Závada Pál (író)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Jzoltan (vitalap | szerkesztései) 2021. március 23., 08:52-kor történt szerkesztése után volt.

író, szociológus

Tartalomjegyzék

Élete

Závada Pál

Závada Pál 1954. december 14-én született Tótkomlóson. A jelentős szlovák kisebbségű Tótkomlóson nőtt fel, maga is szlovák felmenőkkel rendelkezik.

Szegeden volt gimnazista. Egyetemi tanulmányait Pécsett (közgazdaságtudomány) és Budapesten (szociológia) végezte.

1986-ban jelent meg első könyve, a Kulákprés című szociográfia, ami az 1945 és 1956 között kuláknak minősített tótkomlósi parasztcsaládok életét dolgozza fel. 1996-tól adják ki szépirodalmi írásait. Első regénye, a Jadviga párnája rögtön sikert arat. A több kiadást is megért könyv az 1915-ben összeházasodott Osztatni András és Palkovits Mária – Jadviga-napló formában megírt – szerelmi története. A 2002-es Milota című nagyregénye szintén elnyerte a kritikusok és az olvasók tetszését: Závadát a kortárs irodalom egyik meghatározó alakjaként tartják számon, művei a nemzetközi piacon is az eladási listák élén szerepelnek.

Fia, Závada Péter szintén irodalmár: két verseskötete jelent meg eddig. Az Akkezdet Phiai nevű rapegyüttes tagjaként és slammerként is népszerű alkotó.

Závada Pál 1990-től a lap 2014-es megszűnéséig a Holmi c. folyóirat szerkesztője volt. Többször olvasott fel a Békés Megyei Könyvtárban.

Fontosabb művei

Fontosabb díjai

Források

Kapcsolódó irodalom

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök