Mezőhegyesi Ménesbirtok

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Gabszusz (vitalap | szerkesztései) 2011. június 6., 06:28-kor történt szerkesztése után volt.

A mezőhegyesi állami mén- és méncsikó telep 1950-ben kezdte el működését.Mezőhegyes lótenyésztése mindig meghatározta a népi lótenyésztést.

Tartalomjegyzék

Alapítása

Csekonincs József, egy fiatal lovastiszt figyelt fel a siralmas helyzetre. A kőszegi születésű férfi a jezsuitáknál, majd Bécsben tanult, ahol egyre kevesebb érdeklődést mutatott a humán tantárgyak irányába, majd később hátat fordított tanulmányainak. Csekonics 17 évesen a vértes huszárokhoz állt be, 1777-ben hadnagy, és 1783-ban, 26 évesen már századosi rendfokozatban szolgált. A lovak iránti vonzalomra az elöljárói is felfigyeltek. Csekonics a környező méneseket több ízben felkereste, információkat gyűjtött, majd az újdönsült századost Hoditz tábornok 1783-ban a hadsereg pótlovazásával bízta meg. Csekonics járta az országot, felmérte a lóállomány helyzetét és az volt a megállapítása, hogy Magyarországon a lóállomány minősége és mennyisége már teljesen kimerült. Válaszul a hiányosságokra tervezetet készít, melyet II. József uralkodónak előterjeszt. E tervezet 1784 December 20-án jóváhagyja az uralkodó, melyben szerepel a jó kancák igazolvánnyal való ellátása, és új ménesbirtokok –köztük a Mezőhegyesi Ménesbirtok- alapítása.


Nóniusz, a „tökéletes ló”

A 19. század elején, a napóleoni háborúk idején az osztrákok egy francia ménesből több fiatal lovat zsákmányoltak, köztük egy Nonius nevű világospej, anglo-norman mént is, melyet 1816-ban Mezőhegyesre osztottak be. Ő lett Nonius Senior, a fajta "ősapja", aki nem volt feltűnően szép ló, de ezekkel a kancákkal sikerült olyan utódokat létrehozni, amelyek megfeleltek a tenyésztési célnak, amely egy erős testfelépítésű katonai hátas és hámos lófajta kialakítása volt. 15 törzsmén fia összesen 100 tenyészéven keresztül fedezett Mezőhegyesen.

Valaha Békéscsaba főteréről indultak a lakodalmas menetek, tajtékosan tomboló nóniusz lovakkal.

Edward Király Elismerése

1880-81-ben 10db nóniusz kancát Ferenc József klabrudi magánménesébe vitték, hogy eredeti normann ménekkel fedeztessék. Az erőteljes méneket pedig az Alföld egy-egy tájára helyezték az ottani állomány feljavítására. A könnyebb nóniusz törzsbe kisebb, zömökebb lovak kerültek, a felfrissítésre ugyancsak telivér méneket soroltak be. Ez a típus a legmegfelelőbb volt a kisgazdaságok számára, de alkalmasak voltak katonai, tüzérségi és szekerész lovaknak is. A szakemberek körében nagy elismerésre tett szert a nóniusz az 1885ös országos mezőgazdasági kiállításon. Kozma Ferenc ló kiállításán II. Edward angol király és II. Vilmos német trónörökös megjelent, gyarapítva a neves gratulálók körét. A nóniusz híre világszerte egyre csak nőtt.


Hivatkozások

http://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%B3niusz_%28l%C3%B3fajta%29 http://hu.wikipedia.org/wiki/Mez%C5%91hegyes

Kapcsolódó irodalom

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök