Sarusi Mihály (író)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Szabo.csanad97 (vitalap | szerkesztései) 2017. augusztus 9., 13:58-kor történt szerkesztése után volt.

Tartalomjegyzék

Élete

1944. április 7-én született Békéscsabán Kurtucz Mihály néven. Kutyakántor című kisregénye a Mozgó Világban jelent meg 1979-ben, mely művet a Magvető kiadó beválogatta Isten tenyerén ülünk antológiába. Immár Sarusi Mihály néven jelent meg Anti-Werther című írása a Békés megyei fiatalok alkotásait magába foglaló Peremvidéken című, 1981-ben kiadott kötetbe. Az 1992-ben indult, két lapszámot megérő Sodrás szerkesztője. Főbb művei: A csabai Szajnán (1981, Magvető); Magyar Krisztus (1986, Szépirodalmi Könyvkiadó), Csonka-Csanád (2001, Körös Irodalmi Társaság-Békés Megyei Könyvtár), Fekete-Zaránd (2002, Tevan).


Tematika

Írásainak témája általában Békés megyéhez kötődik. A csabai Szajnán nyitóírása a békéscsabai szlovákság identitáskérdéseivel, többségi és kisebbségi pozíciók között végbemenő változásaival foglalkozik és ennek a kultúrájukra, nyelvükre, generációs különbségekre gyakorolt hatására is reflektál:

„ (…) Az apjától hallotta, hogy náluk meg magyarul nem volt szabad beszélni. Hát mondják!

A kocsmában is. Ha fölöntenek a garatra, bizony hamar átüt a vér a vitézkötésen.

– Nemzetiségi kérdés? Ne ugrass, ez már legalább húsz évet késett!

S a szesz által föláztatott gátakat áttöri a lélek legmélyéről föltörő keserűség.

– A fiaim nem értik az apámat! (...)”[1]

Továbbá ugyanúgy lehet közösségformáló elem egy több táj kultúráján végigvonuló folyó, a Fekete-Körös, amely tematika a Fekete-Zaránd regényben érvényesül.


Legfontosabb díjai


Források


Hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök