Fényes Imre (1917–1977)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
(Élete)
a (Kiegészítés, kép feltöltése)
 
(4 közbeeső változat nincs mutatva)
2. sor: 2. sor:
== Élete ==
== Élete ==
-
'''[[1917.]] [[július 29.|július 29-én]] született [[Kötegyán|Kötegyánon]]''', a község főjegyzőjének a fiaként, aki öt elemit járattatott ki vele anyagi gondok miatt. Ezután a békéscsabai gimnázium tanulója lett, de a harmadik osztály elvégzése után [[Szeghalom|Szeghalomra]] költözött a családjával. Itt alapítványi iskolába járt, ami előhozta a tanulás szeretetét és érdeklődését, de saját elmondása szerint a végletek embere volt, vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz volt egy tárgyból, és inkább a humán tárgyakat hanyagolta el. A szeghalmi gimnáziumi tanulmányai alatt kezdetben nagyon érdekelte a kémia, '''kémikus akart lenni''', de mire elérkezett az érettségi ideje a matematika, fizika és a csillagászat kötötte le.  
+
[[Fájl:Fenyes Imre foto.jpg|bélyegkép|300px|Fényes Imre]]
 +
Fényes Imre '''[[1917]]. [[július 29.|július 29-én]] született [[Kötegyán|Kötegyánon]]'''.  
-
[[1937|1937-ben]] a Budapesti Tudományegyetemen kezdte meg felsőfokú tanulmányait a bölcsészkaron, ahol '''természettudományokkal akart foglalkozni''', majd rájött, hogy a matematika nem a legjobb választás számára, ezért egy évet kihagyott és '''átiratkozott a műegyetemre'''. Ott viszont a rajzolással voltak gondjai, ezért egy félév után otthagyta, és elutazott Debrecenbe. Itt '''bekerült a Debreceni Református Kollégiumba''', megismerte Karácsony Sándort és bár nem lett belőle „alexandrianus”, sokat tanult tőle. Talált magának pártfogót is, Gyulai Zoltánt, a fizika tanszékvezetőjét. [[1940.]] őszén, amikor áthelyezték Gyulai Zoltánt a Kolozsvári Egyetemre, és tanácsára Fényes Imre is ment vele. Gyulai Zoltán végig egyengette az utat Fényes Imre előtt, segítette a tanulmányait, a hatására ösztöndíjat is kapott. '''Az első kollokviuma után felajánlották neki, hogy dolgozzon a kolozsvári egyetemen, és [[1943.|1943-ban]] ledoktorált.'''
+
Édesapja, a község főjegyzője – anyagi gondok miatt – öt elemit járattatott ki vele. Ezután a [[Az evangélikus gimnázium (Békéscsaba)|békéscsabai gimnázium]] tanulója lett. A harmadik osztály elvégzése után a családjával [[Szeghalom|Szeghalomra]] költözött, alapítványi iskolába járt. Saját elmondása szerint a végletek embere volt, vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz volt egy tárgyból, inkább a humán tárgyakat hanyagolta el. A szeghalmi tanulmányai alatt kezdetben nagyon érdekelte a kémia, '''kémikus akart lenni''', de mire elérkezett az érettségi ideje a matematika, a fizika és a csillagászat kötötte le.  
-
[[1944.]] októberében, a felszabadulás után '''megválasztották az egyetem szakszervezeti főtitkárának''', ami politikai funkció volt akkoriban. Majd [[1945.]] márciusában '''egyetemi tanárnak választották és az elméleti fizika tanszék vezetője lett''' és kvantumelmélet ismeretelméletével kezdett el foglalkozni. [[1950.|1950-ben]] hazakerült a '''Debreceni Egyetem'''re, ahol az '''elméleti fizika tanszék vezetésével bízták meg'''. Itt összeütközései támadtak, amit a pártközpont oldotta meg, aminek hatására belépett a pártba és pártbizottsági tag lett, a világnézeti oktatás reszortfelelőse. Ebben a feladatkörben a fizika és a filozófia integrálására törekedett.  
+
[[1937|1937-ben]] a Budapesti Tudományegyetem bölcsészkarán kezdte meg felsőfokú tanulmányait. A '''természettudományokkal akart foglalkozni''', majd rájött, hogy a matematika nem a legjobb választás számára, ezért egy évet kihagyott, és '''átiratkozott a műegyetemre'''. Gondjai voltak a rajzolással, ezért egy félév után távozott. '''Bekerült a Debreceni Református Kollégiumba''', megismerte Karácsony Sándort és bár nem lett belőle „alexandrianus”, sokat tanult tőle. Pártfogót talált magának Gyulai Zoltán, a fizika tanszék vezetője személyében. [[1940]] őszén Gyulai Zoltánt áthelyezték a Kolozsvári Egyetemre, tanácsára Fényes Imre is vele tartott. Gyulai Zoltán végig egyengette az utat Fényes Imre előtt, segítette a tanulmányait, a hatására ösztöndíjat is kapott. '''Az első kollokviuma után felajánlották neki, hogy dolgozzon a kolozsvári egyetemen, majd [[1943|1943-ban]] ledoktorált.'''
-
[[1953.|1953-ban]] '''áthelyezték a Budapesti Tudományegyetemre, ahol tanszékvezető docensként dolgozott''', [[1960.|1960-ban]] újra kinevezték tanárnak és egészen haláláig itt dolgozott. '''[[1977.]] [[november 13.|november 13-án]] hajnalban kapott szívrohamot''' miközben éppen A fizika eredete c. művének az átiratán dolgozott.  
+
'''[[1977]]. [[november 13.|november 13-án]] hajnalban kapott szívrohamot''', miközben éppen ''A fizika eredete'' c. művének az átiratán dolgozott.  
-
Ő volt az első magyar tudós, aki előadást tartott és könyvet írt az irreverzibilis termodinamikáról, és ő volt az első aki kidolgozta a termodinamikai mozgásegyenletek megoldását.
+
== Munkássága ==
 +
[[1944]] októberében, a felszabadulás után '''megválasztották az egyetem szakszervezeti főtitkárának''', ami politikai funkció volt akkoriban. [[1945]] márciusában '''egyetemi tanárnak választották, az elméleti fizika tanszék vezetője lett''', elkezdett a kvantumelmélettel foglalkozni. [[1950|1950-ben]] hazakerült, a '''Debreceni Egyetem Elméleti Fizika Tanszékének vezetésével bízták meg'''. Itt összeütközései támadtak, amit a pártközpont oldott meg. Ennek hatására belépett a pártba, pártbizottsági tag és a világnézeti oktatás reszortfelelőse lett. Ebben a feladatkörben a fizika és a filozófia integrálására törekedett.  
-
== Emlékezete ==
+
[[1953|1953-ban]] '''áthelyezték a Budapesti Tudományegyetemre, ahol tanszékvezető docensként dolgozott'''. [[1960|1960-ban]] újra kinevezték tanárnak, itt dolgozott egészen a haláláig.
-
* Fényes Imre emlékét a róla elnevezett '''magas színvonalú fizika diákolimpiai válogatóverseny''' is őrzi, amit Nagy Márton fizikatanár javaslatára kereszteltek el.
+
Fényes Imre volt az első magyar tudós, aki előadást tartott és könyvet írt az irreverzibilis termodinamikáról, valamint aki kidolgozta a termodinamikai mozgásegyenletek megoldását.
-
* Szülővárosában,''' Kötegyánban''' és '''a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum falán''' (Bp. XI. kerület Hegyalja út 96.) '''található meg a kiváló fizikus emléktáblája'''.
+
== Emlékezete ==
-
 
+
* Fényes Imre emlékét őrzi róla elnevezett '''magas színvonalú fizika diákolimpiai válogatóverseny''', amit Nagy Márton fizikatanár javaslatára kereszteltek el. 
-
* Tudósok és művészek pedig létrehozták a '''Fényes Imre Alapítvány'''t, ami az elhunyt hírességek családjának a megsegítését tűzte ki céljául.   
+
* Szülővárosában,''' Kötegyánban''' és '''a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum falán''' (Bp. XI. kerület Hegyalja út 96.) '''megtalálható a kiváló fizikus emléktáblája'''.
-
 
+
* Tudósok és művészek létrehozták a '''Fényes Imre Alapítvány'''t, ami az elhunyt hírességek családjának a megsegítését tűzte ki céljául.   
-
* Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat (ELFT) is támogatja a híres fizikus emlékének megőrzését a '''Fényes Imre-díj''' alapításával, ami egy, a fizika művelésében és a fizikusi gondolkodásmód kialakításában kiemelkedő munkát végző fizikusnak adnak oda.
+
* Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat (ELFT) megalapította a '''Fényes Imre-díj'''at, amit egy, a fizika művelésében és a fizikusi gondolkodásmód kialakításában kiemelkedő munkát végző fizikusnak adnak oda.
 +
* [[1996|1996-ban]] a szeghalmi Péter András Gimnázium '''fizika szaktantermét nevezték el róla'''.
== Források ==
== Források ==
-
* [https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Nepszabadsag_1994_05/?query=%22f%C3%A9nyes%20imre%22&pg=472&layout=s Alapítvány a hátramaradottakért : Elhunyt hírességek családtagjainak megsegítése a cél In. Népszabadság 52. évf. 119. sz. 29. p] (Látogatva: 2017. 06. 29.)
+
* Alapítvány a hátramaradottakért. In: [https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Nepszabadsag_1994_05/?query=%22f%C3%A9nyes%20imre%22&pg=472&layout=s Népszabadság, 52. évf. 119. sz. (1994. május 24.) 29. p] (Látogatva: 2017. 06. 29.)
-
 
+
* Fényes Imre: fizika eredete : az egzakt fogalmi gondolkodás kialakulása : történeti-logikai-ismeretelméleti elemzés. Budapest : Kossuth Könyvkiadó, 1980. 330. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* Fényes Imre: A fizika eredete : Az egzakt fogalmi gondolkodás kialakulása. Kossuth Könyvkiadó, 1980. 330. p Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár
+
* Fizikai Szemle, 1996/12. In: [http://fizikaiszemle.hu/archivum/fsz9612/megye3.html#sopron Fizikaiszemle.hu] (Látogatva: 2017. 06. 29.)
-
 
+
* Kozák Péter: Fényes Imre. In: [http://www.nevpont.hu/view/10955 Nevpont.hu] (Látogatva: 2017. 06. 29.)
-
* [http://fizikaiszemle.hu/archivum/fsz9612/megye3.html#sopron Fizikai Szemle 1996. 12.] (Látogatva: 2017. 06. 29.)
+
* Márki-Zay Lajos: A fizikus társadalom kiválóságai : Eötvös Lorándra és Fényes Imrére emlékezünk. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_2002_04/?query=%22f%C3%A9nyes%20imre%22%2Beml%C3%A9k*%20&pg=335&layout=s Békés Megyei Hírlap, 57. évf. 98. sz. (2002. április 27.) 4. p ] (Látogatva: 2017. 06. 29.)
-
 
+
* Nádasdy László: Egy tudós gondjai : beszélgetés Fényes Imre professzorral. In: Új Írás, 13. évf. 1. sz. (1973. január) 109. p.
-
* [http://www.nevpont.hu/view/10955 Kozák Péter: Fényes Imre In. Névpont] (Látogatva: 2017. 06. 29.)
+
* Nemzeti évfordulóink 2017. Főszerk.: Estók János. Budapest : Külgazdasági és Külügyminisztérium – Balassi Intézet, 2017. 46. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
 
+
* Radnai Gyula: Fizikusok emlékét őrző versenyek. In: [http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=199681 Db.komal.hu] (Látogatva: 2017. 06. 29.)
-
* [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_2002_04/?query=%22f%C3%A9nyes%20imre%22%2Beml%C3%A9k*%20&pg=335&layout=s Márki-Zay Lajos: A fizikus társadalom kiválóságai : Eötvös Lorándra és Fényes Imrére emlékezünk In. Békés Megyei Hírlap, 57. évf. 98. sz. 2002. április 27. 4. p ] (Látogatva: 2017. 06. 29.)
+
* Szeghalmi diák volt a névadó. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1996_04/?pg=20&layout=s Békés Megyei Hírlap, 51. évf. 78. szám (1996. április 2.) 5. p.] (Látogatva: 2022. 09. 01.)
-
 
+
-
* Nádasdy László: Egy tudós gondjai : Beszélgetés Fényes Imre professzorral In. Újírás 13. évf. 1. sz. 1973. január 109. p Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár
+
-
 
+
-
* Nemzeti évfordulóink 2017. főszerk.: Estók János. Külgazdasági és Külügyminisztérium – Balassi Intézet, 2017. 46. p Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár  
+
-
 
+
-
* [http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=199681 Radnai Gyula: Fizikusok emlékét őrző versenyek] (Látogatva: 2017. 06. 29.)
+
== Kapcsolódó irodalom ==
== Kapcsolódó irodalom ==
-
* Abonyi István: Emlékeim Fényes Imre budapesti éveiről In. Természet világa 124. évf. 4. sz. 1993. április 151. p Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár
+
* Abonyi István: Emlékeim Fényes Imre budapesti éveiről. In: Természet Világa, 124. évf. 4. sz. (1993. április) 151. p.
-
 
+
* Emlékezés az ELTE TTK elméleti fizikai tanszékének egykori tanáraira. In: [http://fizikaiszemle.hu/archivum/fsz0706/abonyi0706.html Fizikai Szemle, 2007/6. 197. p.]
-
* [http://www.hungarymatters.hu/en/sajto-es-fotoarchivum/fenyes-imre-elmeleti-fizikus-95-eve-szueletett Fényes Imre elméleti fizikus 95 éve született] (Látogatva: 2017. 06. 29.)
+
* Emléktábla Fényes Imre professzornak. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_2002_05/?query=%22f%C3%A9nyes%20imre%22%2Beml%C3%A9k*%20&pg=26&layout=s Békés Megyei Hírlap, 57. évf. 102. sz. (2002. május 3.) 13. p]
-
 
+
* Évforduló. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BacsKiskunMegyeiNepujsag_1987_07/?query=%22f%C3%A9nyes%20imre%22%2Bk%C3%B6tegy%C3%A1n%20&pg=211&layout=s Petőfi Népe, 42. évf. 177. sz. (1987. július 29.) 8. p.]
-
* Fényes Imre: Huszonötéves visszaemlékezés In. Fizikai szemle 16. évf. 7. sz. 1966. június 219. p Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár
+
* Fényes Imre: Huszonötéves visszaemlékezés. In: Fizikai Szemle, 16. évf. 7. sz. (1966. június) 219. p.
-
 
+
* Földink volt. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1995_07/?query=%22f%C3%A9nyes%20imre%22%2Bk%C3%B6tegy%C3%A1n%20&pg=350&layout=s Békés Megyei Hírlap, 50. évf. 175. sz. (1995. július 28.) 5. p]
-
* [http://epa.oszk.hu/00200/00220/00098/pdf/firka_EPA00220_1996_1997_02_57-59.pdf Gábos Zoltán: Fényes Imre In. Firka 1996. (6. évf.) 2. sz. 57-59. p] (Látogatva: 2017. 06. 27.)
+
* Fürkésző. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1993_02/?query=%22f%C3%A9nyes%20imre%22%2Bk%C3%B6tegy%C3%A1n%20&pg=244&layout=s Békés Megyei Hírlap, 48. évf. 43. sz. (1993. február 20–21.) 5. p]
-
 
+
* Gábos Zoltán: A harmadik erdélyi egyetemfizikusai. In: [http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/kulonszamok/k0601/gabos.pdf Termeszetvilaga.hu]
-
* [http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/kulonszamok/k0601/gabos.pdf Gábos Zoltán: A harmadik erdélyi egyetemfizikusai In. Természet világa] (Látogatva: 2017. 06. 29)
+
* Gábos Zoltán: Fényes Imre. In: [http://epa.oszk.hu/00200/00220/00098/pdf/firka_EPA00220_1996_1997_02_57-59.pdf Firka, 6. évf. 2. sz. (1996) 57–59. p]
-
 
+
* Információ és entrópia : miénk, tiétek, övék? : Fényes Imre emlékére. In: Természet Világa, 109. évf. 6. sz. (1978. június) 280. p.
-
* [http://www.muszakiak.hu/feltalalo-fizikus-mernok/magyar-fizikusok/108-fenyes-imre-kvantumfizika Híres magyar fizikusok : Fényes Imre In. A műszaki portál] (Látogatva: 2017. 06. 29.)
+
* Kiss Dezső: Fényes Imre emlékülés. In: Fizikai Szemle, 38. évf. 3. sz. (1988. március) 80. p.
-
 
+
* Kuslits Szonja: Fizikai vonzalom. In: [http://folyoiratok.ofi.hu/uj-kozneveles/fizikai-vonzalom Folyoiratok.ofi.hu]
-
* [http://fizikaiszemle.hu/archivum/fsz0706/abonyi0706.html Emlékezés az ELTE TTK elméleti fizikai tanszékének egykori tanáraira In. Fizikai Szemle 2007/6 197. p] (Látogatva: 2017. 06. 29.)
+
* Nagy Károly: Búcsú Fényes Imre professzortól. In: [https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Nepszabadsag_1977_11/?pg=302&layout=s Népszabadság, 35. évf. 278. sz. (1977. november 26.) 7. p.]
-
 
+
-
* [http://folyoiratok.ofi.hu/uj-kozneveles/fizikai-vonzalom Kuslits Szonja: Fizikai vonzalom In. Pedagógiai folyóiratok] (Látogatva: 2017. 06. 29.)
+
-
 
+
-
* [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_2002_05/?query=%22f%C3%A9nyes%20imre%22%2Beml%C3%A9k*%20&pg=26&layout=s Emléktábla Fényes Imre professzornak In. Békés Megyei Hírlap, 57. évf. 102. sz. 13. p] (Látogatva: 2017. 06. 29.)
+
-
 
+
-
* [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BacsKiskunMegyeiNepujsag_1987_07/?query=%22f%C3%A9nyes%20imre%22%2Bk%C3%B6tegy%C3%A1n%20&pg=211&layout=s Évforduló In. Petőfi népe, 42. évf. 177. sz. 8. p] (Látogatva: 2017. 06. 29.)
+
-
 
+
-
* [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1993_02/?query=%22f%C3%A9nyes%20imre%22%2Bk%C3%B6tegy%C3%A1n%20&pg=244&layout=s Fürkésző In. Békés Megyei Hírlap, 48. évf. 43. sz. 5. p] (Látogatva: 2017. 06. 29.)
+
-
 
+
-
* [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1995_07/?query=%22f%C3%A9nyes%20imre%22%2Bk%C3%B6tegy%C3%A1n%20&pg=350&layout=s Földink volt In. Békés Megyei Hírlap 50. évf. 175. sz. 5. p] (Látogatva: 2017. 06. 29.)
+
-
 
+
-
* Kiss Dezső: Fényes Imre emlékülés In Fizikai szemle 38. évf. 3. sz. 1988. március 80. p Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár
+
-
 
+
-
* Információ és entrópia: miénk, tiétek, övék? : Fényes Imre emlékére In. Természet világa 109. évf. 6. sz. 1978. június 280. p Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár
+
-
 
+
-
* [https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Nepszabadsag_1977_11/?pg=302&layout=s Nagy Károly: Búcsú Fényes Imre professzortól In. Népszabadság 35. évf. 278. sz. 7. p] (Látogatva: 2017. 06. 29.)
+
 +
== Külső hivatkozások ==
 +
* Fényes Imre elméleti fizikus 95 éve született. In: [http://www.hungarymatters.hu/en/sajto-es-fotoarchivum/fenyes-imre-elmeleti-fizikus-95-eve-szueletett Hungarymatters.hu]
 +
* Híres magyar fizikusok : Fényes Imre. In: [http://www.muszakiak.hu/feltalalo-fizikus-mernok/magyar-fizikusok/108-fenyes-imre-kvantumfizika Muszakiak.hu]
[[Kategória: Kötegyán]]  
[[Kategória: Kötegyán]]  
[[Kategória: Személyek]]  
[[Kategória: Személyek]]  
[[Kategória: Fizikusok]]
[[Kategória: Fizikusok]]
 +
[[Kategória: Pedagógusok]]

A lap jelenlegi, 2022. szeptember 1., 14:15-kori változata

fizikus

Tartalomjegyzék

Élete

Fényes Imre

Fényes Imre 1917. július 29-én született Kötegyánon.

Édesapja, a község főjegyzője – anyagi gondok miatt – öt elemit járattatott ki vele. Ezután a békéscsabai gimnázium tanulója lett. A harmadik osztály elvégzése után a családjával Szeghalomra költözött, alapítványi iskolába járt. Saját elmondása szerint a végletek embere volt, vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz volt egy tárgyból, inkább a humán tárgyakat hanyagolta el. A szeghalmi tanulmányai alatt kezdetben nagyon érdekelte a kémia, kémikus akart lenni, de mire elérkezett az érettségi ideje a matematika, a fizika és a csillagászat kötötte le.

1937-ben a Budapesti Tudományegyetem bölcsészkarán kezdte meg felsőfokú tanulmányait. A természettudományokkal akart foglalkozni, majd rájött, hogy a matematika nem a legjobb választás számára, ezért egy évet kihagyott, és átiratkozott a műegyetemre. Gondjai voltak a rajzolással, ezért egy félév után távozott. Bekerült a Debreceni Református Kollégiumba, megismerte Karácsony Sándort és bár nem lett belőle „alexandrianus”, sokat tanult tőle. Pártfogót talált magának Gyulai Zoltán, a fizika tanszék vezetője személyében. 1940 őszén Gyulai Zoltánt áthelyezték a Kolozsvári Egyetemre, tanácsára Fényes Imre is vele tartott. Gyulai Zoltán végig egyengette az utat Fényes Imre előtt, segítette a tanulmányait, a hatására ösztöndíjat is kapott. Az első kollokviuma után felajánlották neki, hogy dolgozzon a kolozsvári egyetemen, majd 1943-ban ledoktorált.

1977. november 13-án hajnalban kapott szívrohamot, miközben éppen A fizika eredete c. művének az átiratán dolgozott.

Munkássága

1944 októberében, a felszabadulás után megválasztották az egyetem szakszervezeti főtitkárának, ami politikai funkció volt akkoriban. 1945 márciusában egyetemi tanárnak választották, az elméleti fizika tanszék vezetője lett, elkezdett a kvantumelmélettel foglalkozni. 1950-ben hazakerült, a Debreceni Egyetem Elméleti Fizika Tanszékének vezetésével bízták meg. Itt összeütközései támadtak, amit a pártközpont oldott meg. Ennek hatására belépett a pártba, pártbizottsági tag és a világnézeti oktatás reszortfelelőse lett. Ebben a feladatkörben a fizika és a filozófia integrálására törekedett.

1953-ban áthelyezték a Budapesti Tudományegyetemre, ahol tanszékvezető docensként dolgozott. 1960-ban újra kinevezték tanárnak, itt dolgozott egészen a haláláig.

Fényes Imre volt az első magyar tudós, aki előadást tartott és könyvet írt az irreverzibilis termodinamikáról, valamint aki kidolgozta a termodinamikai mozgásegyenletek megoldását.

Emlékezete

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök