Boros János (1912–1991)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
Jzoltan (vitalap | szerkesztései)
(Új oldal, tartalma: „kísérleti fizikus == Élete == 1912. november 30-án született Békéscsabán vasutas családban. A békéscsabai evangélikus gimnáziumban érettségizett. Egyetemi …”)
Újabb szerkesztés →

A lap 2017. november 8., 19:06-kori változata

kísérleti fizikus

Tartalomjegyzék

Élete

1912. november 30-án született Békéscsabán vasutas családban. A békéscsabai evangélikus gimnáziumban érettségizett. Egyetemi tanulmányait 1931-ben Szegeden kezdte meg. Tanárai voltak többek között: Riesz Frigyes, Kerékjártó Béla, Kalmár László, Haar Alfréd, Fröhlich Pál, Bay Zoltán, Náray Szabó István, Gyulai Zoltán.

1937-től 1940-ig kutató-ösztöndíjas gyakornok volt a debreceni Fizikai Intézetben. Közben, 1938-ban bölcsészetdoktorátust szerzett fizika főtárgyból, ugyanott. 1940-től már díjas gyakornok és c. tanársegéd volt. Debrecenből 1941-ben Gyulai Zoltánnal együtt a kolozsvári Fizikai Intézetbe ment tovább. 1942 októberétől 1944 májusáig a prágai Károly Egyetemen volt tanulmányúton B. Gudden professzor mellett.

Munkássága

1946-47-ben a budapesti Műegyetem mérnöki és építészmérnöki karán a fizika tanszék teendőit, mint helyettes tanár látta el. Dékáni engedéllyel 1945-47-ben Szent-Györgyi Albert professzor kutatásaiba is bekapcsolódott, lumineszcencia és fényelektromos vizsgálatokat végzett fehérjéken. Magántanári próbaelőadását tartott a BME mérnöki karán 1950-ben "A félvezető kutatás néhány problémája" címmel, mely írásban is megjelent a Fizikai Szemlében. A fizikai tudomány kandidátusa fokozatot tudományos munkássága alapján 1952-ben kapta meg. Az ötvenes és hatvanas években az építészkari fizika oktatást vezette. Mint tudományos főmunkatárs ment nyugdíjba 1973-ban.

A fizikus haláláig részt vett a közéletben. 1988-ban a XXXI. Országos Középiskolai Fizikatanári Ankéton még vállalt műhelyvezetést.

Első pályadíj-nyertes dolgozatát még, mint egyetemi hallgató írta meg 1934-ben Szegeden "Nagy nyomások okozta merevülések megszűnése természetes NaCl kristályokon" címmel. Gyulai Zoltánnal közös első előadását 1935-ben a Szegedi Egyetem Barátainak Egyesületében "Merevült kősó elektromos vezetése" címmel tartotta meg. Ugyanebben az évben jelent meg közös dolgozatuk "Elektrische Ausmessung der Erholung verfestiger Steinsalzkristalle" címen a "Zeitsehrift für Physik"-ben. Szegedhez kapcsolódnak a Rockefeller-alapból beszerzett eszközökkel végzett vizsgálatai is, melyekről az MTA III. Osztályának 1937 májusi ülésén számolt be, "Ion vezetés vékony kristályrétegekben" címmel. A beszámoló mind magyarul, mind németül megjelent. A prágai egyetemen végzett munkájából készült cikk "Elektrische und optische Eigenschaften von VanadiumpentoxydKristallen" csak a háború után jelenhetett meg. Cikkeire - többek között - F. Seitz, A. Smekal, P. L. Pratt hivatkozott. Műszaki egyetemi működése során számos esetben volt szakértője és tudományos tanácsadója különböző vállalatoknak és intézményeknek. Cukorrefraktométerek hitelesítésére alkalmas folyadékok törésmutatójának meghatározása épp úgy érdekelte, mint az áramlási sebesség mérése hőérzékeny fémoxiddal (termisztorral). Utolsó munkáinak egyikében pedig elektromos térben megszilárdult szintetikus gyanták fizikai tulajdonságainak vizsgálatával foglalkozott.

Művei

Áramlási sebesség mérése hőérzékeny fémoxiddal/termisztorral. In: Hidrológiai Közlöny, 36 évf. 1956/3. szám. 166 - 169. p. (Látogatva: 2017.08.11.)

Építészeti fizika. I-II. Budapest. Tankönyvkiadó. 1967. 313. p.

A félvezető anyagok. Budapest. Társadalom és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat. 1954. 24. p.

Föltételezhető, hogy minden egyes abszorpciós maximum valamilyen kristállyal kapcsolatos. Az I. Magyar Fizikus Kongresszus. Ötödik nap. 1953. augusztus 28. péntek Hozzászólások. In: Magyar Fizikai Folyóirat - A MTA III. osztályának fizikai közleménye 1954. 2. kötet / 5. sz. 439. p. (Látogatva: 2017.08.11.)

Konvektív áramlások víztisztító reaktorban.In: Hidrológiai Közlöny, 44. évf. 1964/11. szám. 501 - 505. p. (Látogatva: 2017.08.11.)

Néhány új kísérleti eszköz. In: Fizikai Szemle 1951/2.szám. 25. p. (Látogatva: 2017.08.10.)

Gyulai Zoltán 70 éves. In: Fizikai Szemle 1957/6.szám. 179-181. p. (Látogatva: 2017.08.10.)

Boros János – Császár Sándor: A NaCl és KBr pasztillák elektromos vezetése. Építőipari Műszaki Egyetem Fizikai Intézete. In: Magyar Fizikai Folyóirat - A MTA III. osztályának fizikai közleménye 1956. 4. kötet / 1. sz. 19. p. (Látogatva: 2017.08.11.)

Források

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök