Szerkesztő:Gmari

A BékésWiki wikiből

Sárhelyi Jenőné Juhos Lenke (1933-2001)


Szegeden született 1933. június 6-án. 1947-52 között a békés-tarhosi zeneiskolában tanult, majd tanárként működött 1954-ig. 1954-55-ben Békésen tanított, 1955-ben pedig Orosházára került, ahol tanártársával megalapította a 3. sz. általános iskola ének-zene tagozatát. 1959-től Békés megyei szakfelügyelő, 1961-től pedig a békéscsabai 2. számú zenei általános iskola pedagógusa és a felső tagozatosok karvezetője. Később a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium énekkarának karvezetője. 1960-ban kötött házasságot Sárhelyi Jenővel. Zenetörténeti, zeneismereti előadásokat - még Juhos Lenke néven, fiatal pedagógusként - Orosházán, majd Békéscsabán a Békés Megyei Könyvtárban, a Megyei Művelődési Otthonban, az Ifjúsági Házban tartott és itt megalapította a komolyzene barátok klubját. 1957-től sok fellépése volt /társadalmi rendezvények, Ünnepi Könyvhét, kórustalálkozók, különböző évfordulók/ a békéscsabai 2. sz. Zenei Általános Iskola kórusával, a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium énekkarával Békéscsabán és Békés megye különböző településein.

1973-ban megalapította a Békés Megyei Pedagógus Női Kart, mellyel Csehszlovákiában, Romániában, a Szovjetúnióban és Jugoszláviában szerepelt. 1977-ben fesztivál fokozatot kapott a kórus. Vezető szakfelügyelőként és a Kórusok Országos Tanácsa megyei titkáraként /1984-ig/ mindig arra törekedett, hogy minél több fiatal részesüljön a Kodályi hagyományok szerinti zenei nevelésben. Szoboravatás, koszorúzás, Ünnepi Könyvhét, egyéb társadalmi ünnepség elengedhetetlen része volt énekkarainak részvétele. Legtöbb alkalommal Békéscsabán lépett fel, a 2. sz. Zenei Általános iskola és a Rózsa Ferenc Gimnázium énekkarával, valamint a Pedagógus Női Karral, de sok alkalommal járt a megye más településein és külföldi vendégszerepléseken is reprezentálta a magyar kóruskultúrát.

1980-ban Erkel Emlékplakettet kapott. 1985-ben összeállított egy énekkönyvet a román nyelvű általános iskolák 5. osztálya számára. Cikkeket, tanulmányokat, zenekritikákat írt a Békési Életbe, a Békés Megyei Népújságba, a Pedagógiai Lapokba, az Ének-zene tanítása c. folyóiratba, a Körösi tanítói kézikönyvbe, és az Orosházi Hirlapba. Az általa vezényelt orosházi és békéscsabai kórusokkal több hangfelvétel készült a Magyar Rádió részére, felléptek a Magyar Televízióban is.

1993. A békéscsabai Kőrösi Csoma Sándor Főiskola diákjai által alapított Arany Kréta díjat kapta, mint a legnépszerűbb tanár.

2001-ben hunyt el, férjével Dr. Sárhelyi Jenővel a köröstarcsai református temetőben nyugszik.



Fellépések kórussal


Békés megye


Ifjú Zenebarát hangversenyek. In: Békés Megyei Népújság, 34. évf. 253. szám. (1978. október 28.) 6. p.

Ifjúsági hangversenyek megyénkben. In: Békés Megyei Népújság, 36. évf. 65. szám. (1981. március 18.) 6. p.

G. K.: Ifjúsági hangversenyek áprilisban. In: Békés Megyei Népújság. 37. évf. 88. szám. (1982. április 16.) 6. p.

Vass Márta: Békés megyei énekesek. In:Pedagógusok Lapja, 40. évf. 1-2. szám. (1984. január 15.) 9. p.


Békéscsaba


Hírek. A TIT Művészeti Szakosztálya - Zenei esték. In: Békési Élet, 8. évf. 2. szám. (1973.) 393. p.

Hírek - Kulturális krónika. Zenei Világnap. In: Békési Élet, 16. évf. 2. szám. (1981.) 269. p.

V. A.: Tízéves a Belvárosi Iskola. In: Békés Megyei Nap, 4. évf. 279. szám. (1997. november 29.) 3. p.

Ary Róza: Ünnepi hangverseny Békéscsabán. In: Békés Megyei Népújság 20. évf. 130. szám. (1965. június 4.) 4. p.

- ám - : Idényzáró hangverseny Békéscsabán, a Balassi Művelődési Házban. In: Békés Megyei Népújság, 20. évf. 141 szám. (1965.június 4.) 4. p.

Herbály András: Emlékezetes kórushangverseny Békéscsabán. In: Békés Megyei Népújság. 21. évfolyam. 122. szám. (1966. május 25.) 8. p.

Herbály András: A békéscsabai II. iskola hangversenye. In: Békés Megyei Népújság, 22. évf. 83. szám. (1967. április 9.) 12. p.

Sass Ervin: Daloljunk szép magyar hazánkról...! In: Békés Megyei Népújság, 22. évf. 98. szám. ( 1967. április 27.) 6. p.

Kórusfesztivál a városi tanácsháza udvarán: In: Békés Megyei Népújság, 23. évf. 117. szám. (1967. május 21.) 1. p.

Békéscsaba úttörőkórusainak kulturális seregszemléje. In: Békés Megyei Népújság, 24. évf. 110. p. (1969. május 16.) 4. p.

Ma délután: Pedagógus jubileumi ünnepség a békéscsabai Ifjúsági Házban: In: Békés Megyei Népújság, 24. évf. 280. szám. (1969. december 3.) 1. p.

Kórushangverseny Békéscsabán. In: Békés Megyei Népújság. 25. évf. 115. p. (1970. május 19.) 4. p.

Az EDÜ-re készül az RFG: In: Békés Megyei Népújság, 26. évf. 41. szám. (1971. február 18.) 8. p.

A Megyei Művelődési Központ hírei: In: Békés Megyei Népújság, 26. évf. 132. szám. (1971. június 6.) 16. p.

Hangverseny Békéscsabán vörösnyakkendős és matrózblúzos előadókkal: In: Békés Megyei Népújság, 26. évf. 135. szám. (1971. június 10.) 5. p.

- réthy - : Önálló szerzői kórusest: In: Békés Megyei Népújság, 27. évf. 124. szám. (1972. május 28.) 7. p.

Kórushangverseny Békéscsabán: In: Békés Megyei Népújság, 27. évf. 126. szám. (1972. május 31.) 4. p.

Kodály hangverseny Békéscsabán. In: Békés Megyei Népújság, 27. évf. 292. szám. (1972. december 12.) 12. p.

Kodály Zoltánra emlékeztek: In: Békés Megyei Népújság, 27. évf. 301. p. (1972. december 22.) 8. p.

Petőfi emléke: In: Békés Megyei Népújság, 28. évf. 66. szám. (1973. március 20.) 12. p.

Petőfi és a zene: In: Békés Megyei Népújság, 28. évf. 72. szám. (1973. március 27.) 12. p.

Új kórus alakult. In: Békés Megyei Népújság, 28. évf, 103. szám. (1973. május 5.) 5. p.

A kollégiumi alap janára. In: Békés Megyei Népújság, 28. évf. 127. szám. (1973. június 2.) 4. p.

Koszorúzási ünnepség a Magyar Sajtó Napján In: Békés Megyei Népújság. 28. évfolyam, 287. szám. (1973. december 8.) 1. p.

Jubileumi hangversenyt rendez a Madrigál. In: Békés Megyei Népújság, 29. évf. 66. szám. (1974. március 20.) 5. p.

Ünnepi Könyvhét - záróünnepség Békéscsabán. In: Békés Megyei Népújság, 29. évf. 134. szám. (1974. június 11.) 1. p.

Az Ünnepi Könyvhét programja Békéscsabán. In: Békés Megyei Népújság. 30. évfolyam, 121. szám. (1975. május 25.) 4. p.

B. Zs.: Kiváló pedagógusok kitüntetése a Parlamentben - Ifjúsági és úttörővezetők kitüntetése Békéscsabán. In: Békés Megyei Népújság, 31. évf. 132. szám. (1976. június 5.) 3. p.

A XXV. Pedagógusnap Békéscsabán. In: Békés Megyei Népújság, 31. évf. 133. szám. (1976. június 6.) 1. p.

Sarló és kalapács a könyv jegyében. In: Békés Megyei Népújság, 32. évf. 128. szám. (1977. június 2.) 3. p.

Pedagógusnapi ünnepség Békéscsabán. In: Békés Megyei Hírlap, 32. évf. 130. szám. (1977. június 4.) 1. p.

Együtt, egymásért kell élni, dolgozni. In: Békés Megyei Népújság, 32. évf. 131. szám. (1977. június 5.) 1. p.

Sajtónapi ünnepségek. In: Békés Megyei Népújság, 32. évf. 285. szám. (1977. december 4.) 1. p.

seres: Tenni bármit is csak teljes meggyőződéssel szabad. In: Békés Megyei Népújság, 32. évf. 286. szám. (1977. december 6.) 3. p.

Forradalmi dalok fesztiválja március közepén. In: Békés Megyei Népújság, 33. évf. 63. szám. (1978. március 15.) 3. p.

"Szép, dalos hétköznapokat és ünnepeket!" Véget ért a forradalmi dalok fesztiválja. In: Békés Megyei Népújság, 33. évf. 64. szám. (1978. március 16.) 3. p.

Auróra est Békéscsabán. In: Békés Megyei Hírlap, 33. évf. 124. szám. (1978. május 28.)

Kisiskolások hangversenye. In: Békés Megyei Népújság, 34. évf. 113. szám. (1979. május 17.) 4. p.

A békéscsaba 2. számú általános iskola... hangversenyt tart. In: Békés Megyei Népújság, 35. évf. 121. szám. (1980. május 25.) 2. p.

N. Á.: Az Ünnepi Könyvhét eseményei Békéscsabán. In: Békés Megyei Népújság. 35. évfolyam, 125. szám. (1980. május 30.) 6. p.

B. Sajti Emese: Irodalmi est a Knerben. In: Békés Megyei Népújság, 35. évf. 130. szám. (1980. június 5.) 6. p.

Karácsonyi hangverseny előtt. In: Békés Megyei Népújság, 35. évf. 298. szám. (1980. december 7.) 3. p.

Hangverseny a megyeszékhelyen. In: Békés Megyei Népújság, 35. évf. 295. szám. (1980. december 17.) 3. p.

- gubucz - Iskolanap Békéscsabán. In: Békés Megyei Népújság, 35. évf. 298. szám. (1980. december 20.) 6. p.

Koszorúzás, emléktábla-avatás Bartók emlékére. In: Békés Megyei Népújság, 36. évf. 72. szám. (1981. március 26.) 3. p.

Irodalmi est Békéscsabán. In: Békés Megyei Népújság, 36. évf. 83. szám. (1981. április 9.) 3. p.

B. S. E.: Irodalmi est Békéscsabán. In: Békés Megyei Népújság, 36. évf 88. szám. (1981. április 15.) 6. p.

G. K.: Átadták a Szabó Pál téri általános iskolát. In: . Békés Megyei Népújság, 36. évf. 260. szám. (1981. november 5.) 1. p.

B. S. E.: Pedagógusok köszöntése, kitüntetése: In: Békés Megyei Népújság, 37. évf. 130. szám. (1982. június 5.) 1. p.

Kodály emlékhangverseny Békéscsabán. In: Békés Megyei Népújság, 37. évf. 280. szám. (1982. november 28.) 3. p.

F. Pálfy Zsuzsa: Kodály-emlékhangverseny a Jókai Színházban. In: Békés Megyei Népújság, 37. évf. 284. szám. (1982. december 3.) 6. p.

Dr. Sárhelyi Jenő: Gondolatok a pedagóguskórusok VIII. országos találkozójáról. In: Békés Megyei Népújság, 38. évf. 76. szám. (1983. március 31.) 6. p.

(s - n: December 5. Új Auróra est. In: Békés Megyei Népújság, 38. évf. 277. szám. (1983. november 24.) 6. p.

Karai József Erkel- és SZOT-díjas zeneszerző szerzői estjét rendezték meg... In: Békés Megyei Népújság, 39. évf. 112. szám. (1984. május 15.) 3. p.

A battonyai SOS gyermekfalu javára... In: Békés Megyei Népújság, 41. évf. 113. szám. (1986. május 15.) 6. p.

L. M.: Iskolai kórusok találkozója. In: Békés Megyei Népújság, 49. évf. 67. szám. (1994. március 21.) 1. p.

Békéscsaba úttörőkórusainak kulturális seregszemléje. In: Gyulai Hírlap, 10 évf. 37. szám. (1969. május 16.) 4. p.

Kórushangverseny Békéscsabán. In: Gyulai Hírlap, 11. évf. 38. szám. (1970. május 19.) 4. p.

Dr. Ferdynandy Kond: Sárhelyi Jenő szerzői estje. In: Gyulai Hírlap, 11. évf. 30. szám. (1970. április 21.) 4. p.

Szoborsétány avatás Békéscsabán. In: Gyulai Hírlap, 16. évf. 43. szám. (1975. június 6.) 5. p.

Szabó Helga: Éneklő ifjúság. 1945-1975 I. 1957. nov. 24-én Békéscsabán... ünnepi hangversenyt rendeztek. In: Magyar Zene, 25. évf. 3. szám. (1984. szeptember 1.) 324. p.

Tóth Lajos: Kodály centenárium Békéscsabán. In: Pedagógiai Szemle, 33. évf. 3. szám. (1983. március 1.) 319. p.


Békéstarhos


(s-n): Június 25-én kezdődnek a Békéstarhosi Zenei Napok. In: Békés Megyei Népújság, 36. évf. 123. szám. (1981. május 28.) 1. p.

Kórusverseny Tarhoson. In: Békés Megyei Népújság, 36. évf. 149. szám. (1981. június 27.) 6. p.

S.E.: Békés-tarhosi zenei napok. In: Gyulai Hírlap, 17. évf. 48. szám. (1976. június 22.) 1., 5. p.

(VI.): Találkozó Tarhoson - ötödször. In: Szocialista Művészetért, 24. évf. 8-9. szám. (1981. augusztus 1.) 10. p.


Budapest


S.E.: Kapcsolatainkat sokoldalúvá szeretnénk tenni. In: Békés Megyei Népújság, 28. évf. 150. szám. (1973. június 29.) 4. p.)

S.E.: VI. Terézvárosi Dalostalálkozó - Vendég: a Békés Megyei Pedagógus Női Kar. In: Békés Megyei Népújság, 28. évf. 259. szám. (1973. november 4.) 8. p.

A Békés Megyei Pedagógus Női Kar sikere Budapesten. In: Békés Megyei Népújság, 28. évf. 265. szám. (1973. november 13.) 1. p.

Siker a Nemzeti Múzeumban. In: Békés Megyei Népújság, 31. évf. 117. szám. (1976. május 19.) 3. p.

Hangverseny a Várban. In: Békés Megyei Népújság, 33. évf. 4. szám. (1978. január 5.) 2. p.


Csehszlovákia:


Csabai kórus Besztercebányán. In: Békés Megyei Népújság, 32. évf. 120. szám. (1977. május 24.) 2. p.

Romániában vendégszerepel a Pedagógus női kar. In: Békés Megyei Népújság, 38. évf. 267. szám. (1983. november 12.) 3. p.


Elek


Dr. Márai György: Vendégségben az Eleki Madrigálkórusnál. In: Békés Megyei Népújság, 37. évf. 99. szám. (1982. április 29.) 6. p.


Gerla


Niedzielsky Katalin: A gerlai gyerekek ajándéka: zene+mosoly. In: Békés Megyei Népújság, 45. évf. 298. szám. (1990. december 20.) 3. p.


Gyomaendrőd


Gyomaendrődön ma csütörtökön... In: Békés Megyei Népújság, 37. évf. 99. szám. (1982. április 29.) 2. p.


Jugoszlávia - Zrenjanin


Víg István: Micsoda közönség ez? In: Magyar Szó, 28. évf. 13.szám. (1971. január 15.) 7. p.


Kecskemét


Fényi András: A fesztivál kecskeméti fináléján. In: Pedagógusok Lapja, 43. évf. 1011. szám. (1987. május 29.) 7. p.


Orosháza


R. I.: Ifjúsági kórusbemutató Orosházán. In: Békés Megyei Népújság, 5. évf. 118. szám. (1960. május 20.) 5. p.

Jubileumi hangversenyt rendez a Madrigál. In: Békés Megyei Népújság, 29. évf. 66. szám. (1974. március 20.) 5. p.

Évzáró hangverseny. In: Orosházi Hírlap, 4. évf. 24. szám. (1959.június 11.) 4. p.

Jubileumi hangversenyt ad a Madrigál-együttes. In: Orosházi Hírlap, 19. évf. 31. szám. (1974. március 14.) 8. p.


Románia


Réthy István: Vendégségben szomszédainknál. In: Békés Megyei Hírlap, 28. évf. 246. szám. (1973. október 20.) 5. p.

Romániában szerepel a Pedagógus női kar. In: Békés Megyei Népújság, 38. évf. 267. szám. (1983. november 12.) 3. p.

Kocsik József: Kóruscsere: In: Falvak Dolgozó Népe, 29. évf. 50. szám. (1973. december 12.) 11. p.


Sarkad


Megyei énekkari hangverseny Sarkadon. In: Békés Megyei Népújság, 25. évf. 294. szám. (1970. december 16.) 5. p.


Sopron


Nagy Alpár: A mai magyar kórusmuzsika szemléje volt. In: Kisalföld, 21. évf. 88. szám. (1976. április 13.) 4. p.


Szarvas:


S. J.: Egy szép hagyomány folytatása. In: Békés Megyei Népújság, 43. évf. 76. szám. (1988. március 30.) 4. p.


Szolnok


Egyed Ferenc: Éneklő úttörők és pedagógusok. In: Szolnok Megyei Néplap, 26. évf. 100. szám. (1975. április 30.) 5. p.

Pedagógus kórusok hangversenye Szolnokon. In: Szolnok Megyei Néplap, 28. évf. 79. szám. (1977. április 3.) 16. p.

Vallomás dalban. In: Szolnok Megyei Néplap, 28. évf. 80. szám. (1977. április 6.) 5. p.

Turcsányi Emil: Alföldi pedagóguskórusok ötödik ünnepi találkozója. In: . Pedagógusok Lapja, 42. évf. 12-13. szám. (1986. június 16.) 7. p.


Szovjetunió - Penza


(sass): A pedagógus női kar is Penzába készül. In: Békés Megyei Népújság, 34. évf. 211. szám. (1979. szeptember 9.) 6. p.

Sass Ervin: A magyar kultúra napjai Penzában. In: Békés Megyei Népújság. 34. évfolyam, 235. szám. (1979. október 7.) 3. p.


Részvétel különböző pedagógus-szakmai rendezvényeken


V. A.: Csak tiszta forrásból. In: Békés Megyei Nap, 7. évf 264. szám. (2000. november 11.) 3. p.

Az orosházi III. számú iskola... In: Békés Megyei Népújság, 3. évf. 290. szám. (1958. december 9.) 4. p.

S. E.: Művészek és népművelők tanácskozása Békéscsabán. In: Békés Megyei Népújság, 32. évf. 213. szám. (1997. szeptember 10.) 6. p.

Zenei rendezvények - úttörőkőrusok - pávakörök. In: Békés Megyei Népújság, 32. évf. 297. szám. (1977. december 18.) 6. p.

Sass Ervin: Ifjú zenebarátok Békéscsabán. In: Békés Megyei Népújság, 35. évf. 246. szám. (1980. október 19.) 6. p.

Tisztújítás a KÓTA-nal. In: Békés Megyei Népújság, 39. évf. 98. szám. (1984. április 27.) 3. p.

Napló - Február 24. Ötéves a Békés megyei Pedagógus Női kar... In: Magyar Nemzet, 34. évf. 47. szám. (1978. február 24.) 4. p.

Vaikó Éva: Ismerkedés egy főiskola új törekvéseivel. In: Új Pedagógiai Szemle, 46. évf. 2. szám. (1996. február 1.) 99-101. p.


Népdalgyűjtés


Dutkon László: Szemelvények viharsarki kiolvasókból és énekes játékokból. In: A Szarvasi Felsőfokú Óvónőképző Intézet Évkönyve. I. Szarvas, 1961. Szerk. Hanzó Lajos. 195-204. p.


Részvétel zenei vetélkedőkön


V.A.: Népdalénekes reménységek versenye. In: Békés Megyei Nap, 4. évf. 73. szám. (1997. március 28.) 3. p.

V. A.: Szállt a dal szájról szájra. In: Békés Megyei Nap, 6. évf. 66. szám. (1999. március 20.) 3. p.

J. M.: Éneklő Ifjúság megyei kórustalálkozó. In: Békés Megyei Nap, 6. évf. 67. szám. (1999. március 22.) 3. p.

V. A.: Városi népdaléneklési verseny Békéscsabán. In: Békés Megyei Nap. 7. évf. 60. szám. (2000. március 11.) 3. p.

Sz. P.: Éneklő ifjúság megyei kórustalálkozó. In: Békés Megyei Nap, 7. évf. 90. szám. (2000. április 17.) 5. p.

Kórustalálkozó Eleken. In: Békés Megyei Népújság, 30. évf. 89. szám. (1975. április 17.) 8. p.

Kórustalálkozót rendeznek Eleken. In: Békés Megyei Népújság, 36. évf. 112. szám. (1981. május 15.) 3. p.

Nagy Ágnes: Kórustalálkozó Eleken. In: Békés Megyei Népújság, 36. évf. 117. szám. (1981. május 21.) 6. p.

Vass Márta: Iskolai vetélkedők Kodály tiszteletére. In: Békés Megyei Hírlap, 37. évf. 297. szám. (1982. december 18.) 6. p.

K. J.: Éneklő úttörőrajok találkozója Békésen. In: Békés Megyei Népújság, 37. évf. 50. szám. (1982. február 28.) 1. p.

Pávakörök és citerazenekarok találkozója. In: Békés Megyei Népújság, 38. évf. 251. szám. (1983. október. 23.) 3. p.


Éneklő ifjúság hangverseny Békéscsabán. In: Békés Megyei Népújság, 40. évf. 58. szám. (1985. március 22.) 3. p.

-Both-: A források megismertetése fontos. In: Békés Megyei Hírlap, 52. évf. 73. szám. (1997. március 28.) 4. p.

Cs. R.: A zene a lélek tápláléka. In: Békés Megyei Hírlap, 55. évf. 90. szám. (2000. április 17.) 3. p.

Vándor: Kórusbemutató Békéscsabán. In: Napi Délkelet, 3. évf. 66. szám (1994. március 21.) 5. p.


Zenei témájú előadások


V. A.: Vár a könyvtár Békéscsabán. In: Békés Megyei Nap, 7. évf. 50. szám (2000. február 29.) 6. p.

A Megyei Művelődési Otthon hírei. A Művészeink c. sorozat házigazdája. In: Békés Megyei Népújság, 27. évf. 136. szám. (1972. június 11.) 8. p.

Megyei Művelődési Központ. Művészeink c. sorozat. In: Békés Megyei Népújság, 29. évf. 10. szám. (1974. január 13.) 8. p.

Komolyzene barátok klubja. In: Békés Megyei Népújság. 30. évfolyam. 233. szám. (1975. október 4.) 4. p.

P. J.: Új klubok és művészeti csoportok a békéscsabai Ifjúsági Házban. in: Békés Megyei Népújság, 30. évf. 209. szám. (1975. szeptember 6.) 4. p.

Gyopárhalmi olvasókör: Dankó Pista nótái. In:Orosházi Hírlap, 5. évf. 7. szám. (1960. február 18.) 4. p.

Előadás a Nemzetközi Nőnapról. In: Orosházi Hírlap, 5. évf. 8. szám. (1960. február 25.) 2. p.

Előadás a Nemzetközi Nőnap történetéről. In: Orosházi Hírlap, 5. évf. 9. szám. (1960. március 3.) 2.


Irások, tanulmányok


Sárhelyi Jenőné: Bartók Béla Békés megyében. In: Békési Élet, 9. évf. 3. szám. (1974.) 557-572. p.

Sárhelyi Jenőné: Gondolatok az énektanításról. In: Bolyai Nyári Akadémia : Erdélyi magyar tanítók továbbképzése a Hargitán. 1993. június 17-18. Békéscsaba : Csíkszereda. Szerk. Micheller Magdolna. Kiad. Körösi Csoma Sándor Főiskola. 1993. 81-90. p.

Konferencia után, az úttörő kórusokról : a Megyei Úttörő Elnökség Kulturális Szakbizottsága és a Kulich Gyula Ifjúsági és Úttörőház módszertani különszáma / [összeáll. Sárhelyi Jenőné] |1975 Békéscsaba : Megyei Úttörő Elnökség Kult. Szakb. : Kulich Gy. Ifj. és Uttörőház, 1975 29 t.fol. ; 29 cm Megjegyzések: A 2. Megyei Uttörővezető Konferencián elhangzott vitaanyag A konferencia Békéscsabán 1975. szept. 30-án volt Soksz.

Sárhelyi Jenőné : A többszólamú éneklési készség fejlesztése. In: Kőrösi Tanítói kézikönyv. Szerk. Micheller Magdolna. Kiad. a Körösi Csoma Sándor Főiskola. Békéscsaba : KCSSF, 1996. 199 p. ill. 20 cm. 117-130 p.

Sárhelyi Jenőné: A Kodály-módszer alkalmazása nem tagozatos iskolák elemi osztályaiban. In: Kőrösi Tanulmányok 3. Kiad. Kőrösi Csoma Sándor Főiskola, Békéscsaba, 1994. Szerk. Lonovics László, Micheller Magdolna, Virágné Horváth Erzsébet. 73-89. p.

Dr. Sárhelyi Jenőné: Kórusok a három tavaszról. In: Békés Megyei Népújság, 43. évf. 83. szám. (1988. április 8.) 4. p.

Dr Sárhelyi Jenőné: Zenei csemegék egy romantikus estén. In: Békés Megyei Népújság, 46. évf. 258. szám. (1991. november 4.) 4. p.

Dr. Sárhelyi Jenőné: Gondolatok egy hangverseny után. In: Békés Megyei Népújság, 45. évf. 299. szám. (1990. december 21.) 4. p.

Dr. Sárhelyi Jenőné: Hangverseny a Vigadóban. In: Békés Megyei Hírlap, 49. évf. 93. szám. (1994. április 21.) 5. p.

Dr. Sárhelyi Jenőné: Romantikus est a Jókai Színházban. In: Békés Megyei Hírlap, 49. évf. 99. sz. (1994. április 28.) 5. p.

Dr. Sárhelyi Jenőné: Kamarazenekari hangverseny. In: Békés Megyei Hírlap, 50. évf. 112. szám. (1995. május 15.) 5. p.

Dr. Sárhelyi Jenőné: Találkoztunk a csodával. In: Békés Megyei Hírlap, 51. évf. 233. szám. (1996. október 5-6.) 8. p.

Dr. Sárhelyi Jenőné: Sikeres szonátaest Békéscsabán. In: Békés Megyei Hírlap, 52. évf. 53. szám. (1997. március 4.) 9. p

Dr. Sárhelyi Jenőné: Kamarazenei hangverseny a Vigadóban. In: Békés Megyei Hírlap, 53. évf. 14. szám. (1998. január 17-18.) 6. p.

Dr. Sárhelyi Jenőné: Az est ajándéka: Erkel-ősbemutató. In: Békés Megyei Hírlap, 53. évf. 127. sz. (1998. június 2.) 11. p.

Dr. Sárhelyi Jenőné: A szegedi szimfonikusok Békéscsabán. In: Békés Megyei Hírlap, 54. évf. 70. szám. 1999. március 25.) 13. p.

Dr. Sárhelyi Jenőné: Gondolatok egy hangversenyről: In: Békés Megyei Hírlap, 55. évf. 112. szám. (2000. május 15.) 5. p.

MagyarPedagogiaiIrodalom_1977-1664241073__pages314-314


MagyarPedagogiaiIrodalom_1977-1664241073__pages334-334


MagyarPedagogiaiIrodalom_1989-1664242200__pages530-530


MagyarPedagogiaiIrodalom_1998-1664243379__pages91-91


MTA_MagyarPedagogia_1962__pages275-275


Sárhelyi Jenőné: "Friss, boldog ének száll feléd..." In: Orosházi Hírlap, 9. évf. 47. szám. (1964. április 23.) 1. p.

Sárhelyi Jenőné: Énekeljetek. In: Orosházi Hírlap, 19. évf. 60. szám. (1974. május 26.) 10 p.


Rádió-, tévé szereplések


Az Orosházi III. sz. iskola kórusa énekel. In: Békés Megyei Népújság, 3. évf. 132. szám. (1958. június 6.) 5. p.

A Magyar Rádió békéscsabaihangképek felvételére készül. In: Békés Megyei Népújság, 18. évf. 36. szám. (1963. február 13.) 5. p.

(Andódy): Megyénkről az éter hullámain. In: Békés Megyei Népújság, 30. évf. 249. szám. (1975. október 23.) 7. p.

Vasárnap este a telefízióban szerepel az RFG kórusa. In: Békés Megyei Népújság, 30. évf. 275. szám. (1975. november 23.) 4. p.

(Andódy): Éneklő ifjúság. In: Békés Megyei Népújság, 34. évf. 14. szám. (1979. január 18.) 6. p.

Rádiófelvételre készülnek... In: Békés Megyei Népújság, 34. évf. 294. szám. (1972. december 16.) 2. p.

(sass): Szolnoki hangok. In: Békés Megyei Népújság, 35. évf. 205. szám. (1980. szeptember 4.) 6. p.

Gratulálunk. In: Orosházi Hírlap, 21. évf. 26. szám. (1976. március 27.) 7. p.


Vele készített riportok


R.L.: A leghozzáférhetőbb eszköz a dal. In: Békés Megyei Népújság, 28. évf. 259. szám. (1973. november 4.) 8. p.

Bede Zsóka: A kóruséneklés közösségkovácsoló hivatás: In: Békés Megyei Népújság, 31. évf. 76. szám. (1976. március 30.) 4. p.


Díjak, kitüntetések

Erkel Ferenc Emlékérem a Békés Megyei Tanács-tól. In: Békési Élet, 11. évf. 3-4. szám (1976.) 529. p.

Sárhelyi Jenőné az idei Erkel Ferenc emlékérmes. In: Békés Megyei Népújság, 31. évfolyam, 64. szám. (1976. március 16.) 1. p.

Az Éneklő Ifjúság Mozgalom megyei eredménye. in: Békés Megyei Népújság, 35. évf. 138. szám. (1980. június 14.) 6. p.

Ballagás és diplomaosztó. in: Békés Megyei Hírlap, 48. évf. 136. szám. (1993. június 14.) 3. p.

Szocialista Kultúráért cím. In: Művelődési Közlöny, 25. évf. 19. szám. (1981. október 5.) 790. p.

Kiváló Munkáért cím. In: Művelődési Közlöny. 32. évfolyam, 9. szám. (1988. június 24.) 628. p.

A Néprajzi Múzeum 1958-as népdalgyűjtő pályázatán könyvjutalmat kapott. In: Orosházi Hírlap, 4. évf. 15. szám. (1959. április 9.) 3. p.


Emlékezete


cs.i.: 40 éves a zenei tagozat Orosházán. In: Békés Megyei Népújság, 51. évf. 119. szám. (1976. május 22.) 5. p.

Dinnyés István: Emlékképeim Orosháza zenei életéről. In: Tanulmányok a 250 éves Orosháza és vidéke történetéről. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 19. Orosháza 1995. 335-352. p.

F. Pálfy Zsuzsa: Békésen a csapból is opera folyik. In: Békés Megyei Hírlap, 53. évf. 44. szám. (1998. február 21.) 6. p.

"Akik a keretből kimaradtak". Olvasói levél. In: Békés Megyei Népújság, 54. évf. 237. szám. (1999. október 11.) 6. p.


Niedzielsky Katalin: Barokk zene adventkor. In: Békés Megyei Hírlap, 60. évf. 287. szám. (2005. december 8.) 5. p.

Both Imre: Csóró, de boldog ember. In: Békés Megyei Hírlap, 63. évf. 155. szám. (2008. július 4.) 2. p.

Csete Ilona: Vígan tanulnak, zenélnek. In: Békés Megyei Hírlap, 16. évf. 239. szám. (2012. október 11.) 14. p.

Cs. I.: Hatvan éve száll az ének az orosházi intézméneben: In: Békés Megyei Hírlap, 18. évf. 260. szám. (2014. november 8.) 5. p.

Nédó: Karnagy - közelről. In: Heti Délkelet, 3. évf. 20. szám. (1996. május 26.) 17. p.

Pukánszky Véla: Kodály Zoltán zenepedagógiája és az életreform. 37. p. In: Iskolakultúra, 15. évf. 8. szám. 26-37. p. (2005/2.) 37 p.

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök