Justh Zsigmond (1863–1894)

A BékésWiki wikiből

---

A lap 2019. november 29., 16:16-kori változata

író

Tartalomjegyzék 1 Élete 2 Munkássága 3 Emlékezete 4 Főbb művei 5 Források 6 Külső hivatkozások

Élete

Neczpáli Justh Zsigmond 1863. február 16-án született Pusztaszentetornyán (ma: Orosháza része) gazdag, előkelő nemesi családban. Ősei a felvidéki Túróc megyei Neczpál községből származtak. A család egyik ága Túróc megyében maradt, Justh szülei ‒ Justh István (1821‒1904) és Pákozdy Matild (1831‒1898) ‒ 1855‒1856-ban az Alföldre költöztek, miután Békés és Csongrád megyében egy mintegy háromezer holdnyi birtokot örököltek. Két testvére volt: Justh Gyula (1850‒1917), aki az 1890-es években a Függetlenségi 48-as Párt vezetője és Makó országgyűlési képviselője volt, és az 1857-ben született Justh Gedeon, aki alig tizenhárom évesen, tüdőbajban halt meg.

Justh Zsigmond gyermekkorát a családi birtokon töltötte. A budapesti református gimnáziumban és László Mihály nyilvános nevelőintézetében tanult, majd Budapesten, Kielben, Zürichben és Párizsban folytatott jogi és közgazdasági tanulmányokat, ám hivatásának végül az irodalmat választotta. Párizsban 1882-ben járt először, ahol megismerkedett kora vezető francia íróival és művészeivel, és szívesen látott vendége volt a párizsi társasági köröknek, művészeti szalonoknak. Magyarországon is tevékeny résztvevője volt az irodalmi és társadalmi életnek, fotóklubot, vita- és reformklubot alapított, kezdeményezte a Magyar Művészetpártolók Körének létrehozását.

1892-ben pusztaszentetornyai birtokán megalapította Magyarország első és egyben utolsó parasztszínházát. A következő színdarabok szerepeltek a huszonnégy tagú társulat repertoárján: Szophoklész: Antigoné, Plautus: A kincs, A fecsegő katona, Shakespeare: A makrancos hölgy, Molière: Képzelt beteg, Botcsinálta doktor, Beaumarchais: Sevillai borbély, André Theuriet: Jean Marie, Tóth Ede: A falu rossza, Czóbel Minka: Délibáb, Justh Zsigmond: Siralomház, Asszony szava ‒ Isten szava, Hárman voltak, Agglegény vőlegény, Megmutatom, hogy kell. A színdarabok rendezője és díszlettervezője Justh Zsigmond volt. Az utolsó előadást 1894. augusztus 25-én tartották.

Fiatalkorától kezdve rengeteget utazott, utolsó éveiben gyógyulást keresett egyre súlyosbodó tüdőbajára. Összesen huszonhárom országban, többek között Angliában, Spanyolországban, Olaszországban, Görögországban, Törökországban, Egyiptomban, Tunéziában, Algériában és Marokkóban járt, és még Indiába is eljutott. Érdekes útleírásait szívesen közölte a korabeli sajtó.

Utolsó útja Cannes-ba vezetett, ahol 1894. október 9-én érte el a halál. Holttestét Justh Gyula hozatta haza. 1894. október 22-én pusztaszentetornyai birtokán, a körszínház közepén ásott sírban temették el, ahol egykor a páholya állt. Több mint kétezren kísérték utolsó útjára. A második világháború után a kastélyt a színházzal együtt lerombolták, a sírhelyet feldúlták, a park fáit kivágták. Sírját születésének századik évfordulóján feltárták, és földi maradványait Gádoroson újratemették.

Munkássága

Justh Zsigmond huszonkét éves korától rendszeresen publikált hazai és külföldi lapokban tanulmányokat, elemző írásokat, elbeszéléseket. 1885-ben írta meg első nagyobb művét, a kéziratban maradt Ádám című regényét. Első elbeszéléskötete 1886-ban jelent meg. Regényírásban példaképének Zolát tekintette. Balzac hatására A kiválás genezise címmel tizennégy kötetes regényciklust tervezett, ebből három kötet készült el: A pénz legendája, a Gányó Julcsa és a Fuimus. Irodalmi és kordokumentum értékű naplókat hagyott maga után: az 1888-as párizsi és az 1889-es pesti naplóját 1941-ben rendezték sajtó alá. Társadalomelemző írásaiban a parasztság tehetségét, erejét tekintette a jövő megújulásának. Úgy vélte, a nemesi világ korszerűtlen, az arisztokrácia akaratgyenge és pusztulásra ítéltetett, tapasztalata azonban továbbadható; a jövendőt az életerős, romlatlan parasztságban látta. Sokan úri dilettánsnak tartották, jelentőségét az irodalomtudomány legfeljebb abban látta, hogy vele kezdődött a magyar naturalizmus. Művei saját korában modernnek számítottak. Társadalompolitikai nézetei miatt a „magyar Tolsztojnak” is nevezték, Móricz Zsigmond és Szabó Dezső elődjének tartották.

Emlékezete

• Orosházán, Gádoroson és Nagyszénáson utca viseli Justh Zsigmond nevét.
• Az utolsó élő parasztszínész, Czombos Mihály az író születésének századik évfordulóján, 1963. február 15-én leplezte le a gádorosi művelődési házban Justh Zsigmond mellszobrát.
• Gádoroson róla nevezték el a Justh Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtárat, melyben emlékkiállítása és mellszobra is megtalálható; a Justh-emlékszobát 2000 őszén avatták fel.
• Az orosházi könyvtár fennállásának 50. évfordulóján, 1999-ben vette fel Justh Zsigmond nevét. A könyvtár bejárata mellett látható Justh Zsigmond portrédomborműve. A könyvtárban 2001 óta rendezik meg évente a Justh Zsigmond vers- és prózamondó versenyt.

Főbb művei

• Káprázatok (elbeszélések, 1887)
• Művész-szerelem (regény, 1888)
• Páris elemei (1889)
• A puszta könyve (1891, franciául: 1892)
• A pénz legendája (1893)
• Gányó Julcsa (regény, 1895)
• Fuimus (regény, 1895)
• Delelő és egyéb elbeszélések (1895)
• Justh Zsigmond naplója (1941)
• Justh Zsigmond naplója és levelei (1977)
• A pénz legendája és más kisregények (2000)
• Justh Zsigmond válogatott művel (2013)
• Az utazás filozófiája (útirajzok, novellák, 2013)

Források

• Justh Zsigmond. In: Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka (Látogatva: 2019. 11. 29.)
• Justh Zsigmond-dombormű. In: Köztérkép.hu (Látogatva: 2019. 11. 29.)
• Justh Zsigmond élete. In: Justh Zsigmond Városi Könyvtár, Orosháza blog (Látogatva: 2019. 11. 29.)
• Somi Éva: Aranypor : a Békés megyei irodalom kézikönyve. Békéscsaba : Somi É., 2007. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
• Új Magyar Életrajzi Lexikon. III. kötet. Budapest : Helikon Kiadó, 2007. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)

Külső hivatkozások

• Féja Géza: Neczpáli Justh Zsigmond író. In: Szozat.org
• Justh Zsigmond. In: Wikipedia
• László Ferenc: A századvég betege - Justh Zsigmond (1863–1894). In: Magyar Narancs Online