Szent Miklós román ortodox templom (Békéscsaba)

A BékésWiki wikiből

A görögkeleti templom

A görögkeleti templom Békéscsabán a Petőfi utca és a Bartók Béla út sarkán, a Bartók út 51–53. szám alatt található. Műemléki védettség alatt áll.

Tartalomjegyzék

Története

Az első feljegyzések a románok békéscsabai letelepedéséről 1744-ből származnak. 18001820 között nagyobb számú beköltözés történt, amikor Erdély egyes részein éhínség pusztított. A betelepülők hagyományaikat és hitüket is megőrizték. Az istentiszteleteket kezdetben magánházaknál tartották Maki András lelkész, majd Petrovics János lelkipásztor vezetésével. 18201821-ben megalakult a békéscsabai görögkeleti egyház. Vásárhán Miklós (Nicolae Oşorhan) lelkész és Ficsovics Sándor (Alexandru Ficiovits), az ortodox közösség gondnoka állami engedéllyel templomépítésre gyűjtöttek adományokat Bécsben, Triesztben, Firenzében és Horvátországban is. 1833-ban a békéscsabai hívek segélyalaphoz jutottak.

1837-ben megépült a zsindelytetős, késő barokk stílusú templom, amelyet 1838-ban Rácz Geraszim megyéspüspök szentelt fel. Az építkezést Czigler József kőműves és Papp József ácsmester végezte. A templomi felszereléseket a hívek adományaikkal gyarapították. A békéscsabai görögkeleti templom védőszentje Szent Miklós lett.

Az egyhajós templom első teljes renoválására 1878-ban került sor. A torony és a tető bádogborítást kapott, új gömböt és keresztet helyeztek rá, továbbá teljesen kifestették az épület belsejét. A felújítást követően, 1878. március 24-én Mecán János püspök, Kirileszku Péter esperes és Vásárhán Miklós lelkész részvételével felszentelték a templomot. A görögkeleti templom telkén paplak is épült. 1908. szeptember 13-án lecserélték a keresztet. Az újat Viski Dezső bádogos készítette. 1913-ban a siklói (Șiclău) templom ikonosztázai a békéscsabai templomba kerültek. Stefan Tenecki barokk ikonfestő alkotásai 1797-ben készültek. Az ikonokon Szent Mihály és Gábriel arkangyalok jelennek meg. Az ikonosztáz az ortodox templom legfontosabb része.

Az 1920-as évektől a békéscsabai görögkeleti egyházközség lelkész nélkül maradt. A két világháború közötti időszakban, a nagyobb ünnepek alkalmával a más településekről érkező görögkeleti papok tartották meg az istentiszteleteket. Az 1928-as renoválás során aranyozottra cserélték a gömböt és a keresztet is. A felszentelési ünnepséget 1928. június 24-én Kornea Simon (Simeon Cornea) battonyai és Miskutia Péter (Petru Mişocuţia) békési lelkészek celebrálták. A keresztanyák Bogdanov Andrásné és Ottlakán Tivadarné voltak.

1952-től nem tartottak istentiszteletet a templomban. Többéves felújítást követően 1995. augusztus 19-én dr. Timotei Seviciu aradi püspök és Árdeleán Pál vikárius szentelte fel az épületet. 2007. július 20-án, majd 23-án rongálás történt a templomban. Az elkövető előbb a kegytárgyakat tette tönkre, később pedig gyújtogatott is. A tüzet gyorsan eloltották, de így is többmilliós kár keletkezett. 2008-ban megújult a tetőszerkezet, valamint 23,5 karátos vihararannyal vonták be a 22 méter magas templomtorony keresztjét. 2014. június 15-én – negyedik alkalommal – újraszentelték a békéscsabai Szent Miklós román ortodox templomot. A szertartást Siluan, gyulai püspök végezte. Az ünnepségen – Márk érsek, a Magyar Ortodox Egyházmegye főpásztorának áldásával – prot. Nyikolaj Kim, a hévízi orosz ortodox egyházközség patrochusa is megjelent. Az újjászentelés előtt teljesen felújították az épületet, a mennyezetre pedig az ikonokkal harmonizáló bizánci stílusú freskókat festettek.

A templomtorony gömbjében okiratok mellett több korabeli sajtóterméket is elhelyeztek, melyek mindegyike a békéscsabai görögkeleti templom történetéről tudósít.

Képgaléria

Lásd még

Források

Kapcsolódó irodalom

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök