Sodrás (folyóirat)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Szabo.csanad97 (vitalap | szerkesztései) 2017. augusztus 14., 17:25-kor történt szerkesztése után volt.
(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

Békéscsabai szépirodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat. Mindössze két lapszámot ért meg (1992).


Tartalomjegyzék

Története

A Sodrás folyóiratot 1992-ben alapították. A szerkesztőség tagjai Erdész Ádám (felelős szerkesztő), Banner Zoltán, Kántor Zsolt, Sarusi Mihály és Lonovics László (technikai szerkesztő) voltak. A folyóirat megjelenését a Békés Megyei Önkormányzat támogatta és a Békés Megyei Levéltár nyomdájában készült. Felelős kiadó: Krasznahorkai Géza, felelős vezető: Dr. Erdmann Gyula. A rendszerváltás után alakult Körösvidéki Irodalmi Társaság lapja.

A Sodrás az országos terjesztésű, kéthavonta megjelenő Bárka előfutárának, előzményének is tekinthető. Ezt példázza az a célkitűzés, hogy az irodalmi lap egyszerre funkcionáljon szépirodalmi, művészeti, társadalomtudományi, illetve helyi érdekeltségű, magas színvonalú műhelyként. Később, 1993-ban ugyanennek a törekvés folytatásának szándékát tűzte ki programjául a Bárka, melynek időnkénti megszakítások után sikerült egy országos terjesztésű és magas színvonalú lappá szerveződnie. A szerkesztők és szerzők tekintetében is egyfajta folytonosság, rokonság mutatható ki: az 1993-ban indított Bárkának Kántor Zsolt lett a főszerkesztője egészen 1999-ig, valamint a két Sodrás-lapszám szerzői a későbbiekben gyakran publikáltak a Bárkában (Banner Zoltán, Cs. Tóth János, Kiss Ottó és Elek Tibor, aki Kántor után lett főszerkesztő 1999-től napjainkig).

Erdész Ádám a Beköszöntőben így ír a lap alapításáról:

„A társaság, összetételét tekintve, igen sokszínű, írók, kritikusok mellett történészek és muzeológusok vannak a tagok között, az azonos területhez tartozók között is megtalálhatóak a legkülönbözőbb irányzatok képviselői. Ennek megfelelően széles érdeklődésű, nyitott folyóirat kialakítására törekszünk, a szépirodalmi és a művészetek mellett bő teret kívánunk szentelni az átalakuló társadalmunk jelenségeit vizsgáló munkáknak. Nem feledkezve meg arról, hogy a jelen eseményei igazán csak a múlt ismeretében érthetőek meg. Fontosnak ítéljük a helyi társadalomban zajló folyamatok figyelemmel kísérését is.

Egy-két esztendő alatt szeretnénk felépíteni egy karakterisztikus, eredeti arculatú lapot, ahová szívesen adnak írást a legjelesebbek, amely ugyanakkor színvonalas munkára inspirálja a helyi szerzőket is. Ebben az évben még egy lapszám megjelenését tervezzük, 1993-ban hat számot szeretnénk kihozni (…).”[1]

Az utóbbira – sajnos – nem került sor még a Bárkánál sem 2000-ig. Azonban a fent említett tartalmi, szerkezeti tematika mindvégig érvényesült. Az 1992/1-es lapszám négy egységből állt: szépirodalmi részlegében versek, elbeszélések, regényrészletek olvashatók többek közt Csiki László, Kiss Ottó, Tornai József tollából. Következő, Társadalom és történelem rovatban Schlett István és Dusnoki József esszéi foglalnak helyet. A Művészet és élet-ben beszélgetések, megemlékezések, művészeti esszék találhatók (például Cs. Tóth János Cseh Tamásról). Végül kritikáknak, elemzések, reflektálásoknak szolgáltat felületet a Könyv-jelző rovat.

A Sodrás 1992/1-es lapszámának szerzői

Banner Zoltán, Bod Tamás, Cs. Tóth János, Csiki László, Dánielisz Endre, Dusnoki József, Egyed Emese, Elek Tibor, Géczi János, Gyenge Enikő, Kiss Ottó, Laurinyecz Mihály, Polgár Julianna, Reményi József Tamás, Sarusi Mihály, Schlett István, Sümegi György, Szabó Gyula, Tarján Tamás, Tornai József


Forrás


Hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök