Fábián Fanny (röplabdázó)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Jzoltan (vitalap | szerkesztései) 2019. december 26., 11:56-kor történt szerkesztése után volt.
(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

feladó

Tartalomjegyzék

Élete

Fábián Fanny 1994. szeptember 19-én született Budapesten.

Szülővárosában a Vihar utcai Általános Iskolába, majd a Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumba járt. Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem rekreációs és egészségfejlesztés szakán folytatta.

Munkássága

Budapesten a Vihar utcai Általános Iskolában kezdett el röplabdázni. 2003-ban a Vasas-Óbuda játékosa lett. Nevelőegyesületével gyermek, serdülő (2010, 2011), ifjúsági (2012) és junior (2011, 2013) bajnoki címeket nyert.

A Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnáziummal 2011-ben, 2013-ban és 2014-ben diákolimpiát nyert.

Több alkalommal is szerepelt a röplabda utánpótlás-válogatottban. Az ifjúsági, valamint a junior nemzeti csapatban is pályára lépett korosztályos Európa-bajnoki selejtezőn.

A Vasas felnőttcsapatában 2012-ben és 2013-ban magyar bajnoki címet, 20122014 között pedig három Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett. 2013-ban az Óbuda Sportolója Díjjal tüntették ki.

A 2014–2015-ös szezont a Testnevelési Főiskola Sportegyesületénél (TFSE) töltötte. 2015-ben a Békéscsabai RSE-hez igazolt, amellyel 2016-ban a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát is megnyerte, a Közép-európai Ligában (MEVZA Kupa) pedig ezüstérmet szerzett. A következő idényben Jászberényben játszott. 2017-ben az 1. MCM–Diamant Kaposvári Egyetem csapatához igazolt. 2018-ban visszatért Békéscsabára.

Kiemelkedő eredményei

Források

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök