Pakucza József (erőművész)

A BékésWiki wikiből

erőművész, a Magyar Herkules

Tartalomjegyzék

Élete

Pakucza József

Pakucza József 1955. augusztus 18-án született Békésen. Édesapja Pakucza József, édesanyja Koszti Terézia.

Békésen a II-es számú általános iskolába járt. Villanyszerelőnek tanult, a Sebes György Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskolában érettségizett. Később Szentesen erősáramú technikusi, Békésen a Szegedi Kis István gimnáziumban gépész technikusi, Budapesten pedig felsőfokú energetikus végzettséget szerzett.

Az 1970-es elején Békéscsabán a Szalvai SE-nél cselgáncsozott, később karatézott; egy térdsérülés miatt azonban abba kellett hagynia. A küzdősport után testépítéssel kezdett el foglalkozni.

Budapesten a Kandó Kálmán Főiskolán erősáramú üzemmérnöknek, valamint emelőgép felügyelőnek tanult. Érintésvédelmi-, villámvédelmi felülvizsgáló, karate edző, sport- és gyógymasszőr, valamint reflexológus képesítéssel is rendelkezik.

1977-ben megházasodott, Sódar Ágnest vette feleségül. Neje segítőként többször is részt vett a produkcióiban. Egy gyermekük született, József.

Pakucza József később az Állami Artistaképző Intézetbe járt, 1991-ben szerezte meg bizonyítványát.

Az 1990-es évek végén családi céget alapított, kávéforgalmazással és vadászatszervezéssel foglalkozott. Gyulán elvégzett egy svédmasszázs-képzést, majd 2000-ben Békéscsabán a Garay utcában nyitott egészségügyi stúdiót.

Szabadidejét szívesen tölti vadászattal. Emellett sportpisztolylövészettel és íjászkodással is foglalkozik.

Munkássága

Pakucza József az erőművész pályafutása előtt Békéscsabán a Kórház utcai sporttelepen létesítményvezetőként dolgozott. Edzői képesítéssel a Derkovits sor 14. szám alatt erőatlétika tanfolyamot vezetett. 1985-ben megnyerte az első magyar szkanderbajnokság nehézsúlyú kiírását, továbbá fekvenyomó versenyeken is győzni tudott.

1986-ban győzelmet aratott az első modern kori Toldi Miklós-választáson – ekkor a békéscsabai Unicon Ruházati Vállalat energetikusa, valamint beruházási előadója volt. A Visegrádi Palotajátékokon – 12 alkalommal – Toldi Miklós, egy japán rendezésű filmben pedig Nagy Lajos szerepét kapta meg. Dolgozott az Előre Spartacus SC-nél, majd oktatástechnikusként a békéscsabai főiskolán is.

1988 decemberében egy mexikói cirkuszhoz szerződött. A cirkuszigazgató javaslatára Magyar Herkules (Senor/Hungarian Hercules) néven lépett fel. Ezt a nevet – elismerése jeléül – Kristóf Istvántól, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatójától kapta. Pakucza Józsefet a külföldi plakátokon a Szovjetunió legerősebb embereként hirdették.

Két évet Mexikóban, majd egyet Venezuelában szerepelt. Rövid időre hazatért, később különböző európai országokban (Nagy-Britanniában, Németországban, Ausztriában, Hollandiában, Franciaországban) kapott szerződést. 2004 és 2007 között az Egyesült Államok ünnepelt előadója volt. Utolsó fellépésére 2007 novemberében Michigan államban került sor. 2008-ban a Fővárosi Nagycirkuszban búcsúzott el a hazai közönségtől. Pályafutása során 43 országban lépett fel – az Egyesült Államok 50 államát egynek számítva –, 31 év alatt körülbelül 1300 városban vendégszerepelt.

Négy év szünet után visszatért, 2011-ben Angliában lépett fel újra. A szigetországi bemutatóit követően Alaszkában szeretett volna vadőrként dolgozni, azonban nem kapta meg a repüléshez szükséges orvosi alkalmassági engedélyt.

2015-ben a Fővárosi Nagycirkusz Magyar cirkuszcsillagok című rendezvényén lépett fel. 2017 decemberében a Ferenc pápa születésnapja alkalmából rendezett produkcióban vendégszerepelt. Külföldön utoljára a KNIE – Das Circus Musical 2019 című színdarabban vendégszerepel, amelyben Magyarországot képviseli.

Egyik mutatványa során patkót hajlít vasrúdból; ilyen szerencsepatkót ajándékozott már többek között Arnold Schwarzeneggernek, Barack Obamának, Stevie Wondernek, Eddie Murphynek és Ferenc pápának is.

Díjak, kitüntetések

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök