Sztraka Károly (1803–1863)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Vandi (vitalap | szerkesztései) 2017. július 26., 16:03-kor történt szerkesztése után volt.

evangélikus tanító

Tartalomjegyzék

Élete

Sztraka Károly 1803. szeptember 15-én a Pest megyei Apostagon született. Apja, Sztraka András, Gyulán született 1766-ban. Felnőttként került el Gyuláról. Három évig Kecskeméten, 42 évig pedig Apostagon volt tanító. Sztraka Károly Mezőberényben tanult hat, majd Pozsonyban öt évig, ahol a filozófiai kurzust is elvégezte. 1825. május l-jétől tanított Csabán az elemi fiúiskolában. 1826 augusztusában vette feleségül Boer Annát, egy szebeni tanár leányát. Házasságukból két gyermek született Ernő és György. 1842-ben az abban az évben létrehozott felsőtabáni iskolába helyezték át, ahol lányokat és fiúkat is tanított.

Sztraka igen sokoldalú ember volt: a Magyar Nemzeti Múzeum póttagja, a Magyar Kertészeti és Gazdasági Társaság és a Magyar Természettudósok Társaságának tagja. Kitűnő festő; szenvedélyes természetvizsgáló; ügyes vadász; kiváló gyümölcstermesztő. Az általa kitömött "ritkább" alföldi madarak és emlősállatok példányai a Nemzeti Múzeumban kerültek kiállításra. A kertészek egyesületének kiállításain az általa termesztett gyümölcsökkel több érmet nyert.

Külön figyelmet érdemel irodalmi tevékenysége. Számos versben írt állatmese szerzője, melyek igen népszerűek voltak az egyszerű szlovák emberek körében. 1853-ban könyvalakban is megjelentek Puvodné bájky od Karla Straku (Sztraka Károly eredeti állatmeséi) címmel. A mesék egytől egyig gyöngyszemei a rímbe szedett gúnynak és szatírának. Költeményei jelentek meg Fejérpataky "Pozornik" (Figyelő) című folyóiratában s a békéscsabai kis énekeskönyvben. Munkái jelentek még meg az Oskola és egyház című tanárok részére kiadott gyűjteményben is.

Békéscsabán, 1863. november 29-én hunyt el. A városban 1910 és 1962 között utca őrizte emlékét.

Lásd még

Forrás

Művei

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök