Jankay Tibor (1899–1994)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Ker0 (vitalap | szerkesztései) 2012. január 29., 23:52-kor történt szerkesztése után volt.

Tartalomjegyzék

Élete

Jankay Tibor, Deutsch Tibor néven született 1899. március 24-én Békéscsabán egy hatgyermekes család negyedik gyermekeként. 1915-ben Budapestre került, ahol az Iparművészeti Iskolának volt diákja 1915-18-ig. Papp Sándor és Sándor Béla tanította freskófestészetre, ennek alapgondolata a kontúrosság és a monumentalizmus végigkísérte munkásságát. 1918-19-ben a Képzőművészeti Főiskolára járt, olyan tanárai voltak, mint Szinyei Merse Pál és Vaszary János. A húszas években tanulmányutakat tett Európa több részén, megfordult Zürichben, Drezdában, Bécsben és Párizsban. Utóbbi helyen többször megfordult, datált művei alapján 1924-ben, 1926-27-ben és 1931-31-ben. Valószínűleg Vaszarynak köszönhetően Olaszországban tett tanulmányutat1928-29-ben még ebben az évben Amerikában járt, ahol testvérét látogatta meg. A húszas évek nagy részét itthon töltötte, szűkebb hazájában több kiállítása is volt. Békés Megye akkoriban igen művészbarát helynek mutatkozott, az Auróra körnek köszönhetően. A kör támogatásával dolgozott Békéscsabán. A harmincas években ismét ellátogatott távol élő testvéréhez.

A negyvenes évek számára is sötét korszaknak bizonyultak, négyszer kapott munkatáborba szóló behívót, utolsó útján megszökött a vonatról, így élve túl a holokausztot. 1948-ban kiköltözött Amerikába, ebben szerepet játszott az is, hogy már nem csak bátyja, hanem édes anyja is kint élt. Szülője iránt érzett szeretete adott okot részben a névváltoztatásra, a másik ok egy ugyancsak Deutsch néven dolgozó művész volt. Először Jankai-Deutsch Tiborként, vagy a Jankai D. Tibor változattal szignálta képeit, végül 1945-ben vált Jankay Tiborrá.

Los Angelesben telepedett le, ahol egyetemi oktatóként tevékenykedett a George Pepperdine Egyetemen valamint egy a Redlans Egyetemen. Oktatói tevékenysége mellett sokszorosított grafikákat és festett kerámiákat készített eladásra, utóbbi felesége ötlete volt.

1975-ben felesége meghalt, ami nagyon érzékenyen érintette, 1977-es nyugdíjba vonulása után azon gondolkodott, hogy vissza költözik Magyarországra. Békéscsaba és Budapest is szívesen látta volna a mestert, de végül maradt az angyalok városában. Ekkor ismert meg egy másik Amerikát, egy felszabadult, szeretettel teli bohém világot. Járta a óceánpartot, mely az alföld pótlékjaként szolgált neki. Venice Beach volt számára a legkedvesebb hely, mely fiatalságára, gondtalanságra és szépségre emlékeztette. A helyi emberek között rengeteg barátot szerzett. A fiatalabban benne látták Venice szellemét. 1989-ben egy helyi fesztiválra készített plakátot, melyet aztán 1992-ben a fesztivál hivatalos plakátjaként ismertek el. Életéről több díjat is elnyert dokumentumfilmet forgatott Harlan Steinberger rendező 1994-ben. Haláláig életerő, hatalmas alkotási kedv jellemezte.


Munkássága

Kiállítások

Hagyatéka

Feltehetőleg a hetvenes években született meg a gondolat benne, hogy műveit szülővárosára hagyja. Ettől kezdve datálta korai munkáit, visszaemlékezéseket készített írásban és hangkazettákon. Festményeit össze párosította azok vázlataival. Megkérte a szintén Békéscsabáról elszármazott Kolozsvári Pált, hogy legyen hagyatékának átadója. Jankay halála után felkereste Békéscsabát, ahol elfogadták a felajánlott anyagot. Magyarországról a város és a szakma képviseletében egy-egy ember kiment Los Angelesbe, majd lajstromba vették a művészeti anyagot, ami 1997-ben érkezett meg Csabára. Kiállítással emlékeztek meg ekkor a művészről a Békés Megyei Könyvtárban. 2003-ban nyitotta meg kaput a Jankayról elnevezett galéria, mely 2006-tól Jankay Gyűjtemény és Kortárs Galéria néven működik a helyi bevásárlóközpont harmadik emeletén. Jankay Tibor közel 3000 festményt, 5000 grafikát, 278db szobrot, 143db etnográfiai gyűjteményt és kb. 800 kötetes művészeti könyvtárat hagyott szeretett városára.

Kapcsolódó irodalom

http://artportal.hu/lexikon/muveszek/jankay_tibor

Külső hivatkozások

http://www.hollywood.com/movie/Tibor_Jankay_The_Art_of_Survival/6074872 http://www.tfaoi.com/aa/1aa/1aa588.htm


Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök