Mokry Sámuel (1832–1909)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
(kapcsolódó irodalom javítása)
(belső hivatkozások szerkesztése)
1. sor: 1. sor:
-
tanár, búzanemesítő. Monostorszeg (Bács megye), 1832. május 8. - Budapest, 1909. június 10.
+
tanár, búzanemesítő
-
Apja Mokry Sámuel, anyja Ágoston Vilma. Felesége Mikolay Janka, Tessedik Sámuel unokája. Iskoláit Újverbászon és Pozsonyban végezte. Két évig nevelősködött, majd teológiai tanulmányokat folytatott Halléban, illetve elvégezte a keszthelyi gazdasági taniskolát. 1854 és 1858 között Orosházán lelkész, 1858-tól a békéscsabai középfokú reáliskola vezetője volt. 1860-tól a reálgimnázium tanára, majd igazgatója lett. Tanári tevékenysége mellett 1860-1864 között a békéscsabai evangélikus egyházban magyar nyelvű hitszónok is volt. 1863-ban írta első művét: a presbitérium megbízta egy olyan tervezet elkészítésével, amely a
+
-
békéscsabai evangélikus egyház nevelésügyének emelését tűzte ki célul. Bátor véleménynyilvánítása már ebben a munkájában
+
-
is kidomborodik, így nem véletlen, hogy "súlyos szembaja" miatt ott is kellett hagynia a pedagógusi hivatást: 1864-ben nem
+
-
választották meg ismét tanárnak. Ettől kezdve gerendási bérelt birtokán gazdálkodott, s búzanemesítéssel kísérletezett. Az 1863. évi nagy aszály után a szárazságnak jobban ellenálló, jól bokrosodó és nagy kalászt fejlesztő búzát igyekezett előállítani. Nemesítési munkájának eredményei 1875-re értek be, melyeket előbb szaklapokban közölt, majd az első magyar búzanemesítési szakkönyvben foglalt össze. A búzanemesítő tevékenység nagy vagyonhoz juttatta, országos hírnévvel örvendeztette meg Mokry Sámuelt, aki vagyonát egy Békéscsabán létesítendő egyetem alapítására ajánlotta fel. 1867-ben a Békésmegyei Gazdasági Egylet titkára és az egylet értesítőjének szerkesztője lett. 1882-ben meghalt Emma lánya, 1894-ben pedig feleségét is elvesztette.
+
-
1900-ban nem újította meg a birtok bérleti szerződését, hanem Budapestre költözött Bokréta utcai házába (időközben ugyanis vagyonát ingatlanokba fektette, s ekkor már két hétemeletes bérháza volt a fővárosban). Itt mint magánzó szerényen, visszavonultan élt. Látása gyengülni kezdett, de a tudományos eredmények iránti érdeklődése változatlan maradt, ezért felolvasót alkalmazott. Régi szenvedélyei közül csupán egyet űzött már: sakkozott, s igen jó játékos hírében állt. Az első magyar búzanemesítő 1909. június 10-én szívszélhűdésben hunyt el. Családja kívánságára Orosházán temették el. Békéscsabán utcát (1911) és lakótelepet neveztek el róla.
+
-
Művei
+
'''Monostorszegen (Bács megye) született [[1832.]] [[május 8.|május 8]]-án.''' Apja Mokry Sámuel, anyja Ágoston Vilma. Felesége Mikolay Janka, Tessedik Sámuel unokája.
 +
 
 +
Iskoláit Újverbászon és Pozsonyban végezte. Két évig nevelősködött, majd teológiai tanulmányokat folytatott Halléban, illetve elvégezte a keszthelyi gazdasági taniskolát.
 +
 
 +
'''[[1854]] és [[1858]] között Orosházán lelkész, [[1858]]-tól a [[Békéscsaba|békéscsabai]] középfokú reáliskola vezetője volt.''' '''[[1860]]-tól a reálgimnázium tanára, majd igazgatója lett.''' Tanári tevékenysége mellett '''[[1860]]-[[1864]] között a békéscsabai evangélikus egyházban magyar nyelvű hitszónok is volt'''. '''[[1863]]-ban''' írta első művét: '''a presbitérium megbízta egy olyan tervezet elkészítésével, amely''' a békéscsabai '''evangélikus egyház nevelésügyének emelését tűzte ki célul'''. Bátor véleménynyilvánítása már ebben a munkájában is kidomborodik, így nem véletlen, hogy "súlyos szembaja" miatt ott is kellett hagynia a pedagógusi hivatást: '''[[1864]]-ben nem választották meg ismét tanárnak'''.
 +
 
 +
'''Ettől kezdve gerendási bérelt birtokán''' gazdálkodott, s '''búzanemesítéssel kísérletezett'''. Az [[1863]]. évi nagy aszály után a szárazságnak jobban ellenálló, jól bokrosodó és nagy kalászt fejlesztő búzát igyekezett előállítani. Nemesítési munkájának eredményei [[1875]]-re értek be, melyeket előbb szaklapokban közölt, majd az első magyar búzanemesítési szakkönyvben foglalt össze. A '''búzanemesítő tevékenység nagy vagyonhoz juttatta, országos hírnévvel örvendeztette meg''' Mokry Sámuelt, aki vagyonát egy Békéscsabán létesítendő egyetem alapítására ajánlotta fel. [[1867]]-ben a Békésmegyei Gazdasági Egylet titkára és az egylet értesítőjének szerkesztője lett. [[1882]]-ben meghalt Emma lánya, [[1894]]-ben pedig feleségét is elvesztette.
 +
 
 +
'''[[1900]]-ban''' nem újította meg a birtok bérleti szerződését, hanem '''Budapestre költözött''' Bokréta utcai házába (időközben ugyanis vagyonát ingatlanokba fektette, s ekkor már két hétemeletes bérháza volt a fővárosban). Itt mint magánzó szerényen, visszavonultan élt. Látása gyengülni kezdett, de a tudományos eredmények iránti érdeklődése változatlan maradt, ezért felolvasót alkalmazott. Régi szenvedélyei közül csupán egyet űzött már: sakkozott, s igen jó játékos hírében állt.
 +
 
 +
'''Az első magyar búzanemesítő [[1909]]. [[június 10.|június 10]]-én szívszélhűdésben hunyt el Budapesten.''' Családja kívánságára '''Orosházán temették el'''.
 +
 
 +
'''Békéscsabán utcát ([[1911]]) és lakótelepet neveztek el róla.'''
 +
 
 +
== Művei ==
* Beszélgetések a búzatúltermelés káros volta felett Gyula. 1871. Dobay ny. p. 62.
* Beszélgetések a búzatúltermelés káros volta felett Gyula. 1871. Dobay ny. p. 62.
13. sor: 22. sor:
* A mezőhegyesi Szemle 1874-ben. Gyula. 1875. Dobay ny. p. 65.
* A mezőhegyesi Szemle 1874-ben. Gyula. 1875. Dobay ny. p. 65.
-
Kapcsolódó irodalom
+
== Kapcsolódó irodalom ==
* A békéscsabai gimnázium első évtizedei. (1855-1897). (Mokry Sámuel, Horváth János és Bukovszky János írásaiból.) Békéscsaba: Rózsa F.Gimn., 1980. p. 5-6.
* A békéscsabai gimnázium első évtizedei. (1855-1897). (Mokry Sámuel, Horváth János és Bukovszky János írásaiból.) Békéscsaba: Rózsa F.Gimn., 1980. p. 5-6.

A lap 2015. február 25., 19:20-kori változata

tanár, búzanemesítő

Monostorszegen (Bács megye) született 1832. május 8-án. Apja Mokry Sámuel, anyja Ágoston Vilma. Felesége Mikolay Janka, Tessedik Sámuel unokája.

Iskoláit Újverbászon és Pozsonyban végezte. Két évig nevelősködött, majd teológiai tanulmányokat folytatott Halléban, illetve elvégezte a keszthelyi gazdasági taniskolát.

1854 és 1858 között Orosházán lelkész, 1858-tól a békéscsabai középfokú reáliskola vezetője volt. 1860-tól a reálgimnázium tanára, majd igazgatója lett. Tanári tevékenysége mellett 1860-1864 között a békéscsabai evangélikus egyházban magyar nyelvű hitszónok is volt. 1863-ban írta első művét: a presbitérium megbízta egy olyan tervezet elkészítésével, amely a békéscsabai evangélikus egyház nevelésügyének emelését tűzte ki célul. Bátor véleménynyilvánítása már ebben a munkájában is kidomborodik, így nem véletlen, hogy "súlyos szembaja" miatt ott is kellett hagynia a pedagógusi hivatást: 1864-ben nem választották meg ismét tanárnak.

Ettől kezdve gerendási bérelt birtokán gazdálkodott, s búzanemesítéssel kísérletezett. Az 1863. évi nagy aszály után a szárazságnak jobban ellenálló, jól bokrosodó és nagy kalászt fejlesztő búzát igyekezett előállítani. Nemesítési munkájának eredményei 1875-re értek be, melyeket előbb szaklapokban közölt, majd az első magyar búzanemesítési szakkönyvben foglalt össze. A búzanemesítő tevékenység nagy vagyonhoz juttatta, országos hírnévvel örvendeztette meg Mokry Sámuelt, aki vagyonát egy Békéscsabán létesítendő egyetem alapítására ajánlotta fel. 1867-ben a Békésmegyei Gazdasági Egylet titkára és az egylet értesítőjének szerkesztője lett. 1882-ben meghalt Emma lánya, 1894-ben pedig feleségét is elvesztette.

1900-ban nem újította meg a birtok bérleti szerződését, hanem Budapestre költözött Bokréta utcai házába (időközben ugyanis vagyonát ingatlanokba fektette, s ekkor már két hétemeletes bérháza volt a fővárosban). Itt mint magánzó szerényen, visszavonultan élt. Látása gyengülni kezdett, de a tudományos eredmények iránti érdeklődése változatlan maradt, ezért felolvasót alkalmazott. Régi szenvedélyei közül csupán egyet űzött már: sakkozott, s igen jó játékos hírében állt.

Az első magyar búzanemesítő 1909. június 10-én szívszélhűdésben hunyt el Budapesten. Családja kívánságára Orosházán temették el.

Békéscsabán utcát (1911) és lakótelepet neveztek el róla.

Művei

Kapcsolódó irodalom

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök