Krasznahorkai László (író)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
(apró formázások)
(új alfejezet)
6. sor: 6. sor:
[[1954]]. [[január 5]]-én született [[Gyula|Gyulán]]. Szülei: Krasznahorkai György, Pálinkás Júlia. [[1968]]-tól [[1972]]-ig az Erkel Ferenc Gimnázium latin szakos tanuló. Később jogi tanulmányokat folytatott Szegeden és Budapesten ([[1973]]-[[1978]]). Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem magyar-népművelés szakos hallgatója [[1978]]-tól [[1983]]-ig. Doktori disszertációját Márai Sándorról írta.
[[1954]]. [[január 5]]-én született [[Gyula|Gyulán]]. Szülei: Krasznahorkai György, Pálinkás Júlia. [[1968]]-tól [[1972]]-ig az Erkel Ferenc Gimnázium latin szakos tanuló. Később jogi tanulmányokat folytatott Szegeden és Budapesten ([[1973]]-[[1978]]). Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem magyar-népművelés szakos hallgatója [[1978]]-tól [[1983]]-ig. Doktori disszertációját Márai Sándorról írta.
-
Publikált az [[Új Aurora (folyóirat)|Új Aurora]] fiatal megyei szerzőket felvonultató 1978-as évfolyam első számában. Az országos (majd nemzetközi) elismerést jelentő Sátántangó című regénye [[1985]]-ben jelent meg a Magvető kiadó gondozásában, amelyből Tarr Béla készített egy 421 perces filmet [[1994]]-ben[http://www.filmkatalogus.hu/Satantango--f86]. Szintén Tarr Béla adaptálta a krasznahorkai-életműben következő mérföldkőnek számító Az ellenállás melankóliáját (megjelent: [[1989]], Magvető) Werckmeister harmóniák[http://www.filmkatalogus.hu/Werckmeister-harmoniak--f10232] címmel [[2000]]-ben. A rendszerváltás után hivatalos világjáró lett. Utazásai Mongóliától kezdve az Egyesült Államokig számtalan országot, kultúrát érintettek. Itt fontos megemlíteni barátságát Allen Ginsberg amerikai beatköltővel, aki a Háború és háború megírásában segédkezett. Digitális Irodalmi Akadémia tagja, külföldi egyetemeken vendégprofesszor, Tarr Béla rendező számos filmjének forgatókönyvírója, három gyermek édesapja. Neve akár felmerülhet a leendő irodalmi Nobel-díjasok között is. Legújabb regénye Báró Wenckheim hazatér címen jelent meg 2016-ban. A Békéscsabai bemutatóról készült rövid videó itt tekinthető meg [http://www.barkaonline.hu/roevid-videointerjuk-oesszes/5466-krasznahorkai-laszlo-bekescsaban-reszlet].
+
Publikált az [[Új Aurora (folyóirat)|Új Aurora]] fiatal megyei szerzőket felvonultató 1978-as évfolyam első számában. Az országos (majd nemzetközi) elismerést jelentő Sátántangó című regénye [[1985]]-ben jelent meg a Magvető kiadó gondozásában, amelyből Tarr Béla készített egy 421 perces filmet [[1994]]-ben[http://www.filmkatalogus.hu/Satantango--f86]. Szintén Tarr Béla adaptálta a krasznahorkai-életműben következő mérföldkőnek számító Az ellenállás melankóliáját (megjelent: [[1989]], Magvető) Werckmeister harmóniák[http://www.filmkatalogus.hu/Werckmeister-harmoniak--f10232] címmel [[2000]]-ben. A rendszerváltás után hivatalos világjáró lett. Utazásai Mongóliától kezdve az Egyesült Államokig számtalan országot, kultúrát érintettek. Itt fontos megemlíteni barátságát Allen Ginsberg amerikai beatköltővel, aki a Háború és háború megírásában segédkezett. Digitális Irodalmi Akadémia tagja, külföldi egyetemeken vendégprofesszor, Tarr Béla rendező számos filmjének forgatókönyvírója, három gyermek édesapja. Neve akár felmerülhet a leendő irodalmi Nobel-díjasok között is. Legújabb regénye Báró Wenckheim hazatér címen jelent meg 2016-ban. A Békéscsabai bemutatóról készült rövid videó itt tekinthető meg [http://www.barkaonline.hu/roevid-videointerjuk-oesszes/5466-krasznahorkai-laszlo-bekescsaban-reszlet]. A Magyar Művészeti Akadémia tagja.
40. sor: 40. sor:
* [4]: [http://www.barkaonline.hu/roevid-videointerjuk-oesszes/5466-krasznahorkai-laszlo-bekescsaban-reszlet Krasznahorkai László Békéscsabán]
* [4]: [http://www.barkaonline.hu/roevid-videointerjuk-oesszes/5466-krasznahorkai-laszlo-bekescsaban-reszlet Krasznahorkai László Békéscsabán]
 +
 +
 +
== Kapcsolódó irodalom ==
 +
 +
 +
* [http://www.litera.hu/hirek/beszelgetes-krasznahorkai-laszloval Én nagyon megváltoztam - interjú Krasznahorkai Lászlóval]
 +
* [http://www.konyv7.hu/index.php?menuId=11385 Emberek nélkül a rossz nincs sehol - kérdezz-felelek egy újdonsült akadémiai taggal]
 +
* [https://mno.hu/grund/o-ha-mind-az-elso-csokhoz-mernenk-mindent-1369561 Ó, ha mind az első csókhoz mérnénk mindent!]
[[Kategória: Személyek]]
[[Kategória: Személyek]]
[[Kategória: Irodalmárok]]
[[Kategória: Irodalmárok]]

A lap 2017. augusztus 14., 13:07-kori változata

Krasznahorkai László 1954. január 5-én született Gyulán. Egyik legjelentősebb kortárs magyar író, regényei a nemzetközi olvasóközönség körein belül is népszerűek. Kossuth- és Man Booker díjás[1]. Híres regényei: Sátántangó (1985), Az ellenállás melankóliája (1989), Háború és háború (1999).


Tartalomjegyzék

Élete

1954. január 5-én született Gyulán. Szülei: Krasznahorkai György, Pálinkás Júlia. 1968-tól 1972-ig az Erkel Ferenc Gimnázium latin szakos tanuló. Később jogi tanulmányokat folytatott Szegeden és Budapesten (1973-1978). Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem magyar-népművelés szakos hallgatója 1978-tól 1983-ig. Doktori disszertációját Márai Sándorról írta. Publikált az Új Aurora fiatal megyei szerzőket felvonultató 1978-as évfolyam első számában. Az országos (majd nemzetközi) elismerést jelentő Sátántangó című regénye 1985-ben jelent meg a Magvető kiadó gondozásában, amelyből Tarr Béla készített egy 421 perces filmet 1994-ben[2]. Szintén Tarr Béla adaptálta a krasznahorkai-életműben következő mérföldkőnek számító Az ellenállás melankóliáját (megjelent: 1989, Magvető) Werckmeister harmóniák[3] címmel 2000-ben. A rendszerváltás után hivatalos világjáró lett. Utazásai Mongóliától kezdve az Egyesült Államokig számtalan országot, kultúrát érintettek. Itt fontos megemlíteni barátságát Allen Ginsberg amerikai beatköltővel, aki a Háború és háború megírásában segédkezett. Digitális Irodalmi Akadémia tagja, külföldi egyetemeken vendégprofesszor, Tarr Béla rendező számos filmjének forgatókönyvírója, három gyermek édesapja. Neve akár felmerülhet a leendő irodalmi Nobel-díjasok között is. Legújabb regénye Báró Wenckheim hazatér címen jelent meg 2016-ban. A Békéscsabai bemutatóról készült rövid videó itt tekinthető meg [4]. A Magyar Művészeti Akadémia tagja.


Legfontosabb művei


Forrás


Hivatkozások


Kapcsolódó irodalom

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök