Csabai-Wagner József (1888–1967)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
(Név és kategória javítása)
1. sor: 1. sor:
festőművész
festőművész
-
'''Mezőberényben született [[1888]]. [[május 27.|május 27]]-én.''' Bár élete jelentős részét itt töltötte, '''[[Békéscsaba|Békéscsabához]] való kötődése élete végéig megmaradt'''. '''A Csabai előnevet Budapestre költözésétől használta.'''
+
== Élete ==
-
A középiskolát Békéscsabán és Kolozsváron végezte, a műegyetemet Budapesten. Építésznek tanult, de már az '''[[1910]]-es évek végén sokat rajzolt és festett Békéscsabán és környékén'''. Építészeti tevékenységének emlékét őrzi a '''[[Munkácsy Mihály Múzeum|Munkácsy Mihály Múzeum]]''' épülete, melynek '''tervezésére''' - Áchim Gusztáv főmérnökkel - '''a várostól kapott megbízást [[1907]]-ben, majd a kivitelezésben is részt vett mint építésvezető'''. '''Az [[1920]]-as évek elején cserélte fel szakmáját a festőecsettel.''' [[1921]]-[[1922|22]]-ben kezdte tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán, ahol Balló Ede tanítványa volt. Visszatérve Békéscsabára a múzeum épületében dolgozott Gyoroki Gyurkó Pál festőművész társaságában.  
+
'''1888. május 27-én Mezőberényben született'''. Bár élete jelentős részét itt töltötte, '''Békéscsabához való kötődése élete végéig megmaradt''', a Csabai előnevet Budapestre költözésétől használta.  
-
A város művészetének tendenciáit ekkor elsősorban a Munkácsy-hagyomány, másodsorban a nagybányaiak öröksége és a szolnokiak hatása, de leghatározottabban a kialakulóban lévő polgárság "provinciális-konzervatív" ízlése határozta meg. Ezek a tényezők irányították a művészek témaválasztását. Megrendelésre elsősorban portrékat festettek. A másik '''kedvelt műfaj a tájkép volt, amelynek legkiemelkedőbb művésze ekkor Békéscsabán Csabai-Wágner'''. Sikereinek bizonyítékai a kiállítások, melyeket a múzeumban és csabai lakásán rendezett. '''[[1929]]-től minden évben bemutatkozott a helyi gyűjteményes tárlatokon'''. Járt Itáliában, sikeres
+
A középiskolát Békéscsabán és Kolozsváron végezte, egyetemi végzettséget a budapesti Királyi József Műegyetemen szerzett. '''Építésznek tanult''', de már az 1910-es évek végén '''sokat rajzolt és festett''' Békéscsabán és környékén. Építészeti tevékenységének emlékét őrzi a '''Munkácsy Mihály Múzeum''' épülete, melynek '''tervezésére''' - Áchim Gusztáv főmérnökkel - a várostól kapott megbízást 1907-ben, majd építésvezetőként a kivitelezésben is részt vett. Az 1920-as évek elejétől '''érdeklődése középpontjába a festészet került'''. Tehetségét jutalmazva 1920-ban '''megkapta a Békéscsaba városi díjat'''. 1920 és 1922 között folytatta tanulmányait a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán, ahol Balló Ede tanítványa volt. Visszatérve Békéscsabára a múzeum épületében dolgozott Gyoroki Gyurkó Pál festőművész társaságában.  
-
kiállításai voltak a fővárosban ([[1930]]-ban a Nemzeti Szalonban, [[1932]]-ben az Ernst Múzeumban), továbbá [[1932]]-ben szerepelt a velencei biennálén is. '''Első önálló tárlatát [[1935]]-ben rendezte''', a másodikat [[1938]]-ban, akkor már mint Budapesten élő művész.  
+
-
'''Az [[1940]]-es évek végén Mezőtúrra költözött.''' Itt alkotómunkája mellett '''tanárként is dolgozott''' a mezőgazdasági technikumban és a Városi Művelődési Otthon képzőművészeti körében. '''Jelentős szerepe volt a város és a megye képzőművészeti életének szervezésében és a helyi néprajzi gyűjtésben is.'''  
+
A város művészetének tendenciáit ekkor elsősorban a Munkácsy-hagyomány, másodsorban a nagybányaiak öröksége és a szolnokiak hatása, de leghatározottabban a kialakulóban lévő polgárság "provinciális-konzervatív" ízlése határozta meg. Ezek a tényezők irányították a művészek témaválasztását. Megrendelésre elsősorban portrékat festettek. '''A másik kedvelt műfaj a tájkép volt, amelynek legkiemelkedőbb művésze ekkor Békéscsabán Csabai-Wágner.''' Sikereinek bizonyítékai a '''kiállítások''', melyeket '''a múzeumban és csabai lakásán''' rendezett. 1925. novemberében a '''műtermi kiállítás'''át Kovacsics Dezső főispán is megtekintette. 1927. május 8. és 15. között '''a debreceni városháza közgyűlési termében állították ki képeit'''.  A tárlatot a város kulturtanácsnoka nyitotta meg.  1927. október 23-án '''kiállítás nyílt egy csabai műteremben''', melyet dr. Korniss Géza kulturtanácsnok és az Aurora-kör elnöke nyitott meg. '''Az Alföldi Művészek Egyesülete szegedi kiállításán is a kiállítók között volt''' Gajdácsné Borbély Gizella, Jankay Deutch Tibor és Sass Árpád mellett 1928. júniusában. Wagner pasztelljeinek érzelmekben gazdag színeit és tájait emelte ki a kritika.
-
A II. világháború alatt kapcsolata Békéscsabával átmenetileg megszakadt, de már [[1945]]-ben újra szerepelt a békéscsabai képzőművészek tárlatán. Ezután családi és baráti látogatásokra és kiállításokra tért vissza. [[1958]]-ban a Tiszántúli Képzőművészeti II. Vándorkiállításon vett részt, '''[[1965]]-ben önálló tárlata volt a Munkácsy Mihály Múzeumban''', majd '''halála (Mezőtúr, [[1967]]. [[június 6.]]) után egy évvel szintén a múzeumban nyílt kiállítás képeiből'''.  
+
'''1929-től minden évben bemutatkozott a helyi gyűjteményes tárlatokon.''' Járt Itáliában, '''sikeres kiállításai voltak a fővárosban''' (1930-ban a Nemzeti Szalonban, 1932-ben az Ernst Múzeumban), továbbá 1932-ben szerepelt a velencei biennálén is. 1932-ben '''elkészítette Ambrus Sándor főispán arcképét''' Békés vármegye arcképcsarnoka számára. Az olajfestmény 1931 és 1932 között készült el. A leleplezésére 1932. szeptember 29-én került sor a vármegye közgyűlési termében.  
-
'''Művészetének szinte egyetlen témája a természet szépsége.''' Műveit - melyek többségükben pasztellek, rajzok - derűs hangvétel, élénk színvilág, harmonikus kompozíció jellemzi. Csabai-Wagner József nevét csupán a művészek és a szakemberek szűkebb köre ismeri, városunkban is feledésbe merült. '''[[1988]]-ban emlékkiállítást rendeztek tiszteletére a Munkácsy Mihály Múzeumban.'''
+
1935. március 3-án '''reprezentatív kiállítás nyílt alkotásaiból a Kultúrpalotában''', ahol több festményét meg is vásárolták a csabaiak. Az 1930-as évektől '''Budapesten és külföldön''' (elsősorban Hollandiában) '''is nagy népszerűségnek örvendett''', évente több száz képét vitték külföldre. Festményeit a gazdasági nehézségek ellenére is előszeretettel vásárolták (történet eladás Sanghaiba is). Sikerének titka az lehetett, hogy „Wagnernek sikerült megtalálni azt a harmóniát a színek és a vonalak világában, amire a mai nyugtalan embernek szüksége van”.  Művészetének szinte egyetlen témája a természet szépsége. Műveit - melyek többségükben pasztellek, rajzok - derűs hangvétel, élénk színvilág, harmonikus kompozíció jellemzi. 1938. május 22. és 29. között '''újabb kiállítása nyílt a Kultúrpalotában.'''
-
== Katalógus ==
+
'''Az 1940-es évek végén Mezőtúrra költözött.''' Itt alkotómunkája mellett tanárként is tevékenykedett a mezőgazdasági technikumban és a Városi Művelődési Otthon képzőművészeti körében. Meghatározó szerepe volt a város és a megye képzőművészeti életének szervezésében, de tevékenysége kiterjedt a helyi néprajzi gyűjtésre is. 1951-től '''a mezőtúri Képzőművészeti Kör vezetője lett'''. 1943-ban harmadik csabaiként – Vidovszky Béla és Mazán László után – '''megkapta a Halmos Izidor-életképdíjat'''.
 +
A II. világháború alatt kapcsolata Békéscsabával átmenetileg megszakadt, de már 1945-ben újra szerepelt a békéscsabai képzőművészek tárlatán. Ezután családi és baráti látogatásokra és kiállításokra tért csak vissza. 1958-ban a '''Tiszántúli Képzőművészeti II. Vándorkiállításon vett részt'''.
-
* Csabai-Wagner József. 1888-1967. Emlékkiállítás Békéscsaba. Munkácsy Mihály Múzeum. 1988. Békéscsaba: 1988., p. 14.
+
1965-ben '''a gyomai presszóban 15 darab alkotását''' - melyek között találunk szénrajzokat, tusrajzokat, pasztellképeket, monotypiákat és temperákat - '''állították ki'''. (Csendes öböl - monotypia, Hagymaszedők – monotypia, Túri utca - tusrajz). Ugyanebben az évben '''a múzeumi hónap keretében festményeit''' október 3. és 24. között '''kiállították a Munkácsy Mihály Múzeumban'''. A tárlatvezetői feladatokat Mokos József festőművész látta el.  
-
== Kapcsolódó irodalom ==
+
'''1967. június 6.-án Mezőtúron hunyt el.''' Egy évvel halálát követően a múzeumban nyílt kiállítás képeiből. Alkotásait a debreceni Déri Múzeum, a szolnoki Damjanich János Múzeum és a Munkácsy Mihály Múzeum őrzi.
 +
 
 +
== Egyéni kiállításai ==
 +
* 1948, 1964 • Mezőtúr
 +
* 1965, 1986 (kat.), 1988 (kat.), Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba
 +
* 1987 • Damjanich János Múzeum, Szolnok (kat.).
 +
 
 +
== Válogatott csoportos kiállításai ==
 +
* 1920-tól az OMKT, a Nemzeti Szalon, az Ernst Múzeum, a Fészek Klub csoporttárlatain szerepelt, Budapest
 +
* 1928 • Képzőművészek Vidéki Szövetsége kiállítása
 +
* 1931-32, 1935-36, 1943 • MAPE
 +
* 1940-43 • Magyar Művészetért, Budapest
 +
* 1946 • Magyar Képzőművészetért kiállítás, Budapest
 +
* 1961-64 • Téli Tárlat, Szolnok
 +
* 1968 • Csabai festők jubileumi kiállítása, Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba • Békés megye képzőművészete 1945-69
 +
* 1969 • Békéscsaba-Gyula-Békés múzeumai.
 +
 
 +
== Emlékezete ==
 +
 
 +
* 1987-ben '''emlékkiállítást szervezett a szolnoki múzeum'''.
 +
 
 +
* 1988-ban '''emlékkiállítást rendezett a Munkácsy Mihály Múzeum''' születésének 100. évfordulójára emlékezve.  1987-ben Szolnokon a Damjanich Múzeumban rendeztek emlékkiállítást festményeiből.
 +
 
 +
* '''Mezőtúron utcán neveztek el róla''': [https://www.google.hu/maps/place/Mez%C5%91t%C3%BAr,+Cs.+W%C3%A1gner+J%C3%B3zsef+u.,+5400/@47.0163879,20.6013861,17z/data=!3m1!4b1!4m5!3m4!1s0x4746b1ed277b49fb:0xd20dd89e456d0aac!8m2!3d47.0163879!4d20.6035748/ Cs. Wágner József utca] (a volt Kossa István utca)
 +
 +
== Források ==
* Csabai-Wagner József. 1888-1967. Emlékkiállítás. Békéscsaba. Munkácsy Mihály Múzeum. 1988. Békéscsaba: 1988., p. 1-2.
* Csabai-Wagner József. 1888-1967. Emlékkiállítás. Békéscsaba. Munkácsy Mihály Múzeum. 1988. Békéscsaba: 1988., p. 1-2.

A lap 2017. július 27., 17:41-kori változata

festőművész

Tartalomjegyzék

Élete

1888. május 27-én Mezőberényben született. Bár élete jelentős részét itt töltötte, Békéscsabához való kötődése élete végéig megmaradt, a Csabai előnevet Budapestre költözésétől használta.

A középiskolát Békéscsabán és Kolozsváron végezte, egyetemi végzettséget a budapesti Királyi József Műegyetemen szerzett. Építésznek tanult, de már az 1910-es évek végén sokat rajzolt és festett Békéscsabán és környékén. Építészeti tevékenységének emlékét őrzi a Munkácsy Mihály Múzeum épülete, melynek tervezésére - Áchim Gusztáv főmérnökkel - a várostól kapott megbízást 1907-ben, majd építésvezetőként a kivitelezésben is részt vett. Az 1920-as évek elejétől érdeklődése középpontjába a festészet került. Tehetségét jutalmazva 1920-ban megkapta a Békéscsaba városi díjat. 1920 és 1922 között folytatta tanulmányait a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán, ahol Balló Ede tanítványa volt. Visszatérve Békéscsabára a múzeum épületében dolgozott Gyoroki Gyurkó Pál festőművész társaságában.

A város művészetének tendenciáit ekkor elsősorban a Munkácsy-hagyomány, másodsorban a nagybányaiak öröksége és a szolnokiak hatása, de leghatározottabban a kialakulóban lévő polgárság "provinciális-konzervatív" ízlése határozta meg. Ezek a tényezők irányították a művészek témaválasztását. Megrendelésre elsősorban portrékat festettek. A másik kedvelt műfaj a tájkép volt, amelynek legkiemelkedőbb művésze ekkor Békéscsabán Csabai-Wágner. Sikereinek bizonyítékai a kiállítások, melyeket a múzeumban és csabai lakásán rendezett. 1925. novemberében a műtermi kiállítását Kovacsics Dezső főispán is megtekintette. 1927. május 8. és 15. között a debreceni városháza közgyűlési termében állították ki képeit. A tárlatot a város kulturtanácsnoka nyitotta meg. 1927. október 23-án kiállítás nyílt egy csabai műteremben, melyet dr. Korniss Géza kulturtanácsnok és az Aurora-kör elnöke nyitott meg. Az Alföldi Művészek Egyesülete szegedi kiállításán is a kiállítók között volt Gajdácsné Borbély Gizella, Jankay Deutch Tibor és Sass Árpád mellett 1928. júniusában. Wagner pasztelljeinek érzelmekben gazdag színeit és tájait emelte ki a kritika.

1929-től minden évben bemutatkozott a helyi gyűjteményes tárlatokon. Járt Itáliában, sikeres kiállításai voltak a fővárosban (1930-ban a Nemzeti Szalonban, 1932-ben az Ernst Múzeumban), továbbá 1932-ben szerepelt a velencei biennálén is. 1932-ben elkészítette Ambrus Sándor főispán arcképét Békés vármegye arcképcsarnoka számára. Az olajfestmény 1931 és 1932 között készült el. A leleplezésére 1932. szeptember 29-én került sor a vármegye közgyűlési termében.

1935. március 3-án reprezentatív kiállítás nyílt alkotásaiból a Kultúrpalotában, ahol több festményét meg is vásárolták a csabaiak. Az 1930-as évektől Budapesten és külföldön (elsősorban Hollandiában) is nagy népszerűségnek örvendett, évente több száz képét vitték külföldre. Festményeit a gazdasági nehézségek ellenére is előszeretettel vásárolták (történet eladás Sanghaiba is). Sikerének titka az lehetett, hogy „Wagnernek sikerült megtalálni azt a harmóniát a színek és a vonalak világában, amire a mai nyugtalan embernek szüksége van”. Művészetének szinte egyetlen témája a természet szépsége. Műveit - melyek többségükben pasztellek, rajzok - derűs hangvétel, élénk színvilág, harmonikus kompozíció jellemzi. 1938. május 22. és 29. között újabb kiállítása nyílt a Kultúrpalotában.

Az 1940-es évek végén Mezőtúrra költözött. Itt alkotómunkája mellett tanárként is tevékenykedett a mezőgazdasági technikumban és a Városi Művelődési Otthon képzőművészeti körében. Meghatározó szerepe volt a város és a megye képzőművészeti életének szervezésében, de tevékenysége kiterjedt a helyi néprajzi gyűjtésre is. 1951-től a mezőtúri Képzőművészeti Kör vezetője lett. 1943-ban harmadik csabaiként – Vidovszky Béla és Mazán László után – megkapta a Halmos Izidor-életképdíjat. A II. világháború alatt kapcsolata Békéscsabával átmenetileg megszakadt, de már 1945-ben újra szerepelt a békéscsabai képzőművészek tárlatán. Ezután családi és baráti látogatásokra és kiállításokra tért csak vissza. 1958-ban a Tiszántúli Képzőművészeti II. Vándorkiállításon vett részt.

1965-ben a gyomai presszóban 15 darab alkotását - melyek között találunk szénrajzokat, tusrajzokat, pasztellképeket, monotypiákat és temperákat - állították ki. (Csendes öböl - monotypia, Hagymaszedők – monotypia, Túri utca - tusrajz). Ugyanebben az évben a múzeumi hónap keretében festményeit október 3. és 24. között kiállították a Munkácsy Mihály Múzeumban. A tárlatvezetői feladatokat Mokos József festőművész látta el.

1967. június 6.-án Mezőtúron hunyt el. Egy évvel halálát követően a múzeumban nyílt kiállítás képeiből. Alkotásait a debreceni Déri Múzeum, a szolnoki Damjanich János Múzeum és a Munkácsy Mihály Múzeum őrzi.

Egyéni kiállításai

Válogatott csoportos kiállításai

Emlékezete

Források

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök