Lipták Pál (1874–1926)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)

A lap 2015. február 18., 13:41-kori változata

tanár, vállalkozó, államtitkár. Békéscsaba, 1874. április 13. - Balatonfüred, 1926. május 15. Békéscsabán járt iskolába, majd négy gimnáziumi osztály elvégzése után édesapja szakmáját, az ácsmesterséget tanulta ki. 1889-ben, mint serdülő ifjú, a Vaskapu szabályozásának munkálataihoz került, ahol három évet töltött. Ott tűnt fel éles eszével, tehetségével. Egyrészt környezetének rábeszélésére, másrészt elhivatottságból tanulni kezdett. Kecskeméten magánúton egy év alatt 6 osztályból vizsgázott, majd érettségit tett. Budapesten elvégezte a műegyetemet, s több éven át a középítési tanszéken működött mint tanársegéd. Később, 1906-ban műszaki doktorátust szerzett. Második volt Magyarországon, aki ezt a diplomát elnyerte. Ekkor kiadott Adalék a vasbeton szerkezetek elméletéhez című értekezése a nyugati államok szakköreiben óriási feltűnést keltett, s a vasbeton-építkezések fejlődésében új korszakot jelentett. Egyetemi tanári állást kínáltak neki, őt azonban ambíciója más irányba vezérelte. Megválva az egyetemtől, 1908-ban Budapesten kis műhelyt létesített, ahol vasszerkezeteket készített és magasépítkezéseken dolgozott. Ebből fejlődött ki azután a dr. Lipták és Társa Építési- és Vasipari Rt., amelynek 1916-ig vezetője volt. 1916-ban kivált a cégből, és magasépítési vállalkozásba kezdett. E terület nem volt idegen számára, hiszen a korábbi években több nagy műhelyépület, valamint számos banképület és igazságügyi palota, továbbá a MÁVAG munkáskolóniájának építését végezte. A magyar gazdasági életben igen jelentékeny pozíciót vívott ki magának. Az első nemzetgyűlési választáskor a fővárosi XVI. kerület mandátumát nyerte el kereszténypárti programjával. Ezt követően Békéscsabán is jelölték, itt viszont nem sikerült győzelmet aratnia. Emich Gusztáv kereskedelmi minisztersége alatt államtitkárságot vállalt, erről a tisztségről azonban néhány hónap múlva lemondott. A minden mértéket meghaladó munka felőrölte szervezetét, s hosszas szenvedés után hunyt el. MŰVE: Adalék a vasbeton szerkezetek elméletéhez. Bp. 1906. Pátria ny. 31 p. IRODALOM: Dr. Lipták Pál. 1874-1926 = Körösvidék. 7. évf. 1926. május 16. 110. sz. 1-2. p. Dr. Lipták Pál meghalt = Békésmegyei Közlöny. 53. évf. 1926. május 18. 110. sz. 3. p. Magyar életrajzi lexikon. 2. köt. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp. 1969. Akadémiai K. 79. p. Magyar politikai lexikon. (Magyar politikusok). 1914-1929. Szerk. T. Boros László. Bp. 1929. Európa. 262-263. p. MIHAILICH Győző- HAVIÁR Győző A vasbetonépítés kezdete és első létesítményei Magyarországon. Bp. 1966. Akadémiai K. 210. p. KÉP: Magyar politikai lexikon. (Magyar politikusok). 1914-1929. Szerk. T. Boros László. Bp. 1929. Európa. 262. p.

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök