Orlai Petrics Soma (1822‒1880)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
a (Új kategória: "Kategória:Képzőművészek")
(+ kategória)
155. sor: 155. sor:
[[Kategória:Képzőművészek]]
[[Kategória:Képzőművészek]]
[[Kategória:1848/49]]
[[Kategória:1848/49]]
 +
[[Kategória:Petőfi 200]]

A lap 2023. január 6., 15:15-kori változata

Orlai Petrics Soma (1822‒1880)
Orlai Petrics Soma sírja a Fiumei úti temetőben

festőművész


Tartalomjegyzék

Élete

Mezőberényben született Petrics Sámuel néven 1822. október 22-én felvidéki eredetű evangélikus család első gyermekeként. Édesapja Petrics Sámuel jómódú csizmadia, édesanyja Salkovics Karolin volt. Testvérei: Katalin, Dániel, Mihály (gyermekkorában elhunyt), Mihály (gyermekkorában elhunyt), Karolin, Pál, Károly, Albert és Mihály. Édesanyja rokonsága révén másod-unokatestvére volt Petőfi Sándornak.

Orlai tanulmányait 1833-tól a mezőberényi evangélikus gimnáziumban kezdte, majd az iskola Szarvasra költözésekor, 1834-ben ott folytatta. 1839 nyarán az iskolai szünidőt Ostffyasszonyfán töltötte nagybátyjánál, Salkovics Péternél, itt találkozott először Petőfi Sándorral, és kötött örök barátságot vele. 1839–1840-ben Sopronban folytatta gimnáziumi tanulmányait, ahol költészeti–szónoklattani osztályt végzett. 1840-től 1844-ig a Pápai Református Főiskolán jogot tanult. Diáktársa volt többek között Jókai Mór és Petőfi Sándor. Ekkor még Orlai író, Petőfi színész szeretett volna lenni, Jókai festőnek készült. Tanáruk, Tarczy Lajos vezetésével önképzőkört alakítottak: fellépéseket tartottak, irodalmi műveket írtak, melyek közül a legsikeresebbeket díjazták és az évente megrendezett Örömünnepen felolvasták. Orlai Petrics Soma két novellájáért kapott díjat (Hontalanok és Viszontorlás), és az 1845-ben kiadott Tavasz című zsebkönyvben is jelent meg irodalmi alkotása.

1854. július 17-én Békésen kötött házasságot Névery István békési írnok (diurnista, kancellista) és Salacz Terézia leányával, Névery Annával (Nina) (1824–1880). A házasságból három gyermek született: Gyula, Sándor (kisgyermekkorban elhunyt) és Mária (Mariska).

Már 1851-től használta az Orlai nevet, de hivatalosan csak 1853-ban vette fel. Névváltozatai: Orlay, Orlay Petrich, Orlai Petrich.

Orlai Petrics Soma 1880. június 5-én 58 éves korában hunyt el Budapesten, június 7-én helyezték végső nyugalomra a Kerepesi úti (Fiumei úti) temetőben.

Munkássága

1844 őszén Gyulán a megyei tiszti ügyész mellett helyezkedett el joggyakornokként. Közben egyre többet festett, főként arcképeket. 1846-ban Pestre ment jurátusnak. Ekkor ismerkedett meg Than Mórral, akihez élete végéig szoros barátság fűzte, és Barabás Miklóssal, aki a festői pályára biztatta őt. Képzőművészeti tanulmányait Marastoni Jakab magániskolájában (Első Magyar Festészeti Akadémia) kezdte meg. 1846 októberétől özvegy báró Wenckheimné Orczy Terézia támogatásával a bécsi Képzőművészeti Akadémiára járt, majd Ferdinand Georg Waldmüller magániskolájában tanult, ahol diáktársai között volt Haan Antal, földije és későbbi jóbarátja. Itt kezdte el festeni első, nagyméretű történelmi képét, a Szent István ébredését (Szent István és az orgyilkos), ez volt az első hazai monumentális históriai kép.

A 1848-as forradalom híre Bécsben érte. Családi hagyomány szerint részt vett a szabadságharcban ahol megsebesült, utána otthon, Mezőberényben lábadozott. Itt látogatta meg őt 1849 júliusában Petőfi feleségével és kisfiával Segesvárra menet. Orlai ekkor festette meg a Petőfi Mezőberényben című festményét. Élete során még számos portrét készített a költőről (Petőfi Sándor arcképe, Petőfi Debrecenben, Petőfi Pesten 1848-ban stb.).

A Szent István és az orgyilkost 1850-ben a Nemzeti Múzeum megvásárolta, a képért kapott pénzből fedezni tudta újabb külföldi tanulmányútját, így 1850 őszétől 1851 nyaráig Münchenben Wilhelm von Kaulbach mellett tanulhatott. Itt festette A Mohácsnál elesett II. Lajos király testének feltalálása című képet, mellyel először szerepelt a pesti Műegylet tárlatán. Anyagi okok miatt megszakította tanulmányait és hazautazott.

1851 végén Debrecenbe ment, ahol a város jómódú polgárait és családtagjaikat festette meg, és egyéni kiállítást rendezett – Magyarországon elsőként –, melyen A Mohácsnál elesett II. Lajos király testének feltalálása című képét és arcképeit állította ki. 1853-ban ismét Bécsbe utazott, hogy Carl Rahl magániskolájában folytassa képzőművészeti tanulmányait.

Orlai újra és újra visszatért szülőföldjére alkotni: megfestette családtagjait (Anyám, Apám, Petrics Mihály és Pál arcképe) és szülőföldje jeles polgárait (Asztalos István és felesége Wargha Eszter arcképe, Launer Sámuel és felesége Fábry Julianna arcképe, Tormássy Lajos arcképe). 1853 tavaszán készítette el a mezőberényi német evangélikus templom oltárképét (Engedjétek hozzám jönni a kisdedeket), majd 1854-ben a békési katolikus egyháztól kapott megrendelést (kálvária részére 13 részes stációsorozat), melyeket később több egyházi megrendelés is követett. A békési katolikus templom számára később oltárképet is festett (Krisztus megkeresztelése, 1859).

1854-ben feleségével Névery Ninával Pestre költözött, és az 1855-ös hódmezővásárhelyi portréfestő körútját leszámítva, haláláig Pesten élt.

Pályája felfelé ívelt: számos portrémegrendelést kapott, emellett történelmi, vallási, és irodalmi tárgyú képeket festett, melyekkel rendszeresen szerepelt kiállításokon. 1855-ben főúri megrendelésre készítette el a Gróf Nádasdy Tamás nádor és Tinódi Sebestyén című festményét, festészetünk első művelődéstörténeti képét. Tevékenyen részt vett a hazai művészeti élet szervezésében. Választmányi tagja volt a Pesti Műegyletnek, tagja a Nemzeti Képcsarnokot Alapító Egyletnek. 1859-től egyik szervezője volt a Magyar Képzőművészeti Társulatnak, melynek célja a magyar művészek támogatása, a magyar művészeti élet fellendítése, a nemzeti művelődés előmozdítása, a hazai művészképzés megteremtése volt. A Társulat 1861-ben alakult meg, melynek Orlai igazgató-választmányi tagja lett, olyan neves festők mellett, mint Barabás Miklós, Ligeti Antal és Than Mór. Művészetelméleti írásai, műbírálatai jelentek meg a Délibáb, a Pesti Napló, a Vasárnapi Ujság hasábjain és a Magyar Képzőművészeti Társulat évkönyveiben. Az 1862-es londoni világkiállításon a Milton „Elveszett paradicsomát” három leánya körében tollba mondja című festményével szerepelt.

Az 1870-es években pályája hanyatlani kezdett: festményeire már nem volt kereslet, megrendelései csökkentek, Orlai többször volt kénytelen anyagi támogatást kérni egy–egy készülő művének kivitelezéséhez. Utolsó éveiben Petőfi Sándor életére vonatkozó adatokat gyűjtött, melyeket pl. a Budapesti Szemlében tett közzé, emellett Petőfi Bolond Istókjához is készített illusztrációkat. Élete végéig alkotott, utolsó festményeit (Hunyadi László és Czillei, Mária és Erzsébet királynők a novigradi fogságban) 1879-ben az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat tárlatán állították ki. Magánélete tragikusan alakult: egyre többet betegeskedett, mellbaj és kínzó fejgörcsök gyötörték, 1876-ban lánya, 1878-ban fia is elhunyt. Szenvedésének betetőzését jelentette 1880-ban feleségének betegsége és halála, néhány nappal később Orlai Petrics Soma, az első akadémikus képzettségű magyar festő, a történeti magyar festészet úttörője is távozott az élők sorából.

Fontosabb művei

Képzőművészeti alkotások:


Irodalmi alkotások:

Kiállítások

Emlékezete

Képgaléria

Orlai Petrics Soma: Petőfi Mezőberényben

Orlai Petrics Soma: Petőfi Sándor arcképe

Orlai Petrics Soma Petőfiről készült festményei az Ernst Múzeum Petőfi-termében

Orlai Petrics Soma: Zách Felicián

Orlai Petrics Soma: Zrínyi Ilona halála

Orlai Petrics Soma: Vörösmarty Mihály arcképe

Orlai Petrics Soma: Kisfaludy és Kazinczy találkozása 1828-ban

Források


Kapcsolódó irodalom


Külső hivatkozások

A lap eredeti címe: „http://bekeswiki.bmk.hu/index.php/Orlai_Petrics_Soma_(1822%E2%80%921880)”
Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök