Gerla

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
(Kapcsolódó irodalom)
(formázás + forrás pontosítása)
1. sor: 1. sor:
-
A település nevének, meglétének első írásos nyomai 1295-ből származnak. Kőkorszaki leletek bizonyítják, hogy a település már korábban létezett. Gerláról származó szerpenti balta, kőcsákány foka, felakasztható csiszolókő jelenleg a gyulai múzeumban látható. A történelem során a Gerlát hol Gyulához, hol Dobozhoz, hol Békéscsabához csatolták. A Vata nemzetség egyik ága Gerlán rendezkedett be. A település a XIV-XV században az Ábrahámffy család birtoka volt. A család férfi ágának kihalása után (1580) a település hanyatlásnak indult. 1662-ben Wesselényi Ferenc nádor, mint uratlan birtokot Soldos Istvánnak, Gombos Györgynek és Trombitás Istvánnak ajándékozta más birtokokkal együtt. A település XVIII. században már a Wenckheim család birtokát képezte. A gerlai vadászkastélyt és magtárat 1854-1862 között a Wenkcheim család építette. A terveket Ybl Miklós készítette. 1888. tavaszán, a nagy csabai árvíz idején Gerla öles víz alatt úszott.
+
A település nevének, meglétének első írásos nyomai '''1295'''-ből származnak. Kőkorszaki leletek bizonyítják, hogy a település már korábban létezett. Gerláról származó szerpenti balta, kőcsákány foka, felakasztható csiszolókő jelenleg a gyulai múzeumban látható. A történelem során a Gerlát hol Gyulához, hol Dobozhoz, hol Békéscsabához csatolták. A Vata nemzetség egyik ága Gerlán rendezkedett be. A település a '''XIV-XV század'''ban az '''Ábrahámffy család''' birtoka volt. A család férfi ágának kihalása után (1580) a település hanyatlásnak indult. 1662-ben Wesselényi Ferenc nádor, mint uratlan birtokot '''Soldos István'''nak, '''Gombos György'''nek és '''Trombitás István'''nak ajándékozta más birtokokkal együtt. A település XVIII. században már a Wenckheim család birtokát képezte. A gerlai vadászkastélyt és magtárat 1854-1862 között a '''Wenkcheim család''' építette. A terveket '''Ybl Miklós''' készítette. 1888. tavaszán, a nagy csabai árvíz idején Gerla öles víz alatt úszott.
-
A II. világháború után a vadászkastélyban iskola működött. A kastély parkja természetvédelmi terület. Gerlát 1958. január 1-jén önálló községgé nyilvánították. Önállósága 1984. január 1-én megszűnt, VIII. kerületként Békéscsabához csatolták. 1998. szeptember 1. óta Gerlát kerékpárút köti össze Békéscsabával.
+
A II. világháború után a vadászkastélyban iskola működött. A kastély parkja természetvédelmi terület. '''Gerlát 1958. január 1-jén önálló községgé nyilvánították. Önállósága 1984. január 1-jén megszűnt''', VIII. kerületként Békéscsabához csatolták. '''1998. szeptember 1.''' óta Gerlát '''kerékpárút''' köti össze Békéscsabával.
== Forrás ==
== Forrás ==
-
* [http://ek.bmk.hu/jetspeed/portal/browser.psml?docID=3728&secID=7506 Göndöcs Benedek: Elnöki beszéd és értekezés. In: Békési Lapok 3. évf. 43. sz. 1-2 p.]
+
* [http://ek.bmk.hu/jetspeed/portal/browser.psml?docID=3728&secID=7506 Göndöcs Benedek: Elnöki beszéd és értekezés. In.: Békési Lapok 3. évf. 43. sz. 1-2 p.]
* [http://ek.bmk.hu/jetspeed/portal/browser.psml?docID=3835&secID=7613 Fábry Károly: A csabai nagy árviz és egyebek. Körösvidék Ny., 1923]
* [http://ek.bmk.hu/jetspeed/portal/browser.psml?docID=3835&secID=7613 Fábry Károly: A csabai nagy árviz és egyebek. Körösvidék Ny., 1923]
-
* Haán Lajos: Békés Vármegye hajdana
+
* Haán Lajos: Békés Vármegye hajdana. Pest : Lauffer, 1870.
-
* Maday Pál: Békés megye városainak és községeinek története
+
* Maday Pál: Békés megye városainak és községeinek története. Békéscsaba : Békés M. Tcs., 1960
 +
 
 +
== Lásd még ==
 +
 
 +
* [[Wenckheim kastély (Gerla)]]
== Kapcsolódó irodalom ==
== Kapcsolódó irodalom ==
23. sor: 27. sor:
* Méri István: A nadabi kályhacsempék. In.: Archaeológiai Értesítő 84. évf. (1957) 187-206. p.
* Méri István: A nadabi kályhacsempék. In.: Archaeológiai Értesítő 84. évf. (1957) 187-206. p.
* Mikóczy Erika: Gerla, Marx és a hófuvás, In.: Heti Mérleg 3. (1993) 8. 4. p.
* Mikóczy Erika: Gerla, Marx és a hófuvás, In.: Heti Mérleg 3. (1993) 8. 4. p.
-
* Nagyné Falucskai Anna: Játékgyűjtemény a testtudat, téri tájékozódás fejlesztéséhez. Bp. Trefort Kiadó, 2008.
+
* Nagyné Falucskai Anna: Játékgyűjtemény a testtudat, téri tájékozódás fejlesztéséhez. Bp. : Trefort Kiadó, 2008.
* Pocsaji Richárd: Gerlai kastélyt vegyenek! In.: Békés Megyei Hírlap 59. (2004. jún. 28.) 149. 6.p.
* Pocsaji Richárd: Gerlai kastélyt vegyenek! In.: Békés Megyei Hírlap 59. (2004. jún. 28.) 149. 6.p.
* Szepesvári Elemér: Általános egészségügyi szűrővizsgálat Gerla községben. 1. In.: Orvosi Hetilap 113. évf. (1972. július 30.) 31. sz. 1853-1859. p.
* Szepesvári Elemér: Általános egészségügyi szűrővizsgálat Gerla községben. 1. In.: Orvosi Hetilap 113. évf. (1972. július 30.) 31. sz. 1853-1859. p.
30. sor: 34. sor:
*[http://ek.bmk.hu/jetspeed/portal/browser.psml?docID=278&secID=4293 Vincze Andrea: A szlovák nemzetiség hagyományos ételei a Körös-Maros régióban. In.: Békés Megyei Elektronikus Könyvtár]
*[http://ek.bmk.hu/jetspeed/portal/browser.psml?docID=278&secID=4293 Vincze Andrea: A szlovák nemzetiség hagyományos ételei a Körös-Maros régióban. In.: Békés Megyei Elektronikus Könyvtár]
   
   
-
 
== Külső hivatkozások ==
== Külső hivatkozások ==

A lap 2011. november 3., 09:44-kori változata

A település nevének, meglétének első írásos nyomai 1295-ből származnak. Kőkorszaki leletek bizonyítják, hogy a település már korábban létezett. Gerláról származó szerpenti balta, kőcsákány foka, felakasztható csiszolókő jelenleg a gyulai múzeumban látható. A történelem során a Gerlát hol Gyulához, hol Dobozhoz, hol Békéscsabához csatolták. A Vata nemzetség egyik ága Gerlán rendezkedett be. A település a XIV-XV században az Ábrahámffy család birtoka volt. A család férfi ágának kihalása után (1580) a település hanyatlásnak indult. 1662-ben Wesselényi Ferenc nádor, mint uratlan birtokot Soldos Istvánnak, Gombos Györgynek és Trombitás Istvánnak ajándékozta más birtokokkal együtt. A település XVIII. században már a Wenckheim család birtokát képezte. A gerlai vadászkastélyt és magtárat 1854-1862 között a Wenkcheim család építette. A terveket Ybl Miklós készítette. 1888. tavaszán, a nagy csabai árvíz idején Gerla öles víz alatt úszott.

A II. világháború után a vadászkastélyban iskola működött. A kastély parkja természetvédelmi terület. Gerlát 1958. január 1-jén önálló községgé nyilvánították. Önállósága 1984. január 1-jén megszűnt, VIII. kerületként Békéscsabához csatolták. 1998. szeptember 1. óta Gerlát kerékpárút köti össze Békéscsabával.

Tartalomjegyzék

Forrás

Lásd még

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

A lap eredeti címe: „http://bekeswiki.bmk.hu/index.php/Gerla
Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök