Mokos József (1892–1972)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
(emlékezete javítás)
a (Mengyán András belső hivatkozása)
(8 közbeeső változat nincs mutatva)
1. sor: 1. sor:
festőművész, tanár
festőművész, tanár
-
== Életrajza ==
+
== Élete ==
 +
'''Mokos József [[1892]]. [[november 22.|november 22-én]] [[Békéscsaba|Békéscsabán]] született.''' Édesapja asztalos volt, akinek halála után Mokos József apai nagyapjához került Nagyváradra.
-
'''Mokos József [[1892]]. [[november 22.|november 22-én]] [[Békéscsaba|Békéscsabán]] született.''' Édesapja asztalos volt, kinek halála után Mokos József apai nagyapjához került Nagyváradra. Itt szerzett 1911-ben tanítói oklevelet. Ebben az évben Magyarpatakon tanított, majd [[1912]]-ben Csorváson kapott állást. [[1913]]-ban Pesten beiratkozott a Képzőművészeti Főiskola rajztanárképző szakára. 1914-ben önként jelentkezett katonának, de szemsérülése miatt leszerelték (bal szemére ezek után csökkentlátó maradt). 1918-tól 1920-ig folytatta tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán, ahol "Új rendszerű polgári iskolai rajztanári oklevelet" kapott. '''Tanárai voltak: Szinyei Merse Pál, Csók István, Edvi Illés Aladár, Erdőssy Béla, Tardos-Krenner Viktor, Lyka Károly.'''
+
[[1911|1911-ben]] a nagyváradi tanítóképzőben '''oklevelet szerzett'''. Ebben az évben '''Magyarpatakon''' tanított, '''majd [[1912|1912-ben]] Csorváson kapott állást'''. [[1913|1913-ban]] Pesten '''beiratkozott a Képzőművészeti Főiskola rajztanárképző szakára'''. [[1914|1914-ben]] önként jelentkezett katonának, de szemsérülése miatt leszerelték (bal szemére ezek után csökkentlátó maradt). [[1918|1918-tól]] [[1920|1920-ig]] folytatta tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán, ahol "Új rendszerű polgári iskolai rajztanári oklevelet" kapott. '''Tanárai voltak: Szinyei Merse Pál, Csók István, Edvi Illés Aladár, Erdőssy Béla, Tardos-Krenner Viktor, Lyka Károly.'''  
-
[[1920]]-tól Békéscsabán élt, s mivel elválaszthatatlannak találta a művészi és a pedagógusi hivatást, mintegy negyedszázadon át tanított különböző iskolákban (polgári fiúiskola, ill. mezőgazdasági iskola). Ezzel egyidejűleg a Közművelődés Házában (mai múzeum) működő '''[[Auróra Kör]] egyik vezető egyéniségeként fontos szerepet töltött be a város kulturális életében'''. Az [[1920]]-as évek végén félállásban a múzeum képzőművészeti anyagának kezelője lett mint műtáros. A következő évtől a Magyar Képzőművészek Vidéki Szövetségének tagjai közé választották. [[1922]]-től [[1927]]-ig a Képzőművészeti Főiskola által szervezett Miskolci Nyári Művésztelepen dolgozott Benkhard Ágost tanár vezetése alatt. 1928-ban olaszországi, alsóausztriai tanulmányúton járt [[Csabai-Wagner József (1888-1967)|Wagner József]] építész és festő társaságában. Ugyanebben az évben került sor [[Békéscsaba|Békéscsabán]] Wagner, Mokos és [[Jankay Tibor (1899-1994)|Deutsch Tibor]] műveiből rendezett kiállításra. [[1930]]-ban magántanulmányúton volt Nagybányán Mikola Andrással, Bernáth Auréllal és Szobotka Imrével.''' Az [[Auróra Kör|Auróra-kör]] képzőművészeti szakosztályát vetette. [[1950]]-[[1972]] között a Balassi Művelődési Ház Képzőművészeti Körének egyik tanára, [[1955]]-től vezetője volt.''' Életének utolsó éveiben a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat művészeti szakosztályának elnökeként és az országos választmány tagjaként tevékenykedett.
+
A főiskola elvégzése után Békéscsabán telepedett le. A festészet mellett több szakmához is értett. Remek gyorsíró is volt, nagy érdemei voltak a gyorsírás békéscsabai népszerűsítésében. A Békéscsabai Gyorsírók Egyesületének lapját szerkesztette. A lakásában berendezett műtermében egy zongora is helyet kapott, melyen szabadidejében szívesen játszott. Kiválóan sakkozott, fiatal korában bokszolt is. Igazi lokálpatrióta volt, akinek nagy tekintélye volt Békéscsabán.
-
Tanárként oktató munkáját mindig előbbre helyezte egyéni művészi céljainál. Pedagógusi és művészi munkája mellett hosszú éveken át volt a [[Munkácsy Mihály Múzeum|békéscsabai múzeum]] műtárosa, majd helyettes igazgatója, számos kiállítás rendezője, '''a Munkácsy Emlékszoba életrehívója'''. A múzeumi gyűjtemény gyarapításában, az itt élt, vagy innen elszármazott művészek (Perlrott-Csaba Vilmos, Vidovszky Béla, Csabai-Wágner József...) műveinek megszerzésében jelentős szerepet játszott. Pedagógusi munkásságának elismeréseként 1961-ben aranydiplomát, [[1967]]-ben Munka Érdemrend kitüntetést kapott. '''[[1972]]. [[július 3.|július 3-án]] [[Békéscsaba|Békéscsabán]] hunyt el.'''
+
-
Festői témavilága az [[1920]]-as években érlelődött meg. Ez a témavilág szűk körű, intim: portrékban, a kedélyesen hullámzó tájakban s a közvetlen tárgyi környezet ábrázolásában nyilvánult meg. Mesterei a nagybányaiak voltak. '''Képei mély emberi kapcsolatokról vallanak; harmóniagazdagságot, bensőségességet árasztanak.'''
+
[[1926]]. [[október 10.|október 10-én]] megházasodott, a leánypolgári iskola igazgatónőjét, '''Walthier Lujzát vette feleségül'''. Gyermekük nem született.
-
== Emlékzete ==
+
80 éves korában, '''[[1972]]. [[július 3.|július 3-án]] Békéscsabán hunyt el.'''
-
* A [[Munkácsy Mihály Múzeum|Munkácsy Mihály Múzeumban]] több ízben rendeztek emlékkiállítást: [[1973]]-ban, továbbá [[1992]]-ben Mokos József és tanítványai címmel, születésének 100. valamint halálának 20. és 60. évfordulója alkalmából.
+
== Munkássága ==
-
* '''1994-ben a [[Városháza (Békéscsaba)|Városházán]] Mokos Termet'''
+
[[1920]]-tól Békéscsabán élt, s mivel elválaszthatatlannak találta a művészi és a pedagógusi hivatást, mintegy negyedszázadon át tanított különböző iskolákban (polgári fiúiskola, ill. mezőgazdasági iskola). Ezzel egyidejűleg a Közművelődés Házában (mai múzeum) működő '''[[Auróra Kör]] egyik vezető egyéniségeként fontos szerepet töltött be a város kulturális életében'''.
-
* [[Mokos József-emléktábla|Emléktáblája]] megtalálható a városháza második udvarában, a róla elnevezett terem falán
+
-
== Forrás ==
+
Az [[1920]]-as évek végén félállásban a múzeum képzőművészeti anyagának kezelője lett, mint műtáros. A következő évtől a Magyar Képzőművészek Vidéki Szövetségének tagjai közé választották. Az [[1921]]-ben megalakult Egyesült Keresztény Nemzeti Liga békéscsabai osztályának jegyzője lett. Attól az évtől a helyi állami polgári iskola rendes tanárává léptették elő. [[1922]]-től [[1927]]-ig a Képzőművészeti Főiskola által szervezett Miskolci Nyári Művésztelepen dolgozott Benkhard Ágost(on) tanár vezetése alatt.
-
* [[https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesmegyeiKozlony_1936_4/?pg=88&layout=s Állandóan emelkedik az Aurorahangversenyek színvonala és látogatottsága]] In: Békés Megyei Közlöny 63. évf. 243. sz. (1936. október 23.)
+
[[1928]]-ban olaszországi és alsóausztriai tanulmányúton járt [[Csabai-Wagner József (1888-1967)|Wagner József]] építész és festő társaságában. Ugyanebben az évben került sor [[Békéscsaba|Békéscsabán]] Wagner, Mokos és [[Jankay Tibor (1899-1994)|Deutsch Tibor]] műveiből rendezett kiállításra. [[1930]]-ban magántanulmányúton volt Nagybányán Mikola Andrással, Bernáth Auréllal és Szobotka Imrével.
-
* Mokos József emlékkiállítása. Békéscsaba Város Tanácsa. Munkácsy Mihály Múzeum. Katalógus. Szerk. V. Kiss Margit. Fel. kiad. Babák György. Bcs. 1973. 34 p. Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár
+
-
== Kapcsolódó irodalom ==
+
'''[[1938|1938-ban]] áthelyezték''' a békéscsabai állami polgári fiúiskolából '''a mezőberényi polgári iskolába.'''
-
* Banner Zoltán Mokos József és tanítványai = Sodrás. 1. évf. 1993. 1. sz. 50-65. p. Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár
+
''' Az [[Auróra Kör]] képzőművészeti szakosztályát vezette. [[1950]]–[[1972]] között a Balassi Művelődési Ház Képzőművészeti Körének egyik tanára, [[1955]]-től vezetője volt.''' [[1957]] és [[1961]] között a tokaji nyár művésztelepen, valamint Zsennyén dolgozott. Életének utolsó éveiben a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat művészeti szakosztályának elnökeként és az országos választmány tagjaként tevékenykedett.
-
* Banner Zoltán Mokos József-esztendő = Békés Megyei Hírlap. 47. évf. 1992. április 18-20. 93. sz. 8. p. Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár
+
 
-
* Békéscsaba. Történelmi és kulturális monográfia. Főszerk. Korniss Géza. Bcs. 1930. Körösvidék ny. 377-378. p. Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár
+
Tanárként oktató munkáját mindig előbbre helyezte egyéni művészi céljainál. Több generációt is tanított a művészet alapjaira. '''Tanítványa volt többek között Antovszki János, Balázs Irén, Bereznay Péter, Bohus Zoltán, Borbola László, Ezüst György, [[Fajó János (képzőművész)|Fajó János]], [[Gaburek Károly (1936-1986)|Gaburek Károly]], [[Gubis Mihály (1948-2006)|Gubis Mihály]], Héjja Mihály, Lonovics László, Lukoviczky Endre, Mayerhoffer Miklós, [[Mengyán (Fajó) András (designer, festő, grafikus)|Mengyán András]], Molnár Antal, Orvos András, Petrovszki Pál, Romvári Etelka, Salamon György, Sáli Róza, Sallai Lajos, Cs. Uhrin Tibor, [[Vágréti János (1925-2004)|Vágréti János]], Várkonyi János és Virág Éva''', akik alkotásaikkal kiállításon is képviseltették magukat. Diákjai közül évről-évre kikerültek olyanok, akik főiskolán, egyetemen folytatták tanulmányaikat.  Otthonában plusz órákat adott tanulóinak, teljesen ingyen. Pedagógusi munkásságának elismeréseként többször kitüntették.
-
* Kiss Margit, V. A festő Mokos József = Békési Élet. 9. évf. 1974. 1. sz. 45-65. p. Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár
+
 
-
* Papp János Látogatóban Mokos Józsefnél = Békési Élet. 6. évf. 1971. 1. sz. 68-72. p. Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár
+
Pedagógusi és művészi munkája mellett hosszú éveken át volt a [[Munkácsy Mihály Múzeum|békéscsabai múzeum]] műtárosa, majd helyettes igazgatója, számos kiállítás rendezője, '''a Munkácsy Emlékszoba életrehívója'''. A múzeumi gyűjtemény gyarapításában, az itt élt, vagy innen elszármazott művészek ([[Perlrott-Csaba Vilmos (1880-1955)|Perlrott-Csaba Vilmos]], [[Vidovszky Béla (1883-1973)|Vidovszky Béla]], [[Csabai-Wagner József (1888-1967)|Csabai-Wagner József]]...) alkotásainak megszerzésében jelentős szerepet játszott.
-
* Sallai Lajos Mokos Józsefre emlékezünk = Békés Megyei Népújság. 28. évf. 1973. január 14. 11. sz. 7. p. Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár
+
 
-
* Tóth János, Cs. Mokos József emlékére. Egy ecsetvonásnyi örökkévalóság = Heti Mérleg. 2. évf. 1992. 14. sz. 4. p. Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár
+
Festményei portrékat, kedélyesen hullámzó tájakat és közvetlen tárgyi környezetet ábrázoltak. '''Képei mély emberi kapcsolatokról vallanak; harmóniagazdagságot, bensőségességet árasztanak.'''
-
* Vass István, G. A békéscsabai múzeum története. 1899-1979. Bcs. 1979. Városi Tanács V.B. 48-51. p. Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár
+
 
 +
== Díjak, kitüntetések ==
 +
* Aranydiploma ([[1961]])
 +
* „Szocialista Kultúráért” jelvény ([[1961]])
 +
* Munka Érdemrend ([[1967]])
 +
* Munka Érdemrend bronz fokozata ([[1970]])
 +
 
 +
== Emlékezete ==
 +
* A [[Munkácsy Mihály Múzeum|Munkácsy Mihály Múzeumban]] [[1973]]-ban '''emlékkiállítás'''t rendeztek.
 +
* [[1992]]-ben születésének 100. valamint halálának 20. évfordulója alkalmából '''kiállítás''' nyílt ''Mokos József és tanítványai'' címmel,
 +
* '''[[1994|1994-ben]] a [[Városháza (Békéscsaba)|Városházán]] termet neveztek el róla.'''
 +
* '''[[Mokos József-emléktábla|Emléktáblája]]''' megtalálható a Városháza második udvarában, a róla elnevezett terem falán.
 +
* [[1998|1998-ban]] [[Orosháza|Orosházán]] '''„Békés megyei festők”''' címmel nyílt kiállítás a megye neves festőinek – [[Vidovszky Béla (1883-1973)|Vidovszky Béla]], [[Haan Antal (1827-1888)|Haan Antal]], [[Veres (Cservenák) Gusztáv (1857-1918)|Veres Gusztáv]], Jankó János, Boldizsár István, [[Mazán László (1899-1949)|Mazán László]], Mokos József – munkáiból.
 +
* [[2005|2005-ben]] Békéscsabán '''emlékkiállítás nyílt''' a városban egykoron alkotó festők, így Mokos József képeiből is.
 +
* [[2013]] óta '''Békéscsabán [https://goo.gl/izq8hL utca] viseli nevét''' (egykori Ágoston Péter utca).
 +
 
 +
== Kiállítások, melyeken részt vett ==
 +
* 1924 • Gyula
 +
* 1925 • Gyula
 +
* 1927. dec. • Nemzeti Szalon, Budapest (Békéscsabai Képzőművészeti Kiállítás)
 +
* 1928. jan. • Nemzeti Szalon
 +
* 1928. okt. • Közművelődési Ház, Békéscsaba
 +
* 1929. szept. • Békés megyei Képzőművészeti és Iparművészeti Társulat vándorkiállítása, Békéscsaba - Békés – Orosháza
 +
* 1929 • Miskolc (csoportos k.)
 +
* 1930. febr. • Békéscsaba (Magyar Vidéki Városok Kulturális Szövetsége III. Egyetemes ülésének országos kiállítása)
 +
* 1938. ápr. • Szeged
 +
* 1940. febr. • régi Műcsarnok, Budapest
 +
* 1953 • I. Békésmegyei Képzőművészeti Kiállítás, Békéscsaba
 +
* 1954. nov. • Ernst Múzeum, Budapest
 +
* 1955 • Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba
 +
* 1957-től szinte valamennyi Alföldi Tárlaton részt vett
 +
* 1958 • Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba
 +
* 1967 • Gyula
 +
* 1970 • Arad
 +
* 1971 • Penza (Szovjetunió)
 +
* 1971 • Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely
 +
* 1972 • Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely
 +
* 1972 • Arad
 +
 
 +
== Források ==
 +
* A Békéscsabai Gyorsirók Egyesületének megalakulása. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesmegyeiKozlony_1932_3/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=330&layout=s Békésmegyei Közlöny, 59. évf. 209. szám (1932. szeptember 24.) 3. p.] (Látogatva: 2018. 01. 31.)
 +
* A III. megyei kiállítás a Munkácsy Mihály Múzeumban. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1955_10/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=34&layout=s Viharsarok Népe, 11. évf. 237. szám (1955. október 8.) 3. p.] (Látogatva: 2018. 01. 31.) 
 +
* A képzőművészeti kiállításról… In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1953_10/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=115&layout=s Viharsarok Népe, 9. évf. 254. szám (1953. október 29.) 4. p.] (Látogatva: 2018. 01. 31.) 
 +
* A múzeumi hónap eseményei Gyulán. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1967_10/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=20&layout=s Békés Megyei Népújság, 22. évf. 234. szám (1967. október 4.) 1. p.] (Látogatva: 2018. 01. 31.) 
 +
* Állandóan emelkedik az Aurorahangversenyek színvonala és látogatottsága. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesmegyeiKozlony_1936_4/?pg=88&layout=s Békés Megyei Közlöny 63. évf. 243. szám (1936. október 23.) 1–2. p. (Látogatva: 2018. 11. 04.)
 +
* Ary Róza: „Nagyon szeressétek munkátokat gyerekek!” : másodszor kapott miniszteri kitüntetést Mokos József tanár. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1961_08/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=156&layout=s Békés Megyei Népújság, 16. évf. 203. szám (1961. augusztus 29.) 1. p.] (Látogatva: 2018. 01. 31.) 
 +
* Banner Zoltán: Mokos József és tanítványai. In: Sodrás. 1. évf. 1. szám (1993) 50–65. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Banner Zoltán: Mokos József-esztendő. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1992_04/?pg=231&layout=s Békés Megyei Hírlap, 47. évf. 93. szám (1992. április 18–20.) 8. p.] (Látogatva: 2018. 11. 04.)
 +
* Békés megyei képzőművészek a vásárhelyi tárlaton. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1972_05/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=72&layout=s Békés Megyei Népújság, 27. évf. 109. szám (1972. május 11.) 3. p.] (Látogatva: 2018. 01. 31.) 
 +
* Békéscsaba : történelmi és kulturális monográfia. főszerk.: Korniss Géza. Békéscsaba : Körösvidék ny., 1930. 377–378. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Békéscsaba a forradalmi sajtó ellen : megalakult az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga – Wolff Károly Békéscsabán Raffay püspök levele. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/Korosvidek_1921_04-06/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=88&layout=s Körösvidék, 2. évf. 89. szám (1921. április 26.) 1. p.] (Látogatva: 2018. 01. 31.) 
 +
* Békéscsabai festőművészek a miskolci kiállításon. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesmegyeiKozlony_1929_2/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=236&layout=s Békésmegyei Közlöny, 56. évf. 107. szám (1929. június 5.) 5. p.] (Látogatva: 2018. 01. 31.) 
 +
* Csabaiak sikere a gyulai képkiállitáson. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesmegyeiKozlony_1924_4/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=347&layout=s Békésmegyei Közlöny, 51. évf. 283. szám (1924. december 24.) 2. p.] (Látogatva: 2018. 01. 31.) 
 +
* Fajó János: „Aha-aha, jön már a fúróval” : emlékezés Mokos Józsefre, a zseniális polihisztorra. In: [http://www.barkaonline.hu/kepzmveszet/3667-emlekezes-mokos-jozsefre Bárka Online] (Látogatva: 2018. 01. 31.)
 +
* Fekete G. Kata: Békéscsabán éltek, itt alkottak. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_2005_10/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=267&layout=s Békés Megyei Hírlap, 60. évf. 246. szám (2005. október 20.) 4. p.] (Látogatva: 2018. 01. 31.) 
 +
* Hírek. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/Korosvidek_1926_10-12/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=60&layout=s Körösvidék, 7. évf. 231. szám (1926. október 12.) 5. p.] (Látogatva: 2018. 01. 31.) 
 +
* Jön a csabai Trianon tér. In: [https://www.beol.hu/bekes/kozelet-bekes/jon-a-csabai-trianon-ter-530124/ beol.hu] (Látogatva: 2018. 01. 31.) 
 +
* Kinevezés. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/Korosvidek_1921_01-03/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=273&layout=s Körösvidék, 2. évf. 66. szám (1921. március 27.) 6. p.] (Látogatva: 2018. 01. 31.) 
 +
* Kiss Margit, V.: A festő Mokos József. In: Békési Élet. 9. évf. 1. szám (1974) 45–65. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Kitüntetett népművelési munkások. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1961_08/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=47&layout=s Békés Megyei Népújság, 16. évf. 186. szám (1961. augusztus 9.) 4. p.] (Látogatva: 2018. 01. 31.) 
 +
* Kormánykitüntetések átadása a megyei tanácsnál. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1970_09/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=20&layout=s Békés Megyei Népújság, 25. évf. 206. szám (1970. szeptember 3.) 1. p.] (Látogatva: 2018. 01. 31.) 
 +
* Ma nyílik meg a tiszántúli képzőművészek II. vándorkiállitása. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1958_04/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=149&layout=s Békés Megyei Népújság, 3. évf. 99. szám (1958. április 27.) 8. p.] (Látogatva: 2018. 01. 31.)
 +
* Mokos József emlékkiállítása. Békéscsaba Város Tanácsa. Munkácsy Mihály Múzeum. Katalógus. Szerk.: V. Kiss Margit. Fel. kiad. Babák György. Bcs. 1973. 34 p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Mokos József és Tanítványai. szerk.: Banner Zoltán. Békéscsaba : Munkácsy Mihály Múzeum. 7–20. p. 
 +
* Műkiállítás Gyulán. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/Bekes_1925/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=546&layout=s Békés, 57. évf. 101. szám (1925. december 31.) 3. p.] (Látogatva: 2018. 01. 31.) 
 +
* Nagy érdeklődés mellett tartották meg a csabai kerületi gyorsíró versenyt. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesmegyeiKozlony_1936_2/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=125&layout=s Békésmegyei Közlöny, 63. évf. 103. szám (1936. május 5.) 2. p.] (Látogatva: 2018. 01. 31.) 
 +
* Papp János: Látogatóban Mokos Józsefnél. In: Békési Élet. 6. évf. 1. szám (1971) 68–72. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Régi békési festők. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/Delmagyarorszag_1998_10/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=374&layout=s Délmagyarország, 88. évf. 249. szám (1998. október 24.) 3. p.] (Látogatva: 2018. 01. 31.) 
 +
* Sallai Lajos: Mokos Józsefre emlékezünk. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1973_01/?pg=106&layout=s Békés Megyei Népújság. 28. évf. 11. szám (1973. január 14.) 7. p.] (Látogatva: 2018. 11. 04.)
 +
* Sallai Lajos: Mokos József kiállítása a Magyar Festészet Napján. In: [http://www.barkaonline.hu/kepzmveszet/3667-emlekezes-mokos-jozsefre Bárka Online] (Látogatva: 2018. 01. 31.)
 +
* Személyi hir. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesmegyeiKozlony_1938_4/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=42&layout=s Békésmegyei Közlöny, 65. évf. 229. szám (1938. október 11.) 3. p.] (Látogatva: 2018. 01. 31.) 
 +
* Tóth János, Cs.: Mokos József emlékére. Egy ecsetvonásnyi örökkévalóság. In: Heti Mérleg. 2. évf. 14. szám (1992) 4. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Vásárhelyen megnyílt a VII. Délalföldi Tárlat. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1971_05/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=107&layout=s Békés Megyei Népújság, 26. évf. 111. szám (1971. május 13.) 8. p.] (Látogatva: 2018. 01. 31.) 
 +
* Vass István, G. A békéscsabai múzeum története, 1899–1979. Békéscsaba : Városi Tanács V.B., 1979. 48–51. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Vendégségben Mokos Józsefnél. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1966_08/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=139&layout=s Békés Megyei Népújság, 21. évf. 197. szám (1966. augusztus 20.) 6. p.] (Látogatva: 2018. 01. 31.)
 +
 
 +
== Kapcsolódó irodalom ==
 +
* Az Aurora-kör őszi kiállítása : Wagner József, Mokos József, Deutsch Tibor olaszországi képeiket állították ki. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesmegyeiKozlony_1928_4/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=32&layout=s Békésmegyei Közlöny, 55. évf. 229. szám (1928. október 9.) 1. p.]
 +
* Bánszki Pál: Még néhány szó a Békéscsabai Képzőművészeti Kör retrospektív kiállításáról. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1971_05/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=245&layout=s Békés Megyei Népújság, 26. évf. 124. szám (1971. május 28.) 4. p.]
 +
* Búcsúzunk Mokos Józseftől. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1972_07/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=145&layout=s Békés Megyei Népújság, 27. évf. 166. szám (1972. július 16.) 6. p.]
 +
* Dunajecz László: Békés megye képzőművészeinek aradi tárlata. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1970_10/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=97&layout=s Békés Megyei Népújság, 25. évf. 239. szám (1970. október 11.) 6. p.]
 +
* Filadelfi Mihály: A békéscsabai Auróra-kör történetének vázlatos áttekintése. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesiElet_1973/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=515&layout=s Békési Élet, 8. évf. 3. szám (1973) 510–528. p.]
 +
* Gyarmati Gabriella: Csabai arcképek : Békéscsaba képzőművészeti és iparművészeti élete. Békéscsaba : Munkácsy Mihály Múzeum, 2014. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Gyarmati Gabriella: Lajstrom. Békés megye művészeti élete a második világháború befejezésétől napjainkig. sorozatszerk.: Szatmári Imre. Békéscsaba : Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2008. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_BEKE_BMMK_32/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=258&layout=s A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 32. 257–298. p.]
 +
* Mokos József emlékkiállítást rendeztek Békéscsabán. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1973_01/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=55&layout=s Békés Megyei Népújság, 28. évf. 6. szám (1973. január 9.) 4. p.]
 +
* Mokos József: A szolnoki müvésztelep jubileumi kiállitása. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/Korosvidek_1927_06-10/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=112&layout=s Körösvidék, 8. évf. 218. szám (1927. szeptember 27.) 1. p.]
 +
* Mokos-terem a városházán. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1994_02/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=53&layout=s Békés Megyei Hírlap, 49. évf. 29. szám (1994. február 4.) 6. p.]
 +
* Pedagógus – hivatásból. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1970_09/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=231&layout=s Békés Megyei Népújság, 25. évf. 225. szám (1970. szeptember 25.) 4. p.]
 +
* Tóth Gyula: Jubileumra készül a csabai kör. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1955_05/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=71&layout=s Viharsarok Népe, 11. évf. 114. szám (1955. május 17.) 4. p.]
 +
* Tóth János, Cs.: Mokos iskolája: szentély. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1992_11/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=78&layout=s Békés Megyei Hírlap, 47. évf. 263. szám, 1992. november 7–8. 7. p.]
 +
* Tóth János, Cs.: Művészeti metszetek. Békéscsaba : Tevan, 1995. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Ünnepi tárlat Békéscsabán. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1971_05/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=84&layout=s Békés Megyei Népújság, 26. évf. 109. szám (1971. május 11.) 5. p.]
 +
* [[Vollmuth Frigyes (grafikus, pedagógus, videoszerkesztő)|Vollmuth Frigyes]]: Csabai festők jubileumi kiállítása. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesiElet_1969/?query=%22mokos%20j%C3%B3zsef%22&pg=117&layout=s Békési Élet, 4. évf. 1. szám (1969) 116. p.]
== Külső hivatkozások ==
== Külső hivatkozások ==
 +
* Mokos József In: [https://hu.wikipedia.org/wiki/Mokos_J%C3%B3zsef Wikipedia]
[[Kategória:Személyek]]
[[Kategória:Személyek]]
40. sor: 131. sor:
[[Kategória:Képzőművészek]]
[[Kategória:Képzőművészek]]
[[Kategória:Festőművészek]]
[[Kategória:Festőművészek]]
 +
[[Kategória:Pedagógusok]]

A lap 2019. március 25., 17:36-kori változata

festőművész, tanár

Tartalomjegyzék

Élete

Mokos József 1892. november 22-én Békéscsabán született. Édesapja asztalos volt, akinek halála után Mokos József apai nagyapjához került Nagyváradra.

1911-ben a nagyváradi tanítóképzőben oklevelet szerzett. Ebben az évben Magyarpatakon tanított, majd 1912-ben Csorváson kapott állást. 1913-ban Pesten beiratkozott a Képzőművészeti Főiskola rajztanárképző szakára. 1914-ben önként jelentkezett katonának, de szemsérülése miatt leszerelték (bal szemére ezek után csökkentlátó maradt). 1918-tól 1920-ig folytatta tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán, ahol "Új rendszerű polgári iskolai rajztanári oklevelet" kapott. Tanárai voltak: Szinyei Merse Pál, Csók István, Edvi Illés Aladár, Erdőssy Béla, Tardos-Krenner Viktor, Lyka Károly.

A főiskola elvégzése után Békéscsabán telepedett le. A festészet mellett több szakmához is értett. Remek gyorsíró is volt, nagy érdemei voltak a gyorsírás békéscsabai népszerűsítésében. A Békéscsabai Gyorsírók Egyesületének lapját szerkesztette. A lakásában berendezett műtermében egy zongora is helyet kapott, melyen szabadidejében szívesen játszott. Kiválóan sakkozott, fiatal korában bokszolt is. Igazi lokálpatrióta volt, akinek nagy tekintélye volt Békéscsabán.

1926. október 10-én megházasodott, a leánypolgári iskola igazgatónőjét, Walthier Lujzát vette feleségül. Gyermekük nem született.

80 éves korában, 1972. július 3-án Békéscsabán hunyt el.

Munkássága

1920-tól Békéscsabán élt, s mivel elválaszthatatlannak találta a művészi és a pedagógusi hivatást, mintegy negyedszázadon át tanított különböző iskolákban (polgári fiúiskola, ill. mezőgazdasági iskola). Ezzel egyidejűleg a Közművelődés Házában (mai múzeum) működő Auróra Kör egyik vezető egyéniségeként fontos szerepet töltött be a város kulturális életében.

Az 1920-as évek végén félállásban a múzeum képzőművészeti anyagának kezelője lett, mint műtáros. A következő évtől a Magyar Képzőművészek Vidéki Szövetségének tagjai közé választották. Az 1921-ben megalakult Egyesült Keresztény Nemzeti Liga békéscsabai osztályának jegyzője lett. Attól az évtől a helyi állami polgári iskola rendes tanárává léptették elő. 1922-től 1927-ig a Képzőművészeti Főiskola által szervezett Miskolci Nyári Művésztelepen dolgozott Benkhard Ágost(on) tanár vezetése alatt.

1928-ban olaszországi és alsóausztriai tanulmányúton járt Wagner József építész és festő társaságában. Ugyanebben az évben került sor Békéscsabán Wagner, Mokos és Deutsch Tibor műveiből rendezett kiállításra. 1930-ban magántanulmányúton volt Nagybányán Mikola Andrással, Bernáth Auréllal és Szobotka Imrével.

1938-ban áthelyezték a békéscsabai állami polgári fiúiskolából a mezőberényi polgári iskolába.

Az Auróra Kör képzőművészeti szakosztályát vezette. 19501972 között a Balassi Művelődési Ház Képzőművészeti Körének egyik tanára, 1955-től vezetője volt. 1957 és 1961 között a tokaji nyár művésztelepen, valamint Zsennyén dolgozott. Életének utolsó éveiben a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat művészeti szakosztályának elnökeként és az országos választmány tagjaként tevékenykedett.

Tanárként oktató munkáját mindig előbbre helyezte egyéni művészi céljainál. Több generációt is tanított a művészet alapjaira. Tanítványa volt többek között Antovszki János, Balázs Irén, Bereznay Péter, Bohus Zoltán, Borbola László, Ezüst György, Fajó János, Gaburek Károly, Gubis Mihály, Héjja Mihály, Lonovics László, Lukoviczky Endre, Mayerhoffer Miklós, Mengyán András, Molnár Antal, Orvos András, Petrovszki Pál, Romvári Etelka, Salamon György, Sáli Róza, Sallai Lajos, Cs. Uhrin Tibor, Vágréti János, Várkonyi János és Virág Éva, akik alkotásaikkal kiállításon is képviseltették magukat. Diákjai közül évről-évre kikerültek olyanok, akik főiskolán, egyetemen folytatták tanulmányaikat. Otthonában plusz órákat adott tanulóinak, teljesen ingyen. Pedagógusi munkásságának elismeréseként többször kitüntették.

Pedagógusi és művészi munkája mellett hosszú éveken át volt a békéscsabai múzeum műtárosa, majd helyettes igazgatója, számos kiállítás rendezője, a Munkácsy Emlékszoba életrehívója. A múzeumi gyűjtemény gyarapításában, az itt élt, vagy innen elszármazott művészek (Perlrott-Csaba Vilmos, Vidovszky Béla, Csabai-Wagner József...) alkotásainak megszerzésében jelentős szerepet játszott.

Festményei portrékat, kedélyesen hullámzó tájakat és közvetlen tárgyi környezetet ábrázoltak. Képei mély emberi kapcsolatokról vallanak; harmóniagazdagságot, bensőségességet árasztanak.

Díjak, kitüntetések

Emlékezete

Kiállítások, melyeken részt vett

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök