Lenkefi Konrád (1936–1995)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
a (Családja)
(Nyelvi ellenőrzés)
1. sor: 1. sor:
-
Bábtervező, bábkészítő iparművész és bábművészeti szakíró
+
bábtervező, bábkészítő iparművész és bábművészeti szakíró
== Élete ==
== Élete ==
-
[[1936]]. [[november 18.|november 18]]-án született, Békéscsabán nőtt fel. Öt éves korától rajzolt, később, iskolásként olyanoktól tanult, mint [[Lipták Pál (1922-2007)|Lipták Pál]] és [[Mokos József (1892-1972)|Mokos József]]. Festőművésznek készült, de saját bevallása szerint rendes iparosként tudott volna csak helytállni. Hatodikos korában kezdett bábozással foglalkozni két osztálytársával az úttörőcsapat-vezetőjük felkérésére. Két évvel később a Gellért Erzsébet alapította Tücsök gyermektársulat tagja lett. '''Gellért Erzsébet''' tanfolyamokra küldte, ahol olyan tanárai voltak, mint dr. '''Németh Antal, a Nemzeti Színház rendezője, dr. Mészáros Vincéné''', az óvodai bábjátékok támogatója és tudora.
+
'''[[1936]]. [[november 18.|november 18]]-án született''', Békéscsabán nőtt fel.  
-
[[1952]]-ben, az első férfiak között lett tagja a társulatnak. Az 50-es években több tanfolyamon vett részt az ország különböző pontjain. A 60-as évek elején már a tervezést, bábkészítés és rendezés munkálataiba is belefogott. Felsőoktatásba kerülve József Dezső keze alatt csiszolhatta tovább képzőművészeti tudását. A Tanítóképző Főiskola elvégzése után rövid ideig tanított, majd a Békés Megyei Művelődési Központ munkatársa lett népművelőként. A bábegyüttes a művelődésiház keretein belül működött, melynek [[1961]]-től volt a művészeti vezetője. Erre a posztra mentora, Gellért Erzsébet javasolta, mint megfelelő utódját.
+
 
-
Pályája fokozatosan épült, első megyén kívüli sikerét a bábegyüttes által Weöres Sándor verseiből összeállított Vásár című bábjátékkal érte el, [[1964]]-ben '''Karlovy Varyban'''. Később ezt a tévé is bemutatta. Ezt követően sorra kapta társulatával a külföldi meghívásokat. Műsoraikat [[Békéscsaba|Békéscsabán]], a megyében, országosan, de határainkon túl is rendszeresen, nagy sikerrel mutatták be ('''Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Németország, Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia, Szovjetunió, Dél-Amerika, Peru, Venezuela, (Argentína)''' – és szereztek elismerést Békéscsabának és Magyarországnak, illetve a bábjátéknak. Lenkefi nem csak mind tervező és előadó tevékenykedett, tanítói vénáját kamatoztatva a művelődési központba szervezett bábos továbbképzéseken, mint oktató is feltűnt. Publikációval is a bábjáték népszerűsítésére törekedett.
+
Ötéves korától rajzolt; iskolásként [[Lipták Pál (1922-2007)|Lipták Pál]] és [[Mokos József (1892-1972)|Mokos József]] volt a mestere. Festőművésznek készült, de saját bevallása szerint rendes iparosként tudott volna csak helytállni. Hatodikos korában kezdett bábozással foglalkozni, majd két évvel később, [[1952|1952-ben]] a Gellért Erzsébet alapította Tücsök gyermektársulat tagja lett. Az 50-es években több tanfolyamon is vett részt, ahol többek között dr. '''Németh Antal, a Nemzeti Színház rendezője, dr. Mészáros Vincéné''', az óvodai bábjátékok támogatója és tudora voltak tanárai.
-
Számos kitüntetést kapott a bábegyüttes vezetése alatt, például 1982-ban '''Blattner Géza-emlékérmet''', többszörösen díjazta munkásságát az UNIMA, valamint posztumusz a Békés Megyei Önkormányzat Békés Megyéért kitüntetésében részesült. Elismert művésze volt a bábjátékos társadalomnak. [[1995]]. [[április 5|április 5]]-én hunyt el.
+
 
 +
A 60-as évek elején már a tervezés, bábkészítés és rendezés munkálataiba is belefogott. Felsőoktatásba kerülve József Dezső keze alatt csiszolhatta tovább képzőművészeti tudását. A tanítóképző főiskola elvégzése után rövid ideig tanított, majd a Békés Megyei Művelődési Központ munkatársa lett népművelőként. A bábegyüttes a művelődési ház keretein belül működött, melynek [[1961]]-től volt a művészeti vezetője. Erre a posztra mentora, Gellért Erzsébet javasolta.
 +
 
 +
Pályája fokozatosan épült, első megyén kívüli sikerét [[1964]]-ben '''Karlovy Varyban''' érte el Weöres Sándor verseiből összeállított ''Vásár'' című bábjátékkal. Ezt követően társulatával sorban kapta a külföldi meghívásokat. Műsoraikat nagy sikerrel mutatták be '''Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Németországban, Csehszlovákiában, Romániában, Jugoszláviában, Szovjetunióban, Dél-Amerikában, Peruban, Venezuelában és Argentínában'''.
 +
 
 +
Lenkefi nem csak mind tervező és előadó tevékenykedett. A művelődési központba szervezett bábos továbbképzéseken oktatóként is feltűnt. Publikációval is a bábjáték népszerűsítésére törekedett.
 +
Számos kitüntetést kapott a bábegyüttes vezetése alatt: [[1982]]-ben '''Blattner Géza-emlékérmet''', valamint posztumusz a '''Békés Megyei Önkormányzat Békés Megyéért kitüntetés'''ében részesült. Többször díjazta munkásságát a Bábjátékosok Nemzetközi Szervezete.
 +
 
 +
'''[[1995]]. [[április 5|április 5]]-én hunyt el.'''
== Munkássága ==
== Munkássága ==
-
Sokoldalúságára jellemző, hogy egyszemélyben tanító, népművelő, bábtervező- és készítő iparművészkén is megállta a helyét. Tagja volt a Képzőművészeti Alapnak. Ő alapította [[1968]]-ban a '''békéscsabai nemzetközi bábfesztivált'''. Vezetőségi tagja az '''UNIMA'''-nak (bábjátékosok nemzetközi szervezete), valamint tagja volt az '''ABOT'''-nak (Amatőr Bábjátékosok Országos Tanácsa). '''Örökös tagja a''' [[Békéstáji Művészeti Társaságnak]]. Neve összeforrt a Napsugár Bábegyüttessel, melynek a művészeti vezetője volt. A társulat művészi arculatát több mint négy évtizeden át meghatározza, Békéscsaba egyik kimagasló kulturális értékévé tette. Segítette az országban és határainkon túl is megismertetni és becsülni a magyar (békéscsabai) bábművészetet. Szakkönyvet írt a bábkészítésről, valamint a Békés Megyei Népújságban több cikket publikált a bábegyüttes külföldi útjairól. A bábokat, a díszleteket maga tervezte és készítette az előadásokhoz, a bábut mozgó műtárgyként értelmezte.  
+
Sokoldalúságára jellemző, hogy egy személyben tanító, népművelő, bábtervező- és készítő iparművészként is megállta a helyét. Tagja volt a Képzőművészeti Alapnak. Ő alapította [[1968]]-ban a '''Békéscsabai Nemzetközi Bábfesztivált'''. A Bábjátékosok Nemzetközi Szervezetében (UNIMA) vezetőségi tagként szerepelt, valamint tagja volt az Amatőr Bábjátékosok Országos Tanácsának (ABOT). A Békéstáji Művészeti Társaság örökös tagjának választotta. Neve összeforrt a Napsugár Bábegyüttessel, melynek művészeti vezetője volt. A társulat művészi arculatát több mint négy évtizeden át meghatározta, Békéscsaba egyik kimagasló kulturális értékévé tette. Segítette az országban és határainkon túl is megismertetni és becsülni a magyar (békéscsabai) bábművészetet. Szakkönyvet írt a bábkészítésről, valamint a Békés Megyei Népújságban több cikket publikált a bábegyüttes külföldi útjairól. A bábokat, a díszleteket maga tervezte és készítette az előadásokhoz, a bábut mozgó műtárgyként értelmezte.  
-
'''Koós Iván''' Kossuth-díjas báb- és díszlettervező szerint: “'''Igazi bábos képzőművész''' módjára mindig alkalmazkodni tud kifejező eszközeivel a vállalat feladathoz, az előadás tervezett karakteréhez. De jól megfigyelhető az is, hogy a különféle műsorokhoz készített bábszériái tervezői kísérletekre is alkalmat adtak. A korszerű képzőművészeti törekvésekkel lépést tartva, kialakította egyéni tervezői arculatát. Ennek jellegzetes vonásai: a bátor, de mindig harmóniára törekvő anyagkezelés, a plasztikai viccek, meglepetések ügyes elhelyezése és a finom humor, mely még poétikusabb munkáinak is belső derűt kölcsönöz.”  
+
 
 +
'''Koós Iván''' Kossuth-díjas báb- és díszlettervező szerint: “'''Igazi bábos képzőművész''' módjára mindig alkalmazkodni tud kifejező eszközeivel a vállalt feladathoz, az előadás tervezett karakteréhez. De jól megfigyelhető az is, hogy a különféle műsorokhoz készített bábszériái tervezői kísérletekre is alkalmat adtak. A korszerű képzőművészeti törekvésekkel lépést tartva, kialakította egyéni tervezői arculatát. Ennek jellegzetes vonásai: a bátor, de mindig harmóniára törekvő anyagkezelés, a plasztikai viccek, meglepetések ügyes elhelyezése és a finom humor, mely még poétikusabb munkáinak is belső derűt kölcsönöz.”  
== Legkiemelkedőbb művészi alkotásai ==
== Legkiemelkedőbb művészi alkotásai ==

A lap 2018. október 18., 12:45-kori változata

bábtervező, bábkészítő iparművész és bábművészeti szakíró

Tartalomjegyzék

Élete

1936. november 18-án született, Békéscsabán nőtt fel.

Ötéves korától rajzolt; iskolásként Lipták Pál és Mokos József volt a mestere. Festőművésznek készült, de saját bevallása szerint rendes iparosként tudott volna csak helytállni. Hatodikos korában kezdett bábozással foglalkozni, majd két évvel később, 1952-ben a Gellért Erzsébet alapította Tücsök gyermektársulat tagja lett. Az 50-es években több tanfolyamon is vett részt, ahol többek között dr. Németh Antal, a Nemzeti Színház rendezője, dr. Mészáros Vincéné, az óvodai bábjátékok támogatója és tudora voltak tanárai.

A 60-as évek elején már a tervezés, bábkészítés és rendezés munkálataiba is belefogott. Felsőoktatásba kerülve József Dezső keze alatt csiszolhatta tovább képzőművészeti tudását. A tanítóképző főiskola elvégzése után rövid ideig tanított, majd a Békés Megyei Művelődési Központ munkatársa lett népművelőként. A bábegyüttes a művelődési ház keretein belül működött, melynek 1961-től volt a művészeti vezetője. Erre a posztra mentora, Gellért Erzsébet javasolta.

Pályája fokozatosan épült, első megyén kívüli sikerét 1964-ben Karlovy Varyban érte el Weöres Sándor verseiből összeállított Vásár című bábjátékkal. Ezt követően társulatával sorban kapta a külföldi meghívásokat. Műsoraikat nagy sikerrel mutatták be Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Németországban, Csehszlovákiában, Romániában, Jugoszláviában, Szovjetunióban, Dél-Amerikában, Peruban, Venezuelában és Argentínában.

Lenkefi nem csak mind tervező és előadó tevékenykedett. A művelődési központba szervezett bábos továbbképzéseken oktatóként is feltűnt. Publikációval is a bábjáték népszerűsítésére törekedett. Számos kitüntetést kapott a bábegyüttes vezetése alatt: 1982-ben Blattner Géza-emlékérmet, valamint posztumusz a Békés Megyei Önkormányzat Békés Megyéért kitüntetésében részesült. Többször díjazta munkásságát a Bábjátékosok Nemzetközi Szervezete.

1995. április 5-én hunyt el.

Munkássága

Sokoldalúságára jellemző, hogy egy személyben tanító, népművelő, bábtervező- és készítő iparművészként is megállta a helyét. Tagja volt a Képzőművészeti Alapnak. Ő alapította 1968-ban a Békéscsabai Nemzetközi Bábfesztivált. A Bábjátékosok Nemzetközi Szervezetében (UNIMA) vezetőségi tagként szerepelt, valamint tagja volt az Amatőr Bábjátékosok Országos Tanácsának (ABOT). A Békéstáji Művészeti Társaság örökös tagjának választotta. Neve összeforrt a Napsugár Bábegyüttessel, melynek művészeti vezetője volt. A társulat művészi arculatát több mint négy évtizeden át meghatározta, Békéscsaba egyik kimagasló kulturális értékévé tette. Segítette az országban és határainkon túl is megismertetni és becsülni a magyar (békéscsabai) bábművészetet. Szakkönyvet írt a bábkészítésről, valamint a Békés Megyei Népújságban több cikket publikált a bábegyüttes külföldi útjairól. A bábokat, a díszleteket maga tervezte és készítette az előadásokhoz, a bábut mozgó műtárgyként értelmezte.

Koós Iván Kossuth-díjas báb- és díszlettervező szerint: “Igazi bábos képzőművész módjára mindig alkalmazkodni tud kifejező eszközeivel a vállalt feladathoz, az előadás tervezett karakteréhez. De jól megfigyelhető az is, hogy a különféle műsorokhoz készített bábszériái tervezői kísérletekre is alkalmat adtak. A korszerű képzőművészeti törekvésekkel lépést tartva, kialakította egyéni tervezői arculatát. Ennek jellegzetes vonásai: a bátor, de mindig harmóniára törekvő anyagkezelés, a plasztikai viccek, meglepetések ügyes elhelyezése és a finom humor, mely még poétikusabb munkáinak is belső derűt kölcsönöz.”

Legkiemelkedőbb művészi alkotásai

(egyaránt szóltak a gyermekekhez és felnőttekhez is)

Írásai

Emlékezete

Családja

Felesége: Lenkefi Konrádné, született Csányi Edit Mária (1941)

Gyermekei:

Unokák:

Felhasznált irodalom

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

A Napsugár bábszínház weboldala

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök