Városháza (Békéscsaba)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Jzoltan (vitalap | szerkesztései) 2019. augusztus 16., 09:25-kor történt szerkesztése után volt.

A békéscsabai városháza épülete a belvárosban, a Szent István téren áll.

Tartalomjegyzék

A városháza története és kulturális jelentősége

Városháza

Egyes források szerint a mai városháza helyén 1785-ben épült fel a nádfedeles községháza. Az épület helyén 1828-ban már az igényesebb kivitelezésű földszintes városháza állt, mely hamarosan szűknek bizonyult, ezért 1853-ban vele szemben felépítették az új épületet.

Az új városháza építéséről 1871-ben határozott a képviselő-testület. A mai városháza épületét Sztraka Ernő, békéscsabai főépítész tervezte. Az építkezést 1872 nyarának végén kezdték el. Az alapkő tétele 1872. április 13-án történt meg, az ünnepélyes avatásra pedig 1873-ban került sor. A romantikus stílusú már-már eklektikába hajló, eredetileg U alakú épület homlokzata a neves építész, Ybl Miklós munkáinak egyike.

A városháza épületét 1927-ben Bankó András városi főmérnök tervei alapján két keresztépülettel bővítették ki.

Hátsó udvara kulturális rendezvényeknek ad otthont. Az egyik legjelentősebb rendezvénysorozat a minden évben megrendezésre kerülő Városházi Esték. A hátsó udvar egykor istállók, autók és a tűzoltóság helye volt.

A parkosított belső térnek különleges hangulatot ad a falak árkádos kiképzése, a kellemes illatot ontó virágok és eperfák dús zöldje, valamint a kert egységébe szervesen beleolvadó szobrok is, melyek Kiss Nagy András szobrászművész alkotásai.

Az épület bejáratánál a szószék formájú emlékmű a település első írásos említésének az 1332–1337. évi pápai tizedjegyzéknek állít emléket. Az emlékmű Prisztavok Tibor békéscsabai képzőművész alkotása.

A díszterem

A díszterem falait 16 festmény díszíti. A festmények helyét meghatározó díszítő boltíveket már az eredeti épülettel együtt kialakították. A képek elkészítésére Békéscsaba Városi Tanácsa pályázatot hirdetett. A megbízást Tóth Ernő festőművész kapta. A festmények az 1980-as évek elején készültek el. A belsőépítészeti terveket Szabadosné Szászfalvi Ilona készítette.

Emléktáblák a városházán

Képgaléria

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök