Korosy László (1863–1938)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
(szócikk létrehozása)
(belső hivatkozás szerkesztése)
1. sor: 1. sor:
-
főjegyző. Békéscsaba, 1863. november 7. - Békéscsaba, 1938. február 28.
+
főjegyző
-
Középiskoláit Békéscsabán és Szarvason végezte, majd önkéntes éveit leszolgálva közigazgatási pályára lépett. 1882-ben megválasztották Békéscsaba nagyközség írnokigazgatójának, 1887-ben jegyzőnek, majd 1897-ben főjegyzőnek. Ezt a tisztségét 37 éven át töltötte be. 1888-ban, amikor Doboz alatt, a Körös gátszakadása folytán a határt elöntötte a víz, személyesen irányította a munkálatokat. A közre nézve nagy fontosságú ténykedése volt az is, amikor a községgel megvetette a Trautmannsdorf-birtokot, és a 6 milliós vételárat 12 év alatt kifizették. Az
+
-
ő nevéhez fűződik a békéscsabai méntelep, a katonai laktanya, a villanytelep, az öntözött műrét,a földmíves iskola, valamint több elemi iskola létesítése és az algimnázium főgimnáziummá való fejlesztése. Tevékeny szerepet játszott a múzeum megalapításában, és az ő főjegyzősége alatt létesült a felső leányiskola és az állami polgári fiúiskola is. Tagja volt a vármegye törvényhatósági bizottságának és a városi képviselő-testületnek; éveken át főfelügyelője az evangélikus egyházközségnek.
+
-
Békéscsaba várossá alakulásakor vonult nyugalomba, de a közéletben továbbra is jelentőstevékenységet vállalt.
+
-
1938-ban utcát neveztek el róla, mely 1962-ben az Október 6. nevet kapta.
+
-
M
+
'''Békéscsabán született [[1863]]. [[november 7.|november 7]]-én''', '''a középiskoláit is itt valamint Szarvason végezte''', majd önkéntes éveit leszolgálva közigazgatási pályára lépett.
-
Ű
+
 
-
VE:
+
'''[[1882]]-ben megválasztották Békéscsaba nagyközség írnokigazgatójának, [[1887]]-ben jegyzőnek, majd [[1897]]-ben főjegyzőnek.''' Ezt a tisztségét 37 éven át töltötte be. [[1888]]-ban, amikor [[Doboz]] alatt, a Körös gátszakadása folytán a határt elöntötte a víz, személyesen irányította a munkálatokat. A közre nézve nagy fontosságú ténykedése volt az is, amikor a községgel megvetette a Trautmannsdorf-birtokot, és a 6 milliós vételárat 12 év alatt kifizették. Az ő '''nevéhez fűződik''' a '''[[Méntelep (Békéscsaba)|békéscsabai méntelep]]''', a katonai laktanya, a villanytelep, az öntözött műrét,a földmíves iskola, valamint több elemi iskola létesítése és az algimnázium főgimnáziummá való fejlesztése. Tevékeny szerepet játszott a múzeum megalapításában, és az ő főjegyzősége alatt létesült a felső leányiskola és az állami polgári fiúiskola is. Tagja volt a vármegye törvényhatósági bizottságának és a városi képviselő-testületnek; éveken át főfelügyelője az evangélikus egyházközségnek.
-
Békéscsaba nagyközség szabály
+
 
-
r
+
Békéscsaba várossá alakulásakor vonult nyugalomba, de a közéletben továbbra is jelentős tevékenységet vállalt.
-
end
+
 
-
e
+
'''[[1938]]. [[február 28.|február 28]]-án hunyt el, még ebben az évben utcát neveztek el róla, mely [[1962]]-ben az Október 6. nevet kapta.'''
-
letei az 190
+
 
-
2.
+
== Művei ==
-
év végére.
+
 
-
Összeáll. K
+
* Békéscsaba nagyközség szabályrendeletei az 1902. év végére. Békéscsaba : Corvina ny., 1903. p. 203.
-
o
+
 
-
rosy László. Bcs.
+
== Kapcsolódó irodalom ==
-
1903. Corvina ny. 203 p.
+
 
-
IRODALO
+
* Békéscsaba. Történelmi és kulturális monográfia. Békéscsaba : Körösvidék ny., 1930. p. 431-432.
-
M
+
* Békésmegyei fejek. 1929. Békéscsaba : Corvina ny., 1929. p. 143.
-
:
+
* Korosy László. In: Körösvidék. 19. évf. 48. sz. 1938. március 1. p. 2.
-
Békéscsaba. Történelm
+
* Meghalt Korosy László. In: Békésmegyei Közlöny. 65. évf. 48. sz. 1938. március 1. p. 2.
-
i
+
* Békéscsaba. Történelmi és kulturális monográfia. Békéscsaba : Körösvidék ny., 1930. p. 461.
-
és
+
-
kulturális monográfia. F
+
-
ő
+
-
szerk. Korniss Géza. Bcs. 1930.
+
-
Körösvidék ny. 431-432. p.
+
-
Békésm
+
-
egye
+
-
i fejek. 1929. Szerk. Gergely
+
-
Gábor Arnold. Bcs. 1929. Corvina ny. 143. p.
+
-
Korosy László = Körösvidék. 19. évf. 1938. m
+
-
á
+
-
rcius 1. 48. sz. 2. p.
+
-
Meghalt Korosy László = Békésm
+
-
egyei
+
-
Közlöny. 65. évf. 1938. m
+
-
á
+
-
rcius 1. 48. sz. 2. p.
+
-
KÉP:
+
-
Békéscsaba. Történelm
+
-
i
+
-
és
+
-
kulturális monográfia. F
+
-
ő
+
-
szerk. Korniss Géza. Bcs. 1930.
+
-
Körösvidék ny. 461. p. ''Dőlt szöveg''
+

A lap 2014. december 17., 17:01-kori változata

főjegyző

Békéscsabán született 1863. november 7-én, a középiskoláit is itt valamint Szarvason végezte, majd önkéntes éveit leszolgálva közigazgatási pályára lépett.

1882-ben megválasztották Békéscsaba nagyközség írnokigazgatójának, 1887-ben jegyzőnek, majd 1897-ben főjegyzőnek. Ezt a tisztségét 37 éven át töltötte be. 1888-ban, amikor Doboz alatt, a Körös gátszakadása folytán a határt elöntötte a víz, személyesen irányította a munkálatokat. A közre nézve nagy fontosságú ténykedése volt az is, amikor a községgel megvetette a Trautmannsdorf-birtokot, és a 6 milliós vételárat 12 év alatt kifizették. Az ő nevéhez fűződik a békéscsabai méntelep, a katonai laktanya, a villanytelep, az öntözött műrét,a földmíves iskola, valamint több elemi iskola létesítése és az algimnázium főgimnáziummá való fejlesztése. Tevékeny szerepet játszott a múzeum megalapításában, és az ő főjegyzősége alatt létesült a felső leányiskola és az állami polgári fiúiskola is. Tagja volt a vármegye törvényhatósági bizottságának és a városi képviselő-testületnek; éveken át főfelügyelője az evangélikus egyházközségnek.

Békéscsaba várossá alakulásakor vonult nyugalomba, de a közéletben továbbra is jelentős tevékenységet vállalt.

1938. február 28-án hunyt el, még ebben az évben utcát neveztek el róla, mely 1962-ben az Október 6. nevet kapta.

Művei

Kapcsolódó irodalom

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök