Laczkó Mihály (1935–2020)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Jzoltan (vitalap | szerkesztései) 2021. április 13., 13:45-kor történt szerkesztése után volt.
(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

vegyészmérnök, sportvezető

Tartalomjegyzék

Élete

Laczkó Mihály 1935. május 6-án született Medgyesbodzáson. Hatan voltak testvérek.

Szegeden a Radnóti Miklós Gimnáziumban tanult. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen matematika tanári, majd 1969-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen vegyészmérnöki diplomát szerzett. Doktori címét kémia–technológiából szerezte 1971-ben. Filozófiai tanulmányokat is folytatott.

Fiatal korában az alsóbb osztályokban, a Makói Vasas, a Szegedi Honvéd, valamint a Bp. Haladás labdarúgócsapataiban játszott. Középcsatárként, illetve balfedezetként szerepeltették.

Fia, Mihály játékosügynök, üzletember.

Laczkó Mihály 2020. november 20-án hunyt el. A budapesti Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Munkássága

Egyetemi tanulmányai után fejlesztőmérnökként a Zsámbéki Műanyaggyárban, később az Iskolai Taneszközök Gyárában dolgozott.

1962-től a Magyar Kábel Műveknél dolgozott. Végigjárta a ranglétrát: volt a cég üzemmérnöke, termelési osztályvezetője, kutatómérnöke, műszaki igazgatója, valamint vezérigazgató-helyettese is. 1971 és 1976 között a Zománchuzalgyár műszaki osztályvezetőjeként, majd főmérnökeként dolgozott. 1985-től a Magyar Kábel Művek elnök-vezérigazgatójaként tevékenykedett.

1985 és 1989 a Vasas labdarúgó szakosztályelnöke volt. A rendszerváltás előtt, egy bundabotrányt követően kinevezték a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökének. Ezt a tisztséget 1989 és 1994 között valamint, 1996-tól 1998-ig töltötte be. Irányítása alatt a magyar labdarúgó-válogatott a 35. helyen állt a világranglistán, a második helyen végzett a világbajnoki selejtezőcsoportjában, és pótselejtezőt játszhatott. Négy mérkőzésen Puskás Ferenc volt a válogatott szövetségi kapitánya. A korosztályos nemzeti csapatot Európa legjobb nyolc együttese között tartották számon. A magyar válogatott az 1996-os atlantai olimpián is pályára lépett.

1998-ban nyugdíjba vonult. 2009-ben szívinfarktust kapott, majd értékesítette szécsényi bútorgyárát.

Tagja volt a Szerencsejáték Rt. igazgatóságának, a Minőség és Megbízhatóság folyóirat szerkesztőbizottságának, valamint a Magyar Olimpiai Bizottságnak.

62 szabadalom fűződik nevéhez. Találmányai között van a bandázsolt porszívócső, a spirálos telefonkábel, de női divatgombokat is szabadalmaztatott. Filmképzési szabadalma is van. Saját könyvet, számos cikket publikált, egyetemi előadóként és államvizsga-bizottsági elnökként is szerepet vállalt. Munkásságát több díjjal is elismerték. Három alkalommal országos mérnökversenyt nyert.

2019-ben Laczkó Mihály nevét vettel fel a medgyesbodzási sporttelep.

Díjak, elismerések

Források

Kapcsolódó irodalom

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök