Sinka István (1897–1969)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
(belső hivatkozás létrehozása)
(belső hivatkozás létrehozása)
28. sor: 28. sor:
1990-ben posztumusz Kossuth-díjjal tüntetik ki. [[Vésztő]]n Sinka István Emlékházzal, szoborral, kulturális intézmények nevével emlékeznek meg a város egykori parasztköltőjéről. [http://www.veszto.hu/hirek.fcgi?type=71 2]
1990-ben posztumusz Kossuth-díjjal tüntetik ki. [[Vésztő]]n Sinka István Emlékházzal, szoborral, kulturális intézmények nevével emlékeznek meg a város egykori parasztköltőjéről. [http://www.veszto.hu/hirek.fcgi?type=71 2]
-
Féja Géza, Sinka István tehetségének egyik felfedezője és pártfogója a Viharsarok című híres szociográfiájában így ír róla:   
+
[[Féja Géza (1900-1978)|Féja Géza]], Sinka István tehetségének egyik felfedezője és pártfogója a [[Viharsarok (szociográfia)|Viharsarok]] című híres szociográfiájában így ír róla:   
„Sinka sorsa példázza legtalálóbban, hogy a mai társadalmi és kulturális »felépítmény« mit nyújt a nép s a népi tehetség számára. Sinka a szalontai határban született, nagy birkatartó földön. Három-négy évtizede itt a földnélküli ember sorsa csakis a birka lehetett. Apja nagy állattenyésztő volt négyezer saját birkával, a dögvész azonban elsöpörte őket. Igy juhásznak állt be más gazda rideg birkái mellé. (…) Apja, midőn öregedni kezdett, nem is bírta a nomád életet, betegeskedett, a nagybirtokos pedig, akinél Puszta-Pándon alkalmazásban volt, kirakta a pusztáról. Felrakták a szekérre a bútort s tetejébe a haldokló öreg juhászt. (…) Az öreg nem is élt sokáig. Felesége ezután tavasztól őszig kenyeret sütött a summásoknak az urasági tanyákon. A gyerek Szalontán maradt ilyenkor, mint saját gazdája s vízhordásból élt, meg teniszlabdákat szedett a Lovassy-kertben. Közben öt elemit végzett, nagy olvasási szomjúság gyötörte, de a tankönyveken kívül csak vásári istóriák jutottak a kezébe. (…) Tizenkét esztendős korában eléje adtak négyszáz birkát és kicsapták velük a tarlóra. Késő ősszel hazafelé tért ázott birkáival, de az esős, ködös őszi éjszakákon eltévedt. Egy éjjel mégis visszatalált a faluba, zörgött a pergő a kosokon, kijött a gazda. Rögtön a gyerekjuhásznak rontott, összeverte, sárba vágta és megtaposta. Még aznap éjjel megszökött tőle. (…)
„Sinka sorsa példázza legtalálóbban, hogy a mai társadalmi és kulturális »felépítmény« mit nyújt a nép s a népi tehetség számára. Sinka a szalontai határban született, nagy birkatartó földön. Három-négy évtizede itt a földnélküli ember sorsa csakis a birka lehetett. Apja nagy állattenyésztő volt négyezer saját birkával, a dögvész azonban elsöpörte őket. Igy juhásznak állt be más gazda rideg birkái mellé. (…) Apja, midőn öregedni kezdett, nem is bírta a nomád életet, betegeskedett, a nagybirtokos pedig, akinél Puszta-Pándon alkalmazásban volt, kirakta a pusztáról. Felrakták a szekérre a bútort s tetejébe a haldokló öreg juhászt. (…) Az öreg nem is élt sokáig. Felesége ezután tavasztól őszig kenyeret sütött a summásoknak az urasági tanyákon. A gyerek Szalontán maradt ilyenkor, mint saját gazdája s vízhordásból élt, meg teniszlabdákat szedett a Lovassy-kertben. Közben öt elemit végzett, nagy olvasási szomjúság gyötörte, de a tankönyveken kívül csak vásári istóriák jutottak a kezébe. (…) Tizenkét esztendős korában eléje adtak négyszáz birkát és kicsapták velük a tarlóra. Késő ősszel hazafelé tért ázott birkáival, de az esős, ködös őszi éjszakákon eltévedt. Egy éjjel mégis visszatalált a faluba, zörgött a pergő a kosokon, kijött a gazda. Rögtön a gyerekjuhásznak rontott, összeverte, sárba vágta és megtaposta. Még aznap éjjel megszökött tőle. (…)

A lap 2017. augusztus 8., 12:03-kori változata

1897. szeptember 24-én született Nagyszalontán. Költő, író.


Tartalomjegyzék

Élete

A fekete bojtár

Bihar megyei parasztcsaládba született. Apja és bátyja tüdőbetegségben hunyt el, korai tragikus haláluk arra kényszerítette Sinkát, hogy tízéves korában bojtárnak álljon. 1919-ben feleségül vette Pap Katalin kospásztorlányt, akivel Bélmegyeren telepedtek le. Négy gyerekük közül elsőszülött fiuk nem éri meg a gyerekkort. A Vésztő és Szeghalom közötti Mágoron juhászkodik, azonban felesége szívbetegsége miatt Vésztőre költöznek, ahol Sinka alkalmi munkákból, napszámoskodásból próbálja eltartani családját. Az 1930-as évek elején megismerkedik és barátságot köt Féja Gézával, aki a Viharsarok című szociográfiájához gyűjt anyagot a régió három vármegyéjében. Féja fontos szerepet játszik Sinka költői pályájának elindításában, ő mutatja be a fiatal költőt Bajcsy-Zsilinszky Endre újságjában, illetve ír dicsérő szavakat az 1933-ban megjelent Himnuszok kelet kapujában című első kötetéhez. Szintén meghatározó kapcsolatnak számít Szabó Pál íróval való ismertsége, akinek újságában, a Kelet Népében rendszeresen publikál. 1935-ben felesége meghal. Sinka két évig munka után kutatva, nyomorban élve bolyong az országban.

Budapesten

1937-ben összeházasodik Péczely Katalinnal, és Budapestre költöznek, ahol bekerül a fénykorát élő népi mozgalom irodalmi és politikai vérkeringésébe. 1939 és 1944 között nyolc kötete jelenik meg. Gyakori szerzője a Szabad Szó, Híd, Magyar Élet, Válasz folyóiratoknak. A háború után Törökbálinton kap földet. 1949-ben visszaköltözik Budapestre, de az irodalmi életből kiszorul: 1961-ig, a kultúrpolitikai váltásig nem jelenik meg kötete. 1956 nyarán felveszik az írószövetségbe – kérése nélkül. A forradalmat Üdv néked Ifjúság című versével köszönti. Második feleségével 1957-ben válnak el, a békésszentandrási Szin Magdával házasodik össze, akihez az Éna-ciklus darabjait írja. 1961 és 1972 között négy kötetét adja ki a Magvető, amelyek közül az utolsó már posztumusz jelenik meg. Hosszú betegeskedés után 1969. június 17-én hal meg.


Munkássága

Habár mindössze öt elemit végzett, felettébb érdekelte az olvasás, az irodalom. Egyes anekdoták szerint első próbálgatásait csizmája oldalára írta, amíg a mágori síkságon juhászkodott. Első közölt versével irodalmi pályázatot nyer a Magyar Falu folyóirat 1930. novemberi számában. Ezután zsengéi jelennek meg ugyanebben a lapban, majd 1933-ban megjelenik első kötete, a még nem kiforrott, de tehetségről tanúskodó Himnuszok kelet kapujában. Ezt követi két év múlva az első felesége betegeskedésével egy időben íródott Pásztorének kötetlen formájú, akár kiseposznak is betudható műve, amely már átgondoltabb költői nyelvet és magabiztos hangot tükröz. 1939-től tud igazán kiteljesedni Budapesten. Tizenhét évnyi hallgatás után 1961-ben kezdik újra kiadni a köteteit. Írásait a paraszti réteg nyomorának bemutatása jellemzi, életműve a népi mozgalom íróinak, költőinek egy legerősebb és megrázóbb darabja.

Elek Tibor Sinka munkásságát így foglalja össze:

„(...) az időben immáron örökké életművének legértékesebb darabjai: például az olyan dalok, mint az Alvó Körözsök, Nyárfalevél, Túloldalán a halomnak, A cser meghajolt, az olyan elbeszélő költemény, mint a Bődi Mariska, és főként az olyan balladák, mint a Bondár Márta, Anyám balladát táncol, Ballada a Körözs mentén, Bor-Ökrösné, Simon Virág, Magyar Mihály balladája, de a pályazáró kötetekben is találhatók olyan nagy versek, mint például a Lovasok opál mezőkön című, és a prózai művek közül a Fekete bojtár vallomásai mellett a Hol vagy Kadocsa? sem csupán a szintén önéletrajzi ihletés miatt érdemes a figyelmünkre, ahogy az Érparti történet sem. Ezek a művek ma is éppúgy várják olvasóikat, mint a magyar irodalom bármely XX. századi klasszikusának legjobbjai, és nemcsak azért, mert a szegénység, a nyomor, az azzal együtt járó megaláztatottság, a hatalomnak, a rajtunk kívül álló erőknek való kiszolgáltatottság mai világunkban (ha nem is olyan mértékben) éppúgy jelen van, mint a Sinkáéban jelen volt, hanem azért, mert a költőt, ahogy kívánta, karjaira vette az idő (Végy karjaidra, idő…), versei szépségét minden korokon általrepíti hozzánk.”1


Elmékezete

1990-ben posztumusz Kossuth-díjjal tüntetik ki. Vésztőn Sinka István Emlékházzal, szoborral, kulturális intézmények nevével emlékeznek meg a város egykori parasztköltőjéről. 2

Féja Géza, Sinka István tehetségének egyik felfedezője és pártfogója a Viharsarok című híres szociográfiájában így ír róla:

„Sinka sorsa példázza legtalálóbban, hogy a mai társadalmi és kulturális »felépítmény« mit nyújt a nép s a népi tehetség számára. Sinka a szalontai határban született, nagy birkatartó földön. Három-négy évtizede itt a földnélküli ember sorsa csakis a birka lehetett. Apja nagy állattenyésztő volt négyezer saját birkával, a dögvész azonban elsöpörte őket. Igy juhásznak állt be más gazda rideg birkái mellé. (…) Apja, midőn öregedni kezdett, nem is bírta a nomád életet, betegeskedett, a nagybirtokos pedig, akinél Puszta-Pándon alkalmazásban volt, kirakta a pusztáról. Felrakták a szekérre a bútort s tetejébe a haldokló öreg juhászt. (…) Az öreg nem is élt sokáig. Felesége ezután tavasztól őszig kenyeret sütött a summásoknak az urasági tanyákon. A gyerek Szalontán maradt ilyenkor, mint saját gazdája s vízhordásból élt, meg teniszlabdákat szedett a Lovassy-kertben. Közben öt elemit végzett, nagy olvasási szomjúság gyötörte, de a tankönyveken kívül csak vásári istóriák jutottak a kezébe. (…) Tizenkét esztendős korában eléje adtak négyszáz birkát és kicsapták velük a tarlóra. Késő ősszel hazafelé tért ázott birkáival, de az esős, ködös őszi éjszakákon eltévedt. Egy éjjel mégis visszatalált a faluba, zörgött a pergő a kosokon, kijött a gazda. Rögtön a gyerekjuhásznak rontott, összeverte, sárba vágta és megtaposta. Még aznap éjjel megszökött tőle. (…)

(…) A hiba csak az, hogy ez a költő (Sinka) éppen felülről nem kapott segítőkezet. Elhagyatva építette fel a föld, a kenyér, a munka, a termés himnuszait magában. Túllépte egyénisége határait, a parasztközösség szólalt meg benne. Újabban pedig múltját, a nomád, vad magyar mezei életet fejezi ki nem mindennapos lírai-epikai erővel. (…) A mélyek fia csak véletlenül bír kapcsolatba kerülni a »magas« kultúrával. S ha különös csodaként mégis megnő, akkor vagy belefúl a városi életbe, vagy pedig tovább éhezik a maga talaján. Hiába nő meg ott az eredeti rögökön, vérei, osztálya nem nőhetnek meg véle együtt. Előre rohan, egyedül marad s naponta a halál kopogtat az ajtaján. A magyar népsors tragikuma ezekben az emberekben csap magasra. Társadalmi berendezkedésük minden kórja az ő megnőtt életükben rendez vészes csatákat.”[3]


Hivatkozások


Források


Kapcsolódó irodalom

A lap eredeti címe: „http://bekeswiki.bmk.hu/index.php/Sinka_Istv%C3%A1n_(1897%E2%80%931969)”
Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök