Katolikus templom és Wenckheim-sírbolt (Doboz)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Vandi (vitalap | szerkesztései) 2013. április 10., 15:38-kor történt szerkesztése után volt.

Magyarország védett műemlékei közé tartozó római katolikus templomot és kriptát, amely a Wenckheim kastélyhoz tartozó parkban áll. A templomot és a sírboltot gróf Wenckheim Dénes építette a Nikolaus Schiedek bécsi építőmester tervei alapján.


Tartalomjegyzék

A templom

Római katolikus templom és kripta
A templom mennyezete az első vasbeton létesítmények egyike. Az épületegyüttes alapját 1897-ben ásták ki. A templomot az építkezés befejezését követően 1902. június 7-én ünnepélyes keretek között szentelték fel. A korabeli leírások szerint a gerlai hídnál száz lovas fogadta a felszentelést végző püspököt, akit a templom bejáratáig kísértek. A felszentelést követő ünnepi ebédre 800 ebédjegyet osztottak ki az építkezés munkásai között.

A templom kövezetét mozaikból rakták ki. A toronyba vezető csigalépcső, az oszlopok, az ajtófelek, az ablakok a Wenckheim Frigyes birtokáról, a borossebesi bányából származó vörösmárványból készültek. A márványoszlopok alsó és felső díszeit bécsi minta alapján Dránsztyik Tódor és társai a borossebesi bányában vésték. Az oszlopok többi részét helyben faragták a szakemberek. A két darab egy méteres sárga oszlop aragonit, spanyol márványból készült. Az oltár feszületét Fadrusz János készítette carrarai márványból, a pozsonyi mintájára. A felül lévő két kis hatszöget egyiptomi márványból, az alső sarokban lévő fekete hatszögeket görög márványból készítették. A keresztelő kút és medence márványát Salzburgból hozták. A bal oldali két stallum gyönyörű kézi faragás intarziákkal. A szószék, amely a római Szt. Péter templominak a másolata terméskőből készült. A sekrestyében elhelyezett tölgyfából készült, fafaragásokkal díszített szószékfeljárót Bécsből hozták. Az ajtók, ablakok és intarziás bútorok Fogenhoffer bécsi asztalosmester munkái. A gyóntatószék az ajtókhoz, ablakokhoz és a bútorokhoz hasonló fafaragásokkal készült. Az ólomüvegablakokat tiroli festőművészek készítették. A templom festésével egy budapesti vállalkozást, Glázer János és Társa cégét bízták meg. Az egyházi ruhák nagy része az 1860-as évekből, Bécsből származik. A ruhák arany, ezüst, színes brokátból, gobelinből, bársonyból és nehéz selyemből készültek.

Wenckheim-sírbolt

A Magyarországon egyedülálló belül is díszes családi kriptát neves mesterek arany és színes mozaikokkal díszítettek.

A kriptában nyugszik az építtető gróf Wenckheim Dénes és fia gróf Wenckheim Lajos, valamint Steib János plébános, aki haláláig 1979. július 3-ig gondozta, felügyelte a műemlékegyüttest.

A műemlékegyüttes (templom és sírbolt) csak előzetes bejelentkezés esetén látogatható.


Képgaléria


Lásd még


Források


Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök