjuk,hogy a ligeti zsidó temető legrégebbi sírköve '''1821'''-ből származik. A zsidók hitközséggé az 1830-as években tömörülhettek,de '''1883-ban kettészakadt neológ és ortodox irányzatra.''' A zsidó vallás neológ (kongresszusi) irányzata a zsidó újító mozgalmak speciálisan magyar ága. A neológia változásokat hozott a prédikációban, öltözködésben, viselkedési szokásokban és a zsinagógaépítészetben. A második világháború előtt a békéscsabai zsidó lakosság lélekszáma 4000 fő körül mozgott.
+
Békéscsaba neológ zsinagógája a Lázár és a Luther utca sarkán lévő telekre épült. '''A templom helyén ma bútorbolt működik.''' A bútoráruház a város központjából, a Szent István térről gyalog kb. 5 percnyire, az autóbusz pályaudvartól és a vasútállomástól kb. 20 percnyire van. A zsidóság megjelenését Békéscsabán az 1800-as évek elejére  tehetjük. Erről pontos és hiteles adatok nem állnak rendelkezésünkre. Azt azonban tudjuk,hogy a ligeti zsidó temető legrégebbi sírköve '''1821'''-ből származik. A zsidók hitközséggé az 1830-as években tömörülhettek,de '''1883-ban kettészakadt ortodox és neológ irányzatra, ''' az utóbbi az újító mozgalmak egyik tipikusan a magyar judaizmusra jellemző vallási ága. A neológia változásokat hozott a prédikációban, öltözködésben, viselkedési szokásokban és a zsinagógaépítészetben. A második világháború előtt a békéscsabai zsidó lakosság lélekszáma 4000 fő körül mozgott.
== A zsinagóga története ==
== A zsinagóga története ==
-
[[File:Bekescsaba_neolog_zsinagoga_foto_molnar_pal.jpg|bélyegkép|A békéscsabai neológ zsinagóga]]'''1846-ban épült az első zsidó imaház''' Békéscsabán, melynek helyén '''1893-ban épült fel a neológ, kéttornyú, mór stílusú templom''', melynek főhomlokzata a Lázár utcára, déli, hosszanti oldala pedig a Luther utcára nézett. A terveket '''Langer Lipót budapesti építész''' készítette. A kivitelezési munkákkal  '''Kiszely és Hugyecz építési vállalkozó'''kat bízták meg. A hatalmas épület  hajdan uralta a Luther-Lázár utca környéki városrészt. Két nyolcszögletű tornya hagymakupolával záródott, melynek csúcsára Dávid-csillagot helyeztek. A főhomlokzat három részre tagolódott. A földszinti részen a középső egységben három, a két oldalsóban pedig egy-egy boltíves ajtót alakítottak ki. Mindegyik ajtó fölött az emeleti részen boltíves ablakokat helyeztek el. A két torony közötti  félköríves homlokzatra helyezték a '''Tízparancsolat kettős kőtábláját''', alatta az oromzatot héber feliratú körmezővel díszítették. ''"A zsinagóga földszinti részében alakították ki az előcsarnokot, ezen keresztül lehetett a zsinagógai térbe jutni, ahol három sorban helyezkedtek el a férfiak padsorai, a keleti falnál volt a frigyszekrény, a tóraolvasó emelvényt és az előimádkozó pulpitus. A karzat három oldalról vette körül a teret, itt helyezték el a nők padsorait, a kórust és az orgonát is." (Balogh István: Békés békétlenség 92. p.)''
+
[[File:Bekescsaba_neolog_zsinagoga_foto_molnar_pal.jpg|bélyegkép|A békéscsabai neológ zsinagóga]]'''1846-ban épült az első zsidó imaház''' Békéscsabán, melynek helyén '''1893-ban épült fel a neológ, kéttornyú, mór stílusú templom''', melynek főhomlokzata a Lázár utcára, déli, hosszanti oldala pedig a Luther utcára nézett. A terveket '''Langer Lipót budapesti építész''' készítette. A kivitelezési munkákkal  '''Kiszely és Hugyecz építési vállalkozó'''kat bízták meg. A hatalmas épület  hajdan uralta a Luther-Lázár utca környéki városrészt. Két nyolcszögletű tornya hagymakupolával záródott, melynek csúcsára Dávid-csillagot helyeztek. A főhomlokzat három részre tagolódott. A földszinti részen a középső egységben három, a két oldalsóban pedig egy-egy boltíves ajtót alakítottak ki, mindegyik ajtó fölött az emeleti részen boltíves ablakokat helyeztek el. A két torony közötti  félköríves homlokzatra helyezték a '''Tízparancsolat kettős kőtábláját''', alatta az oromzatot héber feliratú körmezővel díszítették. ''"A zsinagóga földszinti részében alakították ki az előcsarnokot, ezen keresztül lehetett a zsinagógai térbe jutni, ahol három sorban helyezkedtek el a férfiak padsorai, a keleti falnál volt a frigyszekrény, a tóraolvasó emelvényt és az előimádkozó pulpitus. A karzat három oldalról vette körül a teret, itt helyezték el a nők padsorait, a kórust és az orgonát is." (Balogh István: Békés békétlenség 92. p.)''
   
   
'''1944-ben a hitközség tagjait koncentrációs táborokba hurcolták,''' ami a hitközség megszűnését vonta maga után. A deportált zsidók és a zsinagóga emlékét az áruház falán elhelyezett tábla őrzi.
'''1944-ben a hitközség tagjait koncentrációs táborokba hurcolták,''' ami a hitközség megszűnését vonta maga után. A deportált zsidók és a zsinagóga emlékét az áruház falán elhelyezett tábla őrzi.
45. sor: 45. sor:
* [http://www.milev.hu/ Magyar Zsidó Levéltár honlapja] (Látogatva: 2013.04.18.)
* [http://www.milev.hu/ Magyar Zsidó Levéltár honlapja] (Látogatva: 2013.04.18.)
 +
* [http://hu.wikipedia.org/wiki/Neol%C3%B3gia Neológia]. In: Wikipédia (Látogatva: 2013.04.18.)
[[Kategória:Békéscsaba]][[Kategória:Épített értékek]][[Kategória:Templomok]]
[[Kategória:Békéscsaba]][[Kategória:Épített értékek]][[Kategória:Templomok]]

A lap 2013. április 23., 11:23-kori változata

Békéscsaba neológ zsinagógája a Lázár és a Luther utca sarkán lévő telekre épült. A templom helyén ma bútorbolt működik. A bútoráruház a város központjából, a Szent István térről gyalog kb. 5 percnyire, az autóbusz pályaudvartól és a vasútállomástól kb. 20 percnyire van. A zsidóság megjelenését Békéscsabán az 1800-as évek elejére tehetjük. Erről pontos és hiteles adatok nem állnak rendelkezésünkre. Azt azonban tudjuk,hogy a ligeti zsidó temető legrégebbi sírköve 1821-ből származik. A zsidók hitközséggé az 1830-as években tömörülhettek,de 1883-ban kettészakadt ortodox és neológ irányzatra, az utóbbi az újító mozgalmak egyik tipikusan a magyar judaizmusra jellemző vallási ága. A neológia változásokat hozott a prédikációban, öltözködésben, viselkedési szokásokban és a zsinagógaépítészetben. A második világháború előtt a békéscsabai zsidó lakosság lélekszáma 4000 fő körül mozgott.

Tartalomjegyzék

A zsinagóga története

A békéscsabai neológ zsinagóga
1846-ban épült az első zsidó imaház Békéscsabán, melynek helyén 1893-ban épült fel a neológ, kéttornyú, mór stílusú templom, melynek főhomlokzata a Lázár utcára, déli, hosszanti oldala pedig a Luther utcára nézett. A terveket Langer Lipót budapesti építész készítette. A kivitelezési munkákkal Kiszely és Hugyecz építési vállalkozókat bízták meg. A hatalmas épület hajdan uralta a Luther-Lázár utca környéki városrészt. Két nyolcszögletű tornya hagymakupolával záródott, melynek csúcsára Dávid-csillagot helyeztek. A főhomlokzat három részre tagolódott. A földszinti részen a középső egységben három, a két oldalsóban pedig egy-egy boltíves ajtót alakítottak ki, mindegyik ajtó fölött az emeleti részen boltíves ablakokat helyeztek el. A két torony közötti félköríves homlokzatra helyezték a Tízparancsolat kettős kőtábláját, alatta az oromzatot héber feliratú körmezővel díszítették. "A zsinagóga földszinti részében alakították ki az előcsarnokot, ezen keresztül lehetett a zsinagógai térbe jutni, ahol három sorban helyezkedtek el a férfiak padsorai, a keleti falnál volt a frigyszekrény, a tóraolvasó emelvényt és az előimádkozó pulpitus. A karzat három oldalról vette körül a teret, itt helyezték el a nők padsorait, a kórust és az orgonát is." (Balogh István: Békés békétlenség 92. p.)

1944-ben a hitközség tagjait koncentrációs táborokba hurcolták, ami a hitközség megszűnését vonta maga után. A deportált zsidók és a zsinagóga emlékét az áruház falán elhelyezett tábla őrzi.

A BÉ-KIS Bútoráruház a templom helyén (2013)
A templomot a hatvanas években a Magyarországi Izraeliták Országos Közössége eladta. Az épületet a város egy bútoráruház céljára átalakítatta. A zsinagóga tornyait, félköríves oromzatait lebontották, nyílásait átalakították és a megmaradt épületrészt kívülről beburkolták. Az átalakítással a belső tér is elvesztette eredeti szépségét. Az épületben a mai napig bútorbolt működik.

A második világháború után a békéscsaba zsidó közösség létszáma a deportálások és az elvándorlás következtében jelentősen megfogyatkozott. Az elhurcolt békéscsabai zsidók 90%-a életét vesztette. A békéscsabai hitközség a Kórház utcai stadion mögött, az izraelita temető mellett, a közösség használatában lévő telken új zsinagógát építetett. Az épületet 2004-ben adták át. A Mózes tanításait tartalmazó Tóra tekercseket 2008-ban helyezték az épületbe.

Képgaléria

Lásd még

Források


Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök