Viharsarok (szociográfia)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Vandi (vitalap | szerkesztései) 2018. január 6., 21:33-kor történt szerkesztése után volt.

Féja Géza első műve, híres szociográfiája. 1937-ben jelent meg.


Tartalomjegyzék

Története

A Viharsarok című szociográfia ötévnyi anyaggyűjtés, vidékre járás után készült el Sárközi György, az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai rt. cégvezetője megbízásából. Féja Gézára addig publikált cikkeiben mutatott alapos megfigyelőképessége és kritikus hangvétele miatt esett a választás. A szociográfia egy tízrészes könyvsorozat első részét képezte, amelynek tematikája a magyar falvak, a perifériára került, gazdaságilag, szociálisan és kulturálisan leszakadt területek, illetve a mélyszegénységben tengődő parasztság életét szándékozta bemutatni. A könyvsorozat az ún. népi mozgalom íróinak közreműködésével készült volna el, azonban nem jelenthetett meg, mivel már a Viharsarok heves felháborodást váltott ki a kormányhatalomból és a jelentős politikai befolyással rendelkező nagybirtokos osztályból. 1937. szeptember 24-én Féja Gézát nemzetrágalmazás és osztályelleni uszítás vádjában bűnösnek találta a királyi törvényszék.


Tartalom

A könyv három vármegye, Békés, Csanád és Csongrád gazdasági, szociális és kulturális helyzetét térképezi fel. Ez a három vármegye alkotja a trianoni békeszerződés után létrejött, ún. Viharsarok régiót, amelynek fő jellemzője a Berettyó, a Körösök, a Maros és a Tisza alkotta földrajzilag nehezen megközelíthetőség mellett az infrastruktúra hiányából és az alacsony népsűrűségből adódó elszigeteltség. A fentiek és a nagybirtokosok gyakori kizsákmányoló elnyomása, illetve a közigazgatási és mezőgazdasági szervezetlenség miatt a térség súlyos gazdasági és szociális lemaradással küzdött. Az ennek eredményeként a kialakuló mélyszegénység reprezentálását, érdekeinek képviselését és nyilvánosságra hozását vállalta feladataként a népi mozgalom, majd a Márciusi Front tagja és egyik alapítója, az alig harmincéves Féja Géza.

Szerkezet és módszer

A Viharsarok két szerkezeti egységre, azon belül három-három nagyobb fejezetre osztható. Az első három (A táj múltja, A táj mai társadalma, A népsors) az egész térség gazdasági és társadalmi történetét, szociokulturális helyzet vizsgálja, amit a következő három fejezet folytat lebontva a konkrét vármegyék településeinek bemutatására (Békés, a békétlen vármegye, Csanád vármegye, az új Magyarország, Csongrád az eszmei vármegye). Féja Géza így ír tényfeltáró módszeréről: „(…) Talán nem érdektelen, ha vizsgáló módszeremre is rátérek. Midőn egy faluval meg kívántam ismerkedni, mindig a szélén kezdtem, a legnyomorultabb viskóban. Úgy mentem egyre beljebb, legvégül tértem be a hatóságokhoz. Akkor már a hatósági emberek minden szavát ellenőrizhettem, az ellenőrzés mértékét pedig maga a nép adta meg. Ha működött a községben népkör vagy olvasókör, feltétlenül fölkerestem, mert ezek voltak a népi közvélemény fórumai. Az ország intézéséből kiszorított itt találkozott, és forrott közösséggé.”[1] Féja módszerét a sajtóorgánum a médiától elzárt területekre való kiszélesítése tette alkalmassá a téma minél pontosabb és hitelesebb ismertetésére.


Idézetek

Gyula

"Gyula maga a vármegye: dióhéjban. A megye székhelye mintegy 25.000 lélek lakóhelye, a dzsentri gyülekezőhelye, tisztviselőváros, feudális végvár, parasztváros és kisiparos központ. Tiszántúl egész társadalmi végzetét összesűrítve szemlélhetjük itten. Az új határ elvágta egész környékétől, zsúfolt nyomottságban telnek tehát napjai s feltűnő »elváltozásaiban« megmutatkoznak társadalmunk minden kórjai. Főuccáját sín szeli át, azonban ne ijedjünk meg, nem a villamosítás ördöge kísért, hanem az uradalmi »lórév« kocog végig a városon. Ormótlan kocsi s előtte a sín két oldalán egymástól messzire fogott uradalmi lovak lépdelnek. A feudalizmus jelképe. De a feudalizmus nem csupán jelkép itten. A város közepén mindmáig gőgösen ott terpeszkedik az Almássy-grófok hatalmas vadaskertje, benne a gyulai vár, az Alföld egyetlen műemléke, elképesztő elhanyagoltságban. A város egész fejlődését ez a vadaskert torzítja el, melynek ura ma is legfőbb hatalom a vármegyében. (...)

Pedig a gyulai településben annyira benne szunnyad, benne rejlik a város víziója, mint talán egyetlen déli-tiszavidéki településben sem. A török időkben az őslakosság elszéledt s elpusztult,de maga a vár s a település megmaradt és a török időkben is lakott terület volt. Gyulától Sarkadig nagy tó terült el, vizek védték a várost, s belső magva szabálytalan települési vonalaival magas életkorról beszél. Gyula átmenet a síksági és a hegyvidéki város között, van bizonyos történelmi levegője, a város nem szívta fel a falut, s nagy falunegyedei ellenére megszerezte a városi jelleget és arcot. De ez a nagy test béna. (...)"[2]

Békéscsaba

"Békéscsaba a vármegye legvárosiasabb városa. Mindenképpen meglátszik rajta, hogy mai arcát elsősorban Áchim. L. András forradalmi magatartása teremtette. Csabán nem hatalmasodott el a restaurált áldzsentri, s a bürokrácia. A város egész arca, társadalmi szerkezete, életüteme ellent mond neki. De annak is élénk példája Békéscsaba, hogy az adott társadalmi viszonyok között milyen a forradalmi hajlamú városnak, a kis »Nagyváradnak« sorsa honunkban. Békéscsaba olyan zavaros képlet, amilyent keresve se lehet találni a mai Magyarországban. Sokkal inkább agrárváros, mint például Szeged s agrárlakossága szívósabban őrzi paraszthagyományait. A nagyipar viszont olyan lüktetést olt életébe, amilyent egyetlen alföldi városunkban sem tapasztalhatunk. Egészen sajátságos ízt ád neki a megmaradt parasztkultúra s a modern nagyipari élet összefonódása. Az ősiségét megőriző parasztház s a gyártelep, a mintaszerű mezőgazdasági termelés és a déli Tiszántúlt magához kapcsoló ipari erőfeszítés, a népviselet megmaradt emlékei s a szaporodó ipari proletariátus ereje, haladó polgárság, mezőgazdasági kultúrintézmények és lüktető esti élet - mindez mégis némi reménység annak, ki Újkígyós felől s az újkígyósi jegyzővel lefolyt párbeszéd után jön Csabára."[3]

Békés

"Vasút hiánya miatt nincs gyár és nincsen komolyabb piac. Gyógyforrása van, de kihasználatlan. A 43°-os víz metángázzal együtt tör elő, fűtésre s világításra egyaránt felhasználhatnák. Néhány parasztember bevezettette a lakásába s egyik szobáját fürdőszobává alakította át. Ide járnak fürödni. Földgáz is van, de kihasználatlan. Kertészetei fejlődnének, de piac hiányában nincs jövőjük. A határszéli magyarság kellő gazdaságpolitika nélkül teljesen elsorvad. Ezt tapasztalhatjuk az egész tájon. Békést csak a Kőrös mentheti meg: nagyszabású öntözés s a hajózhatóvá teendő Kőrös olcsó vízi útja. A kertészet katasztrális holdankint márciustól szeptember derekáig átlag 3-4 embert foglalkoztat, s ez a foglalkoztatás egyelőre Békés mezei munkássága számára az egyetlen menekvés. A békési burgonya s zöldpaprika máris igen keresett cikk, káposztája, uborkája s paradicsoma szintén versenyképes. Jelenleg azonban a békési munkásság nem keres többet 3-4 hónapra való élelmiszernél. Aszályos esztendőkben különösen mélyre hull a mezei munkásság keresete. 1934-35-ben a cséplőgépnél az egész részesek reggel 3-tól este 8-ig dolgoztak s mégsem kerestek többet napi 15-20 kg búzánál. Ezekben az esztendőkben azután egészen feltűnő volt a visszaesés úgy a házasságkötések, mint pedig a születések számában.

A hatalmas községnek egyetlen állami iskolája sincsen. Van egy gimnáziuma, mely 300 holdas alapítványi birtokkal rendelkezik. Arra volna hivatva, hogy mezőgazdasági szakiskolát szervezzenek belőle, mert mai alakjában agrárellenes hatású. Különben az iskolákat a község s az egyházak tartják fenn államsegély igénybevételével. Tanyavidéke igen kiterjedt s így 18 a külterületi iskolák száma. Ezek az iskolák egészen elképesztően zsúfoltak, a kamutkerti iskolában s a Rosszerdőn száznál több gyerek szorong egy-egy osztályban. A zsúfoltság s megoldatlanság itten rendszeresített dolog. A mezei munkások városában hiába keresünk napközi otthont s az óvodák száma csupán négy. Nagy baj, hogy a községi iskolaszék elnöke egyúttal az uralkodó párt elnöke is. Politikai nyomással irányítja a tanítókat, aminek az az eredménye, hogy a tanító a külterületen saját hibáján kívül általános útálatnak örvend s iskolánkívüli népnevelő munkát a legjobb akarattal sem teljesíthet."[4]


Hivatkozások


Források

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök