Neológ zsinagóga (Békéscsaba)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
(A zsinagóga története)
a (Helyesírás)
 
(9 közbeeső változat nincs mutatva)
1. sor: 1. sor:
-
Békéscsaba neológ zsinagógája a Lázár és a Luther utca lévő telekre épült. '''A templom helyén ma bútorbolt működik.''' A bútoráruház a város központjából, a Szent István térről gyalog kb. 5 percnyire, az autóbusz pályaudvarról és a vasútállomásról kb. 20 percnyire van. A zsidóság megjelenését Békéscsabán az 1800-as évek elejére tehetjük. Erről pontos és hiteles adatok nem állnak rendelkezésünkre. A ligeti zsidó temető legrégebbi sírköve '''1821'''-ből származik. A zsidók hitközséggé az 1830-as években tömörülhettek. '''A település zsidó hitközsége 1883-ban kettészakadt.''' A zsidó vallás neológ (kongresszusi) irányzata a zsidó újító mozgalmak speciálisan magyar ága. A neológia változásokat hozott a prédikációban, öltözködésben, viselkedési szokásokban és a zsinagógaépítészetben. A második világháború előtt a békéscsabai zsidó lakosság lélekszáma 4000 fő körül mozgott. .
+
[[Békéscsaba]] neológ zsinagógája a Lázár és a Luther utca sarkán lévő telekre épült. '''A templom helyén ma bútorbolt működik.'''  
 +
 
 +
A bútoráruház a város központjából, a [[Szent István tér (Békéscsaba)|Szent István térről]] gyalog kb. 5 percnyire, az autóbusz pályaudvartól és a [[Vasútállomás (Békéscsaba)|vasútállomástól]] kb. 20 percnyire van.  
 +
 
 +
A zsidóság megjelenését Békéscsabán az 1800-as évek elejére tehetjük. Erről pontos és hiteles adatok nem állnak rendelkezésünkre. Azt azonban tudjuk,hogy a ligeti '''zsidó temető legrégebbi sírköve [[1821|1821-ből]] származik'''. A zsidók hitközséggé az 1830-as években tömörülhettek, mely '''[[1883|1883-ban]] kettészakadt ortodox és neológ irányzatra.''' Utóbbi az újító mozgalmak egyik, tipikusan a magyar judaizmusra jellemző vallási ága. A neológia változásokat hozott a prédikációban, öltözködésben, viselkedési szokásokban és a zsinagógaépítészetben. A második világháború előtt a békéscsabai zsidó lakosság lélekszáma 4 000 fő körül mozgott.
== A zsinagóga története ==
== A zsinagóga története ==
-
[[File:Bekescsaba_neolog_zsinagoga_foto_molnar_pal.jpg|bélyegkép|A békéscsabai neológ zsinagóga]]'''1846-ban épült az első zsidó imaház''' Békéscsabán, melynek helyén '''1893-ban épült fel a neológ, kéttornyú, mór stílusú templom''', melynek főhomlokzata a Lázár utcára, déli, hosszanti oldala pedig a Luther utcára nézett. A terveket '''Langer Lipót budapesti építész''' készítette. A kivitelezési munkákkal a '''Kiszely és Hugyecz építési vállalkozás'''t bízták meg.. A hatalmas épület  hajdan uralta a Luther-Lázár utca környéki városrészt. Két nyolcszögletű tornya hagymakupolával záródott. A kupolák csúcsára Dávid-csillagot helyeztek. A főhomlokzat három részre tagolódott. A földszinti részen a középső egységben három, két oldalsóban pedig egy-egy boltíves ajtót alakítottak ki., mindegyik ajtó fölött az emeleti részen boltíves ablakok voltak. A két torony közötti  félköríves záródására helyezték a '''Tízparancsolat kettős kőtábláját''', alatta az oromzatot héber feliratú körmezővel díszítették. ''"A zsinagóga földszinti részében alakították ki az előcsarnokot, ezen keresztül lehetett a zsinagógai térbe jutni, ahol három sorban helyezkedtek el a férfiak padsorai, a keleti falnál volt a frigyszekrény, a tóraolvasó emelvényt és az előimádkozó pulpitus. A karzat három oldalról vette körül a teret, itt helyezték el a nők padsorait, a kórust és az orgonát is." (Balogh István: Békés békétlenség 92. p.)''
+
[[File:Bekescsaba_neolog_zsinagoga_foto_molnar_pal.jpg|bélyegkép|400px|A békéscsabai neológ zsinagóga]]
 +
'''[[1846|1846-ban]] épült az első zsidó imaház''' Békéscsabán. Ennek helyén '''[[1893|1893-ban]] épült fel a neológ, kéttornyú, mór stílusú templom''', melynek főhomlokzata a Lázár utcára, déli, hosszanti oldala pedig a Luther utcára nézett. A terveket '''Langer Lipót budapesti építész''' készítette. A kivitelezési munkákkal '''Kiszely és Hugyecz építési vállalkozó'''kat bízták meg. A hatalmas épület  hajdan uralta a Luther–Lázár utca környéki városrészt. Két nyolcszögletű tornya hagymakupolával záródott, melynek csúcsára Dávid-csillagot helyeztek. A főhomlokzat három részre tagolódott. A földszinti részen a középső egységben három, a két oldalsóban pedig egy-egy boltíves ajtót alakítottak ki, mindegyik ajtó fölött az emeleti részen boltíves ablakokat helyeztek el. A két torony közötti  félköríves homlokzatra helyezték a '''Tízparancsolat kettős kőtábláját''', alatta az oromzatot héber feliratú körmezővel díszítették. ''"A zsinagóga földszinti részében alakították ki az előcsarnokot, ezen keresztül lehetett a zsinagógai térbe jutni, ahol három sorban helyezkedtek el a férfiak padsorai, a keleti falnál volt a frigyszekrény, a tóraolvasó emelvény és az előimádkozó pulpitus. A karzat három oldalról vette körül a teret, itt helyezték el a nők padsorait, a kórust és az orgonát is." (Balogh István: Békés békétlenség. 92. p.)''
   
   
-
'''1944-ben a hitközség tagjait koncentrációs táborokba hurcolták,''' ami a hitközség megszűnését vonta maga után. A deportált zsidók és a zsinagóga emlékét az áruház falán elhelyezett emléktábla őrzi.
+
'''[[1944|1944-ben]] a hitközség tagjait koncentrációs táborokba hurcolták.'''
-
[[File:20130417_bekescsaba_luther_utca_butoraruhaz_foto_va_01.jpg|bélyegkép|A BÉ-KIS Bútoráruház a templom helyén (2013)]]A templomot a hatvanas években a Magyarországi Izraeliták Országos Közössége eladta. Az épületet a város bútoráruház céljára átalakítatta. A zsinagóga tornyait, félköríves oromzatait lebontották, nyílásait átalakították és a megmaradt épületrészt kívülről beburkolták. Az átalakítással a belső tér is elvesztette eredeti szépségét. Az épületben a mai napig bútorbolt működik.
+
[[File:20130417_bekescsaba_luther_utca_butoraruhaz_foto_va_01.jpg|bélyegkép|400px|A BÉ-KIS Bútoráruház a templom helyén (2013)]]
 +
'''A templomot a hatvanas években a Magyarországi Izraeliták Országos Közössége eladta.''' Az épületet a város egy bútoráruház céljára '''átalakíttatta'''. A zsinagóga tornyait, félköríves oromzatait lebontották, nyílásait átalakították és a megmaradt épületrészt kívülről beburkolták. Az átalakítással a belső tér is elvesztette eredeti szépségét. Az épületben a mai napig bútorbolt működik. Az áruház falán [[2004]] óta [[Zsidó-neológ templom-emléktábla (Békéscsaba)|emléktábla]] őrzi a deportált zsidók és az egykori zsinagóga emlékét.
-
A második világháború után a békéscsaba zsidó közösség létszáma a deportálások és az elvándorlás következtében jelentősen megfogyatkozott. Az elhurcolt békéscsabai zsidók 90%-a életét vesztette. '''A békéscsabai hitközség''' a Kórház utcai stadion mögött, az izraelita temető mellett, a közösség használatában lévő telken '''új zsinagógát épített'''. Az épületet '''2004'''-ben adták át. A Tóra tekercsek, amelyek Mózes tanításait tartalmazzák '''2008'''-ban kerültek a helyükre.
+
A második világháború után a békéscsabai zsidó közösség létszáma a deportálások és az elvándorlás következtében jelentősen megfogyatkozott. Az elhurcolt békéscsabai zsidók 90%-a életét vesztette. A háborút követően a két hitközség egyesült. '''Az békéscsabai zsidó hitközség''' a Kórház utcai stadion mögött, az izraelita temető mellett, a közösség használatában lévő telken '''[[Zsinagóga (Békéscsaba, Széchenyi liget)|új zsinagógát]] építtetett'''. Az épületet [[2004|2004-ben]] adták át. A Mózes tanításait tartalmazó Tóra-tekercseket [[2008|2008-ban]] helyezték az épületbe.
== Képgaléria ==
== Képgaléria ==
-
<gallery>
+
<Gallery widths="300px" heights="300px">
File:20130417_bekescsaba_butoraruhaz_foto_va_06.jpg|BÉ-KIS Bútoráruház (2013)
File:20130417_bekescsaba_butoraruhaz_foto_va_06.jpg|BÉ-KIS Bútoráruház (2013)
File:20130417_bekescsaba_butoraruhaz_foto_va_12.jpg‎|BÉ-KIS Bútoráruház (2013)
File:20130417_bekescsaba_butoraruhaz_foto_va_12.jpg‎|BÉ-KIS Bútoráruház (2013)
21. sor: 27. sor:
== Lásd még ==
== Lásd még ==
 +
 +
* [[Ortodox zsinagóga (Békéscsaba)]]
== Források ==
== Források ==
-
* Balogh István: Békés békétlenség : a Békés megyei zsidók története. Tótkomlós ; Budapest : Balogh I., 2007. 91-92 p. Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár  
+
* Balogh István: Békés békétlenség : a Békés megyei zsidók története. Tótkomlós ; Budapest : Balogh I., 2007. 91–92 p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* Dobrotka Pál: Üdvözlet Békés-Csabáról : Chaba-városa régi képes üdvözlőlapokon, 1897-1935. Békéscsaba : Typografika, 2005. 58 p. Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár  
+
* Dobrotka Pál: Üdvözlet Békés-Csabáról : Chaba-városa régi képes üdvözlőlapokon, 1897–1935. Békéscsaba : Typografika, 2005. 58 p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* Magyarországi zsinagógák / főszerk. Gerő László. Budapest : Műszaki Könyvkiadó, 1989. 96 p. Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár  
+
* Magyarországi zsinagógák. Főszerk.: Gerő László. Budapest : Műszaki Könyvkiadó, 1989. 96 p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* [http://csabaihazak.blog.hu/2012/12/28/neolog_zsinagoga Neológ zsinagóga. In: Csabai Házak] (Látogatva: 2013.04.18.)
+
* Neológ zsinagóga. In: [http://csabaihazak.blog.hu/2012/12/28/neolog_zsinagoga Csabai Házak blog] (Látogatva: 2013. 04. 18.)
-
* [http://hir6.hu/cikk/19596/080928_uj_zsinagogat_adtak_at_bekescsaban Új zsinagógát adtak át Békéscsabán. In: Hír6 honlapja] (Látogatva: 2013. április 19.)
+
* Új zsinagógát adtak át Békéscsabán. In: [http://hir6.hu/cikk/19596/080928_uj_zsinagogat_adtak_at_bekescsaban Hír6 honlapja] (Látogatva: 2013. 04. 19.)
-
 
+
== Kapcsolódó irodalom ==
== Kapcsolódó irodalom ==
-
* Ádám Gusztáv: Békéscsaba műszaki vonatkozása, alkotásai. Ádám Gusztáv, 1930. 68-70 p. Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár, Békés Megyei Elektronikus Könyvtár ([http://ek.bmk.hu:80/?docId=613 digitalizált változat], látogatva: 2013.04.19.)
+
* Békés megye képes krónikája. Szerk.: Erdmann Gyula és Havassy Péter. Békéscsaba : Typografika, 2009. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* Békés megye képes krónikája / szerk. Erdmann Gyula és Havassy Péter. Békéscsaba : Typografika, 2009. Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár
+
* Békéscsaba : történelmi és kulturális monográfia. Főszerk.: Korniss Géza, Békéscsaba : Körösvidék Nyomda, 1930. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* Békéscsaba : történelmi és kulturális monográfia / főszerk. Korniss Géza, Békéscsaba : Körösvidék Nyomda, 1930. Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár  
+
* Micheller Magdolna: A békéscsabai zsidóság története. Békéscsaba : TSF Gazdasági Főiskolai Kar, 2008. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* A művelődés évszázadai Békéscsabán / szerk. Käfer István, Köteles Lajos. Békéscsaba : Polgármesteri Hiv., 1998. Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár
+
* A művelődés évszázadai Békéscsabán. Szerk.: Käfer István, Köteles Lajos. Békéscsaba : Polgármesteri Hiv., 1998. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* Tibori János: Békéscsaba története : a Körös-kultúra idejétől a felszabadulásig. Békéscsaba : Vár. Tcs., 1960. Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár
+
* Tibori János: Békéscsaba története : a Körös-kultúra idejétől a felszabadulásig. Békéscsaba : Vár. Tcs., 1960. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* Tibori János: A felszabadult Békéscsaba másfél évtizedes története, 1944-1960. Békéscsaba : Városi Tcs., 1961. Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár
+
* Tibori János: A felszabadult Békéscsaba másfél évtizedes története, 1944–1960. Békéscsaba : Városi Tcs., 1961. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
 
+
== Külső hivatkozások ==
== Külső hivatkozások ==
-
* [http://www.milev.hu/ Magyar Zsidó Levéltár honlapja] (Látogatva: 2013.04.18.)
+
* Magyar Zsidó Levéltár [http://www.milev.hu/ honlapja] (Látogatva: 2013. 04. 18.)
 +
* Neológia. In: [http://hu.wikipedia.org/wiki/Neol%C3%B3gia Wikipédia] (Látogatva: 2013. 04. 18.)
-
[[Kategória:Békéscsaba]][[Kategória:Épített értékek]][[Kategória:Templomok]]
+
[[Kategória:Békéscsaba]][[Kategória:Épített értékek]][[Kategória:Templomok]][[Kategória:Holokauszt]]

A lap jelenlegi, 2020. június 11., 14:07-kori változata

Békéscsaba neológ zsinagógája a Lázár és a Luther utca sarkán lévő telekre épült. A templom helyén ma bútorbolt működik.

A bútoráruház a város központjából, a Szent István térről gyalog kb. 5 percnyire, az autóbusz pályaudvartól és a vasútállomástól kb. 20 percnyire van.

A zsidóság megjelenését Békéscsabán az 1800-as évek elejére tehetjük. Erről pontos és hiteles adatok nem állnak rendelkezésünkre. Azt azonban tudjuk,hogy a ligeti zsidó temető legrégebbi sírköve 1821-ből származik. A zsidók hitközséggé az 1830-as években tömörülhettek, mely 1883-ban kettészakadt ortodox és neológ irányzatra. Utóbbi az újító mozgalmak egyik, tipikusan a magyar judaizmusra jellemző vallási ága. A neológia változásokat hozott a prédikációban, öltözködésben, viselkedési szokásokban és a zsinagógaépítészetben. A második világháború előtt a békéscsabai zsidó lakosság lélekszáma 4 000 fő körül mozgott.

Tartalomjegyzék

A zsinagóga története

A békéscsabai neológ zsinagóga

1846-ban épült az első zsidó imaház Békéscsabán. Ennek helyén 1893-ban épült fel a neológ, kéttornyú, mór stílusú templom, melynek főhomlokzata a Lázár utcára, déli, hosszanti oldala pedig a Luther utcára nézett. A terveket Langer Lipót budapesti építész készítette. A kivitelezési munkákkal Kiszely és Hugyecz építési vállalkozókat bízták meg. A hatalmas épület hajdan uralta a Luther–Lázár utca környéki városrészt. Két nyolcszögletű tornya hagymakupolával záródott, melynek csúcsára Dávid-csillagot helyeztek. A főhomlokzat három részre tagolódott. A földszinti részen a középső egységben három, a két oldalsóban pedig egy-egy boltíves ajtót alakítottak ki, mindegyik ajtó fölött az emeleti részen boltíves ablakokat helyeztek el. A két torony közötti félköríves homlokzatra helyezték a Tízparancsolat kettős kőtábláját, alatta az oromzatot héber feliratú körmezővel díszítették. "A zsinagóga földszinti részében alakították ki az előcsarnokot, ezen keresztül lehetett a zsinagógai térbe jutni, ahol három sorban helyezkedtek el a férfiak padsorai, a keleti falnál volt a frigyszekrény, a tóraolvasó emelvény és az előimádkozó pulpitus. A karzat három oldalról vette körül a teret, itt helyezték el a nők padsorait, a kórust és az orgonát is." (Balogh István: Békés békétlenség. 92. p.)

1944-ben a hitközség tagjait koncentrációs táborokba hurcolták.

A BÉ-KIS Bútoráruház a templom helyén (2013)

A templomot a hatvanas években a Magyarországi Izraeliták Országos Közössége eladta. Az épületet a város egy bútoráruház céljára átalakíttatta. A zsinagóga tornyait, félköríves oromzatait lebontották, nyílásait átalakították és a megmaradt épületrészt kívülről beburkolták. Az átalakítással a belső tér is elvesztette eredeti szépségét. Az épületben a mai napig bútorbolt működik. Az áruház falán 2004 óta emléktábla őrzi a deportált zsidók és az egykori zsinagóga emlékét.

A második világháború után a békéscsabai zsidó közösség létszáma a deportálások és az elvándorlás következtében jelentősen megfogyatkozott. Az elhurcolt békéscsabai zsidók 90%-a életét vesztette. A háborút követően a két hitközség egyesült. Az békéscsabai zsidó hitközség a Kórház utcai stadion mögött, az izraelita temető mellett, a közösség használatában lévő telken új zsinagógát építtetett. Az épületet 2004-ben adták át. A Mózes tanításait tartalmazó Tóra-tekercseket 2008-ban helyezték az épületbe.

Képgaléria

Lásd még

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök